49. fejezet-Viszlát Amerika!

Sziasztok!

Nos,itt az utolsó előtti rész. Extra hosszú,és kicsit szomorú. De néha ilyen is kell.
Kicsit az utolsó részre hajaz a dolog,de higgyétek el,az igazi meglepetések még csak most jönnek! J A sírós/lassú zene ajánlott. :D
És köszönöm mind a 7 (!!) kommentet,amit kaptam,régen jött már össze ennyi. Nagyon örülök,hogy tetszik a blog. Ameddig tudom,és van erőm,addig írom majd a második évadot is. De most:
Jó olvasást! J

Petra

- Khm… Nos. Hát eltelt ez a két hónap… - kezdett bele Louis. Éreztem,hogy a könnyeim csoportosan gyűlnek a szememben. De jó.
- Sokat készültem erre a beszédre,mert tegnap este nem tudtam aludni,és igen. És tudtam,hogy elfogom mondani,és el is mondom. Akár érdekel titeket ,akár nem – itt mindenki felnevetett. – Le sem tagadhatnánk,hogy a két hónap alatt egy nagy család lett belőlünk. És ebben a családban mindenki benne van. Most tekintsünk el a nemektől,mindenki lehet fiú is meg lány is . Nos,ne egy nagy család legyünk,hanem két nagy család inkább,mert akkor nem jön ki a Harrys viccem – Harry az égre nézett kérlelően,hogy Lou ne égesse be annyira. – Szóval. Liam lenne az egyik apuka,mert Liam olyan apáskodó,de mi így szeretjük. Jon lenne az anyuka,mert ő is mindig a kicsi csibéinek tekintett minket. A másik család feje Kendall lenne,mert ha kell helyén van az esze,meg egyébként is. A mi Regi anyánkhoz más pasit nem adhatok – nézett Lou Regiékre. – Petra és Harry lenne a  két család hormonzavaros emberkéje,akik nem bírnak a vérükkel. Petra lenne Regiék lánya,Harry pedig Liamék fia. És ő mindenféle huncutságokat művelnének egymással,miután a szülők elaludtak.
- Nem mintha most mást csinálnának – szólt közbe Niall,mire mindenki felnevetetett.
- Na igen – helyeselt Louis. - A Liam-Jon páros még dédelgetne egy kisfiút Zaynt,mert úgy is annyit alszol mostanában. James lenne a bölcs,”mindig akkor bukkanok fel ha gáz van” nagypapa. És lenne egy unokatesó,akivel jól el lehetne játszani,Logan. A másik családba lenne még egy kisbaba,Niall,mert neki is  a két kedvenc tevékenysége az evés,és az alvás. Ide jön még Carlos,a féltő-óvó nagybácsi,Kendall tesója.
- És te? – kérdezte Regi.
- Ja,hát én természetesen Harry tesója lennék,Liam apától,és Jon anyától. Ne kérdezzetek semmit,hogy,hogy jött,mert fogalmam sincs. Fáradt voltam. Komolyra fordítva a szót. Nagyon bírtalak titeket,és tényleg hihetetlen dolog,mind az amit itt átéltünk. Csak néhány kép ugrik a szemem elé,de már nevetnem kell rajta. Köszönök mindent srácok,fantasztikusak vagytok – Louis abbahagyta a beszélést,és lenézett az asztalra. Hatásszünet.
- Na ki éhes? – kérdezte Niall,mikor Louis nem folytatta a beszédet.
- Várj,előbb tapsoljatok meeeeg! – kiáltott fel Lou. Ja,hogy vége.  Gyorsan megtapsoltuk,és jöhetett az előétel.
      Valami leves volt,egész tűrhető. A főételnek rántott sajtot,vagy cordon bleut kérhettünk. Az is mennyei volt. És utána jött a desszert. Jon azt mondta,hogy Carlos szólt neki,hogy ha tudnak akkor ilyen tortát csináljanak,mert ez igazán kötődik hozzájuk,így gát izgalmasan vártuk.
Mindenki ezerrel kutatott az agyában,hogy mi is lehet,mi az ami minket jellemez.
- Mééééééééééz – mondta,Harry,és mindenki felnevetett. A méz talán az első közös Parry moment,amióta itt vagyunk,mert az üvegezés alkalmával kellett lenyalnom Harry hasáról a mézet.
Ekkor viszont kinyílt a teremajtó,és betolták a kocsit.
- Hát persze! – jutott Niall eszébe. – Gumicukor! – tapsolt kettőt. A Party Szervizünknél  gumicukor volt az előétel.
- Carlos…. – néztem rá nevető szemekkel,hogy milyen kis ügyesen emlékszik rá.
A fiú csak felém mosolygott,és elkezdte enni a tortát.
A vacsora után,még sokat beszélgettünk,nosztalgiáztunk. Éjszaka egyre értünk haza.
- Nagyon álmos vagyok – csoszogtam be a hotelba. – De nem akarok aludni – rogytam le a kanapéra.
- Pedig muszáj lesz – ült le mellém Harry. A vállára hajtottam a fejemet,ő pedig átölelt.
- Jöhetek? – kérdezte Carlos.
- Itt a másik kezem – nevetett fel Harry. Carlos leült Harry másik oldalára,és ő is rádőlt.
- Kicsit szorongok,de… túlélem – nyögött fel Harry.

Én itt aludtam el,de reggel már az ágyamban ébredtem.
Harryvel,és Carlosszal együtt.


