32. fejezet- Helló Káosz!

Sziasztok!

Nos,új részt hoztam,próbáltam legjobb tudásom szerint megírni. Izgalmasra sikerült,mert egy csomó megoldott,és megoldatlan dolog áll előttünk.  Szóval ja. Olvasni,kommentálni,és nézegetni a „Kiss You”-t. J Még mindig folyamatban van az egész desing-os dolog,de ígérem sietek. Mondjuk már egy hónapja mondogatom,de sietek.
Zaklassatok Twitteren: @Petra__14 ♥ :D

Petra

    Egy élmény volt,ott várakozni a sötétben,a „Mumusra.”
Hallottam,hogy ott áll előttem. És azt is tudtam,hogy a konyhából jött. Sőt,arra is rájöttem,hogy nem Harry az. Ott állt előttem,és nem szólt semmit. Én a földön összekuporogva ültem. Nem bírtam,10 másodpercnél tovább,belemarkoltam a vádlijába,mire az illető felröhögött.
    - Louis – nevettem fel.
- Loooouuuis – utánozta a hangsúlyomat a fiú.
- Mit csinálsz te az éjszaka közepén, összekuporodva a folyosón? –hangjában teljes tudatlanságot éreztem.

   A legtermészetesebb mozdulattal felálltam,és próbáltam a szemébe nézni. Csak a sötét akadályozott meg benne.
- Wc-re megyek.
Louis megint felnevetett,mondjuk most kicsit szolidabban,mint az előbb.
- És akkor miért ültél itt a földön? – kérdezte két nevetés között.
- Hagyjuk – mondtam,és elindultam. Volna.
Louis nem látta az arcomat,de mindenesetre biztatóan megfogta a csuklómat.

- Elkísérjelek?
- Megköszönném – nevettem fel.
Elbotladoztunk a wc-re,majd Louis holt nyugodtan kijelentette,hogy megvár.
Elvégeztem a dolgomat,majd kimentem. Louis,ugyanúgy,ahogy nagyjából két perce otthagytam,támasztotta a falat. Éreztem,hogy nem pusztán csak „jó fejségből” várt meg.

   - Mit szeretnél? – léptem oda hozzá.

- Lenne egy kisebb technikai gond.

Ha Louis ilyen szakszavakat használ,ott már tényleg gond van.
- Hol? – kérdeztem.

- Konyha –mondta,és azzal a  lendülettel elkezdett a konyha irányába rángatni.
    Bementünk. Nagyjából már hozzászokott a szemem a sötéthez,így már kicsit könnyebben tájékozódtam.
- Tehát? –tártam szét a kezemet,mert Louis nem mondott semmit.
- Kiégett a villanykörte – tájékoztatott.
- Jó éjt – mondtam,majd sarkon fordultam.
- Mi van?! Itt hagysz?! – kapott a vállam után Lou.
- Ügyes, nagy 20 éves fiú vagy. Egy villanykörtét már csak ki tudsz cserélni – mosolyogtam.
- Nem,mert nem érem fel. Már próbáltam – sóhajtott.
Gondolkoztam néhány pillanatig,hogy milyen kifogást találhatnék,de semmi nem jutott eszembe.
- Amúgy is. Miért kell éjszaka neked a villany? Spuri aludni – mutattam a szobák felé.

- Éhes vagyok.
- Csinálok a kaját a telefonod fényénél – ajánlottam fel neki.
- Nem,cseréljük,ki,mert előbb - utóbb  úgy is ki kell – győzködött.

