Egy ragyogó szombathoz,ez a rész pont passzol. J Vidám,és vicces (legalábbis igyekeztem). J Ja,és extra hosszú. :)
Imádlak titeket,nagyon édesek voltak a kommentjeitek,és nagyon jól estek! Köszönöm! ♥
Jó olvasást! J
Kendall
Egy New Yorki kávézóban ücsörögni,egy napsütéses délután. Milyen idilli. Kár,hogy egyedül vagyok. A narancslevemet szürcsölgettem,miközben kifelé bámultam az ablakon. Egy csendes kis szegleten voltam,napszemüvegben. Nem akartam,hogy felismerjenek.
- Más valamit? – lépett mellém a pincérnő a számlával.
- Nem,köszi – nyújtottam felé a pénzt.
Bátorítóan mosolygott rám,talán ismerkedni akart,vagy ki tudja. Mélyet sóhajtottam,a lány pedig elment.
Napok óta nem tudom kiverni a fejemből Őt. Ha az érintésére gondolok,átjárja az öröm a testemet. És rá néhány századmásodperc múlva a keserűség is. Ő már nem az enyém.
Ilyen,és effajta gondolatok cikáztak a fejemben. Anyáékhoz jöttem igazából,hogy találkozzunk,mert New York-ba vannak. Aligha voltam velük egy-két órát. Tudom,hogy nem kellett volna elvinnem bemutatni a szüleimnek. Annyira érzem,hogy túl korán volt. Félek,hogy hazamegy Angliába,és sohasem látom.
Eluralkodott rajtam az érzés,hogy tudni akarom,hogy mi van vele. Megcsörgettem,de ki volt kapcsolva. Logan. Nála mindig ott van a telefon. Idegesen rámentem a nevére,és vártam,hogy felvegye.
- Mond,haver – szólt bele.
- Tudod mit szeretnék tudni – közöltem vele félmondatban. Hála a barátságunknak,megértette.
- Jól van,ne izgulj. Focizni fogunk – tette hozzá mellékesen. Ah,elmondhatatlanul fájt,hogy én nem lehetek ott.

- Gondolom nem akar velem beszélni.
- Nézd,Kendall. Ne legyél erőszakos. Ha minden másodpercben zaklatod,esélye sem lesz gondolkodni.
- Okos dolgokat mondasz. Csak,tudod,még mindig szerelmes vagyok! – üvöltöttem bele a végét.
- Hé,nyugi haver. Keress valakit,akin levezeted a feszkót. Tele van New York vörös bögyösökkel. Nézz utánuk. Engedd el magad.
- Nekem csak ő kell – suttogtam.
- Kendall,figyelj rám! Ne játszd a hős szerelmest,ez nem egy romantikus film! Ez az életed! Lépj túl rajta! Térj magadhoz! Fogj meg egy szőkét,vidd fel magadhoz,élvezzétek egymást! És felejtsd el! Érted?! Felejtsd el! – kiabált erélyesen.
Logan szavai mindig meg tudnak hatni.
- Keresek egy feketét – mondtam megadóan.
- Hajrá! És csak okosan – vette halkabbra.
- Vicceltem. Inkább rágódok még ezen egy sort.
- Reménytelen vagy. Nézz sírós filmeket,és egyél pop-corn-t,szia – rakta le.
- Szia – köszöntem még mellékesen. Logannak igaza van. Csak nem tudom,hogy törjek ki ebből az állapotból. Hm.
Harry
Kendall is közjátéka után,visszaálltunk úgy kb. egy körbe.
- Ismeritek a szabályokat,ugye? – nézett Lou Regire,meg Petrára.
- Persze – mondta Regi.
- Persze,hogy alig – tette hozzá Petra.
Óvatosan rá mosolyogtam,mire ő is rám nézett.
- Ja,igen tényleg – emelte fel ujját Louis. – A bírók ne tereljék el a játékosok figyelmét,és fordítva,se legyen! – fenyegetett.
- Az nehéz lesz – ismertem be,mikor vagy már kilencszázszorra futottam végig Petrán. A fürdőruha erélyes vonali,hm….
