45.fejezet- Viszlát Miami!- Tízediik díííj *-*

Sziasztok! J

Szerintem már nincs semmi mentségem,késtem,nagyon sokat. Egyszerűen nincs időm írni. És néha kedvem sem. Azért remélem tetszik. J
Kaptam egy díjat Sztracsat Ella – tól. J Köszi♥



1. Fejér megyében lakom.
2. Nem rég töltöttem a 15-öt. J
3. Kedvenc sportom a kézilabda.♥
4. 2012. áprilisa óta vagyok Directioner.
5. Ez lesz a tízedik (WOW *-*) díjam.
6. Kedvenc színem a zöld,és a sárga.
7. Profi kezdő fotós vagyok. :D
8. Hiszek a „távbarátságok”-ba. J
9. „Nagyon jó” rajzos vagyok. Vagy mégsem :P
10. Fehérvárra megyek továbbtanulni.
11. Imádom az olvasóimat♥






 Miért kezdtél el blogolni? Barátnőm kérésre. J

Mi inspirált? Az olvasóim. Ők nagyon. Hogy van akinek tetszik az írásom,az nagyon inspirál. J

Milyen színű a szobád? Narancssárga. J

Van háziállatod? Nincs.

Van tesód? Igen,van egy 10 éves húgom. J

Ki a legjobb barátnőd/barátod? A blogban is szereplő Regi.♥ J

Mi a legnagyobb hülyeség amit csináltál? Rengeteg van. :D

Üvegezésben mi volt a legnagyobb hülyeséged? Tudod mikor üvegeztem utoljára? Nagyon régen. J Nem tudom. Kikiabáltam az ablakon? :D Nem tudom.

Van Twittered? Igen. J (@Petra__15 )

Bicikli vs Görkori? Bicikli. ♥

Hány igaz barátod van? Kettő. J

Most pedig. *dobpergés* Jó olvasást! J ♥

Regina

  A hang irányába néztem,ahonnan Petra,és Harry nézett vissza ránk. Hát volt meglepődöttség mind  a kettőnk részéről.
- Semmit nem csinálunk – léptem el a konyhapulttól.
Petra arcán azt vettem észre,hogy köpni-nyelni nem tud,Harry pedig nem tudta eldönteni,hogy az amúgy is sápadt(abb) barátnőjére nézzen, vagy ránk.
- Jól vagyok – sóhajtott Petra. – Csak meglepődtem.
- Huh – fújtam ki a levegőt,mert még nekem is új volt  a szitu.
- Iszunk,és itt se vagyunk – hadarta Harry,és gyorsan egy pohár vízért sietett. Próbáltam Petrára segítségkérően nézni. Petra egy jó öt másodperc után fogta a jelet,hogy ami itt történt,az spontán jött. Óvatosan bólintott,mire tátogtam,hogy „reggel”. Erre válaszolt,hogy „oké”. Harryvel eltűntek a lépcsőfordulóban,az ajtócsapódás után pedig az engem megcsókolt fiú felé fordultam:
- Mégis,hogy gondoltad te idióta? – fakadtam ki. – Attól,hogy beszartam egy horrorfilmtől nem így kéne megnyugtatni,te gyökér – mondtam kicsit talán (túl) durván.
Az előttem álló fiú hatalmasokat pislogott.
- Én csak azt hittem,hogy kölcsönös,vagyis izé… Tudod..
- Mondd mégis mi? Nem régen szakítottam a barátommal! Hogy gondoltad mégis,hogy lejössz,és lesmárolsz? Magyarázd el kérlek! Hogyan? – néztem rá követelően.
- Figyelj,én azt hittem,hogy Kendall már nem téma..
- Igenis téma. Vagyis téma lenne.
- Te még mindig… szereted? – nyögdécselte.
- Szerinted? Pár nap alatt minden eltűnik szerinted? Vagy,mit gondol a pasi agyad? Bumm-bumm,lesmárolom,lefekszek vele,és ennyi?
- Nyugodj már le! Többet hozzád sem szólok,oké?! – förmedt rám.
- Az lesz a legjobb – forgattam a szememet. – Ne játssz strucc politikát! Nem bújhatsz a földbe,vagy nem süllyedhetsz el,csak,mert nem akarsz erre megoldást találni.
- Mégis miért nem? Felmegyek,és elfeleltjük,jó?
- Dehogy jó! Isteenem. Miért? – kérdeztem a sírás határán. Annyira jó barátom lett. Miért kellett megcsókolnia. Miért?!

