Második évad - Előzetes

Sziasztok!

Itt lenne a második évad előzetese. A szereplők nagy része ugyanaz,de jönnek újak is. Amikor a videót csináltam (június elején),még úgy éreztem,hogy júliusban el tudom kezdeni a második évadot ,most már nem annyira valószínű,de meglátjuk.
Tudom,hogy szerdára,vagy csütörtökre ígértem az előzetest,de úgy gondoltam – vagy reméltem - ,hogy az utolsó részt többen is elolvassák. Na,nem baj. J
Mind szép,és jó,hogy elkezdtem az évadot,de nem tudom,hogy,hogy tudom befejezni,mert idén kezdtem a középiskolát,fogalmam sincs,hogy mennyi szabadidőm lesz szeptembertől. Jó lenne   végig vinni,de nem ígérek semmit. L

Amúgy a második évad  "A Színfalak mögött" címet kapta. :)  Most pedig itt van a várva,várt előzetes,remélem tetszik. J A kérdéseket kommentben nyugodtan fel lehet tenni. J

Petra.  

50.fejezet-London....

Sziasztok!

Hát,ehhez is elérkeztünk,itt az utolsó rész az első évadból. Főhőseink a megpróbáltatásokkal teli turné után hazaértek,hogy itthon próbálják meg felvenni a ritmust. Megtalálni a közös hangot a szülőkkel elég nehéz. De ki mondta,hogy könnyű lesz?
Regi maga a tanácstalanság képe,fogalma sincs,hogy mit is kezdjen a jeggyel.
Petrának majdnem sínen volt az élete. Majdnem. Egy nem várt hír mindent megváltoztat.
Szóval vannak itt még izgalmak! ;)
A második évadot elvileg júliusra terveztem,nem tudom,hogy mi lesz végül belőle. Az előzetest szerdán,vagy csütörtökön hozom,érdemes figyelni a honlapot. A második évad is ugyanezen a blogon fog folyatódni,csak kicsit átalakul.
Köszönöm,hogy egy évadon keresztül velem voltatok,örömmel olvastam az összes kommentet. Nagyon szeretlek titeket!♥
Na,de nem szaporítom tovább a szót,végre itt van,amire vártatok. Most is,mint mindig annyit szeretnék mondani,hogy

Jó olvasást! J

Petra

   Végre (megint) itthon lenni. Kettős érzés kavargott bennem,mert valahol jó volt,valahol pedig fájt. Egy kis részemet Amerikában hagytam.
Anya negyedórás leellenőrzése után (nem tört-e el valamim,vannak-e még pattanásaim,nincs-e tetoválásom/piercingem,mennyire vagyok lebarnulva stb.) a család többi tagja is szemügyre vehetett. Ott voltak az angliai nagyimék,meg Tommo. Oh,Tommo. Semmi másra nem vágytam,csak aludni egy kiadósat. Mondjuk 48 órán keresztül,de ahogy elnéztem a rokonságot(meg Tommot),erre nem mostanában fog sor kerülni.
Az asztal rogyadozott a sok kaja alatt.
- Mit kérsz kincsem? – jött felém anya ez XXL-es merőkanállal.
- Öööö… csak csirkét anyu – hajoltam,hogy vegyek. Anya mikor látta,hogy önállóan is menni fog,elült  a helyére,apu mellé.
Tommora néztem,aki olyan „lányos pillantásokkal” nézett vissza rám,mintha Regi lenne. Kis kíváncsi.
- És,hogy haladgattok Louisval? – kérdezte anya,mire a kanál megállt a kezemben. Anya egy jó hónappal le van maradva,ezek szerint.
- Harryvel járok – nyögtem ki,mire anya kis híján elkezdett fulladozni. Féltem ettől a bejelentéstől,mert anya Harryt felelőtlenek,és  hűtlennek tartja. Ami régen valahol igaz is,volt de anya tudhatná,hogy vonz a veszély.
- Hogy…Hogy Harryvel? – dadogta. – De Louval olyan jól elvoltál. Mi történt?
- Anya. Louval el is voltam,és el is vagyok. De nem ÚGY. Sose voltunk úgy Louval – kivétel az a csók,de azt nem emlegetjük senkinek.
- De hát,még át is jött meccset nézni apáddal…
- Mert szereti a focit,és titeket is szeret. De nem bevágódni akart.
Mély hallgatás következett. Nagyiék szemmel láthatólag egy árva szót sem értettek az egészből. Lehet,hogy nem is baj.
   Igazából akkor már rekordot csináltam,mert negyedórája voltam otthon,és már is összevesztem anyáékkal.. Vagy ha nem is összevesztem,nem tetszett nekik a rendszer.
Az asztalterítőt babráltam,az ujjaimmal,majd szedtem krumplit is.
- Jó étvágyat – mondtam,inkább jeleztem,hogy leakarom zárni ezt a „pasis” témát. De anya nem vette a célzást.
- És ha már így bejelentetted… Mikor hozod haza bemutatni?
- Majd – válaszoltam tömören. – Ha eljön az ideje.
Anya vágott egy grimaszt,majd terelte a szót,és megkérdezte,hogy amúgy milyen volt Amerika.  Amennyit a szülők is tudhatnak,annyit elárultam.
- És vissza szeretnél menni Amerikába? – kérdezte a nagyi.
- Hát.. egyszer majd biztosan – feleltem mosolyogva.
Anya arca eltorzult – ismét.
- Mondanunk kell valamit – kezdte apa.
Ha így kezdenek egy mondatot,abból sok jó nem sülhet ki.

Regina

   Extra fáradtan feküdtem le a saját ágyamba. Estére már hőemelkedésem is volt,valószínűleg a sok sírástól. Anya hiába próbált jobb kedvre deríteni,nem ment neki. Nem értette,hogy mi az,ami ennyire elszomoríthatott.
Mikor tíz körül bejött a szobába,és megnézte még egyszer,hogy vagyok,mondtam,hogy maradjon ott.
- Anya el kell mesélnem valamit. Fiú van a dologban – kezdtem bele.
- Tudtam! – csapott a paplanra anya. – Zayn?
Ahogy kimondta a nevet,hirtelen mintha egy kisfilm pörgött volna le a szemem előtt. Két hónappal ezelőtt,még simán az látszott,hogy összejövünk Zaynnel. Anya le van maradva,ez kétségtelen.
- Nem… Tudod volt egy amerikai fiú.. Kendall…
- Óh,a távkapcsolatok mindig nehezek! De ugyanakkor különlegesek is – kacsintott anya,hiszen ő már tapasztalatból beszél. Apával egy fesztiválon ismerkedtek meg.
Apa eljött Magyarországra,találkoztak,és  BOOM. Rá négy és fél évre esküvő,két év után én. És készen volt a Love Story. Az már más kérdés,hogy a mennyi harcot vívtak az őseikkel.
Mikor látta,hogy nagyon elgondolkoztam,kérdezett: - Hogy néz ki? Mesélj róla!
És én,mint egy nyitott könyv,elmeséltem mindent. Vagyis… majdnem mindent.
Mikor a mondandóm végére értem,anya csodálkozva nézett:
- Mintha mi lennénk,húsz évvel ezelőtt…
Ez a mondtat elég önbizalmat adott ahhoz,hogy a sztori másik részét is elmeséljem:
- Kendall adott egy jegyet. A szeptemberi koncertjükre szól. Talán… Izé.. azt mondta,ha folytatni akarom,akkor ő megvár.
- Kizárt dolog,hogy Amerikába mész – a kedves,és megértő anyából,hirtelen egy szigorú,és komoly anya lett.

Szóval nem engedne.
- De anya….! – próbálkoztam.
- Erre majd még visszatérünk… De most aludj – takart be gondterhelt arccal.
 Lehunytam a szememet,de nem bírtam elaludni. Csak a két hónapot láttam magam előtt,és ez borzasztó volt.
Küldtem Petrának egy SMS-t,de nem válaszolt. Nyilván már alszik. Tényleg,még neki is  el kell mondanom. Gond hátán gond.

