||.évad/1. fejezet-Forró vizeken

Sziasztok!

Új évad,régi stílus,szétbombázott blog kinézet. Itt lennék. Mondhatnám úgy is,hogy a vízilabdázók tiszteletére van új rész. És azért nem júliusban volt,mert ki akartam várni a nyerésük pillanatát. Mert tudtam,hogy nyerni fognak. Félretéve a dumát,fogalmam sem volt,és azért csúsztam,mert hosszúra,és eseménydúsra akartam írni.
Amúgy kicsivel több,mint egy éve kezdődött el az első évadunk. J
 Mint,ahogy az előzetesben is láttátok (vagyis remélem észrevettétek) lesznek új szerelők. Róluk egyenlőre még nincs infó,az első részekben nem fognak szerepelni. Vagy ki tudja. J

A kinézeten javítani fogok,pontosabban fogunk,ugyanis már nem egyedül dolgozom ezen. Amíg nincs kész a fejléc,nem lövöm le a poént,de a háttérben szorgos kis kezek dolgoznak azon,hogy szebb kinézetet varázsoljunk ide. Nem kis meló van benne,fogalmam sincs mennyi ideig keresgettünk képeket a szereplőkről,de már sínen vagyunk. (Ugye? :D )
Nem tudom,hogy szemezgettetek-e a kommentekkel az előzetes alatt (én,mint mindig),most is naponta (akár többször is) megnéztem,hogy jött-e valami új.  Egyik reggel azt láttam,hogy le szeretnék fordítani angolra a blogot. Nem szó,hogy meglepődtem,hiszen soha nem gondoltam volna ilyet. Hihetetlenül örülök neki természetesen, és már várom. J
Amúgy a második évad első részéről még annyit,hogy a Word szerint  19.478 karaktert gépeltem be (beleértve a bevezetőt is. Ami talán egy kicsit hosszú lett. Mindegy.)
Itt a második évad,első része,ami pontos folytatása az első évad,ötvenedik részének. J
A kinézetre ne figyeljetek,(úgy is mondhatnám,hogy:”Zárjátok ki a külvilágot”),hanem csak a részre koncentráljatok. Mert itt van. Nem húzom az időt. :D Jó olvasást♥

Petra

Harryvel szótlanul néztük egymást. Már azt hitem,hogy befagyott a Skype,mikor végre megmozdult.
- Holnap reggel Londonban vagyok – mondta.
- Nem. Harry nem jöhetsz haza.
- De. Most ott kell lennem veled,nem pedig itthon.
- Harry két hónapja nem láttad a szüleidet. 6 nap és,úgy is jössz.
Habár legszívesebben megöleltem volna a laptopomat,és azt mondtam volna,hogy „Oké,gyere Harry,nagyon várlak”,de nem. 
- Holnap megyek,olyan tíz-tizenegy körül. És most jó éjt.
- Harry nem..! – de már kilépett.
A fejemet az ágy támlájának döntöttem.
- Ugye tudod,hogy akkor is jött volna,ha azt is mondja,hogy nem jön?
- Mi? – néztem rá.
- Ezt elmondtad Harrynek,és ő akkor is jött volna,ha… Szóval mindenképpen jött volna.
Megállapítottam magamban,hogy ezt – megint – elcsesztem,és,hogy már fél egy van. A két megállapításnak,amúgy semmi köze nincs egymáshoz,de pokoli fáradt voltam.
- Itt alszol,vagy hazamész? – kérdeztem Loutól.
- Szerinted Harry örülne,ha engem találna melletted holnap reggel? – nevetett fel.
Már majdnem válaszoltam volna,végül inkább nem.
- Harryvel adtuk fel a jelentkezési lapomat.  A New yorki főiskolának a média szakára,és a londoni főiskolának is a médiaszakára.
- És a New yorki volt előbb.. – vonta le a következtetést a fiú.
- Igen,mert az erősebb suli. Akkor még nem gondoltam,hogy ez lesz…
Újabb    pár perces csend következett.
- Aludj egy nagyot,és holnap reggel,kipihenten kelsz.
Rámosolyogtam Louisra,aki bátorítóan mosolygott vissza rám.
- Na,de én megyek,hogy el tudd kezdeni a pihentető alvásodat – mondta,majd elindult az ajtó felé.
 Kikísértem,lezuhanyoztam,és aludtam.