- Harry – integetett Louis a szemem előtt.
- Figyelek – emeltem fel a fejemet. – Nem tereljük a bíró figyelmét – ismételtem meg.
- Csak egy mondattal vagy lemaradva – nyomta a homlokomhoz az ujját Lou.
- Az még belefér – nevettem fel.
- Tehát – kezdett el rajzolgatni a homokba Louis. – Elöl vagy,Zayn a kapus,Liam is elöl van,és Niall meg én hátvédek vagyunk,stimt? – nézett rám.
- Oké – bólintottam.
Még egy röpke taktikai megbeszélés volt,és kezdtünk.
- Akkor a szabályokat ismeritek – kezdett el beszélni Petra – minimálisan én is tudom – felnevettünk. – Jó játékot,Styles,te pedig ne kacsingass felém – nyújtotta ki a nyelvét.
- Grrr – morogtam neki. Természetesen mindenki röhögött.
- Grr, Styles – dörgölődzött hozzám Zayn.
- Én is szeretlek,de ne itt. Tudod a csajom ezt látja – intettem felé.
Regina

Elkezdtük a meccset.
- Dave,te fogtad! Dave engedd már el! – kiabáltam neki,mikor Dave,vagy már harmadszorra próbálta lebirkózni Liamet.
- Haver,az egy másik sport – böködte őt oldalba Harry.
- Jó,de ne már! Nézz ide,így futottam,és elém jött,és… - magyarázott Dave.
- Jó,akkor szabálytalan voltál,kiállítalak! – mutattam erélyesen a pálya szélére.
- Ha harcias az asszony – énekelgetett Carlos.
- Ah! Elegem van! Petraaaaaaaaaaa! – kiabáltam,a kb. fél méterre álló lányra.
- Igen? – mosolygott rám ártatlanul.
– Szerinted mit érdemel Dave?
- Jégkását! – üvöltötte Dave,Petra helyett. Mindenki felröhögött.
- Jó,Dave két perc,mi pedig folytassuk – zárta le Liam.
Nem sokkal később,mikor Dave visszaállt,újabb üvöltözés tört ki.
- Az les volt! Fújjál már Regi,az les volt! – ugrált Niall.
- Les a segged Niall! – tette csípőre a kezét James. – Szabályos volt!
- Neeem,fújjál! – mondta Louis is.
- A bíróval,nem üvöltözünk. Vagy szeretnél Louis,te is két percet? – pillantottam felé.
- Nem,de az les volt – közölte.
- Tovább – mutattam a kezemmel.

Az első félidő fél órás volt. 1-1 lett az állás a félidő végére.
- Fáradt vagyok – lihegett Logan,miközben elterült a homokban.
- Éééén is – legyezte magát Zayn.
- Hol van Petra? – kérdezte Harry,miközben erősen nézelődött az udvaron.
- Bement piáért – mosolyogtam rá.
Harry szinte gondolkodás nélkül indult el a ház felé.
Petra
Félig a hűtőben voltam,mikor csapódott a hátsó ajtó.
- Szia,gyönyörűm – hallottam
egy ismerős hangot.
Villámgyorsan megfordultam a tengelyem körül,és Harryvel találtam szembe magam.
- Hát te? – kérdeztem,miközben az üdítőket,és a söröket emelgettem ki a hűtőből.
- Hiányoltalak kintről. Regi meg elárulta,hogy hol vagy. Előlem nem bújsz el – hajolt közel.
- Hűtsd le magad Harry – toltam a mellkasához egy sört.
- Ah,ez hideg – nyögött fel,mire felnevettem.
Óvatosan leemeltem a ládát,amibe az italokat raktam,és elindultam kifelé.
- Se puszi,se pá? – intett utánam Harry.
- Jaj,te nagy gyerek – sóhajtottam,és visszasétáltam hozzá.
- Ezt viszem én – vette át tőlem a nehéz dobozt.
- Köszi – pusziltam meg az arcát.
- Ezért több is járna – rázta a fejét szomorúan.