Petra

Anyáékat néztem,akik kicsit boldog (?),kicsit szomorú (?) arccal néztek vissza rám. Ilyen,egyik szemem sír,másik szemem nevet,feelingje volt a dolognak.
- Nos… Amíg nem voltál itthon érkezett egy levél.
TUDTAM. Annyira éreztem.
- Hol a levél? – kérdeztem vékony hangon.
- A szobádba. Menjen veled valaki? – aggodalmaskodott anya.
- Igen. Tommo – mutattam az eddig szótlan srácra.
    A fiú és én elindultunk megrohamozni a szobámat. Remegő lábbal,de kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Az adrenalin szintem megugrott,a folyosó végétől már futottam. Tommo próbálta velem tartani a lépést,de ilyen felcsigázott állapotba,még neki is nehezen ment.
Már a kilincsen volt a kezem,mire Tommo visszarántott.
- Akármi is lesz a levélben,ígérd meg,hogy... Mitől csillog a szemed? – ujjaival megfogta az államat,és egy kicsit felemelte.
- Szerinted?! A boldogságtól! Nem.. Tommo én tudom mi van a levélben,csak imádkozzunk,hogy ne… - és elcsuklott a hangom.
Szinte kitéptem a kilincset a helyéről,és berontottam a szobába.
- Az asztalon – mondta Tommo,amikor az ágyam felé indultam.
És tényleg az asztalon volt. Egy bontatlan,fehér boríték.
- New Yorkból jött – sóhajtottam,majd Tommo nyakába borultam zokogva. Mert ez csak egy dolgot jelenthet.
- Kibontod? – kérdezte néhány perc után.
- Nem. Kidobom.
- Anyudék élve megnyúznak…
- Lehet. De nem megyek sehova…
Tommoval félmondatokból is értjük egymást,még ez a szerencse,mert nem volt kedvem magyarázkodni. Csak ültünk az ágyon,szótlanul.
10 perces bambulás után,megcsörrent a telefonom.
A kijelzőre pillantottam. Harry. Teljesen elszorult a szívem,de nem mutathattam szomorúnak magam. Két mély levegő,és felvettem. Tommo rám nézett,amolyan „kimenjek?” tekintettel,de intettem,hogy nem kell. Nem titok amiről beszélni fogunk.
- Szia – szóltam bele a telefonba olyan vidám hangon,hogy még én is meglepődtem.
- Szia,bébi. Mit szóltak anyukádék?
- Mire mit szóltak? – hülye lelkiismeret. – Ja,hogy hazajöttem? Semmit. Már negyedóra után összevesztük
- Mondtad,hogy… - kereste a szavakat.
- Mondtam,hogy a barátom vagy Harry. Nem repültek el örömükben – ezzel szembesítenem kellett őt,mielőtt még nagy bátran besétálna hozzánk.
- Miattam volt a vita is..?
- Igen. De megvédtelek.
- Jaj,kis aranyos. Nekem mennem kell,még egy kicsit eszek. Meddig leszel fent?
- Nem tudom. Majd írj egy SMS-t,és felkelek.
- Neeeeem. Akkor semmi.
- Végül is itt van Tommo,szerintem még fent leszünk egy másfél - két órát – néztem Tommora,aki az órájára mutatott.
- Jó. Akkor ha leszel Skype-on majd hívlak. Ha nem,akkor holnap.
- Oké,édes. Jóó éjt.
- Csók,jó éjt – tette le Harry.
- Várnak Austinék… Egy 10 perc múlva mennem kell.
- Jó menj csak.. Apropó Austinék… Ők hova tűntek? – néztem körül a szobámba,mert nem láttam Cody cuccait.
- Ja. Leléptek. Találtak olcsón albérletet,és elmentek.
- Jaaa. Nem tudtam. És összehaverkodtatok?
- Aha. Nagy fazonok – bólogatott Tommo.
Egy pillanatra el is feledtem a levelet,ami még mindig ott volt mellettünk.
- Tényleg nem bontod ki? – kérdezte komolyan Tommo.
- Nem. Bontsd ki,olvasd el,és rakd vissza. Én ma már nem akarom elolvasni
- De ez neked jött – nevetett fel Tommo. – Akkor majd holnap. Úgyis átugrok hozzátok – kacsintott. – Amúgy is kell pletykálnunk,hogy mi történt veled még Amerikába.
Felnevettem,és bólintottam.
- De én,most megyek – állt fel.
– Oké,kikísérlek.
   Szótlanul sétáltunk le a lépcsőn. Anyáék már becsukták az ajtójukat,de ez valószínűleg csak addig tartott,amíg ki nem kísértem Tommot. Utána úgy is kérdezősködni fognak.
Az ajtóban megöleltem a fiút,aki bátorítóan a fülembe suttogta:
- Ha szükséged van egy barátra,akivel kisírhatod magad,akkor itt vagyok. Amúgy Regi?
- A padlón – suttogtam neki vissza.
- Hívd át. Csoportos bőgés.
Elmosolyodtam,majd ismét gondterheltté vált az arcom. Elmondani anyáéknak,Reginek,Harrynek, és a többieknek….
Kegyetlen az élet.
    Felosontam a szobába,amennyire csak tudtam hangtalanul. Az asztalon lévő képeket simogattam,mint valami rossz spanyol filmben. Kisebb szívroham kapott el,mikor anya benyitott:
- Hogy döntöttél?
Észhez kellett térnem,hogy pontosan ki az,és mit akar.
- Még sehogy. Meg se néztem – mondtam őszintén. És szerintem jól mondtam. Anya szerint már annyira nem.
- Ez kivételes lehetőség,kicsim. Nem mindenkinek akad ilyen az életében.
- Akkor odaadom annak,akinek nem akad – tártam szét tanácstalanul a kezemet. – És most egyedül szeretnék lenni – néztem az ajtó felé,azzal a célzással,hogy hagyjon egyedül.
- Mintha még mindig a tinikorodat élnénk. Felnőtt vagy,önálló döntéseket kell hoznod.
- Mégis itt állsz,és várod,hogy döntsek. Vagyis kényszeríted,hogy döntsek.
- Ne érezd így… Csak azt hittem,hogy ugrálni fogsz örömödben.
- Ki az akinek végre meg lett mindene,amire vágyott,és kap egy ilyet? – emeltem fel a levelet. Ránézni is rossz volt.
- Én örülnék,ha ezzel állítanának be.
- 20 évvel ezelőtt is örültél volna neki? – néztem mélyen a szemébe. – Amikor végre összejöttél apával,és jön egy levél New Yorkból?! Nem hiszem. Anya hagyj egyedül,kérlek.
Anya nem szólt semmit,csak sóhajtott egyet,végigsimította a levelet – mint én előbb a képeket – jó éjt kívánt,majd kiment.

Leültem az ágyra. Ki tud segíteni ilyen helyzetben?
   Tommo tudja,de vele nem is voltam mostanában,egy csomó mindent nem tud,Regi  a padlón van,ezzel most nem kéne zargatni,Harry nincs itthon… Szóval. Louis. A telefonomért nyúltam,és szinte gondolkodás nélkül rámentem Louis nevére. Végig sem gondoltam,hogy az ember egy kéthónapos turné után,esetleg este tizenegykor már alszik.
Kicsöngött,tehát nem kapcsolta ki. Lehet,hogy pont az én hívásomra várt.
- Haló? – vette fel,kb. három csengés után. Ezek szerint nem aludt.
- Louis… gáz van – suttogtam neki.
- Mekkora? Telefonos,vagy személyes?
- Inkább személyes.
- Átmenjek?
- Átjössz? – kérdeztem vissza.
- Persze. Megcsörgetlek,ha a kapuban vagyok. Majd valahogy jutass be.
- Oké – mosolyodtam el,és leraktam.
   El akartam játszani,mint  a filmekben,hogy várom Louis hívását,és közben lefekszek az ágyon,hason,háton,utána felülök,elkezdek sétálgatni… Na.. tudjátok. J
De nem kellett erre várnom. Vagyis addig jutottam el,hogy kiültem az ablakom párkányára,miközben Avril Lavigne-Here’s to never growing up-ját dúdolgattam.
- Big girls don’t cry? – kérdezte Louis. És szinte a szart is kiijesztette belőlem.
- Big girls don’t cry – mosolyodtam el. Louis hatásos belépője után,csak bámultam a kapuban álló fiút,aki ugyanúgy nézett vissza rám.
- Na,beengedsz,vagy ilyen szememezéssel beszéljük meg,ami van?
- Beengedlek.
Louis csak bólogatott. Óvatosan próbáltam meg lekászálódni,hogy ne vágja be a lábamat,és ne jöjjön vissza a „szokásos” lila foltom,ami a két hónap alatt olyan szépen eltűnt.
- Azt akarod,hogy megegyenek a szúnyogok?! Petraaaa – hallottam Louis hangját.
Leugrottam,és ezzel vissza is szereztem a foltomat,majd kisurrantam a folyosón,le a lépcsőn,át a nappalin,és kinyitottam az ajtót. A kezemben szorongattam a levelet.
Beengedtem a kapun Louist.
- Nem mehetünk fel,mert anyáék vagy azt hitték,hogy Harryt csempészem be,vagy,hogy te vagy a pasim.
- De én már aludtam itt nálad,hogy nem voltam a pasid…
- Ez most hosszú. Majd máskor.
- Oké.
    Megfogtam Louis csuklóját,és a hátsó kertbe vezettem. A garázsból kihoztam egy plédet,és leterítettem a földre. Szép csillagos este volt,de a levelet nem láthattuk így. 3 percig feküdtünk,kb. mire erre rájöttem,és felültem.
- Mégis csak fel kell jönnöd – álltam fel.
- Olyan jól fekszek – hisztizett Lou.
- Nem érdekel. Gyere – húztam fel.
Végre ismét a szobámba voltunk,habár nem kis tehetség kellett,hogy a folyosón végigvigyem Lout. Bezártam az ajtómat,majd a kulcsot letettem a kis asztalomra.
Louis elé mutattam a borítékot.
- Mi ez? – nézett rám nagy szemekkel.
- Olvasd el.
Louis belefogott az olvasásba,de a végén már láttam az arcán,hogy nem sokáig bírja.
- Ez azt jelenti,hogy…
- Semmit sem jelent. Harrynek egy szavába kerül,és ezt a levelet kidobom.
- De Harry nem fogja azt mondani,hogy ne…
- Tudom Lou. És éppen azért hívtalak,hogy hogy mondjam el neki,úgy,hogy azt mondja,hogy maradjak.
- Sehogy nem fogod tudni neki ezt úgy elmondani,mert szeret,és a legjobbat akarja neked.
Mélyet sóhajtottam,és valahol mélyen egyet értettem Louisval.
- De egy New York.. azért az nem kispályás – mondta néhány perces csend után.
- Hát nem.
Ekkor hirtelen rezegni kezdett a laptopom,ami az ágyon volt. Harry hívott skyepon.
- És én most mit csináljak? – tárta szét kezét Louis.
- Ülj le az asztalomhoz. Csak ne csinálj hangzavart.
- Oké.