Petra

    Reggel korán keltem. A plafon felé pislogtam,miközben az előző este történt eseményeket próbáltam visszaidézni. Komolyan megcsókolták volna egymást? Igen,komolyan. Ránéztem az órára. 5:19. Csodás. Ki a fene van fent ilyenkor?!
A mellettem békésen alvó Harryre néztem,aki édesen szorította magához a  takarót. Elmosolyodtam rajta,és a telefonomért nyúltam. Harry,ha most felkelteném nem lenne szalonképes,Regihez ha berontanék,az furán jönne ki ,a többieknek meg nem akartam elmondani. Vagyis akik a bandákban vannak. Viszont van egy kívülálló személy,aki már lehet,hogy fent van. Dave. Reggelente edzeni jár,amikor még nincs akkora meleg. Gyorsan dobtam neki egy SMS-t:

Petra üzenete: Szia. Fent vagy? J
David üzenete: Aha. Most megyek edzeni,miért?
Petra üzenete: Nem tudnánk beszélni?
David üzenete: Most?
Petra üzenete: Aha.
David üzenete: Oké. Hol?
Petra üzenete: 15 perc,és átugrok hozzád,jó? J
David üzenete: Gyere. A kutyák harapnak. :D
Petra üzenete: Jaj,ne! :D Oké,sietek.
David üzenete: De ugye nem Harry? :o

Petra üzenete: Nem. :)) Sietek.
David üzenete: Oké. J

   Gyorsan letettem a telefonomat,és a szuszogó Harryre néztem. Azért nem hagyom itt,hogy nem szólok neki.
- Harry… - simogattam az arcán.
- Ahhh – jött valami morgás féle. – Mit szeretnél? – dünnyögte.
- Átmegyek Davehez beszélgetni – suttogtam. Harrynek  a név hallatán kipattantak a szemei,és álmosan rám nézett:
- Oké,gyönyörű – nyugtázta. – Köszi,hogy szóltál.
- Mire felkelsz itthon leszek – pusziltam meg az arcát.
- Oké – dünnyögte,és már le is csukta a szemeit.
Semmi kérdés,hogy miért megyek,miért nem vele beszélgetek,vagy,hogy miért ilyen korán. Harry jó úton halad. Vagy csak túl álmos. J
   Kiugrottam az ágyból,és a bőröndömhöz sétáltam. Kikaptam belőle egy farmer rövidnadrágot,meg egy ujjatlant. Felvettem a strandpapucsomat,zsebre vágtam a telefonomat,kifésültem a hajamat,ittam  egyet,és átmentem Davehez.
A fiú a kapuban ácsorgott.
    - Wow. Nehéz éjszakád lehetett – jegyezte meg.
- Nincs akkora gáz – nyugtattam meg. – Öööö… Ebben jársz edzeni? – nézegettem a farmer térdnadrágját,meg a pólóját.
- Átöltöztem. Tudod.. szekrény,ruha – mutogatta.
- Ja – nevettem fel. – Oké,akkor bemegyünk,vagy elmegyünk sétálni?
- Ugorjunk be a városba. Kajáltál már?
- A-a- ráztam meg a fejemet.
- Oké. Akkor meki? – mosolygott felém.
- Ugorjunk haza,mert nincs nálam pénz – mondtam neki.
- Meghívlak – lökte el magát  a kaputól.
- Ne! – tiltakoztam.
- Egy reggeli nem a világ – kezdett el sétálni.
- Kapok fagyit? – hajtottam le a fejemet.
- Reggel fél hatkor? – kérdezte megszeppenve David. – Végül is. Én is eszek – bólintott.
- Mehetünk – mosolyogtam.
Dave elindult,én pedig követtem.
   - Kocsival megyünk? – kérdeztem.
- Aha – nyitotta fel a garázs ajtaját.
   Szótlanul tudomásul vettem,és megvártam amíg kiáll a kocsival. Jól nézett ki . A szürkéskék kocsi szépen csillogott a reggeli napfényben.
Beszálltam Dave mellé,aki rutinosan megfogta a kormányt,és indultunk. Nem is tudtam,hogy van jogsija.
Bekocsikáztunk a városba.
    - Veled meg Harryvel,minden oké? – nézett egy másodpercre rám.
- Öh,igen – zökkentem vissza a valóságba,mert valahol egészen máshol jártam. – Vagyis igen – mondtam határozottabban.
- Annak örülök. Harry hozzád illik. Látnád,ahogy rád néz. Igazi hercegnő vagy a szemében.
Dave szavai hallatán elmosolyodtam.
- Igazán? – kérdeztem vissza.
- Tuti imád téged – bólintott.
- Víííííí – kezdtem el kis híján sikítani.
- Asszem kölcsönös – jegyezte meg Dave.
Odaértünk a mekihez.
- Ha a McDrive-ba ugrunk be az,jó? – nézett felém.
- Nekem mindegy – mosolyogtam vissza.
- Oké – mondta,és a McDrive felé hajtott.
  Gyorsan rendeltük,a pénztárnál álló lány napját,nyilván feldobta Dave oldalmosolya.
- Köszi – dobott oda Dave,még egyet a szívdöglesztő mosolyból,és elhajtottunk.
- Durva hatással vagy a csajokra – jegyeztem meg.
- Hát igen tudod… Kigyúrt meg minden – legyezte magát,mire felnevettem.
- Hova megyünk? – vizslattam az utat,és a szinte még meleg reggelimet szaglásztam.
- Tiiitoook. Egy olyan helyre,ahol tudunk beszélgetni – zárta le.