- Később,drága. Sietünk – nyitottam ki neki az ajtót.

Végigsétáltunk a forró homokon,és odaértünk a mi kidőlt társaságunkhoz.
- Azt hittem,hogy a tengerből kell innunk – kapott ki egy almalevet Niall.
- Vicces vagy – ült le Harry a homokba. Kezével utánam nyúlt,jelezve,hogy „ülj le mellém”.
Annyira izzadtak voltak,hogy a hajuk a homlokukra tapadt.
- És még van egy félidő – mondta Regi. Szerintem neki volt a legjobban elege ebből az egész meccsesdiből.
- Na folytassuk – ugrott fel Carlos.

Nem győztem kapkodni
a fejemet a fiúk után. És most nem
azért,mert annyira jól néztek ki,hanem azért,mert annyira hevesen játszottak.
- Au – borult a földre,Harry.
- Béna! – kezdett el táncikálni Logan.
Ez viszont több volt,mint egy „béna”. Harry sziszegve felállt.
- Úristen,te vérzel! – kapott a szája elé Petra,aki rohant valami elsősegély dobozért.
Harry bizonygatta,hogy nem vészes,de azért a többiek leültették a napozóágyra. Mi folytattuk a meccset,Petra meg megpróbálta Harryt ellátni.
Petra
Rekordidőt futhattam az elsősegélydobozzal. Harry az egyik napágyon feküdt,látszólag „bele akar halni” a sérüléseibe.
- Milyen nővérkék vannak itt – hümmögött Harry.
Megráztam a fejemet,és kérdőn néztem felé:
- Hol ütötted meg magad? – mértem fel a testét.
- Itt fáj – mutatott a combja felső részére.
- Oké,figyelj,akkor letörlöm - vettem a kezembe egy kis vattakorongot,és fertőtlenítővel óvatosan megtisztítottam a sebet.
- Ssssz – sziszegett Harry,értelem szerűen fájt neki.
- Mindjárt kész – nyugtattam.
Nem volt nagy a seb,viszont elég erősen vérzett.
- Ez,hogy sikerült,amúgy? – kérdeztem,miközben erősen szorítottam rá a vattát.
- Nem tudom,de annyira nem bánom – nézte Harry a kezemet. Ami igen,khm.. a combja belső részén volt.
- Ne legyél perverz! – ütöttem meg finoman a másik kezemmel az arcát.

- Igyekszem. De ilyen állapotok között,nehezen megy – puszilta meg
a homlokomat.
Felnéztem rá,a tekintetünk találkozott.
Olyan megható,és nyugodt pillanat volt,egészen addig,ameddig valaki(k) felénk nem tornyosultak.
- Jobban vagy,nagyfiú? – kérdezte Louis.
- Aha. Túlélem – játszotta meg magát Harry.
- Ilyen ápolással,én is túlélném – mondta James.
- Hé,ő az enyém – ölelt magához Harry.
A fiúk összemosolyogtak,miközben Regi is odaállt hozzánk.
- Anyám asszony katonája Stlyes,jól vagy? – forgatta a szemét.
- Csodásan – mondta Harry,miközben egy sebtapaszt tettem a lábára.
- Akkor talán folytathatjuk. Még van 10 perc – ütögette meg Regi,a telefonját.
- Okééééé – állt fel „hősiesen” Harry.
Regina
10 perc,és 1-1.az állás. Na,ez szoros lesz. Ameddig Petra elpakolta a cuccokat,addig mi folytattuk a meccset.
Harry,és Niall Dave kapuja előtt álltak,majd Harry a fájós lábát,kicsit felhúzta,miközben feljajgatott. Mindenki hozzá fordult,Niall meg belőtte a gólt.
- Hé! Csaláááááááás ! – kiabált Logan.
- Érvényes volt a gól! Regi nem sípolt! – nézegette a kapun túl a labdát Niall.
- De ez nem ér,akkor sem! – csapkodott Carlos. Az a fő,hogy nem a nyerésért játszottak. J
- Érvénytelen a gól,mondtam ki végül.