Regina

    Este miután hazajöttünk,felmentem a szobámba,becsuktam az ajtót,és hagytam,hogy elnyomjon az álom. Le se fürödtem,át sem öltöztem,semmi.
Viszont kora hajnalban mocorgást hallottam. Éppen,hogy résnyire nyitottam csak ki a  szememet,láttam,hogy Kendall az.
- Mit csinálsz itt? – mormoltam álmosan.
- Eljössz velem meginni egy bio narancslét? – suttogta.
Álmosan elmosolyodtam – vagy elgrimaszoltam,nem tudom minek látszott – és megszólaltam:
- Hány óra van?
- Fél hat – ült le az ágy szélére Kendall.
- Egyik kávézó sincs nyitva ilyen korán.
- De addig sétálhatnánk. Légyszi. Utolsó óráink – mondta ki Kendall a nehéz szavakat.
- Még tíz percet kérek alvásara.
- Oké – feküdt le mellém,és átölelt. Összesimította a homlokunkat.
Átjárt a nyugalom,a békesség. Már most éreztem a könnycseppeket a szememben. Lesz itt még ma bőgés.
Kendall tíz perc múlva ismét keltegetett:
- Naaa?
- Jó,oké – nyitottam ki a szememet. Ami egy gyönyörű zöld szempárral találkozott. Olyan régen éreztem már ezt az érzést.
Kimásztam az ágyból,majd kérdőn néztem a fiúra:
- Átöltözhetek?
- Csak nyugodtan – vigyorodott el.
- De nem úgy… Hanem,hogy kimész.
- De annyira gyönyörű vagy – állt fel az ágyról,és a karjaiba vont. – Miért akarod elrejteni előlem ezt? – puszilta meg a nyakamat.
- Nézd  Kendall. Nem történt köztünk semmi több a csóknál,és ezt nem hiszem,hogy az utolsó nap kéne elrontani. Szóval kapd össze magadat,és menj ki,ameddig felöltözök – mutattam az ajtó felé.
- Dee…
- Ne nehezítsük egymás dolgát.
Kendall szótlanul kiballagott,én pedig átöltöztem.
- Itt vagyok – léptem ki az ajtón,de Kendall sehol sem volt. – Hahó – szólítottam vékony hangon.
- Hagyjuk a francba a narancslevet kérleeek – ugrott ki hirtelen a fürdőből.
- Mi van? – néztem felé.
- Ez van – jött felém. Kiszedte a hajgumimat a hajamból,szorosan átölelt,és elkezdett befelé tolni a szobába,miközben az ajkaink lágyan súrolták egymást.
Ledöntött az ágyra,és amikor elkezdte felfelé húzni a pólómat akkor esett le,hogy mit akart.
- NEM – vettem el a kezét a hasamtól.
- De….
- Nem – ráztam a fejemet.
Arcáról lefagyott a mosoly,lehajtotta a szemét.
- Hülye vagyok – suttogta.
- Nézd,drága – emeltem fel az ujjaimmal a fejét. – Nagyon szeretlek. De ennek így semmi értelme nem lenne. Kérlek – pusziltam meg az arcát.
- Nagyon szeretlek – dőltünk le az ágyra,miközben szorosan tartott. – Nem akarlak elveszíteni – sóhajtott.
Ilyenkor nem tudom eldönteni,hogy melyikünk a fiú ebben a kapcsoltban. Mert általában a lányok vernek le hisztit.
- Nézd Kendall. Én is nagyon szeretlek. De a szerelmet nem csak azzal lehet kifejezni,hogy lefektetsz,azt’ jól van. Hiányozni fogsz,de értsd meg: Haza kell mennem. És ne játsszuk a brazil szappanoperát,mert még nehezebb lesz. Oké?
- Oké – mondta szomorúan.
Ölelkezve feküdtünk az ágyon,és én elaludtam.
Kendall újabb keltegetésére ébredtem.
- Fél tíz van – puszilta meg a homlokomat.
- MI?! – pattantak ki a szemeim.
- Tizenegykor megyünk a reptérre.
- Tudom – ugrottam fel.
Kirohantam a folyosóra.
- Gyere nekem! – fogadott engem Zayn.
- Bocsi,nem akartam – néztem felé.
Zayn csak flegmán megforgatta a szemét.


Petra

    Kissé meglepődtem,amikor a két fiú között találtam magamat.
- Reggelt baba – köszönt Harry.
- Szia…sztok – köszöntem kissé bizonytalanul. – Hogy kerülsz ide? – néztem Carlosra.
- Hm? Mi? – nyitogatta a szemét a fiú. – Ja semmi csak. Ölelj meg,ma van az utolsó nap – húzott magához Carlos.
- Jobb nem tudnom a történteket? – öleltem vissza.
- Azt hiszem – válaszolt Harry.
Álmosan Carlos vállába temettem az arcomat.
- Lent várlak titeket – állt fel Harry.
- Váááááárj – engedtem el Carlost.
- Hm? – fordult felém gyorsan Harry. Kicsit túl gyorsan,mert összeütköztünk.
- Csak ez – pusziltam meg gyorsan a száját.
- Ja. Maradok még – puszilt vissza. – Neem megyek. Lent találkozunk – állt fel.
Kicsoszogott az ajtóig,majd elment.
- Ki hitte volna,hogy az utolsó nap,egy ágyban fogunk ébredni – néztem a plafon felé.
- Én nem – válaszolt Carlos.
- Én sem. Amúgy mit csináltatok este,amiről nem kell tudnom? – pillantottam felé.
- Az egy olyan dolog,amiről nem kell tudnod.
 - Ugye nem leszek tőle terhes? - Carlos mélyen hallgatott. – Vagy mégis?
- Neeeeeeeeeeeeem – nevetett fel. – Csak kicsit ittunk,megünnepeltük a sikeres turnét.
- Aha. Szóval kicsit.
- Egészen hangyányit – mutatta a kezével Carlos.
- Vagyis….
- Nem emlékszek semmire,fáj a fejem. Odáig megvan,hogy elvittük a magas sarkúdat,és abból ittunk.
És ebben a percben felforrt az agyvizem.
- Menekülj Pena,amíg tudsz! – kezdtem el felé fordulni.
Carlos kipattant az ágyból,és rohanásnak indult. Én pedig utána. Át a folyosón egészen a konyháig.
- Na neeem bántjuk – kapott el egy kéz.
- Looooouu! Engedj eeeeeel! – kapálóztam a kezében.
- Neeeeeeem – utánozta Louis a hangnememet.
- Deeeeeeeeee – mondtam,és emeltem a lábamat,hogy megkeressem az érzékeny pontját.
- Szabad vagy! – engedett el Lou.
- Miért engedted eeeel? – kiabált Carlos.
- Mert szeretnék szülő lenni – kiabálta vissza Louis.
Futottunk még egy kört a házban. Élmény volt.
- Hol van a magas sarkúm? – lihegtem.
- Arra már nem emlékszek,hogy hova raktuk – fújtatott Carlos is.
- Csak úgy mondom,hogy tíííííííz óra van – sétált el mellettünk James.
- Uh basszus. Ezt most megúsztad Pena. De legközelebb…
- Nem lesz legközelebb – karolt át.
- Sohase tudhatod.
Ezután a kis közjáték után összecuccoltunk. Rá kellett ülni a bőröndömre,hogy be lehessen húzni.
- Készen vagytok? – kiabált  Jon.
Éppen a bőröndjeinket cibáltuk ki a folyosóra.
- Mindjááárt – erőlködött Harry.
Egész bőrönd hegyek álltak az ajtónál.
- Oh,baby,I’m so lonley – énekelgetett Niall a táskáján ülve.
- Ez mi haver? – lépett oda hozzá Louis.
- Nem tudom. Az érzéseim. Louis ne hagyj itt – borult Niall Lou nyakába.
- Niall… Én veled megyek.
- Ja. Akkor Carlooooos – ugrott fel Niall,és a fiú után ment.
- Nem ittam a cipőből – kezdett el rohanni a fiú.
- Miről beszélsz?! – értetlenkedett Niall.
- Semmi-semmi – futott vissza Carlos.
- Na,egy-kettő-három – tapsolt Jon. – Készen álltok?
- Neeeem – mondta mindenki egyszerre,mérhetetlen szomorúsággal.
   Jon nem mondott rá semmit,csak kinyitotta a lakosztály ajtaját.
Még egy utolsó fájó pillantást vetettem a kecóra,és agyő.
A hordárok segítettek levinni a cuccunkat,és bepakolták őket a kisbuszba.
Jon fizetett,amíg mi beültünk.
- Az utolsó útjára indul a kis vonat..óóóóó – énekelgetett Niall. Ma egész dalos kedvében van.
- Niall ez egy busz – törte meg a hangulatot Louis.
- Nem érdekel,mert a lelke énekeel. Oh-oh-oh-oh – válaszolt – pontosabban énekelte vissza – Niall.
 - Hát jó,haver. Te érzed. Akkor indítsuk be a kis gőzöst! – fütyült Louis.
- Hé,Petra. Elkérhetem a telódat? – ült le mellém Carlos.
- Tessék – nyújtottam át. – Miért?
- Kiírom belőle a fiúk telefonszámát.
- De hát…
- Véletlenül kitöröltem őket – magyaráztam meg.
- O-oké.

