47.fejezet-Kiss me,stupid!

Sziasztok!




Nem mondok semmit,tudom,hogy örihari van. :D Köszönöm az aranyos kommenteket az előző részhez.♥ A sztori folytatódik,ott ahol még évszázadokkal ezelőtt befejeztem. :D
Idő és kedv hiányába egyenlőre nem jósolok második évadot magunknak,hiába is szeretnétek nagyon-nagyon. Lehet,hogy ennek a történetek elég egy évad is. Majd meglátom.
Jó olvasást.
Písz end láv:
Petra♥

Regina

Kicsit félve – helyesbítek, nagyon félve – léptem be a koripályára. 
- Jéé,már tudom mivel foglak ijesztgetni.
- Ha-ha-ha. Vicces vagy – forgattam a szemeimet.
- Maradj itt – mutatott egy üres padra.
  Leültem,majd a szememmel követtem Kendallt. Két pasihoz ment,akik egy fánál álltak. Eléggé idegesen beszélgettek egymással. Kendall hevesen rázta a fejét,majd hátrébb lépdelt. Az egyik pasi a bőrdzsekijéből előrántott egy fegyvert.
És akkor ott,abban a pillanatban,úgy szívből jövően felsikítottam.
A két pasi felém kapta a tekintetét:
- Fuss Regi! – kiabált Kendall.
  A körülöttünk álló emberek is rémülten kezdtek el szaladni,így el tudtam vegyülni a tömegben. A pult felé szaladtam,ahol a korikat lehet kikérni,ahonnan egy idegen srác szólt felém:
- Gyere be! – nyitotta ki az ajtaját. Villámgyorsan beugrottam,és elbújtam két doboz mellé. A srác leterített egy pokróccal a biztonság kedvéért,bezárta az ablakot,és az ajtót is. Majd tárcsázta a rendőrséget.
Halálra fagyva kuporogtam a két poros doboz között,és a félelemtől még sírni sem bírtam. Mindenem összerezzent,mikor lövéseket hallottam odakintről.

 Éveknek tűnő percek után a srác odahajolt hozzám:
- Elférek bent?
- Gyere – húztam még jobban össze magamat.
- Ed vagyok – suttogta,miközben bebújt mellém. –Kendall haverja.
- Óh – mosolyodtam halványan el. – Regi vagyok.
- Igen,megismertelek – bólogatott.
- M-m-mi történt? – suttogtam.
- Egy kis balhé. Elő szokott fordulni – „nyugtatott le”.
- Kik voltak azok?
Hiába volt félhomály a helyiségben,tisztán láttam a srác arcán,hogy tudja,és,hogy fél elmondani.
- Hallani akarom! – követelőztem.
- Inkább majd tőle – harapott bele az ajkába.
- És,ha tőle már nem hallhatom? – folyt le az első könnycsepp az arcomon.
- Akkor majd visszatérünk rá – sóhajtott egy mélyet.
    Annyira gyorsan történtek az események,hogy alig bírtam feldolgozni. 15 perce,még mellette sétáltam,és a „dudorával” viccelődtem. Most pedig két doboz között vagyok,egy vad idegen srác mellett,aki annyit nem mond el,hogy tulajdonképpen mi is történik.
Ekkor meghallottuk a rendőrség szirénáját,és két lövést. Egy őrült akciófilmben éreztem magamat,és nem tetszett.
- Már itt vannak. Nincs baj – tette a fiú a vállamra a kezét.
Hatalmasat sóhajtottam,és reméltem,hogy időben érkeztek.
Két kopogtatást hallottunk az ajtón. Ed félve kimászott a doboz alól,és az ajtóhoz ment. Szerencsére egy rendőr áll ott.
- Elkapták? – kérdezte Ed.
A rendőr bólintott,és határozott hangon megszólalt:
- Négy sérült van. Már hívtuk a mentőket.
- Van halálos áldozat? – másztam elő én is. A rendőr megilletődötten rám nézett:
- Nincs,hölgyem. Vagyis még nem találtunk – helyesbített az úr.
– Gyere,George – mondta egy másik.
- Kimehetünk már? – kérdezte Ed.
- Igen – mondta, ezek szerint George.