- Hööööh! – csattant ki Liam is.
- Mi „hööööööh”? – állt lábujjhegyre James. – Ez szabálytalan volt!
Megint (majdnem) elkezdek vitatkozni,mire tapsoltam kettőt,amolyan „folytassátok mááár” stílusban.
- És öööt,négy,három,kettő,egy.. – számoltam vissza. – Vége! – kiabáltam egyet.
Az állás nem változott. 1-1.
- Rúgjunk heteseket? – kérdezte Louis.
- Szerintem nem. Ez az eredmény tökéletes – zártam le.
A fiúk hamar belenyugodtak,kezet fogtak,megköszönték,hogy bíró voltam,és leültünk a homokba. Délután öt óra volt.
- Én kezdek kajás lenni – mondta Louis.
- Ja-ja – bólogattak a többiek.
- Akkor,bemegyek a húsért,meg a saliért – állt fel Petra,Harry pedig követte őt.
Harry
Végre. Ha nem is sok időre,de Petra közelébe mehettem.
- Figyu – kaptam el a kezét,miközben befele mentünk. – Visszahúzódó vagy.
Rám mosolygott,és mélyen a szemembe nézett.
- Ne érezd így. Csak nekem fura,hogy „nem járunk”,és mégis meg akarsz csókolni – mondta.
Ja,hogy tényleg.
- Téged nem zavar? – nyitotta ki az ajtót.
- Nem is tudom. Nekem ez tök természetes – pusziltam meg finoman a nyakát. – Vagyis érted. A barátnőm vagy. Akkor,is,ha nem mondjuk ki.
Kicsit értetlenül rám nézett,majd elmosolyodott.

- Szeretek a barátnőd lenni –
sétált a hűtőhöz.
Kezei kinyitották a hűtőt,amíg
lejjebb hajolt a bikini egy kicsit megfeszült rajta.
- Tudom,hogy a fenekemet nézed – állt fel,és huncut mosolyra húzta
a száját.
- Az ösztöneim – legyeztem magamat.
Megrázta a fejét,és a kezembe nyomott egy adag virslit.
- Sokat kell még tanulnunk,Styles – mondta titokzatosan.
- Ezt,hogy érted? – fordultam felé.
Újabb pimasz mosolyra húzta a száját,de nem válaszolt.
- Majd,később. Az ösztöneid…. – suttogta fülembe,miután egy puszit nyomott rá.
- Még mindig nem értelek.
- Nem baj – nevetett fel,mikor odaértünk a többiekhez.
- Egyszer beszerelünk egy kandi kamerát,hogy mit csináltok ennyi idegig bent – vette el tőlem Louis a kaját.
- Oooo,csak nem kíváncsi vagy Tomlinson? –lökte oldalba Harry Louist.
Elhelyezkedtünk a grillsütő közelében,miközben Carlost figyeltük.
- És akkor egyesével rápakoljuk a virslit a sütőre. Óvatosan,és lassan. Miután elkészült,salátával,vagy ropogósra sült hagymával tálaljuk. Vegyünk hozzá állatformás tányérokat,így biztosan a gyerekek is imádni fogják – konferálta fel a kaját,mintha egy főzőműsorban lett volna.
Ajánlatát hangos tapsvihar fogadta,miközben leszedte a virsliket a grillsütőről.
Kajáltunk. Carlos rendkívül finomra csinálta a húst.
- Na,és most – csámcsogott Niall. – Játsszuk azt amit Lou javasolt a kocsiban.
- Mit javasoltál? – fordult felé Regi.
Louis nagy vonalakban elmondta a „játék” lényegét. Mindenki ír fel egy kérdést,amit bedobunk egy kalapba(vagy akármi másba),összekeverjük,és húzunk belőle egyet. Felolvassa a kérdést,és aki éppen húzott az választja ki,hogy kinek kell rá válaszolni.
- Kezdjüüüük! – fogott meg egy ceruzát Regi.
Mindenki szétterült az udvaron,és írt egy-egy kérdést.