Ezt néhány másodperc leforgása alatt elintéztük,az ölembe vette a gépet,és elfogadtam a hívást.
- Szia gyönyörűm. Nem alszol még?
- Ezek szerint – mosolyogtam.
- Mondani szeretnék valamit… - kezdte Harry.
Jaj ne! Ő is?
- Tudom,hogy ez személyesen szebb lenne,romantikusabb,és majd ott is megfogom kérdezni,de most nem akarok tovább várni. Miamiban megbeszéltük,hogy ha hazajövünk,akkor együtt leszünk. Mint barát,és barátnő. Szóval.. Leszel a barátnőm?
     Annyira dobogott a vér a fülemben,hogy nem hallottam semmit. A szemeim megteltek könnyel,csak mélyet sóhajtani tudtam.
- Nem… - válaszoltam,mire Louis kis híján szívrohamot kapott.
Harry úgy nézett rám,mintha először találkoztunk volna. Nem kérdezett semmit,csak nézett. Tehát indokolnom kéne… Kéne,de erőm már nem sok volt hozzá,ezért felmutattam a borítékot:
- Harry… Főiskolára megyek – gördült le egy könnycsepp az arcomon.



Regina

   Utoljára akkor éreztem ennyire jelentéktelennek magamat,amikor először feküdtem az ágyamon. Vagyis ezen az ágyon,itt Angliába. Akkor is az „egész világ ellenem volt”,mindenkit utáltam.
Valakivel beszélnem kellett,aki megért,aki tudja a teljes sztorit,és akit érdekel is. ZAYN.           Villámcsapásszerűen szaladt át a gondolat a fejemen. Zayn jó lett volna,de.. Amióta szerelmet vallott,azóta keveset beszéltünk. De tud mindenről,és nem volt kétségem afelől,hogy meghallgat. Holnap reggel Sydneybe repül,a családja után… Ah. Próba szerencse.
Felöltöztem,egy táskába belesöpörtem a telefonomat,a fiúk házának a kulcsait,a jegyre,kisurrantam a konyhába kerestem egy papírt meg egy tollat,és gyorsan firkáltam egy üzenetet anyáéknak:

„Szia! Zaynnél alszok,holnap majd jövök. A telefonom nálam. Regi”

   Kicsit tömör lett,de nem baj,nagyon siettem. Éjfél felé járhatott az idő,anya biztos egyesével tépkedte volna ki  a hajszálait,ha tudja,hogy egyedül mászkálok London utcáin.
Kiléptem a hűvös,londoni utcákra,amik kicsit sem emlékeztettek egyik amerikai városra sem,ahol még éjszaka is jó idő volt.
Futólépésben tettem meg a fiúk háza felé vezető utat. A kapunál kicsit lefagytam,amikor nem találtam be a zárba,és csak nehezen tudtam elfordítani  a kulcsot. Az ajtó már könnyebben ment.
A házban sötét volt,az egyik fő ellenségem a sötét,előkerestem a mobilomat,és a halvány fénye mellett motoszkáltam fel a lépcsőn.
Horrorfilmbe illő jelenet volt,ahogyan „betörtem” Zayn szobájába,attól félve,hogy valaki hátulról lefog,és magával visz. Ami nyilván nem történik meg,csak az emberben benne van a rettegés.
Zayn hál’ istennek,még nem aludt,az a pici fény ami kiszűrődött a kulcslyukon át,elég bátorságot adott,hogy benyissak.
- Szia – köszöntem halkan.
Zayn szólni se bírt a meglepettségtől,és ahogy végignéztem rajta,hirtelen én sem. Egy törölközőbe állt a szoba közepén ,miközben a TV-t kapcsolgatta.
- Hát te? – kérdezte.
- Hát én… - dadogtam.
- Felöltözök,után folytatjuk? – nevetett fel,mire bólintottam.
Becsuktam az ajtót,és a sötét folyosón álltam,amikor elrohant valami – vagy valaki – előttem.
A falhoz préselődtem,és próbáltam megállapítani,hogy mi/ki lehetett az. Szerencsére (vagy szerencsétlenségre?)  az alak visszaszólt a folyosó végéről:
- Ki vagy? – nos,ha ezt úgy akarjuk nézni,hogy nem ismertem fel a hangot,akkor simán már is ott vagyunk a nem létező horrorfilmben,de szerencsére felismertem a hangot:
- Louis? – nevettem fel.
- Regi? – kérdezett vissza. Megörültünk,hogy egymásra találtunk,majd egyszerre kérdeztük meg,hogy ki mit csinál éjfélkor a folyosón. Nyilván Louis válasza normálisabb lett volna,de amit mondott az kicsit sem volt normális:
- Petrához megyek. Te?
- Zaynhez jöttem.
Hát,ezt így megbeszéltük,de annyira nem volt tiszta a dolog. Nyilván mind a kettőnket érdekelt volna a másik dolga,de Zayn kinyitotta az ajtót.
- Készen vagyok – mosolygott.
- Szia Louis – köszöntem el gyorsan.
- Sziasztok – hebegte Lou.
Leültem Zayn ágyára,a fiú pedig mellém.
- Mit keresel egyedül kint éjszaka? – kérdezte aggódva.
- Csak te segíthetsz Zayn – suttogtam.
- Miben? Mi történt? – húzódott közelebb,és védelmezően megölelt.
Leraktam a jegyet a combjára. Zayn nem bírt megszólalni csak megrázta a fejét.
- Elmész? – szólalt meg.
- Nem tudom. Akkora tanácstalanságba vagyok. Nem tudom Zayn! – kapaszkodtam erősebben belé.
Zayn eltűrt egy tincset a fülem mögé,és mélyen a szemembe nézett:
- Neked kell érezned,hogy komolyan hátra akarod-e ezt mind hagyni – mutatott körbe.
Jól mondja.
- Itt aludhatok? – néztem rá.
- Persze – sétált a szekrényhez,és kikapta a pizsimet.
Átsurrantam a fürdőbe,és átöltöztem. A telefonomat leraktam a mosdókagylóra,miközben nagy bamba szemekkel magamat nézegettem a tükörbe.
Mit mondana Kendall? „Tudom,hogy úgy sem jössz vissza.”
Vagy mit mondana Zayn? „Tudom,hogy úgyis visszamész.”
Anya? „Nem engedhetlek el.”
Petra? „Ha téged ez tesz boldoggá,menj.”
És mit mondanék én?
ARGH. Elegem volt.

Ide alulra is csak a szokásos kerül. A kommenteket még ehhez a részhez is nagyon várom. Remélem tetszett az első évad.

*A folytatás hamarosan következik.*

49. fejezet-Viszlát Amerika!

Sziasztok!

Nos,itt az utolsó előtti rész. Extra hosszú,és kicsit szomorú. De néha ilyen is kell.
Kicsit az utolsó részre hajaz a dolog,de higgyétek el,az igazi meglepetések még csak most jönnek! J A sírós/lassú zene ajánlott. :D
És köszönöm mind a 7 (!!) kommentet,amit kaptam,régen jött már össze ennyi. Nagyon örülök,hogy tetszik a blog. Ameddig tudom,és van erőm,addig írom majd a második évadot is. De most:
Jó olvasást! J