10 percen belül kint voltunk a reptéren.

Regina

     Ismerős volt már ez a „reptéren vagyunk” feeling. Most mégis sokkal idegesebb voltam,mint általában. Nem attól a ténytől féltem,hogy repülni fogunk. Nem. Annál egy sokkal ijesztőbb dologtól. Kendall anyukája.
A reptéren több száz emberből is kiszúrtam őt. Őt,akivel soha nem leszünk öribarik.
- Csókolom – köszöntem illedelmesen.
- Szia – mosolygott rám Kendall anyukája. – Ne haragudj mind azért,amit a legutóbbi találkozásunknál csináltam. Egyszerűen elborult az agyam,mert benned is egy lányt láttam. Jessiet. Aki darabokra törte a fiam szívét,de tudom,hogy nem minden lány ilyen. Sőt. Te nagyon különleges vagy közöttük. Ha visszatérnél bármikor is,és esetleg folytatnád a fiammal… Be vagy fogadva a családba – mosolyodott el.
- Nem vagyok haragtartó. És köszönöm – vigyorogtam bájosan. Azért az utolsó előtti mondata ütött. Vagyis igen. Vagy nem. Vagy nem tudom….
- Én csak ennyit akartam. Egy ölelés? – tárta szét  a kezét.
- Persze – így történt a megbarátkozásom Mrs. Schmidttel. Kathy nénivel. Vagy,hogy hívjam.
- Én megyek. Vigyázzatok magatokra – lépett el tőlem a fiához.
- Na ez egész jól ment – suttogta a fülembe Petra.
És tényleg.

Petra

    Kendall apukája nem tudott kijönni a reptérre. Sajnáltam. Pedig jó lett volna vele találkozni.
Regivel leültünk egy padra,amíg a fiúk leadták a csomagokat.
- Hé nézd mááár! – mutattam előre.
- Mi az,hol? – kérdezte Regi.
- Nézd azt a két aranyoskát ott – böktem előre. – A balost. Akik felénk jönnek.
- Aha – nevetett fel Regi.
A két srác nem csak felénk jött. Egyenesen hozzánk jöttek.
- Szia Kevin vagyok – nyújtott kezet a balos. Wow.
- Petra,örülök.
- Ő Kenneth – mutatott a jobbosra.
Regire néztem,amolyan „wowowowowowowowow. Idejöttek bemutatkozni. Oh máj gád” arccal.
- Ismerjük egymást? – kérdeztem mosolyogva.
- Hát soha nem találkoztunk,de… Unokatestvérek vagyunk,vagy mi.
Hát neee. Ilyen nincs.
Regi felnevetett,mire a fiúk lég érdekesen néztek.
- Tök jó – mondtam minden reményemet elvesztve. – Anyutok küldött ide,igaz?
- Aha – felelték egyszerre.
Bólintottam egyet.
- Igazából biztos lenne közös témánk,de mivel sohasem találkoztunk…
- Egyszer már találkoztunk – javított ki.
- Mikor?
- Hát a keresztelődön… - újságolta Kevin.
- Jaj,tényleg! Emlékszem! – kiáltottam fel. – Ja,nem. Mégsem – mondtam,mire mindenikből kitört a nevetés.
- Egyszer majd,ha lesz időnk alaposabban megismerjük egymást – kacsintott Kevin.– Nem jöttök mostanában New Yorkba? Itt leszek decemberig.
- Addig lehet,hogy jövünk.
- Oké. Jó utat,meg minden – öleltek meg a fiúk,majd elmentek.
Néztem a két távolodó,ismeretlen ismerőst,majd Regi felé fordultam:
- Miért vagyok ilyen szerencsétlen?
Regi csak felnevetett,és legyintett egyet. Hát jó.
Közben a fiúk visszaértek.
- Tíz perc múlva be kell szállunk – közölte szomorúan Louis.
- Hogy mi? Máris? Neeeeee! – kiáltott fel Regi.
- Kezdjetek el búcsúzkodni – mondta Jon.
Olyan gyorsan történt minden. Nem lehet vége.
- Kezdem én – nyelt egyet Jon. – Örülök,hogy megismerhettelek titeket. Fantasztikusak voltatok,és mindig a  maximumot nyújtottátok. Maradjatok ilyenek. Oké? – ölelt meg sorba mindenkit.
Mindenki a szájába harapott,hogy visszafojtsa a könnyeit.
James indult el először,és végighaladt mindenkin. Én a „sor” végén álltam,de már kész voltam.
- Szia – köszönt.
- Szia – köszöntem vissza.
- Emlékszem,amikor bemutatkoztál.
- Én is. Meg voltál lepődve.
- Jó,na. Schmidt voltál – nevetett fel,de egy másodperc múlva el is tűnt a mosoly az arcáról. – Hiányozni fogsz. Ölelés? – tárta szét a kezét.
- Jaj,James – öleltem meg.