A földet pásztáztam.
- Utóbb. Jó éjt –próbáltam meg megint elmenni,de Louis,most hatásosabban nyúlt felém.
- Légyszíííííííííííí – mondta olyan kisfiús hangon,hogy nem tudtam neki ellenállni.
Filmbe illő sóhajtásokkal követtem Louist,aki a telefonja fényénél már keresett villanykörtét.
- Nos – kezdte nagyon drámaina. – Ott,van,de nem érem fel. Mássz fel a hátamra,és próbáld meg lehúzni.
- Értettem – másztam fel a hátára,majd Louis folytatta.
 - Először  told,és utána húzd – próbálta meg magyarázni,miközben a lábamat szorította.
Nagyon igyekeztem azt csinálni,amit mondott,de hajnali 1:45-kor már nem tudtam,erre koncentrálni.
- Nem érem fel – mondtam,néhány próbálkozás után.
- Akkor keressük meg azt az izét – magyarázott.
Megkerestük az „izét”,ami egyébként egy kiszedő volt, és újra próbálkoztam.
- Louis,alacsony vagyok – jelentettem ki,mikor már a kiszedővel sem sikerült.
 Fél órán keresztül szórakoztunk,különböző pózokban,de nem értük fel.
- Feladom – ugrottam ki a kezéből.
Louis elkezdte magyarázni,hogy muszáj meg minden,én meg mivel nem értettem,hogy miért indokolt hajnali kettőkor a villanykörtecsere,elkezdtünk vitatkozni.
- Utoljára- tartotta a kezét.
Louis a térdem alatt fogta meg a lábamat,aminek az lett az eredménye,hogy majdnem hátraestem a kezéből.
- Meg fogom markolni a seggedet,ha nem raksz le azonnal – mondtam neki.
- Hmmm… - mordult fel a fiú.
- Louis,ennek most nem itt van a helye.
Lerakott,majd megpróbáltuk egyszer normálisan is.
- Elérem! Tarts! – kiáltottam fel.
- Siker – mondta Louis,mikor végre lerakott a földre.
    Fel-le kapcsolgattuk,és örömtáncot járva ugráltunk a konyhában.
Majd hallottunk egy ajtócsapódást,és rá pár másodpercre,Harry támaszkodott az ajtófélfának.
- Úgy nézel,mintha még nem láttál volna fehér embert hajnali kettőkor villanykörtét cserélni – nevetgélt Louis.
Harry arcára kifejezetten egy „WTF”-es felirat volt írva,ami keveredett némi álmossággal.
- Jól aludtál? – sétáltam oda hozzá,mire Harry belepuszilt a hajamba.
- Ahha. De már hiányoztál. Pontosan mióta,is másztál ki mellőlem?
- Pontosan,egy órája – mondta helyettem Louis.
- Akkor jó alvó vagyok – nevetett fel Harry. – Amúgy mit csináltok?
- Kicseréltük a villanykörtét – meredtem Harry felé.
- Váó. Egy óráig tartott kicserélni egy körtét? – nézett nagyokat Harry.
- Hosszú történet. De már ismerhetnél minket – mosolyogtam.
Louis még bizonygatta pár percig,hogy „De ez igenis kemény meló volt”,meg „Alig értük fel”,és ehhez hasonlók,majd összeverekedtek,egy „Hazudsz”,meg „Persze,ezt el is higgyem” társaságában.
     Az órán néztem az időt,hogy mikor lép ki valaki a szobából,egy „Kussoljatok be” kíséretében. Pontosan 52 másodperc telt el,és nyílott egy szobaajtó. Niallé.
- Csá Husibogyó – mosolyogtam felé.
 Niall egy árva szót sem szólt,csak odajött hozzám,átölelt,és a fülembe suttogta:
- Miért nem tudtad őket elküldeni aludni? Nagyon álmos leszek holnap – mondta,és fejét belefúrta a vállamba.
     Leállítottuk a vitatkozó fiúkat,majd leültünk a kanapéra beszélgetni. Közben társult hozzánk Carlos is,aki szintén felkelt a hangzavarra.
Majd olyan három körül,zajt hallottunk a lakosztály ajtaja felől,és pillanatokkal később belépett Kendall és Regi.
Állj. Most értek vissza a ruhákkal? Nem. Ugyanis semmiféle ruha nem volt náluk.
    - Veletek meg mi történt? – kérdezte Louis.
- Megáztunk – legyintett Kendall.
Nem tudtam eldönteni,hogy Regi arcáról a könnycseppek,vagy az esőcseppek potyognak,ezért megkérdeztem:
- Minden rendben? – a kérdést,csak Reginek szegeztem,aki vette az adást.
- Csak egy kicsit megáztunk – mondta,egy bólintás társaságában.
- Segítsünk valamit? – kérdezte Harry is,mert látta,hogy olyan „lányos” összenézésünk volt Regivel.

