33.fejezet-Egy hatalmas "blah"

Sziasztok!

Sajnálom,hogy ennyit kellett várni az új részre,de felvételit írtam,meg minden. De itt van. J Egyébként,ha egy kicsit jobbra néztek,ott van egy „Hírek” menüpont (minek nem ez a neve,hogy „Hírek”,és nem is menüpont –szóval..ja ) ,a lényeg,hogy ott találtok frisseket a bloggal kapcsolatban. Valamint két szavazást is indítottam. Az egyiket az új desingről,a másikat a blog –esetleges – második évadáról. Szóval szavazni,szavazni,szavazni! Még mindig elérhető vagyok Twitteren: @Petra__14 J
Jó  olvasást. J

Petra

    Álltam,teljesen lefagyva,miközben Kendall apukájának az ölelése egyre szorosabb lett. Majd eltávolodtunk. Szemeiben csillogtak a könnycseppek.
Harry – mintha ösztönösen csinálná – mellém lépett,és megfogta a derekamat.
Hatan álltunk a folyosó közepén lefagyva. Háát jó…Majd végre Kendall anyukája megtörte a csendet:
- Mi folyik itt, Kent? – arcán csak döbbenet látszódott. Néhány másodperc után viszont kérdezett: - Ő?!
És Kent bólogatott. Háát jó….
    - Mindent elmondunk – mondta Kendall anyukája,és bevezettek minket a nappaliba. Mi „mentünk” hátul Harryvel,és párszor odasuttogta,hogy mit titkoltam el előle.  Visszadörmögtem,hogy nem tudok semmiről. De,még mielőtt belekezdhettünk volna akármilyen beszélgetésbe,beértünk a nappaliba.
    - Foglaljatok helyet – mutatta Kendall anyukája – akiről kiderült a „mentet” közben,hogy Kathynak hívnak.
Feszengve leültünk,Regi,Kendall,Petra,Harry sorrendben,majd a szülők szembe velünk a fotelekbe.
- Mi folyik itt apa? – kérdezte Kendall.
- Nos,az úgy volt – küzdött a szavakkal Kent – Hogy Petra apukája,és én…Testvérek vagyunk…
Hirtelen meg kellett kapaszkodnom Harry kezében,mert majdnem előre dőltem. Tuti,hogy rosszul hallottam.
   - Hogy mi?!- fakadtunk ki Kendallel pár másodperc múlva.
- Igen. Apukáddal testvérek vagyunk,csak a szüleink elváltak,és mi ideköltöztünk Amerikába, ők pedig ott maradtak Angliába.
- Vagyis..Te Angliában születtél,apa? – nézett nagyokat Kendall.
- Igen,de itt nőttem fel – mosolygott Kent.
      A rövid kínos csendet,én törtem meg,mert kismillió kérdés cikázott a fejemben.
- És…Akkor honnan tudta,hogy ki vagyok?
- Tegezz csak nyugodtan Petra- mosolyodott el.
Lesütöttem a szememet,kijavítottam magamat,és akkor Kent belekezdett:
    - Egyik nap,a benzinkúton voltam,mikor csörgött a telefonom. Ismeretlen szám, ráadásul nem is amerikai szám volt,ezért nem vettem fel. Rá pár napra ismét hívott ugyanez a szám. Szöget ütött a fejemben,hogy vajon ki lehet az,ezért felvettem. És apád volt. Az a döbbentség amit akkor éreztem,nem tudom egyszerűen elmondani. Megkérdeztem,hogy miért hívott,vagy egyáltalán,hogy talált rám. És akkor mondat,hogy megszületett a kislánya, vagyis te. És még abban az évben elmentünk hozzátok,hogy…
- Tehát én is?!- kapott észbe Kendall.
- Igen – bólintott Kent.
- Nem emlékszek rá – vakarta meg a fejét Kendall.

- Alig voltál két éves. Hogy emlékezhetnél rá? – sóhajtozott Kathy.
- Szóval elmentünk téged meglátogatni- folytatta Kent – És akkor láttalak utoljára élőben. Miután megszülettél,apáddal ismét felvettük a kapcsolatot,és legalább hetente egyszer beszéltünk,vagy küldött rólad egy fényképet. Mindet a mai napig őrzöm – hatalmas mosoly ült ki a szájára.
    Körbenéztem a szobában. Harry arcán inkább félelem volt,mint meglepődöttség,Regi és Kendall viszont egyöntetűen meg volt lepődve.
- Akkor mi unokatestvérek vagyunk? – döbbent le Kendall.
- Valami olyasmi – helyeselt Kent.
Pár perces mély csend volt. Fel kellett dolgozni  a hallottakat. Nyilván nem fog már annyira sokat jelenti nekünk a másik,mert 19 évig „külön” nőttünk fel. De azért jó ezt tudni.
    Hát jó. Ennyi sokk után,ideje volt rátérni arra is amiért jöttünk. De Kendall apukája nem igazán akart még. Képeket mutatott rólam,meg beszélt,hogy találkozni akart már velem,és igazából elidőztünk a filozofikus gondolatmenetében,hogy milyen régen volt,meg minden. És mikor ránéztem az órára,már 18:54 volt. Nekünk meg legkésőbb 19:05-re haza kell érni,mert este valami idióta díjátadó lesz,ahova meg vagyunk hívva,de igazából se jelöltek nem vagyunk,se fellépők. Tehát izgalmas lesz.

- Apa…- kapott észbe Kendall. – Amiért igazából jöttünk,az az,hogy bemutassam nektek a világ,legszebb lányát – mondta Kendall,egy kis csendszünet után.
- Kit? – mosolyodott el ismét Kent.

- Regina – mutatott a lány felé.