Regina

Logan ballagott felém.
- Ne haragudj – kezdte halkan.
- Semmiért sem haragszok. Az érzéseket nem lehet szabályozni. Nem lehet megtiltani nekik semmit.
Logan elmosolyodott,és csak megölelt.
- Csodálatos lány vagy. Vigyázz magadra – suttogta.

- Köszönöm Logan. Te is.
Logan elengedett,és megláttam a szőke hercegemet. Aki miatt értelmet nyert ez a két hónap.
A könnyeim kicsordultak.
- Naaa. Ne sírj – ölelt magához.
Ez az egy mondat,amit nem voltam képes felfogni.
- Nagyon-nagyon-nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem,nyuszi – csókolt meg sokszor egymás után.
A könnyeim patakokban hulltak.
- Nemsokára megint itt leszünk,együtt. Oké? – törölte le az egyik könnycseppet az arcomról.
Csak bólogattam,és megöleltem. Már mindeniktől elbúcsúztam.
- Csak ne legyél szomorú. Mert nem meghalunk. Csak elmegyünk. Haza mész. Kérlek – simogatta a hátamat.

Petra

- Na kitől lesz a legnehezebb elbúcsúznom? – jött felém Carlos.
- Jaj,ne csináld ezt – öleltem meg. Mélyet sóhajtottam,miközben a könnyeimet próbáltam visszatartani.
Majd szipogásra lettem figyelmes.
- Carlos,te sírsz? – toltam el magamtól,és egy ugyanolyan könnyvisszafojtós fejet láttam.
- Neem… csak. A parfümöd csípi a szememet – törölte le gyorsan a könnycseppeket.
- Te jó ég – öleltem meg zokogva. – Ugye látjuk még egymást?
- Remélem. Persze,hogy látjuk.
Hangosan szipogtam,miközben a könnyeimmel áztattam Carlos ingjét.
- Na aztán,csak  mértékkel mulatozzatok Harryvel.
- Jaj,ne csináld már ezt – nevettem fel.
- Hiányozni fogsz .
- Te is nekem.
Harry lépett mellénk.
- Hogy vagytok? – kérdezte együtt érzően.
- Nem túl jól – feleltem.
- Elkérhetem egy percre? – nyújtotta ki a kezét Carlos felé.
Felnevettem,és bólintottam.
- Vigyázz rá – hallottam Carlos hangját.
- Vigyázok rá. Te meg magadra. Ne sírj,mert felszedsz valami meleg spanyol embert! – felnevettek. – Minden jót,haver – ölelték meg egymást.
- Két perc – mondta Jon.
Még egy gyors ölelés mindenkinek,elköszöntem Kendalltól. Az unokatesóm. Még most is fura ezt kimondani.
- Indulás. Be kell szállnotok.

Regina

    Ledermedtem. Nem akartam menni. Csak még egy percet.
- A lehetőség a kezedben,édes.
- Tudom – bólintottam.
- Hé,Zayn! – kiabált Kendall,a fiú pedig odajött.
A fiúk egy pasis összenézéssel jeleztek valamit egymással,kezet fogtak,és Zayn átkarolt.
- Sziasztok! – intett Kendall.
Elindultunk a repülő felé.
Már majdnem beszálltunk,mikor valaki a nevemet kiabálta.
- Regi! – Kendall volt az. Elmosolyodtam. – Itt a cím – nyomott a kezembe egy papírt.
Átölelt,majd megcsókolt. Az utolsó csók volt.
Felszálltunk a gépre. Szomorú arcok,kisírt szemek.
- Tíz óra,és otthon vagyunk – mondta Louis. Pont,mint induláskor.
- Viszlát New York – intettem az ablakon.
- Viszlát Amerika – szólalt meg Petra.
És felszálltunk. Vége. Ennyi volt. 2 hónap.
Lecsuktam a szememet,és lepörgettem az emlékeket.
A könnyeim az arcomon gördültek le. Zayn – aki mellettem ült – védelmezően átölelt.
És elaludtam.

*

Legközelebb kajakor keltettek fel.
- Nagyon éhes vagyok – hallottam Niall hangját.
- Niall te mikor,nem? – válaszolt Petra.
Összetúrtam a kaját,és inkább beraktam a fülest a fülembe,és zenét hallgattam.

Petra

    A tíz órás utazás megint keresztbetett a fenekemnek,már minden bajom volt. Ahogy szeltük az időzónákat,és haladtunk „előre” az időben,egyre jobban éreztem,hogy távolodunk.
Amit még valamikor közelinek éreztem,az mind eltűnt.
Este hétkor szállt le a gépünk Londonban.
Harry ma este még hazamegy. Tehát egyedül leszek.
A fiúktól elbúcsúztam a reptéren,Lou kivételével mindenki hazamegy a pár napos pihenőben.
Még a reptéren álltunk a csomagkiadó előtt,mikor Harry elkapta a kezemet:
- Olyan régóta szeretném ezt megcsinálni – húzott magához,és megcsókolt.
- Nem értelek…
- Megcsókolni.. Angliában.
- Jaj Harry – mosolyodtam el. – Még egy? – hajoltam oda hozzá.
- Nem kell könyörögni – nevetett fel.
Belenéztem a szemébe,de Harry ijedten elkapta a tekintetét.
- Azok ott… Anyáék – nézett oldalra. És tényleg ők voltak.
Összenéztünk,és megpróbáltunk gyorsan kommunikálni.
- Nem akarod,hogy bemutassalak? – kérdezte.
- Még nem – ráztam meg a fejemet.
- Egy véleményen vagyunk – bólintott.
- De akkor nekem el kell tűnnöm.
- Oké – adott még egy gyors csókot. – Ha van időm,hívlak.
- Rendben. Vigyázz magadra – hajoltam még oda hozzá,majd eltűntem.
Messziről még láttam,ahogy megöleli az anyukáját.
Írtam egy SMS-t Carlosnak,hogy épségben leszálltunk,majd hazafele vettem az irányt.
A két hatalmas bőröndöt elég nehéz volt végig cipelni az utcán.
Otthon már állt a bál,igazi meglepi vacsit szerveztek anyáék… Ah. Másra sem vágytam.

