41. fejezet-"Ha drámai akarok lenni,akkor ez a vég kezdete..."

Sziasztok!

 Megint csúsztam,és megint bocsi,de túl sűrű volt az elmúlt hét. Mostmár itt van,lehet olvasni. J Amúgy nem túl sok visszajelzés érkezett a második évaddal kapcsolatban. L
Jó olvasást! J

Regina

    Fúúúú…  Hát a csúszdapark nem volt semmi. Először is,mikor beértünk,és azok a mocskok – ha ideges vagyok,akkor mindenkit leminősítek – megszólták Petrát. Úgy,hogy most nem is járnak. Upsz. Utána körülnéztünk. WAOOooooo. Szóval eszméletlen jó volt. Hirtelen ki akartam próbálni az összeset. Az elő csúszást Niallnek ígértem. Kapkodtuk a fejünket a színes csúszdák között – mint a háromévesek – majd döntöttünk. Egy zöld mellett.
   Felmásztunk. Beültem előre,Niall meg hátra. Aha. Eddig működött is adolog. Elindultunk. A csúszda meg egyre keskenyebb lett! A szívroham kerülgetett,hogy mikor fogunk bent ragadni. Majd az egyik spirálnál bevertem a könyökömet. De ezt ne úgy képzeljétek el,hogy „kocc”,egy kis horzsolás,hanem,miközben Niallnek üvöltöttem,hogy „meg fogunk halni” aközben beleakadt a fürdőnadrágjába a fürdőruhám csatja,és „összeragadtunk”.  Addig tudtam előrébb menni a szűk részeknél,de most nem ment.  Kb. 4 másodpercem volt dönteni,hogy vagy kikötöm a bikinimet,vagy összepréselődve lecsúszunk. Naná,hogy túl sokáig hezitáltam,és miközben Niall teljesen bepánikolt. Felnyújtottam a kezemet,hogy vékonyabb legyek,és BUMM teljes erőből belevertem a csúszda falába.
- Au – sziszegtem. Újabb 10 másodpercem volt,mert ismét egy spirál következett. A felállás ugyanaz volt,csak most a másik könyökömet vertem be.
Mikor végre vége lett,és kiértünk hatalmasakat sóhajtoztam.
- Túléltük,hallod?! – kezdett el Niall ugrálni a medencében.
- Ne olyan hevesen, a fürdőruhám! – fogtam magamhoz.
- Ja,tényleg – helyeselt Niall.
    A többiek persze iszonyúan röhögtek,hogy,hogy lehetünk ekkora bénák,mire Niall rávágta,hogy „Csak hoztuk a formánkat.” Hát igen. J
     A szép jelenet után,amúgy még kétszer lecsúsztam ezen a csúszdán,de egyedül.
Közben mentem a piroson Logannel,és a kéken Louisval. Egyiken sem szorultunk be. ( Hála Istennek.) Majd,mikor végre „szabad” lett,odamentem a „brutálkemény” átlátszó falú csúszdához. Dave szerint,ha élve lejövök,meghív egy hambira. Vicces. J A fiúk már mind kipróbálták,és túlélték. Mondjuk Carlos szerint,mikor kiugrik a krokodil,az egy kicsit ijesztő,de a többit ki lehet bírni. Hahahahahahahahhahahahaahhaa.
    Nagyon bátran felmásztam a tetejére. Nos,lenézve elég magasan voltam. Lentről mindenki kiabált,hogy „R.I.P. Regina”, „Nyugi,mindenkit meghívunk a temetésedre”,és Carlos a „Vigyázz a krokodilokra” beüvöltése. Oké. Ezek után inkább félve ültem be a csúszdába.

Huh,most indul a sztori. Remélem nem életem utolsó sztorija. Fhu.
   Először pokoli lassúnak éreztem,majd mikor két oldalról szembenyomott egy-egy vízsugár,akkor értettem,hogy mire mondták. Végig kapkodtam a levegőt. Egy résznél (ami azt hittem,hogy nyugis lesz),megálltam. De úgy tényleg,mert a csúszda tök egyenes volt. Felülni nem tudtam,csak háton húzni magam. Mikor már végtelennek tűnő idő óta mentem,támadt egy ötletem. Hasra fordulok. Életem egyik legrosszabb döntése volt. Így gyorsan haladtam,ugyan,de mikor megint elkezdett lejteni  a csúszda,besírtam. Vagy a nyálam folyt,vagy a könnyem,vagy a víztől volt,de minden víz az arcomba jött. Jó végül,kisebb-nagyobb szenvedések után,leértem. És David jön nekem egy hambival. J

   El is mentünk kajálni. Lou,Dave,Harry meg én. Akkor tűnt fel,hogy Petra sehol sincs. Harry „félúton” intett nekünk,hogy megkeresni,és otthagyott minket. Louisval „lányosan” összenéztünk,majd Dave után baktattunk.