Regina

   Na,ahogy kimondta a nevemet,elment minden jókedvem. Elkezdett remegni a térdem,és az elefántok kezdtek elszabadulni a gyomromban. A szívem hevesen kalapált,és a műmosoly az arcomra fagyott,pedig biztosan volt vagy 30° .
     Kendall finoman összefűzte az ujjainkat,és felállított. Mosolyogtam a  szülei felé,akik egy „Hűha”, „Ezt nem gondoltam volna”, „Milyen csinos lány” kíséretében méregettek. Első benyomásra tuti,hogy nem jöttem be nekik annyira,mert Kendall anyukája elég erősen feszegette a határokat a kérdéseinél. „Mennyit sportolok,milyen gyakran végzek házimunkát,mikor diétáztam utoljára,hol végeztem a tanulmányaimat,mit dolgozok most,milyennek látom Kendall-t,hány barátom volt már…” Szóval olyanokat,mait még Kendall sem kérdezett meg,nemhogy a szülei. Mindegy. Ímmel-ámmal kihúztam magamat a kérdések alól,de egy kérdésnél elég erősen lefele ívelt a szám. Pontosan a „Hol is laksz?” kérdésnél. Tudtam,hogyha rávágom,hogy „Anglia,London”,abból sok „Hűűű”,meg „Ejha” lesz,ezért pár másodpercig mosolyogta,majd elkezdtem.
- Londonban élek.
- Igazán? – kerekedtek el Kathy szemei.
- Igen – válaszoltam.

Láttam,hogy Kathy nem igazán szível,inkább olyan „Melyik sarkon találta ezt a ribancot?”arca volt,de nem adom fel.
- A legjobb barátom – próbált meg segíteni Petra.
- Ez remek – jelentette ki Kathy.
Még pár percet beszélgettünk,majd távozni készültünk.
- Jó éjszakát – köszöntem el illedelmesen.
- Máskor is szívesen látunk – bólintott Kent. Kathy arcán nem ez látszódott,de próbáltam figyelmen kívűl hagyni.
       Kiléptünk a kapun,nekem pedig egy hatalmas sóhajtás hagyta el a számat.
- Nem volt ez olyan nagy gáz – mosolygott Kendall.
- Persze. Anyukád úgy nézett,mintha,egy prostit vittél volna haza – forgattam a szemeimet.

- Anyuci kicsi fia. Te is így viselkednél – állapította meg Harry. Az igazság az,hogy valahol igaza van,de mégsem. Teljesen mindegy,mert túléltük,és kész.

Este viszont vár még ránk,egy díjátadó. Fergeteges lesz.

Petra

     Visszaértünk a hotelbe,ahol bábeli zűrzavar volt,mert mindenki egyszerre rohant le minket,és beszélt hozzánk. Egy gyors „Kussoljatok már el”-el letudtuk,és elkezdtünk készülődni. Közben Jon telefonált,hogy A Big Time Rush,és Regina – furcsa,hogy Regit már a BTR-hez „veszik”- a díjátadó után üzleti vacsorán vesz részt,ezért a One Direction,és Petra – nagyon menő,hogy így emlegetnek minket- képvisel mindenkit a díjátadó utána after partyn. Remek. Csodálatos. Oda-meg vissza vagyok. Körülbelül a hátam közepére kívánom az egész díjátadót,mert a fiúkat nem nevezték,nem lépnek fel,csak meghívták. És mivel „Harry Styles barátnője” vagyok kötelességem velük végigülni. Ha tetszik,ha nem.

Este kilencre jött értünk a limuzin,ezért harcra készen,kint álltunk a  hotel parkolójában kilenc előtt pár perccel.
    Az egész várost ellepték a Directionerek,és a Rusherek,mert háromszor álltunk meg a pirosnál,és mindig lerohamozták a limót. Így egy kis csúszással,de megérkeztünk.
   Mindenki arra számított,hogy puccos,vörös szőnyeges bevonulás,óriási show,és egy eszméletlen after party. Elméletben tökéletesen működött a dolog. Csak,hát már a megérkezés pillanatában éreztük,hogy ez nem az a díjátadó lesz,amire mi gondoltunk.
Mikor odaérkeztünk senki sem tudta megmondani,hogy akkor most lesz-e bevonulás vagy csak egyszerűen leülünk. Az utóbbi történt. Közben megfigyeltük,hogy az eseményt,még  a TV sem közvetíti,mert nem láttunk kamerákat. Vagy nagyon eldugták őket.
     Az első nagyobb gond az ülésrenddel akadt. Ugyanis meg volt határozva,hogy ki-ki mellé ül. Én a szélén ültem Regi mellett. Nos,Louis első mozzanata az volt,hogy kiment reklamálni a szervezőnek,aki kisebb agyfárasztás után megengedte,hogy átcsereberéljük a helyeket.
      A második nagyobb gond,az az volt,hogy tök elöl ültünk,és egész végig figyelnem kellett arra,hogy ne aludjak be. Mondjuk nem volt annyira nehéz,mert a jegyet szerző Directinerek,Rusherek folyton minket bámultak. Harry néha,néha a kezét a combomra helyezte,amit Louis perverz mosolya követett.
    Már háromnegyed tizenegy körül járhatott az idő,mikor Louis odasuttogta nekem,hogy „Pisilnem kell.” Visszamorogtam,hogy „Bírj ki még negyed órát”. Fél percenként megjegyezte,hogy ide fog slagolni,így már nem tudtunk mit csinálni,kiengedtük. Mindenki minket nézett. Nem volt kínos.