   Remegve kiléptem a kis helyiségből,ahol eddig tartózkodtam,és körülnéztem. A kiürült pályán,csak négy - öt  rendőrautó állt.
- Hol van Kendall? – csepegtek le a könnycseppek az arcomról.
- Hogy néz ki? – kérdezte egy másik rendőr.
- Szőke haj,zöld szem,kb. ilyen magas – mutattam meg.
- Sajnos még nem láttuk – rázta a fejét a férfi.
Ekkor valami kevésszer érzett gyengeség töltött el. Megkapaszkodtam Ed vállába,hogy ne essek össze.
- Megtalálják – suttogta.
A zsebemhez nyúltam,a telefonomért,de nem volt ott. Francba.
Berohantam az épületbe,de ott sem találtam. Biztos a futás alatt hagytam el.
Egyedül voltam,teljesen,azt sem tudtam,hogy melyik hotelbe is vagyunk,pénz sem volt nálam… Most éreztem talán legjobban elveszettnek magam Egyedül vagyok. New York-ban.
Leültem egy padra,és csak vártam. Hosszú percekig.
- Itt a telefonom. Hívj fel valakit – nyomta a kezembe Ed.
Kicsit arrébb mentem,és beütöttem Petra számát. De nem vette fel. Persze amikor igazán fontos lenne,akkor sohasem veszi fel.
Ekkor két kéz eltakarta előlem a világot,én pedig elkezdtem sikítani. A mögöttem álló ember befogta a számat.
- Ne sikíts szivi – mondta egy ismerős hang. Szelíden,és gyengéden.
- Úristen! – fordultam meg,és a nyakába hullottam. – Kendall,hát te élsz? – markoltam meg a pólóját.
- Úgy tűnik – simította meg a hajamat.

Eltoltam magam tőle,hogy jobban lássam. Egy két lila folt,és egy vérző kéz.
- Gyere,itt vannak a mentősök,mutasd meg nekik – húztam magammal.
- A rendőrök is itt vannak? – kérdezte félve.
- Ööö… Igen. Miért?
- Nem fontos – rágta a szája szélét Kendall. – Mutassuk meg – lépett előre.
Tudtam,hogy itt valami bűzlik. Éreztem,hogyha elmondja,akkor nagyon fog fájni az igazság.
Kendall odament a mentősökhöz,én pedig visszavittem Ednek a telefont:
- Köszi. És,ha bár,nem ismerlek,csak vagy egy órája,köszönöm,hogy megmentettél. És tényleg mindent. Bátor dolog volt.
Ed halványan elmosolyodott,és kitárta felém a karjait.
Erősen megöleltem.
- Hát,sok itt még  a tennivaló,rengeteg papírt ki kell töltenem.
Bólintottam,és a felém közeledő Kendall irányába néztem.
- Elkérhetem a telód? – néztem rá.
- Hívd inkább ezzel – nyomta a kezembe a saját telefonomat.
- H-hol találtad? – néztem mosolyogva a készüléket.
- Elhagytad futás közben – mosolygott vissza rám.
Lehajtottam a fejemet,és a kicsit karcos telefonomat néztem.

- Köszönöm – öleltem még egyszer meg.
  Kendall csak legyintett egyet,lepacsizott Eddel,és a mentősökhöz ment.
A padon ülve vártam,és a mobilomat szorongattam a kezemben. Gondolkoztam,hogy visszahívjam-e Petrát ismét,de végül nem hívtam. Úgyis tiszta ideg lenne,és Kendallt okolná. Meg hazarendelne. Én viszont még nem igazán akartam haza menni.
- Felhívtad? – ült le mellém Kendall,immáron bekötözött kézzel.
Megráztam a fejemet.
- Mit mondtak? – fordultam felé.
- Hogy semmi komoly,csak egy seb,majd újra kell kötni nehogy elfertőződjön.
- Értem. Figyelj… Nem tudom,hogy mi volt ez. Nem tudok a piszkos kis ügyeidről,eddig nem is nagyon érdekelt..De mivel ennek most a részese lettem,ezért… Elmondod? – pillantottam felé.
- Hát,ha nagyon szeretnéd.
- Fájni fog? – sóhajtottam.
- Szerintem igen – húzódott közelebb hozzám.
A bekötözött kezét néztem,pontosabban a kézfejét,ahogy az enyém felé közelíti.
- Ne ijedj meg. Amit mesélni fogok,régen volt,és talán igaz sem volt. Vagyis bár nem történt volna meg.