Petra

  Vettem pár mély,nyugodt lélegzetet,összeszedtem a gondolataimat,hogy pontosan,mit is akarok az arcába üvölteni,majd rákezdtem:
- Harold Edward Styles! Döntsd már el,hogy mit akarsz! Ne játszadozz velem! Vagy,mondd ide ebbe a kettőbe – mutattam a szemeimre - ,hogy nem akarsz tőlem semmit,vagy cselekedj! És,vagy tudatod velem,hogy ne dédelgessem tovább a gyermekded álmaimat,hanem nőjek fel végre,vagy szeretsz! De akkor bizonyítsd már be! Mert ez a „nagyon szeretlek,de nem mondjuk el a többieknek” duma,nem válasz. Vagy ez,vagy az. És Harry. Fél perced van,.hogy dönts! Fél perced!  - üvöltöttem.
     Harry totál ledöbbenve nézett rám.
- Most akkor…? – motyogta.
- Huszonnyolc – számoltam vissza.
- Állj! Állj! Ez így nem jó!
- Huszonöt,huszonnégy…
- Petra,Petra kérlek beszéljük már meg…
- Húsz,tizenkilenc…
- Petra…! – nézett könyörgően rám.
- Tizenöt,tizennégy.
- Oké,akkor kezdtem. Figyelj,és nagyon szeretlek,de meg kell értened,hogy neked akarok jót! Csak,és kizárólag azért nem akarom folytatni,MÉG ezt a dolgot,mert úgy is összevesznénk a nagy stresszhelyzet miatt. És nem tudom,hogy kibír-e egy kapcsolat,három egymás utáni vitát. Nézd … - hagyott szünetet.
- Öt,négy…
- Mi?! Nem elég? – tárta szét a kezét idegesen.
- Kettő,egy,éééééés – fejeztem volna be.

Ekkor viszont Harry erélyesen utánam kapott,magához húzott,és megcsókolt. De nem úgy,mint kint. Nem „látszat csók” volt. Igazi. Mélyebb.
- És nulla? – kérdezte pimasz mosollyal Harry,mikor elengedtük egymást.
- És nulla – mondtam ki végül.
- Tényleg szeretlek.  Hidd el.
- Elhiszem. És,jó,akkor Londonban lapozunk. De most?
- Elmondjuk a többieknek. De,először. Most beszéljünk meg mindent.
- Nem akarsz menni csúszdázni? – nevettem felé.
- Neeem. Amúgy sem nagyon szeretek.
- Aha. Persze…  - forgattam a szemeimet.
- Akkor úgy mondom,hogy téged még a csúszdáknál is jobban szeretlek – húzott ismét magához.
- Oh – pirultam el. – Értem. Nos,hol kezdjük? Mi nyomja legjobban a szívedet,kicsi Harry?
Igen,(sajnos?) ebből is látszik,hogy nem igazán tudunk egymásra haragudni.
- Tudod,hogy mi bánt a legjobban,nem?
- Igen – mosolyogtam. – De azt akarom,hogy te mondd ki.
- A fontossági listád érdekel – bökte ki.