Regina

Visszamentem Zayn szobájába – ugyanolyan tanácstalanul - ,és lefeküdtem mellé. Nagyon mély álomba zuhantam. Ezt reggel állapítottam meg,amikor is 12.05-kor keltem fel.
Zany már nem volt a szobába,neki öt óra körül indult a gépe. Egy kis cetlit hagyott az ágyán,ezzel az üzenettel:
„Szia Regi. Reggel 5-kor elindultam,Sydneybe,ha odaértem,majd felhívlak. Ne szomorkodj semmiért,mi itt vagyunk neked. Ja,és addig maradsz nálunk,ameddig jólesik,csak Lou lesz itthon a héten. Sok puszi:Zayn”
Tök édeees volt az üzenet,elraktam a táskámba,kimásztam az ágyból,felöltöztem.
Louis a nappaliba ült,filmet nézett:
- Helló – köszöntem.
A fiú kissé megijedt – ezt abból állapítottam,meg,hogy összerezzent – és értetlen arccal fordult felém:
- Regi?
Ne már,nem lehetek annyira ijesztő,hogy nem ismer fel.
- Regi – jelentettem ki,de azért a biztonság kedvéért egy pillantást vetettem a tükörbe,hogy nem nézek-e ki,úgy,mint egy zombi,és fel lehet ismerni. A körülményekhez képest,egész jól festettem,nem is tudom,hogy mit problémázik Louis.
- Öööö.. Mit keresel itt?
- Tegnap este átjöttem Zaynhez,itt aludtam,és most keltem – daráltam el neki.
 - Zsír – nézett még mindig ugyanolyan bambán Lou.
A hűtőhöz mentem,valami kaját keresve,de ez kongott az ürességtől.
- Van egy kiflim,azt megoszthatom veled – kiabált Louis,de a hangsúly a „kiflin” volt,amitől akaratlanul is elröhögtem magamat. – Hát,ha így vesszük,akkor kettő is van. Van egy a pékségből,meg egy kicsit régebbi. 21 éves,de mivel bőrkötésben van,ezért jó állapotú.
Kitört belőlünk a röhögés. Le kellett guggolnom,mert nem bírtam abbahagyni.
- Louis! – mentem oda hozzá,és finoman megütöttem az arcát,amiért ilyen kis perverz volt.
- Jó,akkor nem kapsz. Pedig a 21 éves kiflik finomak.
Próbáltam elővenni a legkomolyabb arcomat,de nem ment. Kész a csávó. J
Kihagytam a reggelit,reménykedtem,hogy otthon majd találok valami ehetőt.
- Mikor mész? – ültem le Louis mellé.
- Hát elvileg holnap,ha anyáék hazaértek. Vagy holnapután.
Ilyenkor sajnálom a fiúkat,mert a turné után is csak 6 nap szabadságot kaptak,ebből pedig ma eltelik egy,és Louis csak holnap mehet haza,mert a családja nyaral,és az is csak 5 nap lesz,a két hónapja nem látott családtagokkal. Együtt érző mateknak is hívhatnám ezt a gyors,kiszámolós dolgot.
Pár percig még ültem mellette,majd felmentem a cuccomért.
- Mész is? – kérdezte.
- Aha. Nem jössz át?
- Neeem,legyél csak anyudékkal. Még be kell pakolnom,meg rendet kéne raknom.
- Te tudod. Akkor szia – sétáltam az ajtó felé.

     Hazafele menet már előre éreztem,hogy otthon nagy kiabálások lesznek. Kinyitottam a kiskaput,végigmentem az ajtóig vezető rövid járdán,lenyomtam a kilincset,és beléptem.
- Regina Jennifer Stole – köszöntött anya. A teljes nevemen hív,ez már rosszul kezdődik.
- Szia anya – lépkedtem beljebb.
- Két hónap után hazaérsz és este már el is tűnsz,és egy kis levelet hagysz magad után?! – emelte fel a papírt. – Ráadásul Zaynhez mentél. Tudtommal van barátod.
- Anya ez más. Zayn a barátom.
- Regi ez nem más Nem aludhatsz másik fiúval. Főleg ha szereted azt az amerikait…
- Kendallnek hívják! – javítottam ki az „amerikai” megnevezését. – És még fel sem hívott – néztem szomorúan a földre.
- Apád nem volt ilyen! Ő azonnal telefonált,mihelyt elválltunk.
  - Csak tudod anya,Kendall nem apa. Kendall,Kendall. És nem apa – próbáltam világossá tenni neki a dolgot.
- És te nem hívod fel? – kérdezte néhány másodperc múlva.
- Nem. Ha hiányzok neki,majd keres.
- És,ha ő is így van ezzel?
- Akkor majd megtudjuk,hogy melyikünk bírja jobban a másik nélkül- mondtam,és még az én számból is ijesztőek voltak,ezek a szavak.
Petra