Regina

    A díjátadó,egy csapás volt. Folyton a  szülőknél tett látogatáson agyaltam,hogy mit csesztem el,de nem jöttem rá. Lehet,hogy tényleg bennem van a hiba. Kendall persze,az ő cuki kisfiús biztatásával próbált lelket önteni belém a díjátadó közben.
Amúgy ő volt az egyetlen,aki élvezte az egészet. Szinte mindenkit ismert. „Régen,mikor a kutyánk lába eltört,ő rakta sínbe,amíg nem jött meg az állatorvos..”- meg hasonló sztorik kerültek elő.  Egyszer nem mondott éppen semmit,erre Louis közbeszólt: - Nehogy elkezd,hogy ismered. Tudjuk,hogy ismered. Ő festette le a gördeszkádat,amikor kilencéves voltál,és egy mamut lakott a kertetekben…Vagy valami ilyesmi.
Alig bírtam visszatartani a nevetésemet. Jó,az igaz,hogy Kendall MINDEN embernél tett valami megjegyzést,de akkor is.
    Mikor vége lett – nekem évszázadoknak tűnt – Jon közölte,hogy akkor most mehetünk. De nem ám haza! A Big Time Rush következő albumát,egy másik lemezkiadó cég csinálja,és kéne egy lemezszerződés. Ezért,Jon üzleti vacsorát ajánlott a fejeseknek,a díjátadó után. Remek. Ennek,még örülni is kéne,de Jon mondta,hogy a BTR-es fiúknak feltétlenül ott kell lennie. Erre Kendall kijelentette,hogy nélkülem nem megy sehova,ezért én is mehetek.
Bravó. Szóval tizenegy előtt pár perccel elindultunk Kansas legdrágább éttermébe,hogy egy „fantasztikus” vacsorát ehessünk meg. A menü,az Osztriga  - gomba - saláta,Kansas-i májas,és túrókrémtorta. Akárhogy nézegettem az étlapot,ezek sehogy sem illettek össze.
Ráadásul két dolog az amit utálok. A gomba,és a tengeri élőlények. Nem olaszok vagyunk,hogy osztrigát együnk! Habár fogalmam sincs,hogy az olaszok esznek-e egyáltalán osztrigát. Mindegy. Carlos ült velem szemben,folyamatosan egymást néztük,ki,hogy próbálja leerőszakolni az ételt. Kendall persze,imádott mindent,és úgy evett mellettem,mintha pizza,vagy gyrost lenne. Sebaj. Vége,volt legyűrtük – az egyik részét  - közben,próbáltam kedvesen,jókedvűen beszélgetni a fejesekkel,sokat mosolyogtam,meg minden.
       De belül két dolog is nyomasztott. Az egyik – ami még mindig - ,hogy mit csesztem el. Miért nem nyertem el a tetszésüket. Kendall azt mondta,hogy szinte minden barátnőjére így reagáltak,de idővel megszerették őket. Hiszen Kendall mégis csak a „kicsi fiacskájuk”. De akkor is. Kathyben nem sok jóindulatot véltem felfedezni.
    A másik,pedig az ábrándozásom az after partyról Azért szívesebben iszogatnék ott,mint itt. Habár lehet,hogy az itteni bor,jóval finomabb,mint az ottani,de akkor is  - ott akarok lenni. Biztos jókat táncolnak,nevetgélnek…  Elvonulnak egy tartalmas beszélgetésre…De az is előfordulhat,hogy egy romantikus helye,Petra és Harry éppen egymást falják. Ki tudja. Mindenesetre,biztosan jobb a helyzet,mint itt.

Petra

    Vége lett. A fenekemet konkrétan nem éreztem,és a tűsarkúban is fájt a lábam. Utána következett az after party. Jon azt mondta,hogy a szervezők éjfélig szeretnék,ha ottmaradnánk. Addig pedig még pontosan 48 perc van.
    Így hát – kicsit feldobva a hangulatot – elmentünk valami piáért. Nem akartunk berúgni,csak valami kedvcsináló kéne már. Az elmélet megint szép volt,viszont a pultnál senki sem volt,aki kiszolgálhatott volna minket.
- Senki sehol – mondtuk Louival mikor visszaértünk.
- Mi?! Nincs senki a bárpultnál? – hüledezett Zayn.
   Zaynnek már amúgy is a hócipője tele volt az egésszel,mert nagyon álmos volt. Ezt onnan tudom,hogy Harry ütögette őt a díjátadó közben,hogy el ne aludjon.
szóval,miután nem volt senki a bárpultnál,úgy gondoltuk,hogy akkor elmegyünk puncsért,mert ott biztosan állt valaki,mert mindenki puncsos pohárral szaladgált.
Tehát Louisval megint útra keltünk,sűrű „Elnézés” „Bocsánat” kíséretében.
- Mit akarnak? –kérdezte mogorván a nő,mikor odaértünk.
- Nem tudom… Pekingi kacsa van? –viccelődött Louis.

- Ne csináljon magából hülyét fiatal úr. Puncsot kérnek? –fordult felém a nő.
Egyáltalán nem volt szívderítő látvány. Jóval 50 felett volt,de lehet,hogy már volt 60 is. Az arcán ott is volt szőr,ahol
 nem kellett volna,hogy a lángvörös haját – ami az égbe meredezett – már ne is említsem. A csípős beszólás Louis nem hagyta magát,látta,hogy a nő nem túl vevő a humorra,ezért elkezdte fárasztani:
- Hölgyem.. Tudja mit?
- Nem tudom – húzta össze a szemét a nő.
Ijesztő volt. Nagyon ijesztő.
- A mangók nem hordanak melltartót,a gepárdokat meg lehet simogatni,a  zebra pedig valójában fehér,csak bénán napozott,és befeketült – Louis szája tagadhatatlan mosolyra húzódott,amit  a nő egy kicsit sem szívelt.
- Fiam – szólt keményen Louishoz. – És lányom – most rám nézett – Vagy vesztek puncsot,vagy eltakarodtok innen. Remélem világos voltam. Remélem – az a hang,az az arc…Kirázott a hideg,megfogta Louis csuklóját,és visszafele rángattam őt.

- Engedj el,nem megyek sehova – nevetett rám. – Hölgyem,ez egy after party,maga egy beosztott,én pedig Louis Tomlinson vagyok – húzta ki magát – maga szerint,ki beszélhet vissza a másiknak?!
- ÉN – jelentette ki erélyesen a nő. -  Fiatalember feltartja a sort,nem tenné arrébb a hátsó felét? Tudja,azzal a két lábszerűséggel kell arrébb menni. Vagy magát cipelni szokták?
   Egyre jobban kezdett elfajulni a vita,de mindenesetre,én egyre jobban élveztem.
- Cipelni? Megesik. Mert én megtehetem – villantott Louis egy fogkrém reklámba illő mosolyt.
- Vagy magától húz arrébb,vagy hordágyon megy haza. Választhat – húzta össze apróra a szemét a nő.
- Egy bokszoló naaagyi. Szeretem – mosolygott Louis.
       De ekkor megjelent a két kidobó a néni vállai felett.
- Kedves vendégek voltunk,nem Petra? –fordult felém,közben egyre hátrébb lépdelt.
- Tűnjetek el öcsi – morgott az egyik férfi.
- Köszönjük az estét,már itt se vagyunk – kezdett el Lou rohanni.
Futás közben odaszólt a többieknek,hogy „Asszem mennünk kéne”,és már kint is voltunk.
- Louis. Tisztában vagy vele,hogy 23:26 perc van? – néztem idegesen az órámra.
- Jon nem tudja meg. Nyugi – legyintett Louis.
Ezért hazafelé vettük az irányt.

Regina

  

   Végre valahára vége lett. A fejesek meg voltak elégedve a fiúkkal (mert énekeltek is),és hála istennek haza mehettünk. De jó volt.
Éjfél előtt valamivel becsörtettünk a szállodába,és kényelmesen lefürödtünk,meg ilyesmi. Jon pedig felhívta a többieket.