Petra

- Khm… Nos. Hát eltelt ez a két hónap… - kezdett bele Louis. Éreztem,hogy a könnyeim csoportosan gyűlnek a szememben. De jó.
- Sokat készültem erre a beszédre,mert tegnap este nem tudtam aludni,és igen. És tudtam,hogy elfogom mondani,és el is mondom. Akár érdekel titeket ,akár nem – itt mindenki felnevetett. – Le sem tagadhatnánk,hogy a két hónap alatt egy nagy család lett belőlünk. És ebben a családban mindenki benne van. Most tekintsünk el a nemektől,mindenki lehet fiú is meg lány is . Nos,ne egy nagy család legyünk,hanem két nagy család inkább,mert akkor nem jön ki a Harrys viccem – Harry az égre nézett kérlelően,hogy Lou ne égesse be annyira. – Szóval. Liam lenne az egyik apuka,mert Liam olyan apáskodó,de mi így szeretjük. Jon lenne az anyuka,mert ő is mindig a kicsi csibéinek tekintett minket. A másik család feje Kendall lenne,mert ha kell helyén van az esze,meg egyébként is. A mi Regi anyánkhoz más pasit nem adhatok – nézett Lou Regiékre. – Petra és Harry lenne a  két család hormonzavaros emberkéje,akik nem bírnak a vérükkel. Petra lenne Regiék lánya,Harry pedig Liamék fia. És ő mindenféle huncutságokat művelnének egymással,miután a szülők elaludtak.
- Nem mintha most mást csinálnának – szólt közbe Niall,mire mindenki felnevetetett.
- Na igen – helyeselt Louis. - A Liam-Jon páros még dédelgetne egy kisfiút Zaynt,mert úgy is annyit alszol mostanában. James lenne a bölcs,”mindig akkor bukkanok fel ha gáz van” nagypapa. És lenne egy unokatesó,akivel jól el lehetne játszani,Logan. A másik családba lenne még egy kisbaba,Niall,mert neki is  a két kedvenc tevékenysége az evés,és az alvás. Ide jön még Carlos,a féltő-óvó nagybácsi,Kendall tesója.
- És te? – kérdezte Regi.
- Ja,hát én természetesen Harry tesója lennék,Liam apától,és Jon anyától. Ne kérdezzetek semmit,hogy,hogy jött,mert fogalmam sincs. Fáradt voltam. Komolyra fordítva a szót. Nagyon bírtalak titeket,és tényleg hihetetlen dolog,mind az amit itt átéltünk. Csak néhány kép ugrik a szemem elé,de már nevetnem kell rajta. Köszönök mindent srácok,fantasztikusak vagytok – Louis abbahagyta a beszélést,és lenézett az asztalra. Hatásszünet.
- Na ki éhes? – kérdezte Niall,mikor Louis nem folytatta a beszédet.
- Várj,előbb tapsoljatok meeeeg! – kiáltott fel Lou. Ja,hogy vége.  Gyorsan megtapsoltuk,és jöhetett az előétel.
      Valami leves volt,egész tűrhető. A főételnek rántott sajtot,vagy cordon bleut kérhettünk. Az is mennyei volt. És utána jött a desszert. Jon azt mondta,hogy Carlos szólt neki,hogy ha tudnak akkor ilyen tortát csináljanak,mert ez igazán kötődik hozzájuk,így gát izgalmasan vártuk.
Mindenki ezerrel kutatott az agyában,hogy mi is lehet,mi az ami minket jellemez.
- Mééééééééééz – mondta,Harry,és mindenki felnevetett. A méz talán az első közös Parry moment,amióta itt vagyunk,mert az üvegezés alkalmával kellett lenyalnom Harry hasáról a mézet.
Ekkor viszont kinyílt a teremajtó,és betolták a kocsit.
- Hát persze! – jutott Niall eszébe. – Gumicukor! – tapsolt kettőt. A Party Szervizünknél  gumicukor volt az előétel.
- Carlos…. – néztem rá nevető szemekkel,hogy milyen kis ügyesen emlékszik rá.
A fiú csak felém mosolygott,és elkezdte enni a tortát.
A vacsora után,még sokat beszélgettünk,nosztalgiáztunk. Éjszaka egyre értünk haza.
- Nagyon álmos vagyok – csoszogtam be a hotelba. – De nem akarok aludni – rogytam le a kanapéra.
- Pedig muszáj lesz – ült le mellém Harry. A vállára hajtottam a fejemet,ő pedig átölelt.
- Jöhetek? – kérdezte Carlos.
- Itt a másik kezem – nevetett fel Harry. Carlos leült Harry másik oldalára,és ő is rádőlt.
- Kicsit szorongok,de… túlélem – nyögött fel Harry.

Én itt aludtam el,de reggel már az ágyamban ébredtem.
Harryvel,és Carlosszal együtt.


Regina

    Este miután hazajöttünk,felmentem a szobámba,becsuktam az ajtót,és hagytam,hogy elnyomjon az álom. Le se fürödtem,át sem öltöztem,semmi.
Viszont kora hajnalban mocorgást hallottam. Éppen,hogy résnyire nyitottam csak ki a  szememet,láttam,hogy Kendall az.
- Mit csinálsz itt? – mormoltam álmosan.
- Eljössz velem meginni egy bio narancslét? – suttogta.
Álmosan elmosolyodtam – vagy elgrimaszoltam,nem tudom minek látszott – és megszólaltam:
- Hány óra van?
- Fél hat – ült le az ágy szélére Kendall.
- Egyik kávézó sincs nyitva ilyen korán.
- De addig sétálhatnánk. Légyszi. Utolsó óráink – mondta ki Kendall a nehéz szavakat.
- Még tíz percet kérek alvásara.
- Oké – feküdt le mellém,és átölelt. Összesimította a homlokunkat.
Átjárt a nyugalom,a békesség. Már most éreztem a könnycseppeket a szememben. Lesz itt még ma bőgés.
Kendall tíz perc múlva ismét keltegetett:
- Naaa?
- Jó,oké – nyitottam ki a szememet. Ami egy gyönyörű zöld szempárral találkozott. Olyan régen éreztem már ezt az érzést.
Kimásztam az ágyból,majd kérdőn néztem a fiúra:
- Átöltözhetek?
- Csak nyugodtan – vigyorodott el.
- De nem úgy… Hanem,hogy kimész.
- De annyira gyönyörű vagy – állt fel az ágyról,és a karjaiba vont. – Miért akarod elrejteni előlem ezt? – puszilta meg a nyakamat.
- Nézd  Kendall. Nem történt köztünk semmi több a csóknál,és ezt nem hiszem,hogy az utolsó nap kéne elrontani. Szóval kapd össze magadat,és menj ki,ameddig felöltözök – mutattam az ajtó felé.
- Dee…
- Ne nehezítsük egymás dolgát.
Kendall szótlanul kiballagott,én pedig átöltöztem.
- Itt vagyok – léptem ki az ajtón,de Kendall sehol sem volt. – Hahó – szólítottam vékony hangon.
- Hagyjuk a francba a narancslevet kérleeek – ugrott ki hirtelen a fürdőből.
- Mi van? – néztem felé.
- Ez van – jött felém. Kiszedte a hajgumimat a hajamból,szorosan átölelt,és elkezdett befelé tolni a szobába,miközben az ajkaink lágyan súrolták egymást.
Ledöntött az ágyra,és amikor elkezdte felfelé húzni a pólómat akkor esett le,hogy mit akart.
- NEM – vettem el a kezét a hasamtól.
- De….
- Nem – ráztam a fejemet.
Arcáról lefagyott a mosoly,lehajtotta a szemét.
- Hülye vagyok – suttogta.
- Nézd,drága – emeltem fel az ujjaimmal a fejét. – Nagyon szeretlek. De ennek így semmi értelme nem lenne. Kérlek – pusziltam meg az arcát.
- Nagyon szeretlek – dőltünk le az ágyra,miközben szorosan tartott. – Nem akarlak elveszíteni – sóhajtott.
Ilyenkor nem tudom eldönteni,hogy melyikünk a fiú ebben a kapcsoltban. Mert általában a lányok vernek le hisztit.
- Nézd Kendall. Én is nagyon szeretlek. De a szerelmet nem csak azzal lehet kifejezni,hogy lefektetsz,azt’ jól van. Hiányozni fogsz,de értsd meg: Haza kell mennem. És ne játsszuk a brazil szappanoperát,mert még nehezebb lesz. Oké?
- Oké – mondta szomorúan.
Ölelkezve feküdtünk az ágyon,és én elaludtam.
Kendall újabb keltegetésére ébredtem.
- Fél tíz van – puszilta meg a homlokomat.
- MI?! – pattantak ki a szemeim.
- Tizenegykor megyünk a reptérre.
- Tudom – ugrottam fel.
Kirohantam a folyosóra.
- Gyere nekem! – fogadott engem Zayn.
- Bocsi,nem akartam – néztem felé.
Zayn csak flegmán megforgatta a szemét.


