31. fejezet- Leírhatatlanul...

  Sziasztok!

 Itt a várva várt folytatás! 

Talán nem lett túl izgalmas,és figyelemfelkeltő de igyekeztem. J

Csak 5 kommentet kaptam,ennél azért egy kicsivel többet várok. :) (Kövessetek Twitteren: @Petra__14) 

Regina

    Hazaértünk a fotózásról. Lou,túlságosan is el volt foglalva magával.  Próbáltam beszélni hozzá,vagy megkérdezni,hogy történt-e valami,de semmi. Majd,mikor be akartam nyitni a szobájába,egyszerűen felszívódott.
- Nem láttad Louist?- néztem kérdőn,a tojást sütögető Zaynre.
Megrázta a fejét.
Vagy valami oltári nagy baj van,vagy valami oltári nagy baj van.

Hívni is próbáltam,de semmi.

     Végül bementem Kendallhez,egy kis délután programra.
- Álmos vagyok – forgolódott az ágyába.
- És vicces is - bújtam be mellé.
- De most már komolyan. Kereken egy hónapja jöttetek L.A.-be. Eleve fáradtan indultam neki ennek,az egésznek,és a rajongók elszívják az energiámat.
- Hát persze,fogd nyugodtan a rajongókra - nevettem fel.
- De fel tudnék töltődni-simított ki egy tincset az arcomból.
- Jajj,miféle perverzségeken jár a te kis agyacskád-pusziltam meg az arcát.
- Hmm..Bedurvulok - mondta,és rám feküdt.
     Pár perces csókolózásunkat,az ajtó kopogása zavarta meg.
- Remélem valami fontos lesz-mászott le rólam.
Kinyitottuk az ajtót.
Niall fogadott minket.
- Mi történt? – sóhajtoztam.
A gyerek le volt fagyva az ajtó előtt,és csak mutogatott.
- Még egyszer,úgy,hogy beszélsz is? - kérdezte Kendall.
De Niall nem tágított csak mutogatott,és mutogatott.
- Megerőszakoltál egy mamutot? - tártam szét a kezemet.
Ekkor megragadta a csuklónkat,és a nappaliba vezetett.
Engem is hasonló érzés kapott el.
Elkezdtem ugyanúgy Niall felé mutogatni. Megöleltük egymást,és örömmel rohantunk  a nappali közepére.

Petra

      Ott álltam Harry ajtaja előtt,nem akartam túl sokat várni,mert a végén még valaki meglát. Erőt vettem magamon,és bekopogtam.
- Várj egy percet-hangzott a válasz.
Hallottam,hogy feláll az ágyról,és az ajtóhoz sétál. Legszívesebben elfutottam volna.
Kinyitotta.
- Már képzelődöm is. Te Úr Isten - motyogta,mikor meglátott engem.
   Hosszú percekig csak néztük egymást. Elvesztem a zöld szemeibe,a göndör fürjeimbe,a gödröcskéibe,a szájába,ami folyamatosan mosolygott.
- Fáradj beljebb  - mutatta kezével,én pedig készségesen beléptem.

A szoba egy elhagyatott szeméttelephez hasonlított,kidíszítve némi ízléssel.

   Eldöntöttem magamban,hogyha elkezdi a szövegét,félbeszakítom,és bocsánatot kérek.

Azonban nem szólt. Idegességemben,hol a földet néztem,hol pedig kidolgozott felsőtestét. Ugyanis csak egy nadrág volt rajta.

   Pár perc,ilyen béna csend után,kezét az államhoz rakta,és felemelte a fejemet. Pont annyira,hogy tekintetünk találkozzon.
Egyik mély levegőt vettem a másik után,és a kezemet tördeltem idegességemben.
Szólaljon már meg!