Petra
  
   Már a hotel előtt álltunk,és a kártyánkat csekkolták,mikor Jon hívott. Azért,hogy ők már hazaértek,de mi bírjuk ki éjfélig. Francba. Mondtuk,hogy persze,és a maradék 15 percben,vagyis inkább 30 percben (hozzávettük  a hazaérési időt) egy parkban ütöttük el az időt.

    Természetesen,ez életem legfélelmetesebb 30 perce volt. Leültünk a padokra,profi,telefonos világítással. Louis,és Liam bejelentette,hogy keresnek egy fát,vagy egy bokrot,mert meg kell valamit „szentelniük”.
Niall panaszkodott,hogy éhes,és nem fogja kibírni. Zayn álmos volt,és nagyokat sóhajtozott. Ha ez nem lett volna elég,Harry a combomat fogdosta,és próbált valamit suttogni a fülembe,de nem tudtam rá figyelni.

10 perc múlva önkívületi állapotba kerültem, a sok,jajgatástól,é attól,hogy Liamék még mindig nem értek vissza,ezért kifakadtam:
- Fogjátok már be! Csak egy kicsit! – üvöltöttem el magamat,és erélyesen felpattantam.
- Petraaa!- nyúlt utánam Harry.
   Ekkor hirtelen elsötétedett előttem a világ,és hangos visításba kezdtem…

Regina

    Nagyon álmos voltam,de mindenképpen meg akartam várni Kendallt. Közben több dolog is átfutott az agyamon. Jon azt mondta,hogy szörnyű az after party,tehát bizonyos,hogy Petráék már rég nincsenek ott,és most vagy a valami bárban ücsörögnek,vagy esetleg a városban kóborolnak. A másik még mindig a látogatás,mert azt egyszerűen nem  vagyok képes kiverni a fejemből. De,igazából még csak 7 és fél órája történt ez az egész (de amúgy nem számolom) ,szóval még szomorkodhatok.
     Mély sóhajtásaim közepette,bejött Kendall a szobába. Hirtelen alvást színleletem,de még rám se nézett már elröhögtem magamat.
- Te nevettél,bébi? Mi történt? – vetődött le mellém,amolyan „de régen hallottalak” stílusban.
- Nem vagy vicces. Különben is. Ma már nevettem – húztam fel a szemöldökömet.
- Ja,mikor is? Reggel? Igen reggel – itt hagyott egy kis hatásszünetet,hogy mondok-e valamit,de inkább lehajtottam a fejemet.
   Elmélyültem a lepedő tanulmányozásában,Kendall meg szerintem engem vizsgált.
Talán megpróbálhatna felvidítani,vagy ilyesmi ..De az amerikaiak furcsák.
- Na jó,akkor én… - tápászkodtam fel. – Alszok.
- Figyelj… - kezdte Kendall nagyon-nagyon lassan.
Tuti,hogy be akar valamit jelenteni.
- Talán beszélhetnénk…

Amúgy a kommenteitek iszonyú jól estek,köszönöm♥ Most se felejtsétek el leírni a véleményeteket. J

Neeegyediiik díííjaaam♥ :))

Hááát sziasztok!

Megkapta a blogom „élete” 4. díját, „Kitti Magyar”-tól. Köszönöm szépen♥ J


Szabályok:

1.Írj magadról 11 dolgot.

2.Válaszolj 11 kérdésre.

3.Írj 11 kérdést.

4. Küldd tovább 11 embernek.

1.Írj magadról 11 dolgot.

1. Nem tudom,hogy milyen meglepő,de szeretem az 1D-t.
2. 8.-os vagyok.
3. 6 évig táncoltam.
4. Van legjobb barátom♥ J
5. Kedvenc ételem a pizza.
6. Kedvenc gyümölcsöm a cseresznye,és a dinnye.
7. Kedvenc színeim: a zöld,és a sárga.
8. Kedvenc csokim az epres Milka.
9. Kedvenc magyar előadóm Fluor. J
10. A blogom szereplői valóságosak. J
11. Hihetetlenül hálás vagyok az összes olvasómnak. J♥


2.Válaszolj 11 kérdésre.

1.Sok barátod van? Nem. J
2.Melyik a kedvenc sportod? A kézilabda. J
3.Melyik a kedvenc évszakod? Nyáááááááár♥
4.Milyen helyen szeretsz blogot írni? Csendes helyen,ahol el tudok „mélyülni” az ötleteimben.
5.Jelenleg hány blogot írsz? Csak egyet. J
6.Kedvenc filmed? Made in Hungária.
7.Ki a kedvenced az 1D-ből? Harry♥
8.Segit valaki a blogirásban? Azon kívűl,hogy a szereplők valósak,és a személyiségüket nem kell megformálnom,nem.
9.Milyen hangszeren játszol? Nem játszok hangszeren. Ha a triangulum nem számít annak. :D Ez vicc,a triangulumot is csak ütni tudom,mint az állat. :D
10.Hány legjobb barátod van? Kettő.
11.Miótta írsz blogot? Ezt a  blogot 2012. júniusában kezdtem.


3.Írj 11 kérdést.

1. Mi ihlette a blogodat?
2. Vannak valós szereplők benne?
3. Hol találod ki a következő rész tartalmát?
4. Kerültél már „alkotói válságba”?

5. Te szerepelsz a blogodban?
6. Mennyi ideig gondoltad,hogy írod a blogot?
7. Kedvenc évszak?
8. Kedvenc 1D tag?
9. Mikor van a szülinapod?
10. Csak,mert most aktuális: Izgultál/Izgulsz a felvételi miatt? J
11. Örülsz a díjnak? J


4. Küldd tovább 11 embernek.

1. http://1dnapjai.blogger.hu/2012/5/page/3
2. http://aslongasyouloveeme.blogspot.hu/
3. http://fatedtofallinlovewithyou.blogspot.hu/

4. http://brokenarrow-1d.blog.neon.hu/

Csak ezeket a blogokat olvasom,így nem tudok 11-t írni. :( 
Köszönöm még egyszer♥ J

@Petra__14 

32. fejezet- Helló Káosz!

Sziasztok!