Egyértelműen berezeltem,és annyira féltem,hogy ez most mindent megfog változtatni.
- Nos… Hát szerintem nem lehettem több,mint 16,mikor új osztálytársaink jöttek. Spen,és Iz. Spencer,és Izaac,más néven.
Először mindenki haverkodott velük,de később sokan féltek tőlük. Először nem értettük,hogy miért. Aztán mikor elhívtak minket bandázni megértettük. Cigiztek,ittak,drogoztak…
Kiderült,hogy Spencer apja 8 éve ül börtönben,mert megölte a feleségét,Iz szülei pedig elváltak. Az anyjával élt,de az anyja minden nap leitta magát a sárga földig,és egyszer belehalt. Az apját nem találták meg,azt se tudják,hogy él-e még,ezért árvaházba került,de onnan rendszeresen kiszökött. Mikor ez kiderült,azonnal elmondtuk a szüleinknek,akik szóltak a rendőrségnek. És akkor mondták a rendőrök,hogy már régóta keresték őket. Egy ideig csak őrizetben voltak,de akkor letették értük az óvadékot,és elmehettek. Szereztek egy fegyvert,és ránk támadtak. Edre,rám..és Scottra.
- Scottra? – néztem nagyot az új név hallatán. – Ki az a Scott?
- Hát.. A barátunk volt.
- Volt? – kérdeztem,és éreztem,hogy most valami szomorú rész fog következni.
- Ránk támadtak,és ő elénk ugrott,hogy megvédjen minket.. Három lövést kapott.. És..és…és…és… - hüppögött Kendall. – Belehalt.
Megharaptam a szám szélét,hogy el ne sírjam magamat.
- Jó helyen van. És mindig a barátod marad – öleltem át Kendallt.
Kendall felnézett az égre,valami jelre várva.
- És.. utána mi lett? – távolodtam el tőle,és vártam a  történet végét.
- Utána? – szólalt meg nagy nehezen Kendall. – A fiúkat lecsukták…. És fogalmam sincs,hogy kerültek ide. Csak mikor megláttam őket,odamentem,és akkor kérdezték,hogy az én életemet,vagy a tiédet..s akkor megint lőttek,te elfutottál,én magamra vontam a figyelmet,beleugrottam a csatornába,utána jöttek,majd valahogy leráztam őket,és kivittem a rendőrökhöz őket.
Kendall annyira gyorsan magyarázott,hogy a végre szinte kapkodta a levegőt.
- Most már tudod – fejezte be.
- Ó,Kendall… - bújtam hozzá.
Megsimította a hajamat,és egy óvatos puszit adott a homlokomra. A nap már jócskán lemenőben volt,ideje lett volna hazaindulni.
- Állj… Ígértem egy narancs juice-t – nevetett fel Kendall.
- Elhalaszthatjuk..
- Tegyük át holnapra – kacsintott Kendall,és elindult a pult felé.
Én csak magatehetetlenül ráztam a fejemet,és tiltakoztam,de már mindegy volt.