- Nem,kell köszi -  biccentett Kendall,és bementek a szobába.
Végig követtem őket a szememmel. Miután bementek a többiek folytatták a beszélgetést,csak a mellettem ülő Harry fordult felém:
    - Mi történt? – mondta,és végigsimította kezével az arcomat.
- Kendall elfelejtette az évfordulót – suttogtam.
- Egy hónapos? – meredt rám.
- Ahha – bólintottam.
Harry csak az arcomat fürkészte.
Láttam a szemében,hogy szeretne valahogyan közeledni,csak,hát társaságban még nem „csináltunk” ilyet,ezért csak némán néztük egymást.

- Hahó –lengette meg Louis a kezét a szemem előtt.
- Mivan? –fordultam felé,mivel valamiről valószínűleg lemaradtam.
Louis rosszallóan a fejét rázta,és elmondta még egyszer:
- Kérünk egy hivatalos csókot – a „csók” szó hallatán mélyet sóhajtottam,majd Harryre néztem,aki bátortalanul közeledett felém.
Közelebb,és közelebb,majd megcsókolt. Elmondhatatlanul szükségem volt erre a csókra. Louis,Carlos,és Niall hangos tapsolásban törtek,ki mikor félénken elhúzódtunk egymástól.

- Naaa…Ez már valami – bólogatott Niall.
Megkaptuk a „menjünk szobára”,meg a „jobban már nem is csinálhattátok volna” beszólásokat,de mosolyogva hallgattuk őket.
- Mentem – mutattam a szobák irányába.
- Hajnali négy van. Felesleges visszaaludnod,ötkor úgyis kelés van – nézegette az órát Carlos. Teljesen igaza volt. Csakhogy én a fiúkat akartam egyedül hagyni beszélgetni.
- Nem baj. Max Tv-t nézek – mondtam,és fel is álltam.
   Beléptem a szobába,viszont rá pár percre bejött Harry is. Az ágyról néztem,ahogyan egyre közelebb jön hozzám. Jobbra-balra álló göndör fürtök,csábosan mosolygós száj,zöld fürkésző szemek, édes gödröcskék,és a legfontosabb ,a félmeztelen felsőtest. Életem végig el tudtam volna nézni ezt,viszont ő félbeszakította a bámulásomat.
- Ez már nem illik – mondta,és lefeküdt mellém az ágyra.
- Nem tehetek Rólad – mosolyogtam felé.
Harry felkönyökölt,és úgy nézett engem.
- Rólad?! – kérdezte.
- Tudom,hogy azért kérdeztél vissza,hogy kifejtsem az egészet,és dicsérjelek. Nem kapod meg.

- Hüpp-hüpp. Ezt sírós hangnak szántam – nevetett fel Harry.
- Nem érdekel. De azért…. Szeretemakockáshasad – hadartam el a végét.
- Tudtam én! Ugye milyen érzéki?–mondta,és a hátára feküdt.
Kérdőn néztem rá,hogy most „akkor engem is dicsérj meg.”
- Szeretlek – mondta ki.

Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphattam volna.
- Én is – mosolyogtam,és megcsókoltam.