Nos,új részt hoztam,próbáltam legjobb tudásom szerint megírni. Izgalmasra sikerült,mert egy csomó megoldott,és megoldatlan dolog áll előttünk.  Szóval ja. Olvasni,kommentálni,és nézegetni a „Kiss You”-t. J Még mindig folyamatban van az egész desing-os dolog,de ígérem sietek. Mondjuk már egy hónapja mondogatom,de sietek.
Zaklassatok Twitteren: @Petra__14 ♥ :D

Petra

    Egy élmény volt,ott várakozni a sötétben,a „Mumusra.”
Hallottam,hogy ott áll előttem. És azt is tudtam,hogy a konyhából jött. Sőt,arra is rájöttem,hogy nem Harry az. Ott állt előttem,és nem szólt semmit. Én a földön összekuporogva ültem. Nem bírtam,10 másodpercnél tovább,belemarkoltam a vádlijába,mire az illető felröhögött.
    - Louis – nevettem fel.
- Loooouuuis – utánozta a hangsúlyomat a fiú.
- Mit csinálsz te az éjszaka közepén, összekuporodva a folyosón? –hangjában teljes tudatlanságot éreztem.

   A legtermészetesebb mozdulattal felálltam,és próbáltam a szemébe nézni. Csak a sötét akadályozott meg benne.
- Wc-re megyek.
Louis megint felnevetett,mondjuk most kicsit szolidabban,mint az előbb.
- És akkor miért ültél itt a földön? – kérdezte két nevetés között.
- Hagyjuk – mondtam,és elindultam. Volna.
Louis nem látta az arcomat,de mindenesetre biztatóan megfogta a csuklómat.

- Elkísérjelek?
- Megköszönném – nevettem fel.
Elbotladoztunk a wc-re,majd Louis holt nyugodtan kijelentette,hogy megvár.
Elvégeztem a dolgomat,majd kimentem. Louis,ugyanúgy,ahogy nagyjából két perce otthagytam,támasztotta a falat. Éreztem,hogy nem pusztán csak „jó fejségből” várt meg.

   - Mit szeretnél? – léptem oda hozzá.

- Lenne egy kisebb technikai gond.

Ha Louis ilyen szakszavakat használ,ott már tényleg gond van.
- Hol? – kérdeztem.

- Konyha –mondta,és azzal a  lendülettel elkezdett a konyha irányába rángatni.
    Bementünk. Nagyjából már hozzászokott a szemem a sötéthez,így már kicsit könnyebben tájékozódtam.
- Tehát? –tártam szét a kezemet,mert Louis nem mondott semmit.
- Kiégett a villanykörte – tájékoztatott.
- Jó éjt – mondtam,majd sarkon fordultam.
- Mi van?! Itt hagysz?! – kapott a vállam után Lou.
- Ügyes, nagy 20 éves fiú vagy. Egy villanykörtét már csak ki tudsz cserélni – mosolyogtam.
- Nem,mert nem érem fel. Már próbáltam – sóhajtott.
Gondolkoztam néhány pillanatig,hogy milyen kifogást találhatnék,de semmi nem jutott eszembe.
- Amúgy is. Miért kell éjszaka neked a villany? Spuri aludni – mutattam a szobák felé.

- Éhes vagyok.
- Csinálok a kaját a telefonod fényénél – ajánlottam fel neki.
- Nem,cseréljük,ki,mert előbb - utóbb  úgy is ki kell – győzködött.

A földet pásztáztam.
- Utóbb. Jó éjt –próbáltam meg megint elmenni,de Louis,most hatásosabban nyúlt felém.
- Légyszíííííííííííí – mondta olyan kisfiús hangon,hogy nem tudtam neki ellenállni.
Filmbe illő sóhajtásokkal követtem Louist,aki a telefonja fényénél már keresett villanykörtét.
- Nos – kezdte nagyon drámaina. – Ott,van,de nem érem fel. Mássz fel a hátamra,és próbáld meg lehúzni.
- Értettem – másztam fel a hátára,majd Louis folytatta.
 - Először  told,és utána húzd – próbálta meg magyarázni,miközben a lábamat szorította.
Nagyon igyekeztem azt csinálni,amit mondott,de hajnali 1:45-kor már nem tudtam,erre koncentrálni.
- Nem érem fel – mondtam,néhány próbálkozás után.
- Akkor keressük meg azt az izét – magyarázott.
Megkerestük az „izét”,ami egyébként egy kiszedő volt, és újra próbálkoztam.
- Louis,alacsony vagyok – jelentettem ki,mikor már a kiszedővel sem sikerült.
 Fél órán keresztül szórakoztunk,különböző pózokban,de nem értük fel.
- Feladom – ugrottam ki a kezéből.
Louis elkezdte magyarázni,hogy muszáj meg minden,én meg mivel nem értettem,hogy miért indokolt hajnali kettőkor a villanykörtecsere,elkezdtünk vitatkozni.
- Utoljára- tartotta a kezét.
Louis a térdem alatt fogta meg a lábamat,aminek az lett az eredménye,hogy majdnem hátraestem a kezéből.
- Meg fogom markolni a seggedet,ha nem raksz le azonnal – mondtam neki.
- Hmmm… - mordult fel a fiú.
- Louis,ennek most nem itt van a helye.
Lerakott,majd megpróbáltuk egyszer normálisan is.
- Elérem! Tarts! – kiáltottam fel.
- Siker – mondta Louis,mikor végre lerakott a földre.
    Fel-le kapcsolgattuk,és örömtáncot járva ugráltunk a konyhában.
Majd hallottunk egy ajtócsapódást,és rá pár másodpercre,Harry támaszkodott az ajtófélfának.
- Úgy nézel,mintha még nem láttál volna fehér embert hajnali kettőkor villanykörtét cserélni – nevetgélt Louis.
Harry arcára kifejezetten egy „WTF”-es felirat volt írva,ami keveredett némi álmossággal.
- Jól aludtál? – sétáltam oda hozzá,mire Harry belepuszilt a hajamba.
- Ahha. De már hiányoztál. Pontosan mióta,is másztál ki mellőlem?
- Pontosan,egy órája – mondta helyettem Louis.
- Akkor jó alvó vagyok – nevetett fel Harry. – Amúgy mit csináltok?
- Kicseréltük a villanykörtét – meredtem Harry felé.
- Váó. Egy óráig tartott kicserélni egy körtét? – nézett nagyokat Harry.
- Hosszú történet. De már ismerhetnél minket – mosolyogtam.
Louis még bizonygatta pár percig,hogy „De ez igenis kemény meló volt”,meg „Alig értük fel”,és ehhez hasonlók,majd összeverekedtek,egy „Hazudsz”,meg „Persze,ezt el is higgyem” társaságában.
     Az órán néztem az időt,hogy mikor lép ki valaki a szobából,egy „Kussoljatok be” kíséretében. Pontosan 52 másodperc telt el,és nyílott egy szobaajtó. Niallé.
- Csá Husibogyó – mosolyogtam felé.
 Niall egy árva szót sem szólt,csak odajött hozzám,átölelt,és a fülembe suttogta:
- Miért nem tudtad őket elküldeni aludni? Nagyon álmos leszek holnap – mondta,és fejét belefúrta a vállamba.
     Leállítottuk a vitatkozó fiúkat,majd leültünk a kanapéra beszélgetni. Közben társult hozzánk Carlos is,aki szintén felkelt a hangzavarra.
Majd olyan három körül,zajt hallottunk a lakosztály ajtaja felől,és pillanatokkal később belépett Kendall és Regi.
Állj. Most értek vissza a ruhákkal? Nem. Ugyanis semmiféle ruha nem volt náluk.
    - Veletek meg mi történt? – kérdezte Louis.
- Megáztunk – legyintett Kendall.
Nem tudtam eldönteni,hogy Regi arcáról a könnycseppek,vagy az esőcseppek potyognak,ezért megkérdeztem:
- Minden rendben? – a kérdést,csak Reginek szegeztem,aki vette az adást.
- Csak egy kicsit megáztunk – mondta,egy bólintás társaságában.
- Segítsünk valamit? – kérdezte Harry is,mert látta,hogy olyan „lányos” összenézésünk volt Regivel.