Regina

A reptérről Louis segített hazamenni. Nagyon fájt mindenem,mintha egy darabot téptek volna ki belőlem. De azért már jobb.
Otthon anyáék össze ölelgettek-puszilgattak,mintha két hónapja nem láttak volna.
Írtam Kendallnek,majd egyszerűen csak befeküdtem az ágyba. Mindenhez fáradt voltam…







Véleményt írni még mindig ér! ;) ♥

F o n t o s

Sziasztok!

Nagyon-nagyon-nagyon fontos bejelentenivalóim vannak.

Az első,ami most fontosabb:

Holnap 19.15-kor senki ne szervezzen programot,mert Regivel Twitcamot csinálunk! :33 Ha sokan lesztek,és szépen kértek mesélhetek a blogról is,háttérinfók,bennfentes adatok a második évadról. Amúgy meg minden lesz,ami belefér,én nem hagynám ki! ♥
Ezen a linken leszünk elérhetőek: http://twitcam.com/extsg
És amúgy Twitteren is követhettek minket:
Regi:  @Regina__Schmidt 

Petra: @Petra__15

És a második:

Arra gondoltam,hogy mivel ez lenne a 49.fejezet,a utolsó,és utána van az 50.,így nem a 49. rész lesz az utolsó,hanem az 50. .Mert úgy kerek szám,és na. :D  Hogy mikor hozom,az rejtély,de már elkezdtem.

Visszajelzést kérek,és ne felejtések,TWITCAM! :33

48. fejezet- Az utolsó....

Sziasztok!

Eltelt megint egy újabb hosszú idő,és meghoztam az új részt. Ez az utolsó előtti rész az első évadból. Remélem tetszeni fog. J Köszönöm a kommnteket,mint mindig is,most is rengeteget jelentettek. J ♥
Jó olvasást!

Regina

     A szenvedélyes csókunk az esőben nem tartott sokáig,ugyanis  Kendall elhúzódott:
- Én ezt nem akarom – rázta a fejét.
A vizes arcára néztem,majd a szőke hajára,amit az eső barnás árnyalatúvá tette.
- Gyönyörű vagy,és minden álmom te vagy. De nem akarom ezt. Figyelj…
És itt tudtam,hogy hatalmasat hibáztam. Hiszen megcsókoltam. Még akkor sem volt tiszta ez a jelentet,mikor már harmadszorra gondoltam végig. Kendall elkezdett magyarázni,de igazából nem is hallottam. Ránéztem még utoljára,majd elkezdtem rohanni.
- Hé Regi! – kiabált utánam. Nem fordultam vissza,hiszen minek. Ezt elcsesztem. A környék ismerős volt,amerre mentem,tudtam,hogy hol a hotel.
Gyorsan előkaptam a kártyámat,bejelentkeztem a recepción,és eszeveszetten rohantam fel.
- Regi?! – kérdezte Louis,mikor berontottam a lakosztályunk ajtaján.
- Ne kérdezz semmi,nem beszélek senkivel! – rohantam a szobám felé.
- Én csak… - kezdte el Louis,de faképnél hagytam.
   Magamra csaptam  az ajtót,majd ledőltem az ágyra. Pillanatok múlva kopogtak.
- Nem nyitom ki – kiabáltam vissza.
- Kérlek… - hallottam Kendall hangját.
- Nem – mondtam neki.
- Nagyon szépen kérlek.
Odamentem az ajtóhoz,majd elmondtam neki a mondanivalómat:
- Tudom,hogy elcsesztem. És tudom,szóval nem kell felemlegetni.
- Nem ezt akarom mondani – nevetett fel Kendall.
- Hanem? – nyitottam ki az ajtót résnyire.
- Imádtam a csókot – hajolt oda az arcomhoz. – De nem tehetjük ezt – folytatta. – Tudod,hogy fájt múltkor? Szívesen vagyok veled,ha beengedsz,megnézhetünk egy filmet is,vagy valami.
- Neeeeeeeeeeeeeem. Jó éjt – csuktam vissza.
- Sziviii – kopogott Kendall.
- Nem – nevettem,és nekidőltem az ajtónak.
- Deeeeee. Tudom,hogy akarod – kaparászta az ajtót.
- Mint valami rossz kiscica – nyitottam ismét résnyire az ajtót.
- Grrrr… Kendall a kandúr. Na,sziviii. Éneklek neked.
- Nem vagyok ovis,hogy énekelni kelljen – mosolyogtam rá.
Ekkor kinyílt egy másik ajtó is.
- Tűnés aludni! – kiabált ránk valaki. Oh,Liam.
- Igen apa – tűnt el Kendall. – Jó éjt szivi – szólt vissza.
Mosolyogva – vagy inkább vigyorogva – becsuktam az ajtót,de pár másodperc múlva kinyílt.
- Te is. Nyomás aludni – szólt be Liam.
- Nem vagyok álmos.
- Éjfél van. Éjfél. Holnap.. vagyis ma reggel hatkor kelünk. Fürdés,alvás. Most – mutatott a fürdő irányába. Liam a második apukám.