Regina

     Közelebb,és közelebb jött az arca az enyémhez.
Nem bírtam tovább nézni,ezt a lassúságot,inkább,csak mellé álltam,és sétáltam tovább.
- Hát jó… - hallottam Kendall csalódott hangját.
- Hát jó… - mormogtam magam elé.
    Sétáltunk tovább az esőben,szótlanul. Most ez a helyzet tök romantikus meg minden,de nem tudtam élvezni. Egyszerűen csalódott voltam.
Visszaértünk a kocsihoz.
- Hol a…?! – horkant fel Kendall.
- A mi?! – néztem nagyokat,mert éreztem,hogy valamit elhagyott.
- A kulcsom…- Kendall szemei elkerekedtek,nekem pedig azonnal feltörő dührohamom volt.
- Hol a francba hagytad el,azt a szerencsétlen kulcsot?! – üvöltöttem torkom szakadtából.
- Hé,kuss – intett.
- Bravó,tényleg így kell lenyugtatni egy nőt. Profi vagy – ráztam a fejemet.
Kendall a kezét a fejéhez emelte,és eljátszotta,mintha húzná a haját.
- Ne rikácsolj,inkább segíts megkeresni! – mutatott az ujjával az utcára.
- Hát persze! – mondtam,és letelepedtem a patkára. – Itt megvárlak.
- Az őrületbe kergetsz! Nem hagyhatok,itt egy csajt a semmi közepén. Legfőképpen téged nem – az első két mondata,éles volt,és szigorú hangnemű,de a harmadikra megenyhült a hangja.
Ellentétben velem.
- Menjél csak. Nyugodtan. Itt megvárlak – a hangomban szánalom volt.
- Nem megyek sehova – szögezte le,és leült tőlem két-három méterre.
- Akkor nem mész. Szörnyű,hogy egy kocsi kulcsot nem vagy képes megkeresni – szemeim lassan szikrát szórtak felé.
- Figyelj. Fogalmam sincs,hogy mi bajod van,de igazából már nem is érdekel. A barátnőm vagy,és kötelességem téged  megvédeni.
- A semmi háta mögött,ha már idehoztál – fejeztem be.
- Nem vitatkozom veled. Felhívom Clart.
      Pár perccel később Kendall mosolyogva jött vissza.
- Csak nem hazamehetünk? – kérdeztem unottan.
- Clar elhozta a ruhákat,meg kell keresnünk a kulcsot,és mehetünk haza.
- Hurrá – kezdtem el tapsolni.
Felálltunk,és elindultunk visszafele. Az eső egyre jobban szakadt. Boldog voltam.
Fél órányi bolyongás után ránéztem az órámra.
    - Mindjárt éjfél! – felkiáltottam,amolyan „de régóta jöttünk el”,meg „ már csak 3 perc van az évfordulónkból” hangsúllyal.
Kendall nem szólt semmit. Baktattunk tovább,majd pár perc múlva megállított:
   - Nem így akartam,az esőben,összeveszve elmondani,de boldog évfordulót – mondta,és megölelt.
A közelben lévő templom,akkor kezdett el harangozni,így tudtam,hogy éjfél van.

   - Lekéstél róla – tudattam vele.
- Mi?! Május 27 – dadogott.
- Május 26 – néztem unottan az eget.
- 27. Legalábbis az első csók,tuti 27-én volt.
- Dehogyis! 26-án!- kezdtem el a vitát.
- Miről beszélsz? 26-án jöttetek.
- És aznap volt a buli. Nem emlékszel?
- Az lehet. De a csók,már jóval éjfél után történt.
    Visszaemlékeztem. Igaza volt. A francba.
- De…- kezdtem volna,el érvelni,de Kendall az ujját a számhoz emelte.
- Ne rontsd el a pillanatot – mondta,majd azt se hagyta,hogy levegőt vegyek. Megcsókolt.
- Aztarohadt – szaladt ki belőlem.
- Nem mérgelődj. Csak ma ne. Kérleeeek – puszilta meg a nyakamat.
Igazából a rossz kedvemet már nem is éreztem.
     Megfogtuk egymás kezét,és boldogan mentünk tovább megkeresni a kulcsot.
Végül egy órás keresgélés után sem lett meg,így hát úgy gondoltuk,hogy hagyjuk az egészet.
- Clar nagyon ki  lesz bukva! Tudod?! – fordultam felé. Mivel a kocsi az övéké volt.
- De az autó,ott áll a parkolóban. Csak kulcs nincs hozzá – hebegte Kendall.
     Nagyokat sóhajtottam,mikor elindultunk gyalog. A város másik felében volt a szálloda,de még taxit sem hívhattunk,mert úgy néztünk ki,mint két kivert kóbor kutya. És nem túlzok.
Már fél úton lehettünk,mikor Kendall hirtelen felkiáltott.
     - Megvan! – szörnyülködve néztem a kezében tartott kulcsra.
- Elmész te is az… - kezdtem,de nem folytattam,mert megígértem,hogy ma nem dühöngök. Pedig most nagyon mérges voltam.
    Visszasétáltunk,és  már hajnali 2:30 volt. A többiek biztosan az igazak álmát alusszák,és reggel nem lesznek bőröndök a szemeik alatt. Petra biztosan Harry mellkasán álmodik a szépről,én pedig Dallas utcáin caplatok már vagy öt órája. Szörnyű. Belegondolok,hogy Louis, vagy éppen Niall összekuporodva alszik,vagy Logan éppen a családjával nevetgél. Vagy Zayn,Liam,Carlos és James. Mindenki alszik. Kivéve minket.
Lassan már depresszióba estem a sok képzelődéstől,de próbáltam magamat tartani. Fél óra után,ismét a kocsinál álltunk.
      - Csak azt ne mondd,hogy ez a lakáskulcsod – sziszegtem Kendallnek.
- Nem,ez a kocsi kulcs,csak tudod,vak sötét van,és nem látok semmit.
- Csak csináld – intettem,és a kocsinak támaszkodtam.
Kisvártatva,kinyílt az ajtó,és beszálltunk. Csurom vizesen.
Háromra értünk haza. Az elméletem teeeljesen tévedett,mivel Petra,Harry,Louis,Niall és Carlos a nappaliban ültek. És beszélgettek. Fantasztikus. De legalább nem csak nekünk volt álmatlan éjszakánk.
Petrával összenéztünk,próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra,hogy minden rendben van,de nem ment. Olyan szinten álmos voltam,hogy minden ásításnál kifolyt a könnyem. Szörnyű.
Fájós végtagokkal,de bebotorkáltam a szobába. Lezuhanyoztam,átölöztem,és elnyomott az álom.