- A mim? – nevettem fel.
- Kit hívnál fel először,hogy terhes vagy? Itt,akik itt vagyunk… Kit hívnál?
- Állj. Ki az apa? – mentem bele a részletekbe.
- Mondjuk azt,hogy innen senki. Csak közölni akarod velünk.
- Hááát – gondolkodtam el. –Regit hívnám először,utána meg téged – vakartam meg a homlokomat.
- Éséséséésés? Utána?
- Te már voltál. Utána miért érdekel?
- Hát az érdekel,hogy utánam kit hívnál….
- A többieket? – tettem fel az egyszerű kérdést.
- Jó.. de sorrendben…
Vettem egy levegőt,és elkezdtem gondolkozni.
- Oké – szóltam hirtelen pár perc után. – Megvan.
Harry amolyan „nos,akkor kezdjed” arccal nézett rám.
- Niall,Lou,Zayn,Liam,David,Carlos,Kendall,Logan,James – hadartam el.
- David csak Liam után jön?
Aha. Szóval arra volt kíváncsi,hogy hányadik David.
- Igen – mosolyodtam el. – És te?
- Kit hívnák fel először,hogyha terhes lennék? Szerintem Anyámat,meg Apámat.. hogy itt valamit nagyon elcsesztek.
    Eddig a pontig bírtuk komolyan. Ezután felnevettünk.
- És mit szólnának,ha közölnénk,hogy én vagyok az apa?
Harry pimaszul elmosolyodott,majd ismét felnevettünk.
- Komolyra fordítva a szót – krákogott – ha kiderülne,hogy apa vagyok… Lout hívnám. Utána taaaláán – nézett ki az ablakon,és vissza rám. – Utána téged hívnálak,és miután te jól leoltanál,utána felhívnám Liamot,aki szintén leoltana,Niallt,aki kétségbeesne,és Zaynt,aki elhülyéskedné.
- Tovább? – húztam fel a szemöldökömet.
- Regit. Mondjuk,lehet,hogy te megelőznél,de Regit. Utána Carlost,Davidet,Logant,Kendallt,és Jamest.
- Davidet felhívnád?  - csodálkoztam el.
- Nehéz szülésen vagyunk túl – legyintett Harry,mire ismét felnevettem.
Lehajtottam a fejemet,és komolyan néztem rá vissza:
- Beszéltetek? – kérdeztem,de a hangom nagyon vékony volt.
- Ja – nézett ki az ablakon Harry. – Megdumáltuk. Nyugi – ölelt meg.
Megpróbáltam elképzelni,ahogy ezek ketten „megbeszélik” a dolgokat.
- Mielőtt a képzeletedben már megöltél valakit,elárulom,hogy normálisan beszéltünk. Tudod,néha olyanra is képes vagyok.
- Jól mondod. Néha. De helyén van az eszed – pusziltam meg a homlokát. – ÉS tényleg igazad van. Egy turné nem alkalmas egy kapcsolatra.
- Tudom – mondta,majd megcsókolt.
Neeem,tényleg nem alkalmas. J
-   Oké. Figyu. Tudom,hogy nagyon féltékeny vagyok. És igyekszem kezelni,de nehezen megy.
- Sajnálom a randit… Csak…

- Semmi baj – húzott magához.
Tehát ki nem mondott alkut kötöttünk.
     Lent beszámoltunk a többieknek,arról,hogy sikerült megbeszélnünk a dolgokat.
- Igen Louis tudtam! Tudtam,hogy kibékülnek! – ugrált (?) Regi.
- És tudod mi a legjobb? – kérdezte Louis.
- Na? – nézett Regi.
- Hogy már megint nekünk van igazunk! – most már együtt ugráltak. Éljen a gyermeki öröm,20 évesen.
A többiek amúgy „normálisan” fogadták a dolgokat.
Harry elment csúszdázni,én pedig elültem Regivel beszélni:
- És akkor megint minden a régi?
- Nem,nem hiszem. Most valami mesterséges szünetet tartunk,amíg vége nem lesz a turnénak.
Regi arca,kicsit eltorzult,majd nagyon eltorzult.
- Ezt az jelenti,hogy nem békültetek ki teljesen?
- Deee… Csak a turné ideje alatt szüneteltetjük ezt az izét.
- Akkor még folytathatjuk a füzetet! – csillant fel Regi szeme (?).
- Igeeen… - mondtam bizonytalanul.
- Egy csúszás? – mosolygott felém.
- Áááá… Nem kösz. Megkeresem Davet.
- Ott van  - mutatott Loura,Harryre,meg Davere.
- Oké,akkor most nem zavarom őket - állapítottam meg.
Regi elmosolyodott,és megölelt. Az érzés,hogy már majdnem minden rendben van,megnyugtat.
Viszont tudom,hogy ott van a majdnem. Regi. Akinek összetört egy álma. Kendall.
Kicsit keserédesen nyúltam be a táskámba a mobilomért.
- Hű – pillantott Regi a telefonomra. –Jött egy üzid.
Megnyitottam az üzenetet.
„ Szia,leszálltam. K.” – jött az üzenet… Kendalltől. Regire néztem,amolyan „hm?!” tekintettel,aki rázta a fejét,majd legyintett:
- Nem fontos..
Persze. Mindenki tudja,hogy-e mögött a  „nem fontos” mögött igenis fontos dolgok vannak.
- Halljuk.
- Inkább ne,jó? – mondta,majd a szeméhez nyúlt.
- Hát,oké. De,ha el szeretnéd mondani..
- Jó… - bólogatott Regi.