  Negyed óra múlva,Miami külvárosában voltunk.
- Itt lennénk – szállt ki a kocsiból,és nekem is kinyitotta az ajtót.
- Hol vagyunk? – néztem körül.
Egy kis parkszerűség előtt álltunk.
- Anyáék másik háza – mondta Dave. – Gyere már – nevetett fel,mert én még mindig csak egy helyben álltam.
    A ház,nem olyan,mint amibe laknak. Két szobás csupán,viszont annál díszesebb.
A ház hátsó kertébe mentünk,ami lélegzetelállító volt.
   - Hány csaj hoztál már ide? – kérdeztem cinikusan.
- Mindegyiket ide hozom. Vicceltem. Talán Amy-t hoztam egyedül ide.
Az új név hallatán felé fordultam,aki láthatóan nosztalgiázott egyet.
- Majd elmondom. De mi is a baj? – kérdezte,miközben leültünk a kerti pagodába.
- Háát..öö… - meséltem el a történetet.

- Húha – csodálkozott el,mikor befejeztem. – Amúgy szerintem nem járnak. Az a csók véletlen lehetett. Vagy mittomén’. De szerintem tuti nem Regi akarta így.
- Miből gondolod?
- Nem azt a szőke csávót szereti? Hogy is hívják…
- Kendall – segítettem ki.
- Na,igen őt. Tuti nem smárol a haverjával csak azért,hogy… - kereste a szavakat,de leintettem.  – Amúgy hülye női logikád van. Mindenért izgultok.
- Ez nem igaz – nyaltam egyet a fagyimból. – Csak törődünk egymással.
Dave egy „persze-persze” pillantással elintézte a dolgot. Úgy éreztem,hogy ezt a témát túltárgyaltuk. Legalábbis én megnyugodtam.
- És… ki is volt ez az Amy? – néztem a szemébe. A kékes szempár csillogott a név hallatán.

- Hát.. Csúnya vagyok – kapta el a tekintetét.
- Jaj,csak nem van egy harmadik? – kaptam a szám elé.
- Volt – javított ki. – Nála gyönyörűbb,és különlegesebb lányt nem láttam – sóhajtozott.
Dave szerelmes volt. Tényleg szerelmes.
- Hol találkoztatok? – kérdeztem.
- Egy Luke Bryan koncerten találkoztunk. Mellette álltam,szinte végig figyeltem. Néha ő is rám nézett,de riadtan kaptuk el egymásról a tekintetünket. Koncert után elhívtam fagyizni.
- Hogy néz ki? – áradtak belőlem a kérdések.
- Kicsit másképpen néz ki,mint az átlag. Világoskék haja van,hófehér bőre,és nagyon kedves.
- Világoskék haj – memorizáltam a furcsa infót. – Értem. És utána mi lett?
- Nagyon jól éreztük magunkat együtt,és egy percig sem gondolkoztam azon,hogy a randi végén megcsókoljam-e.
Huncut vigyorra húzódott a szám.
- Hát igen. Egy második találkára is elhívtam. Ööö,igen úgy mondom,hogy ez volt májusban. Mármint most májusban. Amúgy ide hoztam,csak este. És annyira jó volt.
- De mi történt? Megtudta Anne-t,és lelépett?
- Nem – mosolygott csalódottan. – Angol cserediák volt,és idén végzett a középsuliban. Június elején visszament Angliába – fejezte be keserűen.
- Neeee… - ültem át mellé,és megöleltem. – Szeretted őt,nem? – suttogtam.
- Azt hiszem – sóhajtott. – Vagyis.. Anne iránt nem így érzek. Olyan jó lenne látni.
- De nem is tartjátok  a kapcsolatot?
- Dehogy. Gondold el,hogy akkor mennyire fájna – nézett rám.
Ez ütött. Mélyet sóhajtottam,és megint az jutott eszembe,hogy hazamegyünk. És Dave. Itt hagyom. Itt. Nem jön velem. Nem. Nehéz felfogni.
- Értelek,Dave – mondtam keserűen.
- Menjünk haza. Mindjárt nyolc – nézett az órájára.
- Váó – pillantottam én is a telefonomra.