- Nem,kell köszi -  biccentett Kendall,és bementek a szobába.
Végig követtem őket a szememmel. Miután bementek a többiek folytatták a beszélgetést,csak a mellettem ülő Harry fordult felém:
    - Mi történt? – mondta,és végigsimította kezével az arcomat.
- Kendall elfelejtette az évfordulót – suttogtam.
- Egy hónapos? – meredt rám.
- Ahha – bólintottam.
Harry csak az arcomat fürkészte.
Láttam a szemében,hogy szeretne valahogyan közeledni,csak,hát társaságban még nem „csináltunk” ilyet,ezért csak némán néztük egymást.

- Hahó –lengette meg Louis a kezét a szemem előtt.
- Mivan? –fordultam felé,mivel valamiről valószínűleg lemaradtam.
Louis rosszallóan a fejét rázta,és elmondta még egyszer:
- Kérünk egy hivatalos csókot – a „csók” szó hallatán mélyet sóhajtottam,majd Harryre néztem,aki bátortalanul közeledett felém.
Közelebb,és közelebb,majd megcsókolt. Elmondhatatlanul szükségem volt erre a csókra. Louis,Carlos,és Niall hangos tapsolásban törtek,ki mikor félénken elhúzódtunk egymástól.

- Naaa…Ez már valami – bólogatott Niall.
Megkaptuk a „menjünk szobára”,meg a „jobban már nem is csinálhattátok volna” beszólásokat,de mosolyogva hallgattuk őket.
- Mentem – mutattam a szobák irányába.
- Hajnali négy van. Felesleges visszaaludnod,ötkor úgyis kelés van – nézegette az órát Carlos. Teljesen igaza volt. Csakhogy én a fiúkat akartam egyedül hagyni beszélgetni.
- Nem baj. Max Tv-t nézek – mondtam,és fel is álltam.
   Beléptem a szobába,viszont rá pár percre bejött Harry is. Az ágyról néztem,ahogyan egyre közelebb jön hozzám. Jobbra-balra álló göndör fürtök,csábosan mosolygós száj,zöld fürkésző szemek, édes gödröcskék,és a legfontosabb ,a félmeztelen felsőtest. Életem végig el tudtam volna nézni ezt,viszont ő félbeszakította a bámulásomat.
- Ez már nem illik – mondta,és lefeküdt mellém az ágyra.
- Nem tehetek Rólad – mosolyogtam felé.
Harry felkönyökölt,és úgy nézett engem.
- Rólad?! – kérdezte.
- Tudom,hogy azért kérdeztél vissza,hogy kifejtsem az egészet,és dicsérjelek. Nem kapod meg.

- Hüpp-hüpp. Ezt sírós hangnak szántam – nevetett fel Harry.
- Nem érdekel. De azért…. Szeretemakockáshasad – hadartam el a végét.
- Tudtam én! Ugye milyen érzéki?–mondta,és a hátára feküdt.
Kérdőn néztem rá,hogy most „akkor engem is dicsérj meg.”
- Szeretlek – mondta ki.

Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphattam volna.
- Én is – mosolyogtam,és megcsókoltam.