Értetlenül néztem magam elé.

   Mikor már láttam,hogy alkonyodik,szóltam a többieknek:
- Nem megyünk?
- Még egy utolsót csúúúszok – mondta Louis,és már ott sem volt.
Harry segített összepakolni a cuccokat,majd miután Louis baba ( J ) csúszott egyet,hazafele indultunk.
- És húúú. Na ott nagyon megijedtem. És húúú.. – hallgattam Niall élménybeszámolóját,amelynek minden második gondolata az volt,hogy „húúúú”. – Amúgy mi a helyzet veletek?  - nézett Harry,és az ugráló Louis (?) irányába.
- Kibékültünk. De nem úgy… hanem,úgy… - magyaráztam.
     Niall átdobta kezeit a vállam felett,és magához húzott.
- Vagy úúúgy – mondta perverz hangon,mire oldalba böktem.
- Nem,Niall. Olyan barátok,de mégsem-ek vagyunk.
- Mondom éééén. Barátság extrákkal…
    Felnevettem,és megpusziltam Niallt. Ki kéne találni,ha nem lenne.
Otthon,mindenki ment a dolgára. Én például a teraszra. Gondolkodni. Olyan filmbe illően.
Felültem a kanapé támlájára,és Miamit kémleltem. 4 nap Májámi. És 3 nap Nyújork. Kevés. Nagyon kevés. Visszagondolva,nagyon is szerettem itt lenni.

   A ház L.A.-ben,a „titkos” Louis csók,a kávézó Kendallel,mikor Regivel berontottak hozzánk,az az idióta Party Szerviz,vagy mi az isten,mikor Niall ötletére gumicukrot „főztünk”. A kegyetlen üvegezés,a szivatás Louval,meg amikor az étterem előtt leégtünk a bokorban ,a „betörő”,aki később kiderül,hogy Jon.. A Jedward,meg a kórházak… Az éjjeli csókolózás Harryvel.. Jessie,meg a „terhes vagyok” sztorija,a békítős muffinok,aminek következtében majdnem felgyújtottuk a házat… Amikor Carlos bekéredzkedett hozzám éjszakára,utána meg San Francisco-  ban együtt aludtunk… Harry barátnő „felkérései”,a hazautazásom,utána a visszamenetelem,Harryvel a kibékülésünk,a tény,ami még mindig megrémít,hogy Kendallel unoka tesók vagyunk,Regiék vitája, a kórházba kerülésem,és az egész Miamis dolog…  Hihetetlen,hogy ez mind belefér két hónapba. Nos,ez Amerika.
   Mielőtt még világmegváltó gondolataim születtek volna,valaki éppen teljes sebességgel rontott ki a teraszajtón. Automatikusan a szememhez kaptam,ahonnan gyorsan letöröltem a két majdnem kibuggyanó könnycseppet,és néztem,hogy ki az. Harryre számítottam. De nem ő volt.
- Valaki a törzshelyemre pályázik – mondta a fiú.
- Elmenjek? – kérdeztem.
- Dehogyis. Maradj. Ha Harry nem szól érte – nevetett fel,és ő is felült a kanapé támlájára. – Kérsz? – mutatott a kezében tartott üveg sörre.
- Lemegyek egyért – mondtam.
- Nem kell. Én felezek. Ha hajlandó vagy ugyanabból az üvegből inni,mint én.
- Nem,mintha nem bíznék benned. Azóta az eset után,mikor majdnem lefeküdtünk – röhögtem fel.
- Hagyjad már. Semmi nem volt – nevetett ő is.
   Igen,Carlos volt az. A harmadik világháborút majdnem kirobbantó okunkon nevettünk,jókedvűen. Igazából,már közel egy hónapja történt,és így visszaemlékezve viccesnek tűnik.
- Nemsokára itt hagytok minket – nézegette az üveget a fiú.
- Ne is mondd. Nem akarok elmenni…. – sóhajtottam.
- Megölelhetlek? – kérdezte hirtelen.
- Miért ne ölelhetnél meg? – furcsálltam.
- Harry… Izéé.. Nem akarom,hogy összevesszetek,megint.
- Harryvel megbeszéltük,nem ugrik egyből a dolgokra. Amúgy most nincs itt.
- Ki  tudja,hogy mikor néz fel,a ház faláról – nevetett fel Carlos.
- Idióta – mondtam,majd megöleltem.
Carlos erősen magához szorított – alig kaptam levegőt.
- Hallod. Mi volt az első benyomásod rólam?  - kérdezte,amíg „filmesen” a távolba meredtünk.
- Az első? – hajoltam egy kicsit el tőle. – Ja,igen megvan. Hosszú a neved.
- Hééééj – rázta meg a fejét. – Jó és a második?
- Hosszú a neved,és őrült vagy.
- Hahahahahahaha. A vége stimmel.
- Miért az eleje,nem? Carlos Roberto Pena Junior . Ez elég hosszú.
- Tudod a teljes nevemet? – „hatódott meg.”
- Igen – bólintottam.
- Váó. És mi volt  a harmadik?
- Hosszú a neved,őrült vagy,és velem akarsz aludni.
    Carlos felröhögött – de úgy tényleg - ,majd próbált visszaemlékezni,arra a bizonyos estére.
Arra,amikor Regi meg Kendall együtt,aludt,és Carlosnak nem volt helye. Erre átjött hozzám.