   De ő nem szólt csak nézett. És a szeméből láttam,hogy nem tartotta kínosnak,ezt az „egymás bámulását”.
Sóhajtottam egyet,és elkaptam a tekintetemet.
Ekkor közelebb lépdelt hozzám.
Itt jött a tervem b) része.
   Ha közeledik,vagy bármilyen módját mutatja,hogy hozzám akar érni,nem hagyom. Legalábbis elsőre. Egy kicsit húzom az agyát,feszegetem a határokat. Hogy küzdhessen értem.
  Időközben rájöttem,hogy én csesztem el az egészet,és nekem kéne mondanom valamit,de nem. Én vagyok  a nő,és hiába én vagyok a  hibás,ő fog bocsánatot kérni.
A filmekben ez bejön,reméltem,hogy a való életben is.
   Közelebb lépdelt,én pedig hátrébb. Egészen addig,amíg bele nem ütköztem a falba.
Harry,mintha ki akarná támasztani magát,a fejem mellé helyezte a kezét.
Olyan piszkosan ismertem a természetét,a gondolatait,hogy az nem igaz.
- Ott ég a szemedben a vágy. .Miért húzódsz el? – suttogta a fülembe.
Gyorsabban vettem a levegőt,de nem szólaltam meg.
- Úgy is szóra foglak bírni. Előbb vagy utóbb – suttogta,és ajkai finoman érintették a fülemet.
Mély,reményvesztett sóhajtások hagyták el a számat.
- Mik a szándékaid? - kérdeztem.
     Harry eltávolodott,és értetlen fejet vágott.
-  Szóval nem erre ment ki a játék - mondta,ügyet sem vetve a kérdésemre.
Megrántottam a vállamat.
- Figyelj,amit mondtam,az csak a pillanati düh szüleménye volt,én nem gondoltam komolyan.
      Elhallgatott tehát,én jövök.
- Nem akartalak megcsalni. Akkor megfogadtam,hogy soha többet nem iszok. Nem sikerült betartani – itt egy elég jól látszódó mosolyült ki az arcára – De minden esetre igyekszem. Ha buli van,akkor veled leszek,hogy ne mással feküdjek össze…Ha egyáltalán lehetek még veled.
- Ne beszélj már ekkora hülyeségeket. Persze,hogy lehetsz.
    Ismét csönd lett. Tehát,megint én jövök. Sóhajtottam egyet,és szóra nyitottam a számat.
- Bocsánat- mondtuk ki egyszerre. Felnevettünk.
- Ez azért vicces volt- jegyezte meg.
Bólintottam.
    - Tudom,hogy miért rajongsz leginkább-kezdett bele egy újabb témába.
Fagyott volt a hangulat,és legszívesebben,inkább csak megöleltem volna.
- Miért rajongok? - kérdeztem elhaló hangon.
Nem válaszolt. Remek. Magamtól kell rájönnöm?

    Sóhajtottam,egy mélyet,hogy éreztessem vele,hogy unom ezt a semmit tevést.
Csak egy pillanatra néztem le a szőnyegre,de –mintha csak ezt várta volna- végigsimított kezével az arcomon.
Lefagytam.
És akkor eszembe jutott,amit még én mondtam régen,egy romantikus film után.
„Imádom ezeket a filmeket. Ahogy a két főszereplő megcsókolja egymást…Rajongok érte.”

Elmosolyodtam,és boldog voltam,hogy emlékszik a több hónapja mondott dolgaimra is.
   - Leszel az én neveletlen hercegnőm?- suttogta a fülembe.

Nem bírtam magammal. Éreztem,hogy ő irányít,de nem bírtam ezt a lassú,mindent a legalaposabban részletekig kidolgozott „tervét”.
- Leszek a neveletlen hercegnőd- suttogtam neki vissza.
Mosolygott.
Göndör fürtjei simogatták az arcomat,és hihetetlen vágy fogott el.