Petra

  Az ágyon ültem,és idegesen doboltam az ujjaimmal.
- Hol a bánatban vannak már? – dőltem hátra,és a fejem majdnem beleütközött az ágy támlájába.
- Hé,gyönyörű. Vigyázz már magadra. Nem tudom. Elmész fürdeni?
- Aha. Az jót fog tenni – ültem fel,és megpusziltam az arcát. Már éppen húzódtam volna el,mikor Harry rám nézett a kis piszkos tekintetével,és megfogta a fenekemet.
- Nem megyünk sehová.
- De Harry – próbáltam eltávolodni tőle.
- Nincs de – nyújtotta ki a nyelvét.
   Megpusziltam a nyakát,aminek hatására enyhült  a szorítása,és  egy rafinált mozdulattal kibújtam az öleléséből.
Az ajtóhoz szaladtam,Harry pedig utánam. Hirtelen kinyitottam,és kiszaladtam a folyosóra,egyenesen a nappaliba,ott megfordultam,vissza a szobába a cuccomért,és el a fürdőig.
Nem mondom,hogy Harry nem hagyta,hogy elfussak,hiszen játszva utolért volna.
Nekitámasztottam a fejemet a fürdő ajtajának. Gyorsan engedtem vizet,és beszálltam.
Halk kopogást hallottam.
- Bejöhetek borotválkozni? – kiabált Harry.
- Gyere – nevettem fel,mert úgy emlékeztem,hogy bezártam az ajtót. De ez nem így volt.
- Legközelebb zárd be az ajtót gyönyörűm – sétált be Harry,és hallottam,ahogyan elfordítja a zárban a kulcsot.
- Siettem na. De ne húzd el a függönyt- mondtam,és amilyen gyorsan csak tudtam,próbáltam megfürdeni.
Hallottam,ahogy Harry a kád elé csoszog,és leguggol – ezt főleg a térde roppanásából állapítottam meg.
- Perverz vagyok. Nagyon szeretlek. De tudom,mi az amit egy,egyhónapos kapcsolat megengedhet magának.
- Telibe tapizol? – kérdeztem.
- Az más. Másfél éve ismerlek na. Azóta stírölöm a fenekedet,ennyit már csak megengedhetek magamnak.
Felnevettem,és kidugtam a fejemet a függönynél.
- Én miért nem foghatom meg a fenekedet?
- Azt senki se mondta,gyönyörűm – hajolt Harry oda hozzám,és megcsókolt. – De most gyorsan húzzuk ezt vissza,mielőtt úgy döntök,hogy beszállok.
Villámgyorsan lefürödtem,miközben Harry igyekezett megborotválkozni.
Kinyúltam a törölközőmért,és jó szorosan magamra tekertem.
- Itt vagyok – lépdeltem elé,a  vizes papucsomba.
- Hűűhaaa – esett le Harry álla. – Mindjárt végzek,és szétszedhetsz – mosta meg az arcát.
- Van egy jobb ötletem – fogtam meg a pizsimet,és visszamásztam a kádba. Elhúztam a függönyt,és felöltöztem.
- Így nincs meg a kísértés – támaszkodtam neki a mosdókagylónak.
- Te azt csak hiszed – indult el Harry az ajtó fele.
   Mikor kiléptünk a  fürdőszobából Louis teli vigyora fogadott minket:
- Együtt fürdés… ? Hm.. milyen kis romantikus valaki…
- Hé Lou . hajolt Harry közel Louishoz. – Tudod,hogy mi ilyen szexin nyomjuk.
- Tudom mester. Meg mesternő – nyújtotta ki a nyelvét Louis.
- Ez a beszéd – csapott egy erőset Harry Louis fenekére.
- Harrynek segghiánya van – vallottam be.
- Igen tudom. Szerinted kinek kell hallgatni?! – rázta a fejét Louis.
- Hehehehheeee – nevettem gúnyosan fel.
 - Én megyek fiatalok. De aztán csak halkan kiabálni. Jóéjt – kacsintott,és elment.
- Annyira bírom Louis – indultam a szobánk felé.
- Ja,én is – helyeselt Harry. – Hééé,emberkék! Szabad a fürdő!
  Bementünk a szobánkba,Harrynek megcsörrent a telefonja,és kiment.
Az erkélyhez sétáltam. Odakint egyre hangosabban kopogott az eső. Ahogy kinéztem a sötét utcára,akaratlanul is elkapott a félelem.