- Hé,azok a képek,amiket csináltunk… Átküldöd? – mosolyogtam felé.
- Jaj,csak nem akarsz rólam emléket? –lökött meg a vállával.
 - De. Akarok. Most – halásztam elő a zsebemből a telefont.
- Oké – mondta,majd kattintgatott párat,és felém nézett. – Be vagy kapcsolva? Mármint a Bluetooth-od.
- Igen – válaszoltam.
- Farmerzsebügynök004? – kérdezte furán.
- Louis – dünnyögtem magam elé,és már egy összeesküvés elméletet kezdtem,el kidolgozni,de Carlos közbeszakított:
- Neeem,itt csak Farmerzsebügynök004 van – mondta,és kitört belőle a röhögés.
- Igen,amúgy az vagyok. De Lou állította át. Na,de Farmerzsebügynök004? – tűnődtem el. Állj. Ez nem Lou volt. Ez Harry. Mikor a telefonját becsúsztattam a zsebébe,a kórházból hazafelé. Na álljunk csak meg. Harold,kapni fogsz te ezért J.
   Carlos még mindig röhögött – nem nagyon érdekelte,hogy miért lettem Farmerzsebügynök004 – egyszerűen,csak viccesnek találta,hát jó.
Amúgy a képek,oltári jók lettek,még mindig nevetek rajtuk,ha meglátom. Vagy inkább sírok? Nem tudom eldönteni. Mikor már vagy hatodszorra lapoztuk végig az egészet,megszólaltam:
- Neked mi volt az első benyomásod rólam?
- Nekem? – kérdezett vissza. – Hát,hogy húúú. Dögös vagy – mondta ki.
Félénken elmosolyodtam,és a szemébe néztem: - Második?
- Dögösen őrült vagy. Vagy őrülten dögös. Hahahahahahahahaa – nevetett a saját viccén.
- Harmadik? – és már sejtettem,hogy mi lesz az.
- A hosszúnevű őrült,bekéredzkedik egy őrülten dögöshöz,aki beengedett – hadarta el.
- Igazából… Mit is mondjak? Fiú vagy,ezt vártam.
- Meg a barátod – egészített ki.
- A hapsi Ámerikából. Így foglak emlegetni a gyerekeimnek.
- Akinek hosszú neve volt,és őrült – folytatta Carlos.
Ezen felnevettünk  - eléggé szórakoztató este volt - ,majd,elhalkultunk.
- Tök hiányozni fogsz – mondtam sokadszorra.
- Te is nekem – mondta sokadszorra. – Kép? – nyújtotta telefonját felém.
Csináltunk (megint) képeket,átküldtük egymásnak,és átállítottuk a névjegyzéket.