Ekkor viszont eltávolodott.
Csalódottság ülhetett ki az arcomra.
- Olyan gyönyörű vagy,mint mindig. Nagyon hiányoztál-mondta,és ismét közelebb hajolt.
    Szemkontaktusunk már nem szakadt meg. Homlokát az enyémnek döntötte,lehelete finoman simogatta az arcomat.
Lehunytam a szememet. Annyira akartam,hogy megcsókoljon,hogy el sem lehet mondani.
De tudta,hogy  vágyom rá. Tudta,és direkt kihasználta ezt a lehetőséget.
    Percekig dörmögte  a fülembe,hogy milyen szexi,és szép vagyok,és,hogy miért távolodtunk el. Néha-néha ajkai érintették a  fülemet. Önkívületi állapotba kerültem,és szerintem csak álltam ott,mint egy szobor.
Elhallgatott.
   Megpuszilta a nyakamat. És minden egyes puszi után mosolygott,mert érezte,hogy nem bírok magammal. Amit csinált,és ahogyan csinálta már réges-régen átlépte a „baráti zónát.” Olyan volt,mintha éreztetni akarná,hogy komolyan gondolja,és még a múltkorinál is komolyabban.
   Nem tudtam mit tenni,vártam. Nagyon nem tudtam lépni,mert,ha közelebb hajoltam,akkor ő elhajolt előttem. Éreztette,hogy „mindent a maga idejében”.
De már nem bírtam sokáig. Idegességemben megragadtam a nadrágja szélét,de ekkor  megfogta a kezemet.
Fejét,elemelte a nyakamtól.
- Szeretlek - suttogta.
- Én is szeretlek Harr y- mosolyogtam rá.
- De nem csókolhatlak meg- jelentette ki.
- Miért?- néztem rá szomorúan.
- Az előbb toltam be egy zacskós hagymás chipset..És érted. .- magyarázkodott.
- Nem fog zavarni-kacsintottam.
   Nem szólt semmit csak nézett. Hosszú-hosszú másodpercekig.

    Fejét,az enyémhez közelítette,és összesimította az orrunkat. Két kezét,átfuttatta a derekamon,és megvárta,amíg én is átölelem őt.
És lassan,óvatosan a száját az enyémhez érintette.
Kicsit jobban megszorítottam a kezeimet.
Ajkaink szétnyíltak,és,mint valami vulkán „kitörtünk”.
Nyelve simogatta az enyémet,és harapdálta a számat.
Nem bírtam. Nagyon nem bírtam.
Bele-beletúrtam a hajába,ő pedig végighúzta a kezét a hátamon.
Pár perc múlva bele kellett,hogy mosolyogjak a csókunkba.
Harry diadalittasan mosolyodott felém.
- Ugye nem sírsz? - nézett rám,és letörölt egy könnycseppet az arcomról.
Ami igazából egy örömkönnycsepp volt.
- Nem.. Csak tudod a hagymás leheleted csípi   a szememet - nevettem kínosan fel.

     Ezután a kis „jelenet” után leültünk az ágyra,és valóban átbeszéltük a dolgokat.
Ez tartott kb. fél óráig.
- Akkor…- kezdte nyögdécselve .- Elölről kezdjük?- nyújtotta felém a kezét.
- Még szép - fogtam meg,és ujjaimat összekulcsoltam az övével.
 - Lehet még egy kérdésem? - nézett felém.
- Miért ne lehetne?- nevettem fel.
- Hogy- hogy visszajöttél?
- Louis azt mondta,hogy kövessem az álmaimat.. És ne várja még egy teljes hónapot rád.
- Louis!- csillantak fel Harry szemei.

     Megint finoman megcsókolt,és átmentünk Tomlinson úrhoz.
- Ezt el sem hiszem!- kiáltott fel. - Megint együtt?- mosolygott,és megölelt.
Egyszerre bólintottunk Harryvel.
- Akkor szólok a kis szőkeségnek,hogy várja itt egy meglepetés- kacsintott Lou.
    Niall berohant a szobába „Milyen? Hol van? Hadd nézzem!” mondatokkal. Meglátott,és nem jutott szóhoz. Hiába rohantam oda hozzá,és öleltem magamhoz,nem szólt.
- Bassza meg. Te meg hogy-hogy itt?- tárta szét a kezét.
- Köszönd meg drága Louis barátunknak.
- Mindig is nagy kerítő voltam-húzta ki magát Lou.
- És ti? Vagyis Harry és te,most már tényleg..?
- Tényleg sütnek nekünk palacsintát Niall. Hát nem remek? - karolta át Louis Niallt.
- Nem úgy értettem-nevetett fel.
- Járunk-mondta Harry,és megfogta a kezemet.
     Niall felnevetett,és még egyszer megölelt.
Majd csináltunk egy „nagy ölelést”,mikor a nyitott ajtón keresztül benézett Zayn a szobába.
Én voltam az ölelés közepén,ezért nem is látszódtam.
   -  Öööööööö…Nem biztos,hogy akarom tudni,hogy mi folyik itt - hallottuk bizonytalan hangját.
- Csak melegszünk! - mondta visszafojtva a nevetését Harry.
- Úristen - mondta Zany,és beljebb lépett.
- Ne aggódj már annyit Malik-bújtam ki a fiúk közül .-Csak én vagyok a „melegség” tárgya.
- Ááá! Petra-ölelt meg.