   A telefonom ébresztője be volt állítva nyolcra,hogy azelőtt fel tudjak kelni,mielőtt Harry ideér. Nem azért,mert nem akartam,hogy azt lássa,hogy kócos hajjal ébredek,hanem mert megakartam őt óvni anyáéktól. Tudtam,hogy egyből hozzánk jön.
Tízkor kiültem a lépcsőre a laptopommal,és vártam Harryt.
Nem sokkal tíz után megcsörrent a mobilom. Harry volt.
- Szia gyönyörűm. Most fordulok be az utcába,otthon vagy?
- Nem,elmentem,mert tudtam,hogy jössz. Persze,hogy itthon vagyok,de ne gyere tovább,állj meg ott ahol vagy.
- Miért?
- Mert anya itthon van. Odamegyek eléd.
- Oké. A 74. háznál vagyok.
- Két perc. Puszi – tettem le.
Beszaladtam a házba,elköszönni anyától.
- Szia,átmentem a fiúkhoz.
- Harry? – kérdezte anya. Aha,erre megy ki a játék.
- A szüleinél.
- Oké. Én meg majd megyek dolgozni,holnap reggel találkozunk. Este lehet,hogy felhívlak.
- Oké,szia anya – adtam neki gyorsan egy puszit,és elindultam kifele.
   Az utat a 74. házig futólépésben tettem meg. Mikor megláttam Harryt a kocsijának támaszkodva a szívem a torkomban dobogott. Hihetetlen érzés volt ott látni,a kedvenc nadrágomban – ami előnyös helyeken feszül – és a kedvenc ingemben.
Előtte pár lépéssel megálltam,mert nem tudtam,hogy a tegnapi után,hogy viszonyul hozzám.
Harry kinyújtotta a kezét,és magához húzott,szorosan megölelt. Olyan ölelés volt,mintha félne,hogy elveszít.
Normális esetbe biztos voltam benne,hogy megcsókolt volna,kár,hogy ez nem egy normális eset.
Ahogy ott álltunk,akkor jöttem rá,hogy valójában mennyire is hiányzott,pedig csak egy napja nem láttam.
- Hogy vagy? – léptem kicsit el tőle.
- Furcsán érzem magamat. Meg akarok kérdezni valamit,amit nem szoktak kérdezni.
Kíváncsi szemekkel néztem rá.
- Megcsókolhatlak? – az arcomról az a kicsi mosoly is lehervadt. Hogy kérdezhet ilyet?
Belenéztem a smaragdzöld szemébe,ami úgy nézett rám,mintha először találkozna lánnyal. Megfogtam az inge gallérját,felhajtottam,majd magamhoz húztam.
- Ilyet nem kell kérdezned – suttogtam a fülébe.
Harry elmosolyodott,és visszatért a szemébe az őszinte perverzség. Ez talán így is volt jól.
A kezeit lecsúsztatta egészen a fenekemig,miközben még mindig erősen szorított. Összesimította az orrunkat,majd finoman megcsókolt.
- Ez az én Harrym… - simogattam meg az arcát.
A fiú elmosolyodott,majd ismét közel hajolt:
- Még egy?
- Bármikor.
A gyors kis jelenetünk után,ismét kicsit távolabb léptem tőle.
- Hogy vagy? – kérdezte most ő.
- Sokkal jobban – mosolyogtam. – Azt hittem,hogy utálni fogsz.
- Akkor nem jöttem volna,butus – nyúlt utánam. Megfogta a kezemet,és a kocsi felé húzott. Kinyitotta az ajtót,én pedig mutattam neki,hogy üljön be.
- Mit akarsz? – nevetett fel.
- Ülj be te,én pedig beleülök az öledbe – mondtam neki,de bele is pirultam a válaszomba.
- Oh – mondta Harry megpuszilta a homlokomat,és beszállt. – És innen fogok vezetni?
- Neeem. Anyu még 20-30 percig otthon van,addig nem akarok hazamenni.
- El fog zsibbadni a lábam – segítette fel,majd becsukta az ajtót. – Mégse lesz ez így jó. Menjünk csendesebb helyre. Jönnek szembe a paparazzik,és azt látják,hogy egy kocsiba smárolunk.
- Smárolunk? – kérdeztem vissza.
- Miért…? – fürkészett a zöld szemeivel,miközben átölelt.
- Ja,hát felőlem – tettem a kezeimet a nyakába,és közelebb húztam magamhoz.
- Ne kezdjük el – lehelte. – Mert nem tudjuk abbahagyni.
- Csak egyet – érintettem össze a homlokunkat.
- Nem. Most megnézzük,hogy ki bírja tovább – nevetett fel.
- Oké – nevettem fel én is,de még mindig ugyanolyan közel voltunk egymáshoz.
- Én feladtam – szólalt meg kb. 10 másodperc után Harry.
- Gyenge vagy – túrtam bele a hajába.
- Szerelmes – suttogta,mire kis híján a lélegzetem is elállt. Azt mondta,hogy szerelmes. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.
- Szerelmes vagy…? – hagytam szünetet,hogy be tudja fejezni a mondatot.
- Az új bokszerembe – nézett még mindig a szemembe.
Egy percre megszakítottam a szemkontaktust,hogy rá tudjak pillantani a „szerelme témájára.”
Kicsit felhúztam az ingjét,majd meghúztam a bokszere szélét.
- Szerencsés – néztem vissza a szemébe.
Harry felnevetett,majd komolyabban folytatta:
- Beléd vagyok szerelmes – a szavai hallatán kimaradt egy-két szívverésem.
- Azt hiszem,én is szerelmes vagyok beléd – kezdtem el zavaromban játszani az ujjaival.
Harry megölelt,és összesimította a halántékunkat.
- Tudod milyen érzés valakit annyira szeretni,hogy az már fáj? – kérdezte.
- Sejtem – suttogtam neki.