Regina

     Közelebb,és közelebb jött az arca az enyémhez.
Nem bírtam tovább nézni,ezt a lassúságot,inkább,csak mellé álltam,és sétáltam tovább.
- Hát jó… - hallottam Kendall csalódott hangját.
- Hát jó… - mormogtam magam elé.
    Sétáltunk tovább az esőben,szótlanul. Most ez a helyzet tök romantikus meg minden,de nem tudtam élvezni. Egyszerűen csalódott voltam.
Visszaértünk a kocsihoz.
- Hol a…?! – horkant fel Kendall.
- A mi?! – néztem nagyokat,mert éreztem,hogy valamit elhagyott.
- A kulcsom…- Kendall szemei elkerekedtek,nekem pedig azonnal feltörő dührohamom volt.
- Hol a francba hagytad el,azt a szerencsétlen kulcsot?! – üvöltöttem torkom szakadtából.
- Hé,kuss – intett.
- Bravó,tényleg így kell lenyugtatni egy nőt. Profi vagy – ráztam a fejemet.
Kendall a kezét a fejéhez emelte,és eljátszotta,mintha húzná a haját.
- Ne rikácsolj,inkább segíts megkeresni! – mutatott az ujjával az utcára.
- Hát persze! – mondtam,és letelepedtem a patkára. – Itt megvárlak.
- Az őrületbe kergetsz! Nem hagyhatok,itt egy csajt a semmi közepén. Legfőképpen téged nem – az első két mondata,éles volt,és szigorú hangnemű,de a harmadikra megenyhült a hangja.
Ellentétben velem.
- Menjél csak. Nyugodtan. Itt megvárlak – a hangomban szánalom volt.
- Nem megyek sehova – szögezte le,és leült tőlem két-három méterre.
- Akkor nem mész. Szörnyű,hogy egy kocsi kulcsot nem vagy képes megkeresni – szemeim lassan szikrát szórtak felé.
- Figyelj. Fogalmam sincs,hogy mi bajod van,de igazából már nem is érdekel. A barátnőm vagy,és kötelességem téged  megvédeni.
- A semmi háta mögött,ha már idehoztál – fejeztem be.
- Nem vitatkozom veled. Felhívom Clart.
      Pár perccel később Kendall mosolyogva jött vissza.
- Csak nem hazamehetünk? – kérdeztem unottan.
- Clar elhozta a ruhákat,meg kell keresnünk a kulcsot,és mehetünk haza.
- Hurrá – kezdtem el tapsolni.
Felálltunk,és elindultunk visszafele. Az eső egyre jobban szakadt. Boldog voltam.
Fél órányi bolyongás után ránéztem az órámra.
    - Mindjárt éjfél! – felkiáltottam,amolyan „de régóta jöttünk el”,meg „ már csak 3 perc van az évfordulónkból” hangsúllyal.
Kendall nem szólt semmit. Baktattunk tovább,majd pár perc múlva megállított:
   - Nem így akartam,az esőben,összeveszve elmondani,de boldog évfordulót – mondta,és megölelt.
A közelben lévő templom,akkor kezdett el harangozni,így tudtam,hogy éjfél van.

   - Lekéstél róla – tudattam vele.
- Mi?! Május 27 – dadogott.
- Május 26 – néztem unottan az eget.
- 27. Legalábbis az első csók,tuti 27-én volt.
- Dehogyis! 26-án!- kezdtem el a vitát.
- Miről beszélsz? 26-án jöttetek.
- És aznap volt a buli. Nem emlékszel?
- Az lehet. De a csók,már jóval éjfél után történt.
    Visszaemlékeztem. Igaza volt. A francba.
- De…- kezdtem volna,el érvelni,de Kendall az ujját a számhoz emelte.
- Ne rontsd el a pillanatot – mondta,majd azt se hagyta,hogy levegőt vegyek. Megcsókolt.
- Aztarohadt – szaladt ki belőlem.
- Nem mérgelődj. Csak ma ne. Kérleeeek – puszilta meg a nyakamat.
Igazából a rossz kedvemet már nem is éreztem.
     Megfogtuk egymás kezét,és boldogan mentünk tovább megkeresni a kulcsot.
Végül egy órás keresgélés után sem lett meg,így hát úgy gondoltuk,hogy hagyjuk az egészet.
- Clar nagyon ki  lesz bukva! Tudod?! – fordultam felé. Mivel a kocsi az övéké volt.
- De az autó,ott áll a parkolóban. Csak kulcs nincs hozzá – hebegte Kendall.
     Nagyokat sóhajtottam,mikor elindultunk gyalog. A város másik felében volt a szálloda,de még taxit sem hívhattunk,mert úgy néztünk ki,mint két kivert kóbor kutya. És nem túlzok.
Már fél úton lehettünk,mikor Kendall hirtelen felkiáltott.
     - Megvan! – szörnyülködve néztem a kezében tartott kulcsra.
- Elmész te is az… - kezdtem,de nem folytattam,mert megígértem,hogy ma nem dühöngök. Pedig most nagyon mérges voltam.
    Visszasétáltunk,és  már hajnali 2:30 volt. A többiek biztosan az igazak álmát alusszák,és reggel nem lesznek bőröndök a szemeik alatt. Petra biztosan Harry mellkasán álmodik a szépről,én pedig Dallas utcáin caplatok már vagy öt órája. Szörnyű. Belegondolok,hogy Louis, vagy éppen Niall összekuporodva alszik,vagy Logan éppen a családjával nevetgél. Vagy Zayn,Liam,Carlos és James. Mindenki alszik. Kivéve minket.
Lassan már depresszióba estem a sok képzelődéstől,de próbáltam magamat tartani. Fél óra után,ismét a kocsinál álltunk.
      - Csak azt ne mondd,hogy ez a lakáskulcsod – sziszegtem Kendallnek.
- Nem,ez a kocsi kulcs,csak tudod,vak sötét van,és nem látok semmit.
- Csak csináld – intettem,és a kocsinak támaszkodtam.
Kisvártatva,kinyílt az ajtó,és beszálltunk. Csurom vizesen.
Háromra értünk haza. Az elméletem teeeljesen tévedett,mivel Petra,Harry,Louis,Niall és Carlos a nappaliban ültek. És beszélgettek. Fantasztikus. De legalább nem csak nekünk volt álmatlan éjszakánk.
Petrával összenéztünk,próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra,hogy minden rendben van,de nem ment. Olyan szinten álmos voltam,hogy minden ásításnál kifolyt a könnyem. Szörnyű.
Fájós végtagokkal,de bebotorkáltam a szobába. Lezuhanyoztam,átölöztem,és elnyomott az álom.

Petra

    Reggel-miket beszélek – hajnalban mindenki nyúzottan állt,a hotel parkolójában.
A bőröndömet,egyre nehezebb behúzni,pedig tényleg semmit nem vettem.
Ma Kansas City-be megyünk. Végig fogom aludni,úgy érzem.

*Később*

     Megérzéseim nem csaltak. Ahogy felkászálódtunk a buszba,és bedőltem az ágyba elnyomott az álom. Délután kettőkor ébredtem fel,arra,hogy nagyon-nagyon melegem van.
Az összes ablak nyitva volt,hogy jöjjön be valami levegő,a fiúk félmeztelenül rohangáltak,Regi fürdőruha felsőbe,és rövidnadrágba volt. Hurrá.
- Jól aludtál? – nézett rám Harry.
- Ahha. Azon kívül,hogy majdnem hagytatok megsülni! – néztem rajtuk,és magamon végig.
- Látod Harry,én mondtam,hogy vetkőztesd le! – suttogta Louis Harrynek.