   Gyorsan vele is végigfuttattuk a történteket,miközben Niall átment Reginek szólni.
- Aztarohadtéletbe! - szökött ki Regi száján a szó. Így egybe.
Leültünk,és elmeséltük a történteket.
A fiúk hál’ istennek magunkra hagytak,és nyugodtan beszélgethettünk.
  - És,hogy csókol Harry? - vigyorgott rám.
- Kínoz. Nem bírom-nevettem fel.
- Hallok mindent-kiabált Harry a szobából.
- Nem is rólad van szó-üvöltöttem vissza.
- Miért van másik Harry is? - hajolt ki az ajtón,és pont rám látott.
-A macijáról beszélünk-csitította őt Regi.
- Ja..A maciról-hümmögött Harry.
- Ti ott csak tartsátok a gyűléseteket-intettem neki.
- Jó,ti  meg ott - ráncolta össze a homlokát,és becsukta a szobát.

Regina

    Örültem,hogy Petra végre valahára boldog,és összeállt a kép. Viszont engem nagyon,de nagyon bántott,egy dolog,amit éreztem,hogy muszáj elmondanom.
- Kendall elfelejtette az évfordulónkat-hajtottam le a fejemet.
Petra arcáról lefagyott a boldog mosoly.
- Az 1 hónapos ?- emelte fel kezével,az államat.
- Igen-jelentettem ki szomorúan .- De nem bánt..volt ilyen már mással is.
- Lehet,hogy készül,csak te nem tudod-próbálkozott felvidítani.
- Egész nap a szobába tesped. Mikor készült volna? - tártam szét a kezemet.
- Sohasem tudhatod.

- Ebbe igazad van.

    Beszélgettünk,és beszélgettünk. Austinról,Codyról,Tommoról,Londonról,meg úgy általában mindenről,és este hét óra lett.

     Ekkor „előbújt” a szobából Harry.
Sóvárogva lépdelt Petra felé.
Egy-egy pillanatra összenéztek,miközben Petra próbálta volna elmagyarázni,hogy zajlott az „állatkertezés” Codyval,meg Austinnal.
- Jó,bementem-álltam fel.
- Csak nyugodtan maradj - mondta Harry,és rám nézett,de a szeme azt sugallta,hogy „Csak-egy-kicsit-hadd-legyek-vele”.
- Nem,megyek megnézem,a „Nagy Egésznap tespedős Macimat”- utaltam ezzel Kendallre.
Petra elmosolyodott.

   Beléptem a szobába,ahol Kendall ült az ágyon.
- Pont téged akartalak megkeresni-puszilta meg a nyakamat.
- Miért? - kérdeztem meg.
- Hiányoztál - ölelt magához,és a fejét a mellkasomba fúrta.
- Kényelmes ,ott?- nevettem fel.
- Igen. Máskor is csinálhattuk volna már ezt-mosolyodott el.
    Megcsókolt. Csókja,hosszú volt,és érzéki.
Olyan jól éreztem magamat vele.
- Nincs kedved velem lenni este? - kérdezte meg,miközben az ablakhoz sétált.
Szemeimben felcsillant a remény.
- Deee! Mit csinálunk?
- Clar kérdezte,hogy elmegyünk-e a ruhákért.
    Szomorkásan hajtottam le a fejemet.
- Milyen ruhákért? - sóhajtottam.
- Kansanben lesz valami díjátadó,aztán innen visszük a ruhákat. És megkérte,hogy menjek el étre.
Logikátlannak tartottam Clar gondolatmenetét. Miért vinnénk a ruhákat Dallasból,ha Kansasben is ugyanúgy lehet öltönyt vásárolni? Nem baj.
- Elmegyek - válaszoltam.
- Csodás - fordult meg. - Kilenckor indulunk.
    Jó,ez még furcsább volt. Miért pont este kilencre?