Petra

    Reggel-miket beszélek – hajnalban mindenki nyúzottan állt,a hotel parkolójában.
A bőröndömet,egyre nehezebb behúzni,pedig tényleg semmit nem vettem.
Ma Kansas City-be megyünk. Végig fogom aludni,úgy érzem.

*Később*

     Megérzéseim nem csaltak. Ahogy felkászálódtunk a buszba,és bedőltem az ágyba elnyomott az álom. Délután kettőkor ébredtem fel,arra,hogy nagyon-nagyon melegem van.
Az összes ablak nyitva volt,hogy jöjjön be valami levegő,a fiúk félmeztelenül rohangáltak,Regi fürdőruha felsőbe,és rövidnadrágba volt. Hurrá.
- Jól aludtál? – nézett rám Harry.
- Ahha. Azon kívül,hogy majdnem hagytatok megsülni! – néztem rajtuk,és magamon végig.
- Látod Harry,én mondtam,hogy vetkőztesd le! – suttogta Louis Harrynek.

De nyilván azt akarta,hogy én is halljam.
Megtapsoltam őt,eme bámulatos beszólásért,és átöltöztem. Az út további részében a kanapén tespedtünk,mert ha megmozdultunk,úgy éreztük,hogy egy liter víz lefolyt rajtunk.
Tehát,na,értitek.
     Amikor megállt a busz,gyors,és határozottan mindenki kirohant a buszból,a bőröndjével együtt.
- Levegő! Nézd Petra a levegő mozog a kockás hasamon! – üvöltözött Carlos.
- Okééé… - fordultam el tőle.
    Regina,és Kendall,ma a „szerelmesek napját” élik,csupa cuki,és édes dumával. Délután,amikor láttam őket,csokival etették egymást.
Értitek. Meg sem tudtam mozdulni,még enni is alig bírtam,ezek meg etetgetik egymást. Jó,full kész voltam,de beérve a szállodába sokkal jobban lettem.