- Oké – gyűjtötte őket össze Louis. – Kezdjük – húzott ki egyet. – Mikor voltál először lánnyal/fiúval? Hogy történt? - olvasta fel. – Áááááá… Logan! – nyújtotta át a kis cetlit Louis neki.
- Hmm… - gondolkodott el Logan. - Talán 17 éves lehettem,asszem,és azzal a csajjal történt,akibe akkor szerelmes voltam.
- Logan bőbeszédű – lökte meg őt Carlos. – Tuti jó csaj volt. Utána meddig jártatok?
- Fél évig – mondta Logan,de inkább sietősre vette a választ. – Következő? – nézett körbe,és kihúzott egy újabb cetlit. – Melyik várost élnéd át még egyszer? Muhahahaha. Carlos – adta neki oda.
- Szemetek vagytok – fintorgott a fiú. – Miamit mondom. Eddig itt történtek a legnormálisabb dolgok.
- Én San Francisco-t mondanám – hümmögött Logan.
- Én pedig nem – nézett Carlos,hol rám,hol Petrára. Azért legbelül,mindenki megjegyezte,hogy átélné még egyszer San Francisco-t is. Hiszen … Na mindegy.
- Oké,haladjunk. Meddig tartott a leghosszabb kapcsolatod? Hmm… Niall.
Niall elpirult,Petra és Regi arcán automatikusan beindult a „de édes” reakció. Nők.
- Oviban… Vagy középsuliban.. – morzsolgatta a kezét Niall. – Nem tudom. Az igazira várok – mosolyodott el. Petra odahajolt hozzá,hogy megölelje,én pedig szinte azonnal Petra után. Fő a biztonság. Habár tudom,hogy csak egy baráti ölelés volt,de… Ah,Harry féltékeny vagy.
Sorba kérdeztünk,mikor elérkezett az este egyik legkínosabb kérdése. Nyilván aki feltette,az „ránk” hegyezte ki ezt az egészet.
- „Mikor feküdtél le utoljára?” Harry – nyújtotta át nekem boldogan Louis.

Petrára néztem,amolyan „beetessük-e a népet” arccal,mire óvatosan
megrázta a fejét.
- Régen. Mielőtt eljöttünk,kb. azelőtt két hónappal. Egy diszkóban, a pultos csajjal,a biliárd asztalon,zárás után – vallottam be.
Petra a fejét a vállamra döntötte – remélem ez azt jelenti,hogy nem szeretné,ha még egyszer megtörténne - a többiek pedig „húúú”-ztak.
- Akkor ti még nem…? – akadt meg a kérdés Louisban.
- Nem. Tudod Lou,nem biztos,hogy a szex az első egy kapcsoltban.
- Já,de attól,nagyon kanos vagy. De örülök,hogy tudod magad tartani – nézett a szemembe Lou. Elmosolyodtam,és ennyi volt a mi hangulatos baráti gesztusunk,mert James félbeszakított:
- Húzzál.
Mikor kivettem,hirtelen a saját kérdésemmel találtam magam szemben,de nem mondtam,nem mutattam senkinek,csak természetesen feltettem:
- Tetszik-e most valaki? Ha igen,mikor szerettél belé? – lehajtva hagytam a fejemet,és a mellettem ülő Petra vállát bökdöstem a cetlivel.
Óvatosan elvette,és rám nézett.
- Nem tetszik senki – jelentette ki,mire szúrós tekintettel felnéztem. – Na,jó mégis – a többiek felnevettek,de én feszültem figyeltem. – Hát,nem tudom,hogy pontosan mikor szerettem belé. Valamikor azután,hogy szakítottam Chrissel (volt barátja),és küldtem egy SMS-t neki,hogy jöjjön,mert gáz van. És jött. Beszélgettünk,de neki akkor volt barátnője. És nem mertem lépni. Utána egyre jobban,és jobban szerettem volna őt,de veszélyesnek láttam. Minden este mással,és…az nekem nem tetszett,hogy bármikor megcsalhat. Így tartózkodtam. De a többit már tudjátok – babrált az ujjaival,és pedig félénken rá néztem.