Petra

     Harry a kanapé másik felén ült. Mosolyra húzta a száját,és közelebb jött.
- Mit akarsz szépfiú? - vigyorogtam felé.
- Piszkosak a szándékaim - mondta rekedtes hangján.
      Fölém hajolt,és megcsókolt.

Majd a hátamra döntött,és kezével kitámasztva magát,nézett  a szemembe.
- Ezért találtál fel a szobát- hallottuk Louis hangját.
Harry vágott,egy „ezt-jól-elcseszted” fejet,és leszállt rólam.
 - Egyébként is,most az enyém-jött oda hozzám,és a fejét a vállamra döntötte.
 - Jó, hogy nem táblázatot készítetek,hogy mikor kié vagyok-horkantam fel.
- Erre még nem is gondoltunk-nevetett fel Harry.
- Ne is gondoljatok-néztem rá.

  Louis „elvitt” a konyhába,hogy ő márpedig most,és azonnal vacsorát kér,és utána falhatjuk egymást.
- Harry szendót? - kérdeztem tőle.
- Ő desszertet kér-rázta meg Louis a fejét.
Harryvel összenéztek,és lepacsiztak.
- A kezemben van,az éhenhalásotok kulcsa,szóval szépen válogassátok meg a szavaitokat-hajoltam közelebb hozzájuk.
- Egy gyors sajtos szenyát kérek- rántotta meg Harry a vállát.
- Meg egy laza kis esti…- kezdte volna el Lou,de befogtam a száját.
Elkészítettem a szendvicseket.

   Megvacsoráztunk,Tv-t néztünk.
Kilenc magasságában Lou elment fürdeni.
- Végre kettesben - mondta Harry,és ismét közelebb jött.
- Ha Lou nem lenne…
- Mi se lennénk- fejezte be  a mondatomat. – Tudom –mosolygott,és az édes gödröcskéi megjelentek a szája sarkában.
És eddig tartott a mi „édes” együttlétünk. Mivel Regi,és Kendall csörtetett át a nappalin.
- Hova- hova? - kérdeztem.
- Elmegyünk a ruhákért – adott gyors választ Kendall.
    Bólintottam.
Regire néztem aki szomorúnak,és letörtnek látszott.

    Követtük őket a szemünkkel amíg kiérnek.
- Bementem a szobába – mondtam Harrynek.
- Jó,én meg megyek veled – puszilta meg a nyakamat.

    Louis végzett a fürdéssel,átjött Harryhez,amíg én is lefürdök. Azután Harry ment.
Louis az ágyon üldögélt,és engem nézett,hogyan pakolok.
- Köszönöm még egyszer Louis – ültem le hozzá,és megöleltem.
- Jajj,semmiség,te kis imádnivalóság – nevetett fel Lou,a hirtelen jött becenevemen.–Olyan jól illetek egymáshoz. Mint egy kirakó két darabja…- váltott filozofikus hangnemre.
- Jajj Louis- sóhajtoztam,és lefeküdtem az ágyra.
- Ma együtt alszotok?- váltott hirtelen témát.
- Asszem…- nézegettem a pára szélén lévő mintát. Nem, mintha,olyan érdekes lenne.
- Csak be ne vaduljatok… Tudod vékonyak a falak.
- William!- bokszoltam bele a vállába.
- William?!- lepődött meg Lou. –Mióta hívsz így?
- Amióta ez a neved- tűnődtem el. – De nem lesz semmi,ne ijedj meg,mert igazából „úgy” kettesben még nem voltunk,hogy egy hosszú,és mély beszélgetést letudtunk volna.
    Louis erre nem reagált semmit,csak a hajammal játszadozott.
Belépett Harry.
- Már alszik- mutatott felém,én pedig a színészi tehetségemmel alvást színleltem.
Harry mormogott egy „rendben”-t,és elköszönt Lou-tól.
3-4 percnél tovább nem „játszottam” alvósdit,kinyitottam a szememet,és Harry gyönyörű zöld szemeivel találtam szembe magam.
    Nem szólt semmit,csak finoman odahajolt hozzám,és leheletével melegítette arcomat.
   Majd megkérdezte,hogy nézünk-e filmet,amire természetesen igent mondtam. Berakott valami vígjátékot,és elkezdtük nézni.