Petra

    Kissé meglepődtem,amikor a két fiú között találtam magamat.
- Reggelt baba – köszönt Harry.
- Szia…sztok – köszöntem kissé bizonytalanul. – Hogy kerülsz ide? – néztem Carlosra.
- Hm? Mi? – nyitogatta a szemét a fiú. – Ja semmi csak. Ölelj meg,ma van az utolsó nap – húzott magához Carlos.
- Jobb nem tudnom a történteket? – öleltem vissza.
- Azt hiszem – válaszolt Harry.
Álmosan Carlos vállába temettem az arcomat.
- Lent várlak titeket – állt fel Harry.
- Váááááárj – engedtem el Carlost.
- Hm? – fordult felém gyorsan Harry. Kicsit túl gyorsan,mert összeütköztünk.
- Csak ez – pusziltam meg gyorsan a száját.
- Ja. Maradok még – puszilt vissza. – Neem megyek. Lent találkozunk – állt fel.
Kicsoszogott az ajtóig,majd elment.
- Ki hitte volna,hogy az utolsó nap,egy ágyban fogunk ébredni – néztem a plafon felé.
- Én nem – válaszolt Carlos.
- Én sem. Amúgy mit csináltatok este,amiről nem kell tudnom? – pillantottam felé.
- Az egy olyan dolog,amiről nem kell tudnod.
 - Ugye nem leszek tőle terhes? - Carlos mélyen hallgatott. – Vagy mégis?
- Neeeeeeeeeeeeem – nevetett fel. – Csak kicsit ittunk,megünnepeltük a sikeres turnét.
- Aha. Szóval kicsit.
- Egészen hangyányit – mutatta a kezével Carlos.
- Vagyis….
- Nem emlékszek semmire,fáj a fejem. Odáig megvan,hogy elvittük a magas sarkúdat,és abból ittunk.
És ebben a percben felforrt az agyvizem.
- Menekülj Pena,amíg tudsz! – kezdtem el felé fordulni.
Carlos kipattant az ágyból,és rohanásnak indult. Én pedig utána. Át a folyosón egészen a konyháig.
- Na neeem bántjuk – kapott el egy kéz.
- Looooouu! Engedj eeeeeel! – kapálóztam a kezében.
- Neeeeeeem – utánozta Louis a hangnememet.
- Deeeeeeeeee – mondtam,és emeltem a lábamat,hogy megkeressem az érzékeny pontját.
- Szabad vagy! – engedett el Lou.
- Miért engedted eeeel? – kiabált Carlos.
- Mert szeretnék szülő lenni – kiabálta vissza Louis.
Futottunk még egy kört a házban. Élmény volt.
- Hol van a magas sarkúm? – lihegtem.
- Arra már nem emlékszek,hogy hova raktuk – fújtatott Carlos is.
- Csak úgy mondom,hogy tíííííííz óra van – sétált el mellettünk James.
- Uh basszus. Ezt most megúsztad Pena. De legközelebb…
- Nem lesz legközelebb – karolt át.
- Sohase tudhatod.
Ezután a kis közjáték után összecuccoltunk. Rá kellett ülni a bőröndömre,hogy be lehessen húzni.
- Készen vagytok? – kiabált  Jon.
Éppen a bőröndjeinket cibáltuk ki a folyosóra.
- Mindjááárt – erőlködött Harry.
Egész bőrönd hegyek álltak az ajtónál.
- Oh,baby,I’m so lonley – énekelgetett Niall a táskáján ülve.
- Ez mi haver? – lépett oda hozzá Louis.
- Nem tudom. Az érzéseim. Louis ne hagyj itt – borult Niall Lou nyakába.
- Niall… Én veled megyek.
- Ja. Akkor Carlooooos – ugrott fel Niall,és a fiú után ment.
- Nem ittam a cipőből – kezdett el rohanni a fiú.
- Miről beszélsz?! – értetlenkedett Niall.
- Semmi-semmi – futott vissza Carlos.
- Na,egy-kettő-három – tapsolt Jon. – Készen álltok?
- Neeeem – mondta mindenki egyszerre,mérhetetlen szomorúsággal.
   Jon nem mondott rá semmit,csak kinyitotta a lakosztály ajtaját.
Még egy utolsó fájó pillantást vetettem a kecóra,és agyő.
A hordárok segítettek levinni a cuccunkat,és bepakolták őket a kisbuszba.
Jon fizetett,amíg mi beültünk.
- Az utolsó útjára indul a kis vonat..óóóóó – énekelgetett Niall. Ma egész dalos kedvében van.
- Niall ez egy busz – törte meg a hangulatot Louis.
- Nem érdekel,mert a lelke énekeel. Oh-oh-oh-oh – válaszolt – pontosabban énekelte vissza – Niall.
 - Hát jó,haver. Te érzed. Akkor indítsuk be a kis gőzöst! – fütyült Louis.
- Hé,Petra. Elkérhetem a telódat? – ült le mellém Carlos.
- Tessék – nyújtottam át. – Miért?
- Kiírom belőle a fiúk telefonszámát.
- De hát…
- Véletlenül kitöröltem őket – magyaráztam meg.
- O-oké.

10 percen belül kint voltunk a reptéren.

Regina

     Ismerős volt már ez a „reptéren vagyunk” feeling. Most mégis sokkal idegesebb voltam,mint általában. Nem attól a ténytől féltem,hogy repülni fogunk. Nem. Annál egy sokkal ijesztőbb dologtól. Kendall anyukája.
A reptéren több száz emberből is kiszúrtam őt. Őt,akivel soha nem leszünk öribarik.
- Csókolom – köszöntem illedelmesen.
- Szia – mosolygott rám Kendall anyukája. – Ne haragudj mind azért,amit a legutóbbi találkozásunknál csináltam. Egyszerűen elborult az agyam,mert benned is egy lányt láttam. Jessiet. Aki darabokra törte a fiam szívét,de tudom,hogy nem minden lány ilyen. Sőt. Te nagyon különleges vagy közöttük. Ha visszatérnél bármikor is,és esetleg folytatnád a fiammal… Be vagy fogadva a családba – mosolyodott el.
- Nem vagyok haragtartó. És köszönöm – vigyorogtam bájosan. Azért az utolsó előtti mondata ütött. Vagyis igen. Vagy nem. Vagy nem tudom….
- Én csak ennyit akartam. Egy ölelés? – tárta szét  a kezét.
- Persze – így történt a megbarátkozásom Mrs. Schmidttel. Kathy nénivel. Vagy,hogy hívjam.
- Én megyek. Vigyázzatok magatokra – lépett el tőlem a fiához.
- Na ez egész jól ment – suttogta a fülembe Petra.
És tényleg.

Petra

    Kendall apukája nem tudott kijönni a reptérre. Sajnáltam. Pedig jó lett volna vele találkozni.
Regivel leültünk egy padra,amíg a fiúk leadták a csomagokat.
- Hé nézd mááár! – mutattam előre.
- Mi az,hol? – kérdezte Regi.
- Nézd azt a két aranyoskát ott – böktem előre. – A balost. Akik felénk jönnek.
- Aha – nevetett fel Regi.
A két srác nem csak felénk jött. Egyenesen hozzánk jöttek.
- Szia Kevin vagyok – nyújtott kezet a balos. Wow.
- Petra,örülök.
- Ő Kenneth – mutatott a jobbosra.
Regire néztem,amolyan „wowowowowowowowow. Idejöttek bemutatkozni. Oh máj gád” arccal.
- Ismerjük egymást? – kérdeztem mosolyogva.
- Hát soha nem találkoztunk,de… Unokatestvérek vagyunk,vagy mi.
Hát neee. Ilyen nincs.
Regi felnevetett,mire a fiúk lég érdekesen néztek.
- Tök jó – mondtam minden reményemet elvesztve. – Anyutok küldött ide,igaz?
- Aha – felelték egyszerre.
Bólintottam egyet.
- Igazából biztos lenne közös témánk,de mivel sohasem találkoztunk…
- Egyszer már találkoztunk – javított ki.
- Mikor?
- Hát a keresztelődön… - újságolta Kevin.
- Jaj,tényleg! Emlékszem! – kiáltottam fel. – Ja,nem. Mégsem – mondtam,mire mindenikből kitört a nevetés.
- Egyszer majd,ha lesz időnk alaposabban megismerjük egymást – kacsintott Kevin.– Nem jöttök mostanában New Yorkba? Itt leszek decemberig.
- Addig lehet,hogy jövünk.
- Oké. Jó utat,meg minden – öleltek meg a fiúk,majd elmentek.
Néztem a két távolodó,ismeretlen ismerőst,majd Regi felé fordultam:
- Miért vagyok ilyen szerencsétlen?
Regi csak felnevetett,és legyintett egyet. Hát jó.
Közben a fiúk visszaértek.
- Tíz perc múlva be kell szállunk – közölte szomorúan Louis.
- Hogy mi? Máris? Neeeeee! – kiáltott fel Regi.
- Kezdjetek el búcsúzkodni – mondta Jon.
Olyan gyorsan történt minden. Nem lehet vége.
- Kezdem én – nyelt egyet Jon. – Örülök,hogy megismerhettelek titeket. Fantasztikusak voltatok,és mindig a  maximumot nyújtottátok. Maradjatok ilyenek. Oké? – ölelt meg sorba mindenkit.
Mindenki a szájába harapott,hogy visszafojtsa a könnyeit.
James indult el először,és végighaladt mindenkin. Én a „sor” végén álltam,de már kész voltam.
- Szia – köszönt.
- Szia – köszöntem vissza.
- Emlékszem,amikor bemutatkoztál.
- Én is. Meg voltál lepődve.
- Jó,na. Schmidt voltál – nevetett fel,de egy másodperc múlva el is tűnt a mosoly az arcáról. – Hiányozni fogsz. Ölelés? – tárta szét a kezét.
- Jaj,James – öleltem meg.

Regina

Logan ballagott felém.
- Ne haragudj – kezdte halkan.
- Semmiért sem haragszok. Az érzéseket nem lehet szabályozni. Nem lehet megtiltani nekik semmit.
Logan elmosolyodott,és csak megölelt.
- Csodálatos lány vagy. Vigyázz magadra – suttogta.

- Köszönöm Logan. Te is.
Logan elengedett,és megláttam a szőke hercegemet. Aki miatt értelmet nyert ez a két hónap.
A könnyeim kicsordultak.
- Naaa. Ne sírj – ölelt magához.
Ez az egy mondat,amit nem voltam képes felfogni.
- Nagyon-nagyon-nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem,nyuszi – csókolt meg sokszor egymás után.
A könnyeim patakokban hulltak.
- Nemsokára megint itt leszünk,együtt. Oké? – törölte le az egyik könnycseppet az arcomról.
Csak bólogattam,és megöleltem. Már mindeniktől elbúcsúztam.
- Csak ne legyél szomorú. Mert nem meghalunk. Csak elmegyünk. Haza mész. Kérlek – simogatta a hátamat.