- Olyan régóta? – suttogtam,mire bólintott.
- A tipikus szerelmes pillantás. Oh,erről még fognak beszélni – törte meg a csendet Lou. – Petra,te jössz.
- Ja – ráztam meg a fejemet. – Hiányzik valami/valaki az életedből? Regi – nyújtottam át neki a kérdést.
- Szívesen mennék Magyarországra. Nagyiék már hiányoznak – mondta Regi,és ezzel le is zárta a kérdését. Mindenki Kendallre számított,de ügyes csaj ő. Tudja,hogy mit nem kell emlegetni.
A kérdések után (a fiúk nagy része perverz/magánélet után kutakodó kérdést írt),Niall elővette a gitárját.
- Ááááá,csoportos éneklés! – kiáltott fel Dave. Mindenki felnevetett,és elkezdtünk gondolkodni azon,hogy mit énekeljünk. Petrát finoman az ölembe húztam,és a vállán megtámasztottam a fejemet.
Volt itt minden. I’m yours,Hey soul sister,Drive by,Summer Paradise… Majd elérkeztünk az este kedvencéhez.
- Lazy song-ot! – kiabálta be Louis.
- Today I don't feel like doing anythingI just wanna lay in my bed… - kezdte el Niall,és utána már őrület volt. A refrént szinte kiabáltuk.
- Tomorrow I'll wake up, do some P90X,find a really nice girl, have some really nice sex.And she's gonna scream out this is great - üvöltöttük.
Vége volt a daloknak. Este nyolc után volt már. Leültünk,és néztük a naplementét. Annyira jó volt. És így visszagondolva nem is akarok hazamenni.
Éjfélig még beszélgettünk,úgy ömlesztve mindenről,és szép lassan mindenki ment fel. Még egy nap. És indulunk New York-ba.

Fáradtan rogytam le az ágyra,miközben Petra telefonált. A szüleivel
beszélt,Londonban még nappal van.
- Ah,szépségem – néztem rajta végig,mikor lefeküdt mellém.
- Mondjad – mosolygott felém.
- Úgy különösebben semmi. Inkább reggel – pusziltam meg.
- Amúgy fürödni is kéne… - sóhajtott.
- Kéne – helyeseltem.
Petra felpattant,és elment fürdeni. Utána pedig én is.
Mikor visszaértem Petra kezében a laptopja volt.
- Nem Twitterezünk – mondtam,miközben a sápadt arcát vizslattam.
- Jó,leteszem - szólalt meg szomorú hangon.
- Velük ne foglalkozz – simogattam meg az állát. – Én nagyon szeretlek – csókoltam meg. Belemosolygott a csókunkba,én pedig megöleltem. Pár perc után megszólalt:
- Szomjas vagyok.
Lementünk inni. Nem várt látvány fogadott minket...
Regina
- Csá,Regi! – közöntött Carlos,mikor összefutottunk a konyhába. – Álmos vagy?
- Annyira nem. Miért?
- Horrorfilmet nézünk. Jössz?
Hm,horrorfilm.
- Ki jön még?- Ah,szépségem – néztem rajta végig,mikor lefeküdt mellém.

- James,Logan meg én..meg te.
- Simán – bólintottam. – De félek. Majd megvédtek? – kérdeztem játékosan.
- Én? – karolta át a vállamat. – Tuti – indított felfelé a lépcsőn.
A félhomályban egy elindított filmmel vártak minket a fiúk.
- Wow. Még csajt is szereztél – mondta James.
- Carlos? Carlos mindent – nevetett fel Carlos.
- Oké,akkor redőny lehúz,villany lekapcsol,telefon kikapcsol – sorolta Logan.
- Mi? Miért? – néztem körbe.
- Mert úgy ijesztőbb – dobta le a kikapcsolt mobilt Logan az asztalra.
Elkezdtük nézni a filmet. Én kb. öt perc után már féltem,pedig még semmi ijesztő nem történt.
Majd előlépett egy ember a félhomályból,és én ott kaptam szívrohamot.