De nyilván azt akarta,hogy én is halljam.
Megtapsoltam őt,eme bámulatos beszólásért,és átöltöztem. Az út további részében a kanapén tespedtünk,mert ha megmozdultunk,úgy éreztük,hogy egy liter víz lefolyt rajtunk.
Tehát,na,értitek.
     Amikor megállt a busz,gyors,és határozottan mindenki kirohant a buszból,a bőröndjével együtt.
- Levegő! Nézd Petra a levegő mozog a kockás hasamon! – üvöltözött Carlos.
- Okééé… - fordultam el tőle.
    Regina,és Kendall,ma a „szerelmesek napját” élik,csupa cuki,és édes dumával. Délután,amikor láttam őket,csokival etették egymást.
Értitek. Meg sem tudtam mozdulni,még enni is alig bírtam,ezek meg etetgetik egymást. Jó,full kész voltam,de beérve a szállodába sokkal jobban lettem.

Regina

     Az út egyszerűen csodás volt. Délelőtt alvás,utána közös zenehallgatás,evés,csókolózás,meg minden. A többieket látva,ezt eléggé szörnyülködve  nézték,de nem érdekelt. Ez a mi napunk.
      A pláne az volt benne,hogy Kendall bemutat a családjának. Mikor elmondta kisebb-nagyobb szívrohamok kerülgettek,és hirtelen 180°-ot fordult velem a világ. Engem? A szüleinek?! Holt izzadtan? Hulla fáradtan?! Naaa,azt nem.
      A szálloda ajtajától,egyből oda akart menni,de mondtam,hogy így nem. Le kell fürdenem,meg kell mosnom a hajamat,a fogamat,kell választanom egy normális ruhát. Ja,és a legfontosabb beszélnem kell Petrával. Aki ki tudja,hogy hol a búbánatban van. Lehet,hogy valahol,éppen egymást eszik Harryvel,vagy Louis-val jégkockával dobálják egymást,vagy egyszerűen beállt a zuhany alá,de az is lehet,hogy csak úgy szimplán kifeküdt a földre. Nem tudtam. Viszont azt igen,hogy sürgősen meg kell keresnem. Ha Harry szájából kell kirángatom,vagy Louis „jégkockacsatájából”,vagy a zuhany alól,esetleg a földről kell újjáélesztenem,nem számít.
      - Petraaaa!- rikácsoltam, mikor beléptem a szállodába.
- Mi vaaaaaaaaan?! –nézett felém,egy adag pizza,és limonádé kíséretében.
- Sürgősen beszélnünk kell! – mutattam csak úgy valamerre.
- Jól van jövök már – rakta le a pizzát a tálra. – Welcome pizza. Tök találó,nem?! –nézegette az asztalra lerakott papírdobozt.
- De. Az. Szóval Kendall elhívott,hogy be akar mutatni a szüleinek – kezdtem,nagyon-nagyon lassan,hogy fel tudja fogni.
Zöld szemeivel meredt rám,és eltűrt egy tincset a szeméből.
De nem válaszolt. Úgy éreztem,hogy az ideg lassan szét fog csapni,ezért kikaptam a kezéből a limonádét,és nagy hévvel inni kezdtem.
- Nyugodjá’ le. Mi is megyünk – mutatott a konyhában álló Harryre.
Jó. Egyik sokkból a másikba estem. Mi van?! Kendall bemutat a szüleinek,de közben hívja Petrát,és Harryt is?! Vagy mi van?!
- Ezt..hogy érted? – pislogtam nagyokat.
- Úgy,hogy Göndörke,Regike,és Petruska megy Kendallkéjékhez. Érthető? – a becézgetés még jobban bezavart.
- Nagyjából. De titeket miért hívott el? – tettem fel a nagy kérdést.
- Fogalmam sincs. Harrytől kérdezte. Ő meg igent mondott – Petra széttárta a kezét,és visszavette a limonádét.

Megnyugtatott,ugyanakkor aggasztott ez az egész. Miért?!

     Másfél óra múlva – miután Petra pontosan leadta a tanácsait,és felhívtuk Tommot,Austint,és Codyt is,valamint megkérdeztem Harrytől ezt az egész „elhívósdit” – elindultunk.
    Az gyenge kifejezés,hogy a pillangók repkedtek a gyomromban,mert elefánt méretűek lehettek,miközben rengetegen voltak. Szóval izgultam.
     Gyalog mentünk,ami még jobban kiakasztott. Vagyis,hogy nincs messze,és perceken belül szembe kell nézem a szüleivel. Akárhány barátom volt,mindig rástresszeltem erre az egészre. De ki nem?!
      Próbáltam minél természetesebb lenni. Már útközben gyakoroltam a mosolygást,meg minden. Amúgy Kendall azt mondta,hogy ne parázzak rá,mert a szülei jó fejek. Csak hát a jelen állapotban,már semmi nem segít. Ráadásul mi mentünk elöl. Petra,és Harry nyugodtan ballagtak mögöttünk.
    Majd megérkeztünk. Egy szép kertes ház volt,a ház világos sárga színű,elöl virágok voltak. Már a hányinger kerülgetett,mire beértünk a kapun.
És egyre közelebb,és közelebb. Kendall biztatóan rám mosolygott,Petra a vállamra tette egy másodpercre a kezét,Harry pedig bőszen bólogatott. Ha ők ezt biztatásnak szánták…Nem sikerült.
    Kitárult az ajtó,és ott voltunk. Kendall elkiáltotta magát,hogy megjöttünk. Sok anya-fia puszi,meg kérdés,én meg teljesen ledekkoltan álltam ott. Hát,jó akkor még várjunk.
   Betessékeltek a nappaliba,és bejött Kendall apukája is. Pár szót váltottak,aztán Kendall apukája felénk fordult. Vagyis Petrához,Harryhez meg hozzám. Először „kis barátoknak” nevezett minket,de utána Kendall elkezdte volna felvilágosítani,hogy én a barátnője vagyok,de Kendall apukája felkiáltott:
- El sem hiszem! Tényleg?! Petra… – szemeiből hullani kezdtek a könnyek,majd odament Petrához,és megölelte.
A lány vissza ölelt,de nem kicsit volt meglepődve. MI VAN?!

Nem szabok meg kommentár-határt,mivel valószínűleg úgysem kapnám meg. Ha úgy gondolod,hogy volt benne valami olvasható,egy rövidke „jó volt”, vagy „Tetszett”, „Következőt” írjál. Kérlek. *.* Esetleg szavazz. Sokat jelent. Köszönöm^^
Puszi: @LadyBirdStory / @Petra__14