Petra

     Nem tudom pontosan,hogy kinek az ötlete volt az,hogy reggel hatkor kelljen kelnünk,de nem díjazom.
- Harry… Harry fent vagy? – suttogtam.
- Nem – válaszolt Harry.
Rá mosolyogtam,majd felültem. Tényleg hat óra volt.
- Kimentem,gyere majd – adtam egy puszit az orrára.
- Megyek. Olyan tíz körül.
Elnevettem magam,majd kibattyogtam az étkezőbe.
- Reggelt – intett álmosan Carlos.
- Neked is – ültem le mellé.
- Kávét? – fordult felénk Liam. Liam reggel hatkor már friss,és üde. Hogy csinálja?
- Én kérek – mondtam.
- Én is – helyeselt Carlos.
- Amúgy hova megyünk? – kezdtem el piszkálni egy lapot.
- Amúgy futni – mondta Liam. – Jótékonysági futás lesz ma.
- Miaaszar? – pislogott Carlos.
- Vicceltem. Próbálunk,koncertezünk,interjút adunk,meg ilyenek.
- Na azért. Túl álmos vagyok.

    Hétre mindenki felkelt,és fél nyolc magasságában el is készültünk.
Én Regi felé vettem az irányt,hogy számoljon be mindenről,ami történt.
Nem lepődtem meg. Vagyis a csókon nem. A lövöldözésen igen. Még jó,hogy hazaértek.
- Csáó Regi – köszönt Harry,miközben hátulról megölelt.
- Csáó Harry – mosolygott Regi. – Annyira édesek vagytok – nézett rajtunk végig.
- Meg szexik is – lépett oda Louis hozzánk. – Tegnap együtt fürödtek – újságolta.
- Ez nem igaz – néztem szúrósan Loura.
- Óh,dehogynem – helyeselt Louis.
Regi felnevetett,majd az arcára fagyott a mosoly.
- Kendall az? – kérdezte Harry. Mi igaz háttal álltunk az ajtónak,de nem lehetett más.
- Aha. Majd beszélünk,vagy valami ilyesmi. Helló – mondta Regi,és arrébb ment. Három lépést.
- Zavarban van – jegyeztem meg.
- Azaz. Én már nem – mondta Harry,és a fenekemre tette a kezét.
- Ne itt – fordultam felé.
- De ne ám! – fenyegetőzött Lou.

Regina

A lépcsőn álló szőke herceget figyeltem.
- Szia,baby – mosolygott felém. – Hogy aludtál?
- Egész jól – nevettem felé. – Te?
- Hiányzott valaki az ágyamból  - ölelt magához.
- Hé,hé,hé! Bírjatok a véretekkel! – rázta a fejét James.
- Azaz. Mielőtt még valamelyik barátod meglátja – sétált el mellettünk Logan.
Apropó Logan. Még mindig dúl a viszály a két fiú között.
- Na szép jó reggelt fiatalok! – rontott be az ajtón Jon. – Egy-kettő kapkodjátok a seggeteket,fél órás csúszásban vagyunk.
Milyen szép kis reggeli monológ.
Nos,ahogy Jon mondta „össze kaptuk a seggünket”,és indultunk.
- Első megálló. Rádiós műsor. Viselkedjetek kultúráltan. Lányok,ti is mentek.
- Értem,vettem – állt fel katonásan Louis.
- Nem kéne elhülyéskedni a dolgot,skacok – húzta össze a szemöldökét Jon. WOW. Ezt kaptuk.

     Miután a  busz bekanyarodott egy nagy épület elé – feltételezhetem a rádió épületéhez – Jon letett minket a buszról,átadott két biztonsági őrnek,és viszlát.
- Sziasztok  - dörmögte az őr. – One Direction? – mondta ki valami pocsék angol kiejtéssel.
- És Big Time Rush,igen – tette hozzá Carlos.

A biztonsági őr elengedte a füle mögött a megjegyzést,és csak fancsali képpel ennyit mondott:
- Gyertek.
Egy nagy szürke épületen keresztül vezetett az utunk,ami már magában nem volt bizalomgerjesztő.
- Oh helló – fogadott minket egy hölgy,aki enyhén szólva pörgött. – Csipkedjétek magatokat,tudtátok,hogy késtetek? Óh,mindegy,gyertek már! Igen,egyes ajtó – kinyitotta az ajtót,majd beüvöltött: - Jhon,itt vannak!
És ott hagyott. Ma mindenki rohan. Vagy csak New York ilyen.
Jhon bele is kezdett a felkonferáló szövegébe:
   - Hölgyeim,és uraim -(ez azért indokolatlan volt) – egy kis késéssel,de itt vannak. A Big Time Rush,és a One Direction! – a végét szinte már üvöltötte. – Foglaljatok helyet. Lehet,hogy nincs elég szék. Oldjátok meg. A mikrofonokat azért vegyétek fel.
- Helló New York – szólt bele Liam. Kíváncsi lettem volna,milyen sikítás van a rádió túlsó végén.
- Csapjunk bele a lecsóba! A turnétok utolsó állomásán vagytok ha jól tudom. Milyen érzés lesz,két kemény hónap után elválni?
- Hát mindenképpen megrázó,mert két hónap sok idő. Jól egymásra vagyunk már hangolódva – kezdte Kendall.
- Nincsenek viszályok? Ki fürdik,ki ne fürdik,”jaj miért hagytad itt a koszos zoknidat?!” viták?
- Szerencsére nincsenek. Kompromisszum kötő-képes emberek vagyunk. Mindent meg tudunk oldani – szólalt meg Louis.
- Értem. És kivel mi lesz a turné után?
- Hát mi itt maradunk Amerikában,a következő albumunkon dolgozunk majd – kezdte Carlos.
- Mi pedig haza megyünk Angliába,ahol a filmünkön fogunk dolgozni – fejezte be Zayn.
- Na ezek remek tervek. Lefogadom,hogy a rajongóitok örülnek neki. Nem terveztek valami közöset?
- Hát,ha már itt vagyunk,szerintem bejelenthetjük… - mosolyodott el Niall. – Készülünk egy közös számmal,a címe: Happy.
- Fantáziadús név. Sebaj. Lefogadom,hogy ez is sláger lesz. A két párunk felé fordulok. Veletek mi lesz,ha vége lesz a turnénak?
Segítség kérően Petrára néztem,hogy mondják előbb ők.
- Semmi nem változik – ölelte meg Harry Petrát. – Remek a kapcsolatunk,úgy érzem mindent meg tudunk beszélni.
- Oh,kis aranyosak. És veletek? – nézett felénk.
- Hát mivel más-más országban élünk,ezért még nem igazán tudjuk. A holnapra bízzuk – nyelt egy nagyot Kendall.
Az asztal alatt sorosan megfogta a kezemet.
- Értem… - mondta kicsit halkabban Jhon. – És veletek mizu fiúk? Vannak csajok a közelben? – fordult a többiek felé.
- Csajok mindenhol vannak,csak éppen időnk nincs – zárta rövidre Carlos.
- Az időre mindent rá lehet fogni – csóválta a fejét Jhon.
     Vagy még fél órán keresztül beszélgettünk,mire Jhon kimondta a végszót:
- Köszönöm,hogy velünk voltatok ma,srácok. Tudjátok,New York visszavár. Én is visszavárlak titeket,mára ennyi volt a „Full of gossips”,ezzel a vidám dallal köszönök el mindenkitől. Jhon Careful voltam,viszhall’ nem sokára – kapcsolta ki a mikrofonját.
Jól van. Ezen is túlvagyunk. 
- Kösz,hogy itt voltatok srácok. Én rohanok. Majd valaki kikísér titeket. Csá – futott el Jhon.
- New Yorkban mindenki siet-  rázta a fejét Liam.
 Végül két biztonsági őr elkísért minket a buszig. Ahol Jon már várt minket.
Villámgyorsan felugrottunk a buszra,pedig milliónyi rajongó állt a rádió épülete előtt.
- Rohannunk kell – lihegett Jon.
- Pedig nem is vagyunk New Yorkiak – szólalt meg Lou.
   Mindenki  felnevetett,és elhelyezkedtünk a buszba. Elkaptuk a csúcsforgalmat,és vagy háromnegyed órán keresztül araszolgattunk a dugóban. Én Kendallhez mentem,mert volt még egy lerendezetlen ügyünk.