Petra

- Na kitől lesz a legnehezebb elbúcsúznom? – jött felém Carlos.
- Jaj,ne csináld ezt – öleltem meg. Mélyet sóhajtottam,miközben a könnyeimet próbáltam visszatartani.
Majd szipogásra lettem figyelmes.
- Carlos,te sírsz? – toltam el magamtól,és egy ugyanolyan könnyvisszafojtós fejet láttam.
- Neem… csak. A parfümöd csípi a szememet – törölte le gyorsan a könnycseppeket.
- Te jó ég – öleltem meg zokogva. – Ugye látjuk még egymást?
- Remélem. Persze,hogy látjuk.
Hangosan szipogtam,miközben a könnyeimmel áztattam Carlos ingjét.
- Na aztán,csak  mértékkel mulatozzatok Harryvel.
- Jaj,ne csináld már ezt – nevettem fel.
- Hiányozni fogsz .
- Te is nekem.
Harry lépett mellénk.
- Hogy vagytok? – kérdezte együtt érzően.
- Nem túl jól – feleltem.
- Elkérhetem egy percre? – nyújtotta ki a kezét Carlos felé.
Felnevettem,és bólintottam.
- Vigyázz rá – hallottam Carlos hangját.
- Vigyázok rá. Te meg magadra. Ne sírj,mert felszedsz valami meleg spanyol embert! – felnevettek. – Minden jót,haver – ölelték meg egymást.
- Két perc – mondta Jon.
Még egy gyors ölelés mindenkinek,elköszöntem Kendalltól. Az unokatesóm. Még most is fura ezt kimondani.
- Indulás. Be kell szállnotok.

Regina

    Ledermedtem. Nem akartam menni. Csak még egy percet.
- A lehetőség a kezedben,édes.
- Tudom – bólintottam.
- Hé,Zayn! – kiabált Kendall,a fiú pedig odajött.
A fiúk egy pasis összenézéssel jeleztek valamit egymással,kezet fogtak,és Zayn átkarolt.
- Sziasztok! – intett Kendall.
Elindultunk a repülő felé.
Már majdnem beszálltunk,mikor valaki a nevemet kiabálta.
- Regi! – Kendall volt az. Elmosolyodtam. – Itt a cím – nyomott a kezembe egy papírt.
Átölelt,majd megcsókolt. Az utolsó csók volt.
Felszálltunk a gépre. Szomorú arcok,kisírt szemek.
- Tíz óra,és otthon vagyunk – mondta Louis. Pont,mint induláskor.
- Viszlát New York – intettem az ablakon.
- Viszlát Amerika – szólalt meg Petra.
És felszálltunk. Vége. Ennyi volt. 2 hónap.
Lecsuktam a szememet,és lepörgettem az emlékeket.
A könnyeim az arcomon gördültek le. Zayn – aki mellettem ült – védelmezően átölelt.
És elaludtam.

*

Legközelebb kajakor keltettek fel.
- Nagyon éhes vagyok – hallottam Niall hangját.
- Niall te mikor,nem? – válaszolt Petra.
Összetúrtam a kaját,és inkább beraktam a fülest a fülembe,és zenét hallgattam.

Petra

    A tíz órás utazás megint keresztbetett a fenekemnek,már minden bajom volt. Ahogy szeltük az időzónákat,és haladtunk „előre” az időben,egyre jobban éreztem,hogy távolodunk.
Amit még valamikor közelinek éreztem,az mind eltűnt.
Este hétkor szállt le a gépünk Londonban.
Harry ma este még hazamegy. Tehát egyedül leszek.
A fiúktól elbúcsúztam a reptéren,Lou kivételével mindenki hazamegy a pár napos pihenőben.
Még a reptéren álltunk a csomagkiadó előtt,mikor Harry elkapta a kezemet:
- Olyan régóta szeretném ezt megcsinálni – húzott magához,és megcsókolt.
- Nem értelek…
- Megcsókolni.. Angliában.
- Jaj Harry – mosolyodtam el. – Még egy? – hajoltam oda hozzá.
- Nem kell könyörögni – nevetett fel.
Belenéztem a szemébe,de Harry ijedten elkapta a tekintetét.
- Azok ott… Anyáék – nézett oldalra. És tényleg ők voltak.
Összenéztünk,és megpróbáltunk gyorsan kommunikálni.
- Nem akarod,hogy bemutassalak? – kérdezte.
- Még nem – ráztam meg a fejemet.
- Egy véleményen vagyunk – bólintott.
- De akkor nekem el kell tűnnöm.
- Oké – adott még egy gyors csókot. – Ha van időm,hívlak.
- Rendben. Vigyázz magadra – hajoltam még oda hozzá,majd eltűntem.
Messziről még láttam,ahogy megöleli az anyukáját.
Írtam egy SMS-t Carlosnak,hogy épségben leszálltunk,majd hazafele vettem az irányt.
A két hatalmas bőröndöt elég nehéz volt végig cipelni az utcán.
Otthon már állt a bál,igazi meglepi vacsit szerveztek anyáék… Ah. Másra sem vágytam.

Regina

A reptérről Louis segített hazamenni. Nagyon fájt mindenem,mintha egy darabot téptek volna ki belőlem. De azért már jobb.
Otthon anyáék össze ölelgettek-puszilgattak,mintha két hónapja nem láttak volna.
Írtam Kendallnek,majd egyszerűen csak befeküdtem az ágyba. Mindenhez fáradt voltam…







Véleményt írni még mindig ér! ;) ♥

F o n t o s

Sziasztok!

Nagyon-nagyon-nagyon fontos bejelentenivalóim vannak.

Az első,ami most fontosabb:

Holnap 19.15-kor senki ne szervezzen programot,mert Regivel Twitcamot csinálunk! :33 Ha sokan lesztek,és szépen kértek mesélhetek a blogról is,háttérinfók,bennfentes adatok a második évadról. Amúgy meg minden lesz,ami belefér,én nem hagynám ki! ♥
Ezen a linken leszünk elérhetőek: http://twitcam.com/extsg
És amúgy Twitteren is követhettek minket:
Regi:  @Regina__Schmidt 

Petra: @Petra__15

És a második:

Arra gondoltam,hogy mivel ez lenne a 49.fejezet,a utolsó,és utána van az 50.,így nem a 49. rész lesz az utolsó,hanem az 50. .Mert úgy kerek szám,és na. :D  Hogy mikor hozom,az rejtély,de már elkezdtem.

Visszajelzést kérek,és ne felejtések,TWITCAM! :33

48. fejezet- Az utolsó....

Sziasztok!

Eltelt megint egy újabb hosszú idő,és meghoztam az új részt. Ez az utolsó előtti rész az első évadból. Remélem tetszeni fog. J Köszönöm a kommnteket,mint mindig is,most is rengeteget jelentettek. J ♥
Jó olvasást!

Regina

     A szenvedélyes csókunk az esőben nem tartott sokáig,ugyanis  Kendall elhúzódott:
- Én ezt nem akarom – rázta a fejét.
A vizes arcára néztem,majd a szőke hajára,amit az eső barnás árnyalatúvá tette.
- Gyönyörű vagy,és minden álmom te vagy. De nem akarom ezt. Figyelj…
És itt tudtam,hogy hatalmasat hibáztam. Hiszen megcsókoltam. Még akkor sem volt tiszta ez a jelentet,mikor már harmadszorra gondoltam végig. Kendall elkezdett magyarázni,de igazából nem is hallottam. Ránéztem még utoljára,majd elkezdtem rohanni.
- Hé Regi! – kiabált utánam. Nem fordultam vissza,hiszen minek. Ezt elcsesztem. A környék ismerős volt,amerre mentem,tudtam,hogy hol a hotel.
Gyorsan előkaptam a kártyámat,bejelentkeztem a recepción,és eszeveszetten rohantam fel.
- Regi?! – kérdezte Louis,mikor berontottam a lakosztályunk ajtaján.
- Ne kérdezz semmi,nem beszélek senkivel! – rohantam a szobám felé.
- Én csak… - kezdte el Louis,de faképnél hagytam.
   Magamra csaptam  az ajtót,majd ledőltem az ágyra. Pillanatok múlva kopogtak.
- Nem nyitom ki – kiabáltam vissza.
- Kérlek… - hallottam Kendall hangját.
- Nem – mondtam neki.
- Nagyon szépen kérlek.
Odamentem az ajtóhoz,majd elmondtam neki a mondanivalómat:
- Tudom,hogy elcsesztem. És tudom,szóval nem kell felemlegetni.
- Nem ezt akarom mondani – nevetett fel Kendall.
- Hanem? – nyitottam ki az ajtót résnyire.
- Imádtam a csókot – hajolt oda az arcomhoz. – De nem tehetjük ezt – folytatta. – Tudod,hogy fájt múltkor? Szívesen vagyok veled,ha beengedsz,megnézhetünk egy filmet is,vagy valami.
- Neeeeeeeeeeeeeem. Jó éjt – csuktam vissza.
- Sziviii – kopogott Kendall.
- Nem – nevettem,és nekidőltem az ajtónak.
- Deeeeee. Tudom,hogy akarod – kaparászta az ajtót.
- Mint valami rossz kiscica – nyitottam ismét résnyire az ajtót.
- Grrrr… Kendall a kandúr. Na,sziviii. Éneklek neked.
- Nem vagyok ovis,hogy énekelni kelljen – mosolyogtam rá.
Ekkor kinyílt egy másik ajtó is.
- Tűnés aludni! – kiabált ránk valaki. Oh,Liam.
- Igen apa – tűnt el Kendall. – Jó éjt szivi – szólt vissza.
Mosolyogva – vagy inkább vigyorogva – becsuktam az ajtót,de pár másodperc múlva kinyílt.
- Te is. Nyomás aludni – szólt be Liam.
- Nem vagyok álmos.
- Éjfél van. Éjfél. Holnap.. vagyis ma reggel hatkor kelünk. Fürdés,alvás. Most – mutatott a fürdő irányába. Liam a második apukám.