Pár percig szótlanul ültünk,majd Harry törte meg a csendet:
- Menjünk – fordította felém a tekintetét.
- Menjünk – helyeseltem.
Harry kiszállt a kocsiból,és átült a másik oldalra. Szememmel  követtem a mozdulatait.
Beszállt mellém,elindította  a kocsit,és némán autóztunk.
- Most,hogy ezt bevallottuk egymásnak,soha többet nem fogunk beszélni? – törte meg a csendet Harry,mire felnevettem.
- De… csak elgondolkodtam.., Mikor voltál utoljára szerelmes?  - fürkésztem a vezető fiút.
 - Szerelmes? Nagyon-nagyon régen… Te?
- Igazán?  Szerintem még soha – hajtottam le a fejemet.
Harry a kezét a térdemre tette,és óvatosan végigsimította a lábamat.
- És milyen érzés?
- Eddig nem rossz – fogtam meg a kezét.
Eléggé szótlan utunk volt,már a többi utunkhoz képest. 
Fél óra múlva kiértünk Londonból,és valami parkszerűség előtt álltunk.
- Üljünk hátra – javasoltam,mire Harry perverzen elmosolyodott.
- Az én barátnőm – mondta büszkén,majd egyből komorra váltott. – Mi most járunk?
Hm,igen ez egy jó kérdés volt. A tegnap esti kis jelenet után,nem voltam benne biztos,de ami a kocsiban történt,úgy fél órával ezelőtt,az azt bizonyítja,hogy járunk.