Petra

     A busz konyhájában álltam,valami kaja után néztem,mikor hirtelen valaki megharapta a vállamat (?) :
- Harry! – fordultam döbbenten meg. -  Mi a jó eget csinálsz?
- Harapdálom a válladat? – kérdezett vissza.
- De miért? – fontam körül a kezeimet a nyakánál.
- Mert.. ah. Semmi – ölelt magához. A fülemhez hajolt,hogy senki se hallja,és belesuttogta:
- Veled akarok lenni. Nem ÚGY. Hanem,hogy mellettem fekszel az ágyon,én a kezeddel babrálok,amit te megelégelsz,és megcsókolsz. És ennek nem lesz vége.
     Akaratlanul is elmosolyodtam,hogy az én perverz Harrym milyen romantikus is valójában.
-  Az jó lenne Harry. De tudod,hogy ennyi embernél ezt nehezen lehet megcsinálni. De ha hazaérünk megígérem,hogy csinálunk egy ilyen napot – döntöttem a fejemet a homlokához.
- Csak egyet? – dugta ki a nyelvét.
- Felőlem többet is – pusziltam meg az orrát. – Nem is tudtam,hogy ennyire igényeled a babusgatást – néztem a szemébe.
- Eddig én sem tudtam – puszilta meg a nyakamat.
Még egyszer szorosan magamhoz öleltem,és megcsókoltam. Most,hogy így mondja. Tényleg jó lenne.
   Ahogy megfordultunk hirtelen a fél társasággal találtuk magunkkal szembe. Nem szóltak semmit,csak mosolyogva bámultak minket.
- Annyira aranyosak vagytok,hogy szinte már fáj – mondta Louis,és a szeméhez kapott,mintha egy könnycseppet törölne le.

Regina

   Kendallt kerestem a buszba,de sehol sem találtam. Majd eszembe jutott. Nyilván az ágyán lehet.
- Zavarok? – kukkantottam fel hozzá.
- Szoktál olyat? – kérdezte.
- Nem. Segítesz? – nyújtottam felé a kezét,hogy felhúzzon.
- Persze. Gyere – ült fel,és felsegített.
- Figyu. Anyudék mikor jönnek? – kezdtem bele félénken.
- Holnap kijönnek a reptérre – mondta kissé savanyúan.
- Öööö.. oké.
- Anya kicsit bunkónak tűnhetett,de csak félt. Mint minden anya.
- Nem haragszom rájuk – mosolyodtam el. – És mi lesz velünk? – tettem fel a kérdést. A fejemben nem hangzott ennyire drámaian. Síri csend követte a kérdésemet,Kendall idegesen az ablakon nézett ki.
- Komolyan nem tudom. Azért Anglia,és Amerika nem olyan lehidalható távolságnak hangzik. És nem lehet,csak úgy egyik percről a másikra utazgatni közöttük.
   Most,hogy így belegondolunk nem is járunk. Hiszen szakított velem. Vagy félreértés volt. Mindegy. Tudtam,hogy utalni fog arra,hogy szüntessük meg ezt a dolgot ami köztünk van.
- Én nem akarlak semmilyen kételybe sodorni,de nézd. Ha úgy döntesz,hogy van értelme a kapcsolatunknak,akkor költözz ki hozzám. Nem kell most döntened. Tessék. Itt van egy jegy a szeptemberi koncertünkre. Ha nem jössz el,akkor tudom,hogy vége,és nem akarsz semmit. Ha eljössz a házunk közös. Találunk neked itt kint munkát. Anyáék pedig meg fognak kedvelni. Itt minden rajtad áll.
  A szavai után a jegyet nézegettem. VIP-s. Tehát szeret.
- Kendall…? – szólaltam meg,de a hangom még vékonyabb volt,mint általában.
- Igen? – nézett felém.
És akkor a fejemben eldőlt. Angliai pasik ide vagy oda. Vissza kell jönnöm hozzá. Mert tényleg komolyan gondolja. Már csak  két probléma van. Hogy mondom meg Petrának? És ami fontosabb: Hogy mondom meg anyáéknak?
- Semmi – ráztam meg a fejemet,mert már el is felejtettem,hogy mit akartam valójában mondani.
Teljesen elvesztem,és a különböző terveket fontolgattam a fejemben,mikor arra lettem figyelmes,hogy Kendall megcsókolt.
A kezeit a derekamra csúsztatta,és még közelebb húzott magához. Fogaival óvatosan megharapta az alsó ajkamat,és mókásan eljátszott vele. Bele-beletúrtam a hajába,miközben átfordultunk,és én voltam belül.
- Hihetetlenül hiányoztál,szivi – simította össze az orrunkat.
A nagy csók-csatában,szinte leizzadtunk. És néhány percig,csak mosolyogva néztük egymást.
Ám ekkor a busz megállt. Megérkeztünk az aréna elé. Körülbelül kétszer nagyobb volt,mint az eddigiek,de lehet,hogy háromszor. Nem is tudom,hogy miért hívta Jon,a ma esti bulit „Finálénak”.
Lemásztunk az ágyról,majd kézen fogva elindultunk a bejárat felé,ahol a többiek már vártak ránk.
- Lassan öltöztök fel – jegyezte meg viccesen Carlos.
- Bocs,beakadt a sliccem – szállt be Kendall.
- Ó,így már minden világos. Az nagyon ciki. Nem,Harry? – fordult Louis Harry felé. A göndörkének fogalma sem volt,hogy miről van szó,csak bólintott egyet.
- Na,gyerünk. Csipkedjétek magatokat! – tapsolt kettőt Jon,majd bevezetett minket az arénába. Simán eltévedtem volna a sok ajtó,folyosó után.
- Ez az öltözőtök – nyitotta ki az „öltöző” címkével ellátott ajtót.
- Wow. Ez jó nagy – jegyezte meg Niall.
- Igen,az – zárta rövidre Jon. Nem sok időnk volt csodálkozni a fiúk mentek is fel a színpadra,mi pedig beültünk a nézősorba.
Most ott volt az alkalom,hogy beszéljek Petrával,hogy egyáltalán mit szól hozzá.
- Petra..? – szólítottam meg. Pff… mint valami idegent.
- Ha? – fordult felém,és közben Louis viccén nevetett,amit mondott.
- Semmi.. majd elmondom később – legyintettem. Lehet,hogy ez itt nem alkalmas hely.