Hazafele út csendbe telt el,mind a ketten el voltunk foglalva a gondolatainkkal.
- Megérkeztünk – figyelmeztettem Dave-t,aki majdnem továbbhajtott.
- Ja,tényleg – lassított le.
- Köszi. És figyi. A dolgok okkal történnek – hagytam ott neki,egy „bölcsességet”.
- Nincs mit. És én is köszi – mosolygott rám.
- Ja,és a kaját majd…
- Hagyj csak. Holnap indultok,nem?
- De – bólintottam. – Majd még beszélünk.
- Oké – helyeselt,miközben szálltam ki. – Szia – köszönt.

- Szia – intettem neki.

Bementem a házba,és szinte síri csend fogadott.
Nyugtáztam,hogy a társaság még alszik,és a szobánkba mentem. Harry még mindig aludt,de megérezte,mikor leültem az ágyra mellé.
- Hazaértél? – kérdezte,és a kezem után nyúlt.
- Úgy tűnik – nevettem fel.
Harry felült,és huncutul(vagy álmosan-nem tudom eldönteni) nézett rám:
- Rossz nélküled aludni – húzott magához,és megpuszilta a nyakamat. – Mekizni voltatok – mondta,én pedig felnevettem.
- Milyen jó orrunk van.
- Tudom – legyintett „na ne csináld” mozdulattal Harry.


Regina


  Reggel,mikor felkeltem,a szörnyűséges rémálmom utána-hogy Logannel csókolózok-rájöttem,hogy nem álom volt. Idegbajosan kitakaróztam(már ha azt a lepedőt lehet takarónak nevezni),és elindultam Logan szobájába.
Bekopogtam,de nem jött válasz. Lassan délelőtt 10.00 lesz,csak fent van már.
- Szia – nyitottam be. Logan az ágyon üldögélt,és holt nyugodtan laptopozott.
- Mizu? – kérdezte tök szokványosan,mintha semmi nem történt volna.
- Figyu,beszélnünk kell. Ami tegnap történt az nekem sok. Nagyon sok,azok utána,amilyen barátok voltunk.
Logan elmosolyodott,de inkább kínjában,mint örömében.
- Miről van szó? – kérdezte egy ismerős,de annál nem kívánatosabb hang.
A szemeim kigubbadtak,a  szemöldököm,valahol  a plafonig szaladt,és csak tátogtam.
- Semmi nem történt,Kendall. Regit beijesztettük  a horrorfilmnél,és arra mondta – improvizált Logan.
- Jaaaaa – nevetett fel Kendall. Most komolyan rajtam röhög? Mert ez egyáltalán nem vicces.
- Jó,szia Kendall,Logan most lelép – csaptam le a laptop tetejét.
Logan faarccal ült továbbra is az ágyon. Sóhajtva leheveredtem mellé.
- Mit szeretnél tudni? – kérdezte.
- Mindent?! Miért csókoltál meg??
- Tetszel – préselte ki a fiú.
Hirtelen szédülés kapott,és az ágy takarójába kapaszkodtam.
- H-hogy mi? – dadogtam.
- Kimondtam – hajtotta le a fejét Logan. – Csak ezért. De tudom,hogy nem kölcsönös,és ennyi. Ne firtassuk tovább.
- De…. – akadtak el a szavak a számban.
- Szerintem mindent tudsz. A hátralévő részben ne keressük egymás társaságát.
- Neked így jobb lesz? – álltam fel.
- Igen – bólintott,és ő is felállt.
Egy jó hangosat nyeltem,és Logan szemébe néztem.
- Én szeretlek…De csak barátilag – sóhajtottam nehézkesen.
- Jó,tudom – sétált az ajtóhoz. – Szia – mondta,és szinte kidobott  a szobájából. Nem éreztem ezt a dolgot megbeszélve,és nagyon nyomasztott. Lehet,hogy nem csak Logan miatt.
Amikor sétáltam vissza Harry akkor lépett ki az ajtójukon.
- Reggelt – köszöntem. – Petra bent van? – kérdeztem.
- Aha – mondta rekedtesen. – Én is mehetek?
- Pletyis vagy? – néztem felé.
- Csak kíváncsi. Tartom a számat – tette a szájára a kezét.
- Gyere.