 - Ööö…. Figyi,most én jövök – szóltam neki,és megfogtam a kezét. Harry elmosolyodott,de ez inkább a „mit csinálsz pontosan?” mosolya volt. – Nagyon régóta elszeretném neked mondani,hogy szeretlek. Huh. Kimondtam. Oké – Harry egy vigyort villantott,majd közelebb hajolt. – Nem,nem szépfiú – toltam vissza. – Van nálam egy levél amit a főiskolától kaptam,felvettek. De ez az egész álom eltörpül amellett,hogy itt ülhetek veled,valami elhagyatott helyen,a kezedet fogva,egy gáz beszédet mondva,miközben te vigyorogsz. Szóval nem érdekel,hogy mi lesz egy hónap múlva,én csak annyit szeretnék kérdezni Harry,hogy… Leszel a barátom? – Harry felnevetett,majd ismét komoly lett az arca.
Közelebb hajolt,amitől még a gyomrom is megremegett,majd a fülembe suttogta:
- Ezt egy normális kapcsolatban a fiú kérdezi….
- Ki mondta,hogy a miénknek normálisnak kell lennie? – kérdeztem.
- Végül is… Igazad lehet. Leszek a barátod – csókolt meg.
HUUH. A szívem úgy kalapált,hogy azt hittem,hogy már nem bírja tovább,és megáll.
Harry a hajamba túrt,és megpróbált áthúzni az ő ülésébe.
- Menjünk… hátra – magyaráztam két csók között.
Kiszálltunk,majd beszálltunk a hátsó ajtón. Pár pillanatig csak néztük egymást.
- Az előbb valamit elfelejtettem… - csúszott közelebb Harry. – Én is szeretlek.
Elmosolyodtam,majd a mellkasára döntöttem a fejemet.
- Amúgy soha nem gondoltam volna,hogy ennyire szeretni foglak – nevetett fel Harry,miközben a hajammal  játszadozott.
- Hmm… Én tudtam,hogy ennyire fogsz szeretni. Engem csak szeretni lehet.
- Hmmm… – puszilt bele a hajamba. – Hol a levél? – kérdezte pár perc után.
Elvettem a táskámat az első ülésről,és kihúztam belőle a levelet. Harry kezébe nyomtam. A fiú gyorsan szedte a sorokat,miután elolvasta,szomorú arccal fordult felém:

- Ezt nem hagyod ki.
- Hűűű,de határozott voltál.
Eltettem a levelet,amit igazából látni sem akartam.
Harry magához ölelt,nagyon szorosan,úgy,mint amikor találkoztunk. Hihetetlen biztonságot nyújtott a jelenléte.
Az egyik felem mérhetetlenül boldog volt,mert végre az enyém. Viszont a másik felem mérhetetlenül szomorú volt,mert egy hónap múlva vár New York. És New York,hiába New York,hiába csábító,hívogató,azért nem itt van. És nem vele van.
Elegem lett a gondolkodásból. Harry ingét kezdtem el igazgatni. Kigomboltam a harmadik gombját is – az első kettőt sose gombolja be -,és megigazítottam a gallérját. Ekkor észrevettem egy lila foltot a nyakán.
- Ez mi ez?  - simogattam finoman végig.
- Ez te vagy – nevetett fel Harry.
- Én? – kérdeztem vissza.
- Nem emlékszel,amikor egyik este kegyetlen támadást indítottál a nyakam ellen?

Néztem a lila foltot,miközben erősen keresgéltem az emlékezetemben.
- Jaj,ne. Megvan – nevettem fel. – Ne haragudj – adtam rá egy puszit.
- Haragudni? – kérdezte meghökkenve. Harry. – Tök büszke vagyok rá. Kár,hogy nem feljebb haraptál meg,mert akkor kilátszódna a ruhából. Azt mutogatnám. Gondold el milyen híres lenne a harapásod,ha észrevennék a rajongók….
Elképzeltem.
- Harry – ütöttem meg finoman a vállammal.
- Jól van na – nevetett fel. – De ugye lesz még ilyen? – tűrte el a hajamat a nyakamtól.
- Hát ha szépen kéred…
- Mondanám,hogy neki állhatnánk most is,de mit mondanánk a gyerekeinknek? Anyuci,és apuci egy sötétített ablakú kocsiban feküdt le először,valahol London külvárosában,miközben azt várták,hogy a nagymama elmenjen otthonról… Nem lenne jó példa.
Felnevettem,majd a homlokomat az övének döntöttem.
- De azért tanulságos lenne. Amúgy szerintem már indulhatunk. Elmúlt a veszély – céloztam anyára.

Regina

Felmentem,és becsaptam a szobaajtót.
Duzzogásomat a telefoncsörgés zavarta meg.