- Áááááááááá! – sikítottam fel.
Logan nevetve rám nézett,majd a biztonságérzetem javítására,átölelte a derekamat.
Már egy órája tartott a film,konkrétan a szart is kiijesztették belőlem.
- Jó,fiúk,én megyek,és iszok valamit – botorkáltam kifele. Nem szóltak semmit,csak utánam néztek. Bátor az,aki egy horrorfilm alatt ki mer menni a sötét konyhába.
Óvatosan mentem végig a folyosón,hálát adtam Petráéknak,hogy még nem alszanak,-emiatt szűrődik ki fény a szobájukból-,és lebotorkáltam a lépcsőn.
Remegett a kezem,mire a konyhába értem,és fel tudtam kapcsolni a lámpát.
A hűtőhöz mentem,és kivettem a narancslét. Ekkor két kezet éreztem a derekamon. Felsikítottam,mire a mögöttem álló személy felnevetett.
- Ijedősek vagyunk – fordított maga felé.
- Félek. Ne csináld ezt…
- Majd megvédelek. Mindentől – hajolt közelebb.
Kezével végigsimította az állam vonalát,és összesimította az orrunkat. Utána a száját finoman az enyémre nyomta.
- Ti mit csináltok? – jött a lépcső felőle egy hang. Odapillantottam. Petra és Harry állt a lépcső szélén.
Hogy tetszett? J
annyira jó lett :o kendall uuu olyan cuki :DD de regi kivel csókolózott o.O?! remélem logan-el :DDDDD xd harry petra annyira édesek :333333 <3 gyorsan kövit !
VálaszTörlésImáádom *-----* <3 én is néznék a btr-es fiúkkal horrorfilmet :'DD tuti logan-el csókolózott regi ;) de akkor mi lesz kendall-el??? Petra harry uuuuuuuuuuuuuuuuuu <33333 hozd gyorsan a kövit!!!
VálaszTörlésJaaaj Kendall annyira cuki <3 De már olyan idegesítő h Regi ilyen makacs...pedig annyira összejöhetnének már :'( szerintem meg Carlos az akivel csókolózott :D köviit :))
VálaszTörlésoooo Harold annyira kanos :DD de mi így szeretjük , petra *-* perfect páros <3 hát regi megcsalja kendall-t?! ezt nemtudom hova rakni xddddddd és szerintem is logan-el :$$$ gyorsan kövit *------*♥
VálaszTörlésUriteeeen, ez szmeletlen! Nagyon szeretem a blogodat!!! ^^ Es ne maar, itt abbahagyni??? REmelem Logan :DDD de biztos nem o :( Na nem baaaaj, nagyon nagyon varom kovit!!! ^^ :)
VálaszTörlésahwww ez nagyon jóó! elképesztő tehetség vaaaagy! nemáár komolyan itt hagyod abba? van egy-két tippem, hogy ki csókolta meg Regit. várom a következőt :DD
VálaszTörlésWoohoo! Erre csak ezt tudom mondani :D nagyon jó lett :)) Lehetne ilyen Kendall a valóságban is...ki tudja :DD folytatást!!!! Ui.: Harry és Petra uuuhhhh...<3
VálaszTörléslooooool :3 asszem tudom kit csókolok meg :DDD muhahaha<3 nagyon jóóól írsz *o* juuuj hát haroldék xdddd nagyon nagy lol :D ♥♥♥ siess a kövivel és ha kell segítség szólj :3333333
VálaszTörlésVajon honnan tudod? :DD Psszt,Haroldékat nagyon szeretjük :D és üvöltök,ha kell segítség
TörlésMeglepi nálam :D http://crazy-love-in-america.blogspot.hu/ ja és igen...már vagy 3 résszel le vagyok maradva és bahh... szóval, ha lesz időm olvasgatni fogok :))
VálaszTörlésKösziii :33 ♥
TörlésÚj réééészt!!! :)))
VálaszTörlésSietek vele. :) Holnap valószínűleg lesz. :) ♥
TörlésHijánzott a Kendall és a Regi sztori
VálaszTörlés