   Petra az ágyon feküdt szorgosan nyomkodta a telefonját. Mikor beléptünk,kicsit megrémült,de mosolyogva felült.
- Mesélj! – húzott az ágyra.
Elmondtam nekik végig a sztorit,Petra szemöldökei pedig összeszaladtak.
- Hát ez…. Váó. És most akkor összevesztetek?
- Nem. Csak kerüljük egymást.
- De azt mondtad ott volt Kendall is. Ha ez kiderülne,óriási balhé lenne – túrt bele a hajába Harry.
- Ja,tudom. De mit tehetek? Nem én csókoltam meg a haverom volt csaját…
- Jogos – állt fel Harry. – Na jó,tudom a részleteket,léptem fürdeni – sétált ki a szobából.

  A délután hátralevő részében beszélgettünk. Hol a szobába,hol a konyhába,hol a kertben,hol a parton,hol többen,hol kevesebben,hol Daviddel,hol nélküle. A Logannel való csókolózásom titok maradt. Négyen tudtunk róla.
Estefelé,már csak Liam,Carlos,Petra,Harry meg én ültünk fent a teraszon.
- Tök durva – harapott bele Carlos a sonkás szenyába. – Holnap reggel irány New York…
- Nem délután megyünk? – mondta Petra,enyhe rémülettel a hangjában.
- A-a. Jon letelefonált,hogy kilencre legyünk kint a reptéren.
- Basszus – túrt bele Petra a hajába.

Akkor még nem igazán értettem a dolgot.

Petra

  Az este szinte elszaladt. Utoljára fürödtünk a tengerbe,utoljára voltunk együtt Miamiban. Kicsit lehangoltra sikerült az este. Anya persze,már kivan,nagyon várja,hogy menjünk haza.
- Harry,mi lesz,ha visszamegyünk? – kérdeztem este,kicsit már bepánikolva.
- Mi lenne gyönyörűm? – hajolt hozzám. Annyira szeretem,ha „gyönyörűnek” hív. Mindig megnyugtat vele. – Visszamegyünk,és… - és elakadt a hangja.
- Na ez az. Most költözzek megint hozzátok? Annak nem lenne értelme,mert ugyanez lenne,mint itt…
Harry rosszallóan nézte a lepedőt.
- Megoldjuk. Még messze van – puszilta meg az összeráncolt homlokom.
Halványan elmosolyodtam.
Harry kiment a szobából,én pedig gyorsan pötyögtem egy SMS-t  Davidnek.
Petra üzenete: Booo. Holnap 8:30-kor indulunk.
David üzenete:  Olyan korán? :o L
Petra üzenete: Aha L Ki tudsz jönni elköszönni?
David üzenete: Persze. J Ha kimegyek veletek a reptérre az jó?
Petra üzenete: Tökéletes.♥ Jó éjt,Dave♥
David üzenete: Nektek is. J

  Ledobtam a telefont az éjjeliszekrényre. Harry szinte a  telefon halk csattanásával párhuzamosan,lépett be az ajtón.
- Neee – néztem a kezében lévő sütiket.
- Én is lehurrognám a romantikus ötleteimet – ült le  a tálcával Harry.
- Bocsi,baby. Mit hoztál?
- Nutellás süti… Regi meg Carlos csinálta lent.
- Szeretem őket – fogtam meg egyet.
- Állj. Azt az én számba add – hajolt felém.
Kicsit furcsán néztem rá,majd elkezdtem etetni. Ő ugyanígy csinált,csak ez én számba adta a sütit.
- Aranyos vagy – pusziltam meg kicsit nutellás szájjal.
- Igyekszem – mosolygott Harry.
   Miután megettük a sütit Harry,levitte a tálcát. Én kiálltam az erkélyre,nagy sóhajtozások közepette. Kis híján a sírás kerülgetett,ahogyan belegondoltam a dolgokba. A napokban már annyit agyaltam ezen,és tök unalmas… De még mindig nem tudom felfogni,hogy kötődhetek ennyire a BTR-es fiúkhoz… Még James-hez is. Pedig vele keveset beszéltem. De ,ha ő nincs ott,akkor nincs meg  teljesen társaság. Ez biztos valami újabb hülye női elmélet.