 - Haló? – vettem fel.
- Regi,Carlos vagyok –hadarta.
- Látom. Mit szeretnél?
- Segíts,tök egyedül vagyok. Kendall útban van hozzád Londonban…. –kezdte,mire azt hittem,hogy kiugrik a szívem a helyéről. Útban? Hozzám? Komolyan? – Logannel összevesztek,de olyan veszekedés volt,hogy csak na. Már mindenkinek a mindenkije előkerült,szidták,üvöltöttek,és ha nem fogom le őket,akkor egymásnak is mennek.
- James? – kérdeztem.
- New Yorkba maradt,mi pedig hazajöttünk Los Angelesbe.
- Értem.
- Igen,és Logan most Chicagoba ment,Kendall meg ugye hozzád. Egyedül hagytak. Most mi a szart csináljak?  Holnapután próba,James hazajön,de Kendall nem úgy pakolt,hogy holnapután ő is jönne,Logan meg valami ismerőséhez ment,és a telefonja mind a háromnak ki van kapcsolva. Ja,amúgy Kendall meglepetés lett volna,de most muszáj volt elmondanom,mert mást nem hívhatok. Jon kikészülne,ha meghallaná a hírt.
- Fhuu…. – mondtam,ami legelőször eszembe jutott. – Petrát már hívtad?
- Ő is ki van kapcsolva.
- Gyere fel skypera,ott megbeszéljük,mert így drága lesz neked – utaltam a Los Angeles- London távolságra,amit telefonnal nem olcsó.
Másfél órán keresztül beszélgettem Carlossal,hogy még is mi a bánatot tud kezdeni,a Logan-Kendall vitával.

- Határozottnak kell lenned. Meg kel mutatni,hogy ki az úr a házban.
- Ezt már hatodszorra mondott – nevetett fel. Na jó,lehet. De mit lehet ilyen helyzetbe mondani?
Mielőtt még megvédhettem volna magamat,valaki kopogott az ajtómon.
- Igen? – kérdeztem,miközben kicsit lejjebb hajtottam a laptop tetejét.
Anya dugta be a fejét az ajtón.
- Petra keres – mondta anya. Petra sohasem keres,ő mindig beront.
- Hol van?
- Lent vár téged valami fiúval,azt mondta,hogy nem jön be.
Harry? Harry itt van? Vagy milyen fiúval? Anya ismeri Tommot… Lehet,hogy Lou az.
- Carlos le kell lépnem. Csak határozottan,szia – léptem ki.
Lesuhantam a lépcsőn,beleléptem a papucsomba,és kimentem az ajtón. Petra és Harry (!!) állt az ajtó előtt.
- Sziasztok – köszöntem nekik.

- Hello – köszöntek egyszerre vissza.
- Mit csináltok itt? – tártam szét a kezemet,miután pár másodperc utána nem szóltak.
- Mondanom kell valamit…. – kezdte Petra.
 MI? MIVAN?!
Nem szólt semmit,Harry felém nyújtott egy borítékot. Nem vagyok pesszimista,de először azt hittem,hogy ultrahang felvétel van a borítékba. Nem nevetni! Tényleg. Különben miért jöttek volna ketten?
- Öööö.. izé. Ez egy főiskoláról jött? – olvastam el a címet.
- Igen – mondta Petra.
Akkor már sejtettem,hogy mi lapul a borítékban. Vagyis nem sejtettem,tudtam. A világ legjobb,és legrosszabb híre egyben. Vagyis az lenne,ha én itt maradnék,Petra meg menne. De csak ő még nem tudja,hogy én is megyek… Csak sajnos nem oda,ahova ő.
Visszanyújtottam a levelet,majd zavartan néztem rá:
- Felvettek,igaz? – nem olvastam el,mert felesleges lett volna újra könnyet csalni a szemembe.
- Igen – bólintott Petra.
Ideális pillanatnak éreztem,hogy elmondjam,hogy nem csak ő megy.
- Várjatok itt egy percet.
Felrohantam a szobába jegyért,és ugyanolyan gyorsan vissza is mentem. Harry kezébe nyomtam,aki végigfutott rajta,átadta Petrának,aki rám nézett:
- Kendalltől kaptad?
- Igen – mondtam. Kicsit talán szomorúan.
 - És elmész rá? – kérdezte Harry.
- Na,ez egy nagyon jó kérdés. Gyertek be,elmondok mindent.
A kertben beszélgettünk,vagy másfél órán keresztül,elmondtam,hogy Kendall Angliába jön,meg,hogy összevesztek.
A beszélgetés végén Harry egy kicsit meglepetten nézett felénk:
- Így zajlik egy lányos pletykás délután? A felére nem is emlékszem.
Petrával felnevettünk,szegény Harry ezt nem értheti.
- Regi,csörög a telefonod – szaladt ki Regi anyukája a telefonnal a kezében.
 - Vajon ki lehet az? – kérdezte ironikusan Harry.
- Kendall – mondta Regi,figyelembe se véve Harryt.
Arrébb vonult,majd felvette.