Petra

     Nem tudom pontosan,hogy kinek az ötlete volt az,hogy reggel hatkor kelljen kelnünk,de nem díjazom.
- Harry… Harry fent vagy? – suttogtam.
- Nem – válaszolt Harry.
Rá mosolyogtam,majd felültem. Tényleg hat óra volt.
- Kimentem,gyere majd – adtam egy puszit az orrára.
- Megyek. Olyan tíz körül.
Elnevettem magam,majd kibattyogtam az étkezőbe.
- Reggelt – intett álmosan Carlos.
- Neked is – ültem le mellé.
- Kávét? – fordult felénk Liam. Liam reggel hatkor már friss,és üde. Hogy csinálja?
- Én kérek – mondtam.
- Én is – helyeselt Carlos.
- Amúgy hova megyünk? – kezdtem el piszkálni egy lapot.
- Amúgy futni – mondta Liam. – Jótékonysági futás lesz ma.
- Miaaszar? – pislogott Carlos.
- Vicceltem. Próbálunk,koncertezünk,interjút adunk,meg ilyenek.
- Na azért. Túl álmos vagyok.

    Hétre mindenki felkelt,és fél nyolc magasságában el is készültünk.
Én Regi felé vettem az irányt,hogy számoljon be mindenről,ami történt.
Nem lepődtem meg. Vagyis a csókon nem. A lövöldözésen igen. Még jó,hogy hazaértek.
- Csáó Regi – köszönt Harry,miközben hátulról megölelt.
- Csáó Harry – mosolygott Regi. – Annyira édesek vagytok – nézett rajtunk végig.
- Meg szexik is – lépett oda Louis hozzánk. – Tegnap együtt fürödtek – újságolta.
- Ez nem igaz – néztem szúrósan Loura.
- Óh,dehogynem – helyeselt Louis.
Regi felnevetett,majd az arcára fagyott a mosoly.
- Kendall az? – kérdezte Harry. Mi igaz háttal álltunk az ajtónak,de nem lehetett más.
- Aha. Majd beszélünk,vagy valami ilyesmi. Helló – mondta Regi,és arrébb ment. Három lépést.
- Zavarban van – jegyeztem meg.
- Azaz. Én már nem – mondta Harry,és a fenekemre tette a kezét.
- Ne itt – fordultam felé.
- De ne ám! – fenyegetőzött Lou.

Regina

A lépcsőn álló szőke herceget figyeltem.
- Szia,baby – mosolygott felém. – Hogy aludtál?
- Egész jól – nevettem felé. – Te?
- Hiányzott valaki az ágyamból  - ölelt magához.
- Hé,hé,hé! Bírjatok a véretekkel! – rázta a fejét James.
- Azaz. Mielőtt még valamelyik barátod meglátja – sétált el mellettünk Logan.
Apropó Logan. Még mindig dúl a viszály a két fiú között.
- Na szép jó reggelt fiatalok! – rontott be az ajtón Jon. – Egy-kettő kapkodjátok a seggeteket,fél órás csúszásban vagyunk.
Milyen szép kis reggeli monológ.
Nos,ahogy Jon mondta „össze kaptuk a seggünket”,és indultunk.
- Első megálló. Rádiós műsor. Viselkedjetek kultúráltan. Lányok,ti is mentek.
- Értem,vettem – állt fel katonásan Louis.
- Nem kéne elhülyéskedni a dolgot,skacok – húzta össze a szemöldökét Jon. WOW. Ezt kaptuk.

     Miután a  busz bekanyarodott egy nagy épület elé – feltételezhetem a rádió épületéhez – Jon letett minket a buszról,átadott két biztonsági őrnek,és viszlát.
- Sziasztok  - dörmögte az őr. – One Direction? – mondta ki valami pocsék angol kiejtéssel.
- És Big Time Rush,igen – tette hozzá Carlos.

A biztonsági őr elengedte a füle mögött a megjegyzést,és csak fancsali képpel ennyit mondott:
- Gyertek.
Egy nagy szürke épületen keresztül vezetett az utunk,ami már magában nem volt bizalomgerjesztő.
- Oh helló – fogadott minket egy hölgy,aki enyhén szólva pörgött. – Csipkedjétek magatokat,tudtátok,hogy késtetek? Óh,mindegy,gyertek már! Igen,egyes ajtó – kinyitotta az ajtót,majd beüvöltött: - Jhon,itt vannak!
És ott hagyott. Ma mindenki rohan. Vagy csak New York ilyen.
Jhon bele is kezdett a felkonferáló szövegébe:
   - Hölgyeim,és uraim -(ez azért indokolatlan volt) – egy kis késéssel,de itt vannak. A Big Time Rush,és a One Direction! – a végét szinte már üvöltötte. – Foglaljatok helyet. Lehet,hogy nincs elég szék. Oldjátok meg. A mikrofonokat azért vegyétek fel.
- Helló New York – szólt bele Liam. Kíváncsi lettem volna,milyen sikítás van a rádió túlsó végén.
- Csapjunk bele a lecsóba! A turnétok utolsó állomásán vagytok ha jól tudom. Milyen érzés lesz,két kemény hónap után elválni?
- Hát mindenképpen megrázó,mert két hónap sok idő. Jól egymásra vagyunk már hangolódva – kezdte Kendall.
- Nincsenek viszályok? Ki fürdik,ki ne fürdik,”jaj miért hagytad itt a koszos zoknidat?!” viták?
- Szerencsére nincsenek. Kompromisszum kötő-képes emberek vagyunk. Mindent meg tudunk oldani – szólalt meg Louis.
- Értem. És kivel mi lesz a turné után?
- Hát mi itt maradunk Amerikában,a következő albumunkon dolgozunk majd – kezdte Carlos.
- Mi pedig haza megyünk Angliába,ahol a filmünkön fogunk dolgozni – fejezte be Zayn.
- Na ezek remek tervek. Lefogadom,hogy a rajongóitok örülnek neki. Nem terveztek valami közöset?
- Hát,ha már itt vagyunk,szerintem bejelenthetjük… - mosolyodott el Niall. – Készülünk egy közös számmal,a címe: Happy.
- Fantáziadús név. Sebaj. Lefogadom,hogy ez is sláger lesz. A két párunk felé fordulok. Veletek mi lesz,ha vége lesz a turnénak?
Segítség kérően Petrára néztem,hogy mondják előbb ők.
- Semmi nem változik – ölelte meg Harry Petrát. – Remek a kapcsolatunk,úgy érzem mindent meg tudunk beszélni.
- Oh,kis aranyosak. És veletek? – nézett felénk.
- Hát mivel más-más országban élünk,ezért még nem igazán tudjuk. A holnapra bízzuk – nyelt egy nagyot Kendall.
Az asztal alatt sorosan megfogta a kezemet.
- Értem… - mondta kicsit halkabban Jhon. – És veletek mizu fiúk? Vannak csajok a közelben? – fordult a többiek felé.
- Csajok mindenhol vannak,csak éppen időnk nincs – zárta rövidre Carlos.
- Az időre mindent rá lehet fogni – csóválta a fejét Jhon.
     Vagy még fél órán keresztül beszélgettünk,mire Jhon kimondta a végszót:
- Köszönöm,hogy velünk voltatok ma,srácok. Tudjátok,New York visszavár. Én is visszavárlak titeket,mára ennyi volt a „Full of gossips”,ezzel a vidám dallal köszönök el mindenkitől. Jhon Careful voltam,viszhall’ nem sokára – kapcsolta ki a mikrofonját.
Jól van. Ezen is túlvagyunk. 
- Kösz,hogy itt voltatok srácok. Én rohanok. Majd valaki kikísér titeket. Csá – futott el Jhon.
- New Yorkban mindenki siet-  rázta a fejét Liam.
 Végül két biztonsági őr elkísért minket a buszig. Ahol Jon már várt minket.
Villámgyorsan felugrottunk a buszra,pedig milliónyi rajongó állt a rádió épülete előtt.
- Rohannunk kell – lihegett Jon.
- Pedig nem is vagyunk New Yorkiak – szólalt meg Lou.
   Mindenki  felnevetett,és elhelyezkedtünk a buszba. Elkaptuk a csúcsforgalmat,és vagy háromnegyed órán keresztül araszolgattunk a dugóban. Én Kendallhez mentem,mert volt még egy lerendezetlen ügyünk.