Regina

    És elérkezett. Reggel,nyolckor keltem,Liam már összepakolt,és nem is volt  a szobában. Gyorsan összecuccoltam,lecibáltam a bőröndömet. Ahogy kimentem a folyosóra,egy csomó furcsa arccal találtam szembe magamat. Louis a rózsaszín szobájától búcsúzott,Niall a lépcsőn ülve turkált(!!) a kajájában,kicsit letörten,Harry,és Carlos a konyhapulton ülve beszélgettek valamiről,Logan a bőröndjét cipelte le  a lépcsőn,James telefonált,Zayn enni vitt utoljára a halainak(J)Petra pedig a nappaliban ült Daviddel.
- Ajj – ültem le hozzájuk.
- Nem leszünk annyira messze – mosolygott Dave.
- Á,nem – forgattam a szemeimet. – Megint elveszítünk téged – motyogtam.
- Itt mindig bent leszek – mutatott  a szívére. – A tiétekben is.
Ekkor Jon kopogtatott az ajtón.
- Na,akkor készen vagytok? Mindenki összepakolt? Vár minket New York! – mondta szinte az örömtől kábultan. Láthatóan őt nem rázta meg,hogy elmegyünk.


   Kiértünk a reptérre,nekem pedig egyre jobban émelygett a gyomorom.
- Magángéppel megyünk – újságolta Jon. – Oda vigyétek  a bőröndöket,és be is szállhattok – az utolsó három szó,szíven ütött.
- Majd odaviszem – vette át tőlem Zayn a bőröndjeimet.
- Na lányok,itt a búcsú ideje – mosolygott savanyúan Dave.
- Neeeeee – mondta Petra,és legördült egy könnycsepp az arcán.
- Ígérd meg,hogy vigyázol magadra – öleltem meg.
- Megígérem – simogatta meg a hajamat. – Te meg ígérd meg,hogy találsz egy normális pasit,aki szeret téged.
- Igyekszek – hüppögtem.

Petra

  - Ajj,Dave. Ugye megígéred,hogy hívsz majd? – néztem rá a könnyeimen keresztül.
- Persze,hogy hívlak. Gyere ide – húzott magához. – Mondtam Harrynek,hogy vigyázzon rád – suttogta a fülembe,mire halványan elmosolyodtam.
- Remélem megtalálod Amy-t. Vagy Amy-hez hasonló lány – suttogtam vissza.
- Olyan nem lesz több,mint ő volt – hajtotta le a fejét.
- Lányok!!! – kiabált Jon.
- Megyünk – mondtuk egyszerre Regivel.
    Egy utolsó hármas ölelésben forrtunk össze,utoljára… Legalábbis egy időre. A könnyeim potyogtak,de tudom,hogy egyszer minden véget ér.
- Sziasztok – engedtük el egymást,és Dave integetett felénk.
- Szia Dave – mondtuk egyszerre.
Elindultunk a gép felé. Felfele néztem,és próbáltam visszafojtani a könnyeimet.
Még mielőtt felszálltunk volna,visszanéztem. Dave kitartóan állt,ugyanott.
- Viszlát Miami – mosolygott Regi,és beszálltunk a repülőbe.
Tehát vége. A mesterhármas újra darabjaira szakadt.
- Naaa lányok.. Nem szabad elkenődni – fogadott minket Louis. Én bedobtam magam Harry mellé,aki védelmezően átölelt.
Regi pedig leült Louis mellé.
- Azért hiányozni fog – mondta Carlos.
Ez volt a  végvégszó. Felszálltunk.

  Logannak megcsörrent a telefonja. Mögöttünk ült,és elkaphattuk a beszélgetést:
- Nem Kendall.. Miről beszélsz?! Dehogy csókoltam meg! – tagadta le,de a vonal végén lévő Kendall,egyre dühösebben kiabált.

A véleményetekre most is kíváncsi vagyok. J