Petra

   Regi elsétált,Harry pedig kihasználva a pillanatot,közelebb kúszott. Mögém került,én pedig hátrahajtottam a fejemet:
- Na mi van Styles? – néztem fel rá,nevető szemekkel.
- Semmi,csak…  - kezdte el a mondatát,de közben megcsókolt. J
- Semmi? – kérdeztem.
- Most már tényleg semmi.
Regi visszajött,Harry pedig villámgyorsan elhúzódott tőlem.
- Mit mondott? – kérdeztem,mire Regi csak a fejét forgatta.
- Hogy ide jön. Beszélnem kell vele.
- Akkor mi lelépünk – mondtam,majd felálltam.
- De… - kezdte Regi. – Oké.
- Mindjárt megyek gyönyörűm,csak mondok valamit Reginek,négyszemközt – kacsintott Harry. Na már le vagyok küldve. Kisétáltam  a kocsihoz,majd néztem,ahogyan Harry magyaráz.
- Mit mondtál neki? – kérdeztem,mikor visszajött.
- Tiiitoook – mondta elnyújtott hangon,majd beindította a motort.

Elkocsikáztunk a házunkig,majd Harry leparkolt,és kiszálltunk. Boldogan fogtam meg Harry kezét.
Adott a homlokomra egy puszit,én pedig felpillantottam rá:
- Nem maradsz itt éjszakára? – habár még csak délután volt,de azért megkérdeztem.
- Hmm… - mondta Harry elnyújtottan,majd átölelt hátulról,miközben a kulcsot kerestem a táskámban.
- Felőlem – suttogta a fülembe,majd egy apró puszit nyomott rá.
Besiettünk a kapun,bezártam,majd elsétáltunk az ajtóig.
Harry egy hirtelen mozdulattal a falnak nyomott,majd finoman megcsókolt.
A begombolt ingét ismét kigomboltam,de most már az  egészet. Elcsoszogtunk az ajtóig,majd vakon a táskámba nyúltam a kulcsomért,hogy beleillesszem a zárba. Közben levettem Harryről a felsőt,aki huncutul felnevetett.
- Nem nyílik az ajtó – tudtattam vele,mikor már háromszor próbáltam meg beletalálni a zárba.
Megnéztem,hogy nyitva van-e,és a legnagyobb meglepetésemre nyitva volt. Betoltam Harryt a házba,ledobtam a táskámat az ingével együtt a folyosón,miközben Harry is levette rólam az enyémet.
- KHM….  – hallottam meg a hátam mögül valaki hangját. Kinyitottam a szememet,és anyával meg apával találtam szembe magamat. UPSZ.

Regina

Kint ácsorogtam a kapuban,Kendallt várva.
Imádnám,ha csak hozzáérhetnék,ha megölelhetném,ha megcsókolhatnám,de valahogy ez már beteges,hogy Londonba repül miattam. Ezt valószínűleg csak én gondolom így,mert anya szerint is „édes”.
Mikor az utca végén megláttam,azért egy másodpercre megállt a szívem,ahogy beletúr a hajába,és egy csokor virággal (!) közeledik felém. Én pedig egy farmer+pólóban várom. Csodás.
- Szia – köszönt kicsit halkan.
- Szia – köszöntem vissza. - Honnan tudtad,hogy hol lakok? – indítottam egy kissé erős kérdéssel.
- Ez most úgy mondtad,mintha nem akarnád,hogy itt legyek – forgatta meg a szemét. – Vannak kapcsolataim – kacsintott,és ennyivel letudta a dolgot. – Ezt neked hoztam – nyújtotta felém az orchidea csokrot(!!!).
Kicsit megilletődötten néztem a virágot,a szőke hajú fiút,aki zavartan áll előttem,nem tudja,hogy mit csináljon,az esőre álló eget,és magamat.
Leraktam óvatosan az orchidea csokrot a földre,majd Kendall nyakába ugrottam,és megcsókoltam. Jobb ötletem nem volt.
- Regina! – hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül. Anya. UPSZ.
Nem tudom,hogy tudjátok-e,de még mindig lehet kommentelni. J