Regina

     Az út egyszerűen csodás volt. Délelőtt alvás,utána közös zenehallgatás,evés,csókolózás,meg minden. A többieket látva,ezt eléggé szörnyülködve  nézték,de nem érdekelt. Ez a mi napunk.
      A pláne az volt benne,hogy Kendall bemutat a családjának. Mikor elmondta kisebb-nagyobb szívrohamok kerülgettek,és hirtelen 180°-ot fordult velem a világ. Engem? A szüleinek?! Holt izzadtan? Hulla fáradtan?! Naaa,azt nem.
      A szálloda ajtajától,egyből oda akart menni,de mondtam,hogy így nem. Le kell fürdenem,meg kell mosnom a hajamat,a fogamat,kell választanom egy normális ruhát. Ja,és a legfontosabb beszélnem kell Petrával. Aki ki tudja,hogy hol a búbánatban van. Lehet,hogy valahol,éppen egymást eszik Harryvel,vagy Louis-val jégkockával dobálják egymást,vagy egyszerűen beállt a zuhany alá,de az is lehet,hogy csak úgy szimplán kifeküdt a földre. Nem tudtam. Viszont azt igen,hogy sürgősen meg kell keresnem. Ha Harry szájából kell kirángatom,vagy Louis „jégkockacsatájából”,vagy a zuhany alól,esetleg a földről kell újjáélesztenem,nem számít.
      - Petraaaa!- rikácsoltam, mikor beléptem a szállodába.
- Mi vaaaaaaaaan?! –nézett felém,egy adag pizza,és limonádé kíséretében.
- Sürgősen beszélnünk kell! – mutattam csak úgy valamerre.
- Jól van jövök már – rakta le a pizzát a tálra. – Welcome pizza. Tök találó,nem?! –nézegette az asztalra lerakott papírdobozt.
- De. Az. Szóval Kendall elhívott,hogy be akar mutatni a szüleinek – kezdtem,nagyon-nagyon lassan,hogy fel tudja fogni.
Zöld szemeivel meredt rám,és eltűrt egy tincset a szeméből.
De nem válaszolt. Úgy éreztem,hogy az ideg lassan szét fog csapni,ezért kikaptam a kezéből a limonádét,és nagy hévvel inni kezdtem.
- Nyugodjá’ le. Mi is megyünk – mutatott a konyhában álló Harryre.
Jó. Egyik sokkból a másikba estem. Mi van?! Kendall bemutat a szüleinek,de közben hívja Petrát,és Harryt is?! Vagy mi van?!
- Ezt..hogy érted? – pislogtam nagyokat.
- Úgy,hogy Göndörke,Regike,és Petruska megy Kendallkéjékhez. Érthető? – a becézgetés még jobban bezavart.
- Nagyjából. De titeket miért hívott el? – tettem fel a nagy kérdést.
- Fogalmam sincs. Harrytől kérdezte. Ő meg igent mondott – Petra széttárta a kezét,és visszavette a limonádét.

Megnyugtatott,ugyanakkor aggasztott ez az egész. Miért?!

     Másfél óra múlva – miután Petra pontosan leadta a tanácsait,és felhívtuk Tommot,Austint,és Codyt is,valamint megkérdeztem Harrytől ezt az egész „elhívósdit” – elindultunk.
    Az gyenge kifejezés,hogy a pillangók repkedtek a gyomromban,mert elefánt méretűek lehettek,miközben rengetegen voltak. Szóval izgultam.
     Gyalog mentünk,ami még jobban kiakasztott. Vagyis,hogy nincs messze,és perceken belül szembe kell nézem a szüleivel. Akárhány barátom volt,mindig rástresszeltem erre az egészre. De ki nem?!
      Próbáltam minél természetesebb lenni. Már útközben gyakoroltam a mosolygást,meg minden. Amúgy Kendall azt mondta,hogy ne parázzak rá,mert a szülei jó fejek. Csak hát a jelen állapotban,már semmi nem segít. Ráadásul mi mentünk elöl. Petra,és Harry nyugodtan ballagtak mögöttünk.
    Majd megérkeztünk. Egy szép kertes ház volt,a ház világos sárga színű,elöl virágok voltak. Már a hányinger kerülgetett,mire beértünk a kapun.
És egyre közelebb,és közelebb. Kendall biztatóan rám mosolygott,Petra a vállamra tette egy másodpercre a kezét,Harry pedig bőszen bólogatott. Ha ők ezt biztatásnak szánták…Nem sikerült.
    Kitárult az ajtó,és ott voltunk. Kendall elkiáltotta magát,hogy megjöttünk. Sok anya-fia puszi,meg kérdés,én meg teljesen ledekkoltan álltam ott. Hát,jó akkor még várjunk.
   Betessékeltek a nappaliba,és bejött Kendall apukája is. Pár szót váltottak,aztán Kendall apukája felénk fordult. Vagyis Petrához,Harryhez meg hozzám. Először „kis barátoknak” nevezett minket,de utána Kendall elkezdte volna felvilágosítani,hogy én a barátnője vagyok,de Kendall apukája felkiáltott:
- El sem hiszem! Tényleg?! Petra… – szemeiből hullani kezdtek a könnyek,majd odament Petrához,és megölelte.
A lány vissza ölelt,de nem kicsit volt meglepődve. MI VAN?!

Nem szabok meg kommentár-határt,mivel valószínűleg úgysem kapnám meg. Ha úgy gondolod,hogy volt benne valami olvasható,egy rövidke „jó volt”, vagy „Tetszett”, „Következőt” írjál. Kérlek. *.* Esetleg szavazz. Sokat jelent. Köszönöm^^
Puszi: @LadyBirdStory / @Petra__14