   - Itt vagyok – lépett be a szobába Harry. – Figyelj. Regiék jól vannak. Jól vannak – ismételte. – Neked meg le kell kötnöm a figyelmedet valahogy.
Elmosolyodtam,és próbáltam ne depressziót csinálni az estéből. Fáradtan lerogytam az ágyra,és mélyeket sóhajtoztam. Harry lehúzta a redőnynek szolgáló akármit,meg lekapcsolta a villanyt.
- Harry félek a sötétben – ültem azonnal fel.
- Shhh – ült le az ágyra. – Gyere ide.
Kitapogattam Harryt a sötétben,és odabújtam hozzá. Óvatosan lefeküdtünk az ágyra. Megnyugtatóan simogatta a hajamat.
- Játszunk – szólalt meg hirtelen Harry.
- Mit játszunk este 23.00 körül? – nevettem fel.
- Játsszuk azt,hogy rossz voltam,és te megbüntetsz.
- Izgalmasan hangzik – nevettem fel huncutul. -Viszont,ha nem voltál rossz,akkor nem büntetlek meg – célozgattam.
- Legyek rossz? – suttogta hamisíthatatlan perverzséggel Harry.
- Legyél – mondtam,és eltávolodtam tőle.
     Harry felnevetett,majd utánam gurult. Az ágy közepén feküdtünk. A fiú kezeit megéreztem a derekamon,majd kezeit lecsúsztatta a fenekemhez. Harry rosszfiú. J Ezután a mozdulata után,kicsit erősebben magához húzott,és nyomott egy cuppanós,nyállal teli puszit a fülemre. Magára húzott,hajam beleesett az arcába. Kezeit felfele csúsztatta a hátamon,miközben a pólómat is húzta magával. Ekkor éreztem azt a pillanatot,hogy meg kell állnunk. Harry látta a riadt tekintetemet,de csak pimaszul elmosolyodott. Vettem,akkor ez volt a célzás.
Hajamat a kezeimmel az egyik vállamra csúsztattam,majd odahajoltam a fiú arcához.
- Rossz voltál – pusziltam meg az orrát.
Esti kis akciónk kezdett átmenni valami rossz romantikus film,és gyenge pornó keverékébe,szóval ennek gyorsan véget kellett vetnem.
Pár másodpercig gondolkodtam rajta,hogy mit is kéne csinálnom.,majd kíméletlen támadást indítottam a nyaka ellen.
- Áú – nyögött fel fájdalmasan Harry. – Ennek holnapra nyoma lesz – vigyorgott. Éreztem,hogy az arcom lángba borul,és már most elkezdtem felkészíteni magamat,a „szép” beszólogatásokra.
- Harry,aludjunk – másztam le róla.
- Ne ijedezz,gyönyörű – nevetett fel Harry. – Fogunk mi még rosszaságokat csinálni.
Ismét felnevettem,és egy gyors „jó ééjt” puszi után elfordultam a  másik irányba. Harry hátulról átölelt,és így aludtunk el.



Regina

    A kivilágított New York-i utcán indultunk hazafelé.
Kendall elöl vágtatott,alig tudtam vele lépést tartani.
- Mi lenne,ha megvárnál? – szóltam utána.
- Akkor még együtt is mennénk – állt meg.
- Ha-ha-ha- nevettem fel cinikusan.
- Jaj,tudod mióta álmodozok egy ilyen lányról? – karolt át.
- Kendall,azt mondtad,hogy egy ital lesz. Egy balhé volt,és most ne kezdd el ezt.
- Mit? – húzta fel a szemöldökét.
- Ezt a „mióta álmodozok rólad” dolgot.
- Ki mondta,hogy ez rád vonatkozik?
- Van itt rajtam kívül akármilyen lány? – tártam szét a kezemet.
- Nincs. De,mint barát a barátnak elmondhatom,hogy van egy lány,akiről álmodozok.

    Először úgy éreztem,hogy rólam beszél,de most,hogy így mondja.
- Hogy hívják? –próbáltam tettetni a nem féltékenyt.
Kendall meglepett arcot vágott a kérdés hallatán,majd félvállról odadobta nekem:
- Kendra.
- Ó igazán? Mennyire passzol még a nevetek is. Tényleg összeilletek.
- Jó,nem Kendra. Kendra a matektanárom volt gimiben.
Felnevettem.
   Kendall felém sandított,és óvatosan a kezem irányába nyúlt. Tudtam,hogy mi a célja. Mégis belementem a játékába. Felnéztem rá,és elővettem a legbájosabb mosolyomat. Ám ekkor elkapta a kezét,és mélyen a szemembe nézett:
- Holnap jönnek anyáék. Találkozol velük?
Feléztem az égre,ahonnan az eső csöpögött rám. Megkapaszkodtam Kendall vállába,és lábujjhegyre pipiskedtem magam.
Orrunkat összesimítottam,és finoman a számat az ő szája felé közelítettem. Ekkor leszakadt az ég,és mi ott álltunk az esőbe. Kendall átölelt,és az ajkait az enyémnek nyomta. Nem tudtam,hogy mit csinálok. A pillanatnak akartam élni.

A véleményetekre természetesen kíváncsi vagyok.♥