Petra

     A busz konyhájában álltam,valami kaja után néztem,mikor hirtelen valaki megharapta a vállamat (?) :
- Harry! – fordultam döbbenten meg. -  Mi a jó eget csinálsz?
- Harapdálom a válladat? – kérdezett vissza.
- De miért? – fontam körül a kezeimet a nyakánál.
- Mert.. ah. Semmi – ölelt magához. A fülemhez hajolt,hogy senki se hallja,és belesuttogta:
- Veled akarok lenni. Nem ÚGY. Hanem,hogy mellettem fekszel az ágyon,én a kezeddel babrálok,amit te megelégelsz,és megcsókolsz. És ennek nem lesz vége.
     Akaratlanul is elmosolyodtam,hogy az én perverz Harrym milyen romantikus is valójában.
-  Az jó lenne Harry. De tudod,hogy ennyi embernél ezt nehezen lehet megcsinálni. De ha hazaérünk megígérem,hogy csinálunk egy ilyen napot – döntöttem a fejemet a homlokához.
- Csak egyet? – dugta ki a nyelvét.
- Felőlem többet is – pusziltam meg az orrát. – Nem is tudtam,hogy ennyire igényeled a babusgatást – néztem a szemébe.
- Eddig én sem tudtam – puszilta meg a nyakamat.
Még egyszer szorosan magamhoz öleltem,és megcsókoltam. Most,hogy így mondja. Tényleg jó lenne.
   Ahogy megfordultunk hirtelen a fél társasággal találtuk magunkkal szembe. Nem szóltak semmit,csak mosolyogva bámultak minket.
- Annyira aranyosak vagytok,hogy szinte már fáj – mondta Louis,és a szeméhez kapott,mintha egy könnycseppet törölne le.

Regina

   Kendallt kerestem a buszba,de sehol sem találtam. Majd eszembe jutott. Nyilván az ágyán lehet.
- Zavarok? – kukkantottam fel hozzá.
- Szoktál olyat? – kérdezte.
- Nem. Segítesz? – nyújtottam felé a kezét,hogy felhúzzon.
- Persze. Gyere – ült fel,és felsegített.
- Figyu. Anyudék mikor jönnek? – kezdtem bele félénken.
- Holnap kijönnek a reptérre – mondta kissé savanyúan.
- Öööö.. oké.
- Anya kicsit bunkónak tűnhetett,de csak félt. Mint minden anya.
- Nem haragszom rájuk – mosolyodtam el. – És mi lesz velünk? – tettem fel a kérdést. A fejemben nem hangzott ennyire drámaian. Síri csend követte a kérdésemet,Kendall idegesen az ablakon nézett ki.
- Komolyan nem tudom. Azért Anglia,és Amerika nem olyan lehidalható távolságnak hangzik. És nem lehet,csak úgy egyik percről a másikra utazgatni közöttük.
   Most,hogy így belegondolunk nem is járunk. Hiszen szakított velem. Vagy félreértés volt. Mindegy. Tudtam,hogy utalni fog arra,hogy szüntessük meg ezt a dolgot ami köztünk van.
- Én nem akarlak semmilyen kételybe sodorni,de nézd. Ha úgy döntesz,hogy van értelme a kapcsolatunknak,akkor költözz ki hozzám. Nem kell most döntened. Tessék. Itt van egy jegy a szeptemberi koncertünkre. Ha nem jössz el,akkor tudom,hogy vége,és nem akarsz semmit. Ha eljössz a házunk közös. Találunk neked itt kint munkát. Anyáék pedig meg fognak kedvelni. Itt minden rajtad áll.
  A szavai után a jegyet nézegettem. VIP-s. Tehát szeret.
- Kendall…? – szólaltam meg,de a hangom még vékonyabb volt,mint általában.
- Igen? – nézett felém.
És akkor a fejemben eldőlt. Angliai pasik ide vagy oda. Vissza kell jönnöm hozzá. Mert tényleg komolyan gondolja. Már csak  két probléma van. Hogy mondom meg Petrának? És ami fontosabb: Hogy mondom meg anyáéknak?
- Semmi – ráztam meg a fejemet,mert már el is felejtettem,hogy mit akartam valójában mondani.
Teljesen elvesztem,és a különböző terveket fontolgattam a fejemben,mikor arra lettem figyelmes,hogy Kendall megcsókolt.
A kezeit a derekamra csúsztatta,és még közelebb húzott magához. Fogaival óvatosan megharapta az alsó ajkamat,és mókásan eljátszott vele. Bele-beletúrtam a hajába,miközben átfordultunk,és én voltam belül.
- Hihetetlenül hiányoztál,szivi – simította össze az orrunkat.
A nagy csók-csatában,szinte leizzadtunk. És néhány percig,csak mosolyogva néztük egymást.
Ám ekkor a busz megállt. Megérkeztünk az aréna elé. Körülbelül kétszer nagyobb volt,mint az eddigiek,de lehet,hogy háromszor. Nem is tudom,hogy miért hívta Jon,a ma esti bulit „Finálénak”.
Lemásztunk az ágyról,majd kézen fogva elindultunk a bejárat felé,ahol a többiek már vártak ránk.
- Lassan öltöztök fel – jegyezte meg viccesen Carlos.
- Bocs,beakadt a sliccem – szállt be Kendall.
- Ó,így már minden világos. Az nagyon ciki. Nem,Harry? – fordult Louis Harry felé. A göndörkének fogalma sem volt,hogy miről van szó,csak bólintott egyet.
- Na,gyerünk. Csipkedjétek magatokat! – tapsolt kettőt Jon,majd bevezetett minket az arénába. Simán eltévedtem volna a sok ajtó,folyosó után.
- Ez az öltözőtök – nyitotta ki az „öltöző” címkével ellátott ajtót.
- Wow. Ez jó nagy – jegyezte meg Niall.
- Igen,az – zárta rövidre Jon. Nem sok időnk volt csodálkozni a fiúk mentek is fel a színpadra,mi pedig beültünk a nézősorba.
Most ott volt az alkalom,hogy beszéljek Petrával,hogy egyáltalán mit szól hozzá.
- Petra..? – szólítottam meg. Pff… mint valami idegent.
- Ha? – fordult felém,és közben Louis viccén nevetett,amit mondott.
- Semmi.. majd elmondom később – legyintettem. Lehet,hogy ez itt nem alkalmas hely.

Vége volt a másfél órás próbának. Még volt gyorsan időnk hazamenni,és átöltözni.

Petra

Mivel ma van az utolsó bulijuk a fiúknak,ezért utána vacsorázni megyünk,tehát jól ki kell öltözni.
- Harry. Melyiket vegyem fel?  - tartottam a kezemben két ruhát.
Egy rózsaszínes árnyalatút,és egy pirosat.
- Tudod,hogy kell ruhát választani? – mosolyodott el Harry. – Hogy melyiket tépném le rólad szívesebben – lépkedett közelebb.
- Akkor a pirosat? – nevettem fel.
- Talált – kacsintott Harry.
- Ezzel a cipővel? – fogtam meg egy szimpatikus magas sarkút.
- Áááááááá. Igen – sóhajtozott Harry.
Lehajoltam a bőröndhöz,és áttúrtam a kiegészítőimet.
- Tudok segíteni még? – hajolt le hozzám.
- Kiegészítőt keresek – mondtam neki.
- Ja,azt felesleges – puszilta meg az arcomat. – Ne vegyél fel semmit – állt fel.
- De.. miért?
- Meglepi – húzta még oldalmosolyra a száját,és kiment az ajtón.
Hát jó. Szeretem a meglepiket.

Fél óra múlva a nappaliban gyülekeztünk,hogy megtartsuk az utolsó fellépést. 

Bágyadt arcok,nagy sóhajtozások voltak a szobában. Nem könnyű ez az „utolsó”-s dolog.
- Holnap hazamész – ült le mögém valaki. A hangját ezer közül is felismerném,mert mindig olyan kedvesen szól hozzám.
- Tudom Carlos – fordultam felé. – Tudom.
Sírásra görbült a szám,de éreztem,hogy ennek nincs itt az ideje. Indulás van.
Harry megfogta a kezemet,Carlos csendesen lépkedett mellettünk.
Harry hirtelen kihúzta az ujjaim közül az övéit,és rám nézett:
- Menj vele – mosolygott.
- Carlosra gondolsz? – suttogtam.
- Igen – mondta Harry,és már el is tűnt. Nem volt harag,vagy féltékenység a szemében.
Közelebb lépkedtem a fiúhoz,aki a kezét a vállamra tette.,és így sétáltunk az arénáig. Ami nem volt annyira messze.
Beértünk az öltözőbe,és egy utolsó nagyölelés után a fiúk felmentek a színpadra.
- Valami baj van? – léptem Regihez,aki ugyanolyan furcsa arcot vágott,mint amilyet én vághattam.
- Nem semmi,csak kicsit szomorú vagyok – hajtotta le a fejét.
Éreztem,hogy Kendallre gondol. Nem firtatom,tudom milyen nehéz lesz elválniuk.
- Menjünk ki – húztam a helyünkre. Mint az összes bulin,külön helyünk volt a színpad mögött. A srácok néha ki-kifutottak,átöltöztek,és rohantak vissza.
A másfél órás bulinak,mint mindig most is hamar vége volt.
Gyorsan lement a fényképezkedés,és indulhattunk is. Várt ránk egy vacsora… a utolsó vacsoránk.

Egy elegáns étterembe mentünk. Elfoglaltuk a helyünket.
- Akar valaki beszédet mondani? – nyitotta ki Carlos az üveget.
- Oh,majd ééééééééén – jelentkezett Louis.
- Kíváncsian várjuk – mosolygott Harry.
- Khm… Nos. Hát eltelt ez a két hónap… - kezdett bele Louis. Éreztem,hogy a könnyeim csoportosan gyűlnek a szememben. De jó.

A véleményeteket most is várom! ♥