Név: „Őrülten Dögös”
Lakhely: Ángliá.

Név: „Hosszúnevű Őrült”
Lakhely. Ámeriká.

  El voltunk vele,hogy megcsörgettük egymást,és „Őrülten Dögös hív”,meg „Hosszúnevű Dögös hív” –en nevettünk.

- Ne szórakozz velem! – mondta Carlos.
Felröhögtem –ezen is- majd hátradőltem a kanapé támláján. – Ezért most bünti jár! – szólt „szigorúan” Carlos,és elkezdett csikizni.
- Haaaaagyjd mááár aaaaaaabbaaaa – kiabáltam.
Nem hagyta. Elkezdett csöpögni az eső.
- Bemegyünk? – hagyta hirtelen abba.
- A listámon,még nincs olyan,hogy esőben elázás. Szóval maradjunk – mondtam.
- Van listád? - nézett rám csillogó szemmel.
- Csak a legjobbak kerülnek fel – hecceltem.
- Aha-aha – bólogatott.


  Így történt,hogy hagytuk az esőt,és eláztunk. Lényeges még megjegyeznem,hogy közbe egymást kergettük a teraszon.
Mikor már pont belejöttem abba,hogy nem esek pofára minden lépéskor – mert megtörtént -,akkor alaki szólt.
- Khm… - Harry volt az.

- Szia – mentem oda hozzá.
Adott egy puszit a homlokomra,majd tőlem távolabb lépett – csurom víz voltam – és kijelentette:
- Odalent keresnek – közbe mosolygott,ezért bíztam benne,hogy mondja,hogy keresnek,és ő lesz az. Nyilván,ez egy szép álom lenne.

Regina

    Hazaértünk. Igazából,már jó régen voltam ennyire fáradt. Felmentem a szobánkba,és lefeküdtem (volna az ágyon),de „apa” közbeszólt:
- Vizes a hajad,meg a ruhád is – szólt Liam (apa).
- Akkor hova menjek? – kérdeztem fáradtan.
- A fürdőszobába? – kérdezett vissza Liam.
- Lehet. De ahhoz fáradt vagyok. Loooooouis! – kiabáltam,a fiúnak,aki két szobára tőlünk az ajtóban állt,és Harrynek magyarázott.
- Regiiiiiiina – jött a válasz.
- Dús a szemöldököd Louis – sétáltam ki a folyosóra.
- Ez mekkora bók – röhögött fel Harry,és szerintem fejben felírta. Jaj,annak akinek elsüti. J
- Merre megyünk? – kérdezte Louis,mikor odaértem hozzájuk.
- Filmeztek egyet? – csipkelődött Harry.
- Nem rossz ötlet,Harry,de nem. Megyünk hajat szárítani – közöltem velük.
- Én miért kellek a hajszárításhoz? – röhögött fel Louis.
- Fent szárítjuk a teraszon….
- Jééé,beszélgetünk?  - esett le neki.
- Aha. Gyere – fogtam meg a  csuklóját.
    Harry egy „jó mulatást” integetéssel köszönt el tőlünk.
Felmentünk a teraszra. Meglepődtem? Áh. Kis híján szívrohamot kaptam. Carlos és Petra röhögtek. Majdnem rájuk nyitottam az ajtót „MIT CSINÁLTOK ITT?!” üvöltéssel,de Lou visszahúzott.
- Figyelj – kezdte mély dörmögős hangján. – Tuti beszélgetnek,és tuti nem csókolóznak. Petra tui Harryt szereti,Carlos meg tuti Petrát. De ezzel nem törődünk. Na,szárítunk hajat? – nevetett a végén fel.
Kicsit elkapott az ideg,és próbáltam lenyugodni. Olyan mély levegőt beszívni,kifújni,még egyszer… Vagy inkább még ötször.
- Regi telefon! – üvöltött Harry,és hallottam,hogy csörög a telefonom.
- Ki az? – kiabáltam vissza.
- Kendall – jött a halkabb válasz….

 Kommenteket elfogadok. J