   Mikor vége lett,Harrynek már csak megnyugtató szuszogását lehetett mellettem hallani.
   El kellett mennem WC-re,ezért kimásztam az ágyból,és a folyosóra mentem.
Csak egy kis fény szűrődött be a konyhából a folyosóra,és rettenetesen féltem.
Majd,mint egy villámcsapás,az a kis fény is „eltűnt”,én pedig úgy,ahogy voltam,álltam lefagyva a folyosó közepén.
- Én vagyok a MUMUS – jött a konyha felől a hang.
    Leírhatatlanul félek a sötétbe,és leírhatatlanul utálom,ha valaki ijesztget.
Ezért csak álltam,és vártam a „Mumusomat…”

Regina

    Bevágódtam az autóba.
A kesztyűtartót nézegettem tök sokáig.
Kendall nem szólt hozzám. Én meg minek szóljak?
   Az nem lehet,hogy Amerikában nem tartanak évfordulókat. Minden amerikai film ettől csöpög,ő meg elfelejti.
     Láthatóan érezte,hogy duzzogok,ezért nem is nagyon próbált meg beszélgetést kezdeményezni.
    Megálltunk egy parkolóban,és kiszálltunk.
Megfogta a kezemet,és pedig unottan „fogtam vissza” az övét.
Nem az arcát fürkésztem,ahogyan általában szoktam,hanem a cipőmet. Még ez is érdekesebb volt az arcánál.
    Már vagy három utcát sétáltunk,amikor egy hirtelen gondolat szaladt át  a fejemen.
Mi van,ha azt mondta,hogy a ruhákért megyünk,közben pedig meglep?
De gyorsan elszállt az ötletem,mikor egy ruhaszalon elé érkeztünk.

    Kendall idegesen próbált kopogtatni az ajtón,de senki sem jött ki.
- Bravó Kendall,ügyes vagy. És mégis miért parkoltunk ilyen messze? – húztam a számat,de erre csak egy leintés volt  a válasz.
- Zárva van. A francba -  forgatta a szemeit.
     Nekitámaszkodtam a szomszéd vaskapujának,amíg előkotorta a telefonját.
- Itt nincs térerő – mondta szomorúan.
- Komolyan azzal akarsz beetetni,hogy Dallasban, egy ruhaszalon előtt,nincs térerő?! – háborodtam fel. Felém mutatta a telefonja kijelzőjét. Tényleg nem volt .
- Remek – mondta Kendall kis habozás után.
    Nem értettem mit akart ez pontosan jelenteni, ezért csak álltam,és vártam.
Hirtelen egy dörömböléshez hasonló hangot hallottam.
- Igen tapsvihart,még az eső is eleredt – nyújtottam ki a kezemet.
- Ne bosszankodj már. Inkább tedd hasznossá magadat,és menj vissza a kocsihoz. Ott van egy esernyő.
- Még mit nem! Gyere te is, a kocsinál biztos van térerő, felhívod Clart,és bejutunk– mutogattam a kezemmel a gondolatmenetemet.
- Jó – nyugtázta Kendall,és megfogta a kezemet.

   Sétáltunk-sétáltunk,majd hirtelen maga felé fordított.
Próbálta keresni a tekintetemet,és megfogta a kezemet.
Közelebb húzódott felém…
Összesimította az orrunkat,és a szája nagyon közel volt az enyémhez… … …