Vége volt a másfél órás próbának. Még volt gyorsan időnk hazamenni,és átöltözni.

Petra

Mivel ma van az utolsó bulijuk a fiúknak,ezért utána vacsorázni megyünk,tehát jól ki kell öltözni.
- Harry. Melyiket vegyem fel?  - tartottam a kezemben két ruhát.
Egy rózsaszínes árnyalatút,és egy pirosat.
- Tudod,hogy kell ruhát választani? – mosolyodott el Harry. – Hogy melyiket tépném le rólad szívesebben – lépkedett közelebb.
- Akkor a pirosat? – nevettem fel.
- Talált – kacsintott Harry.
- Ezzel a cipővel? – fogtam meg egy szimpatikus magas sarkút.
- Áááááááá. Igen – sóhajtozott Harry.
Lehajoltam a bőröndhöz,és áttúrtam a kiegészítőimet.
- Tudok segíteni még? – hajolt le hozzám.
- Kiegészítőt keresek – mondtam neki.
- Ja,azt felesleges – puszilta meg az arcomat. – Ne vegyél fel semmit – állt fel.
- De.. miért?
- Meglepi – húzta még oldalmosolyra a száját,és kiment az ajtón.
Hát jó. Szeretem a meglepiket.

Fél óra múlva a nappaliban gyülekeztünk,hogy megtartsuk az utolsó fellépést. 

Bágyadt arcok,nagy sóhajtozások voltak a szobában. Nem könnyű ez az „utolsó”-s dolog.
- Holnap hazamész – ült le mögém valaki. A hangját ezer közül is felismerném,mert mindig olyan kedvesen szól hozzám.
- Tudom Carlos – fordultam felé. – Tudom.
Sírásra görbült a szám,de éreztem,hogy ennek nincs itt az ideje. Indulás van.
Harry megfogta a kezemet,Carlos csendesen lépkedett mellettünk.
Harry hirtelen kihúzta az ujjaim közül az övéit,és rám nézett:
- Menj vele – mosolygott.
- Carlosra gondolsz? – suttogtam.
- Igen – mondta Harry,és már el is tűnt. Nem volt harag,vagy féltékenység a szemében.
Közelebb lépkedtem a fiúhoz,aki a kezét a vállamra tette.,és így sétáltunk az arénáig. Ami nem volt annyira messze.
Beértünk az öltözőbe,és egy utolsó nagyölelés után a fiúk felmentek a színpadra.
- Valami baj van? – léptem Regihez,aki ugyanolyan furcsa arcot vágott,mint amilyet én vághattam.
- Nem semmi,csak kicsit szomorú vagyok – hajtotta le a fejét.
Éreztem,hogy Kendallre gondol. Nem firtatom,tudom milyen nehéz lesz elválniuk.
- Menjünk ki – húztam a helyünkre. Mint az összes bulin,külön helyünk volt a színpad mögött. A srácok néha ki-kifutottak,átöltöztek,és rohantak vissza.
A másfél órás bulinak,mint mindig most is hamar vége volt.
Gyorsan lement a fényképezkedés,és indulhattunk is. Várt ránk egy vacsora… a utolsó vacsoránk.

Egy elegáns étterembe mentünk. Elfoglaltuk a helyünket.
- Akar valaki beszédet mondani? – nyitotta ki Carlos az üveget.
- Oh,majd ééééééééén – jelentkezett Louis.
- Kíváncsian várjuk – mosolygott Harry.
- Khm… Nos. Hát eltelt ez a két hónap… - kezdett bele Louis. Éreztem,hogy a könnyeim csoportosan gyűlnek a szememben. De jó.

A véleményeteket most is várom! ♥

47.fejezet-Kiss me,stupid!

Sziasztok!




Nem mondok semmit,tudom,hogy örihari van. :D Köszönöm az aranyos kommenteket az előző részhez.♥ A sztori folytatódik,ott ahol még évszázadokkal ezelőtt befejeztem. :D
Idő és kedv hiányába egyenlőre nem jósolok második évadot magunknak,hiába is szeretnétek nagyon-nagyon. Lehet,hogy ennek a történetek elég egy évad is. Majd meglátom.
Jó olvasást.
Písz end láv:
Petra♥

Regina

Kicsit félve – helyesbítek, nagyon félve – léptem be a koripályára. 
- Jéé,már tudom mivel foglak ijesztgetni.
- Ha-ha-ha. Vicces vagy – forgattam a szemeimet.
- Maradj itt – mutatott egy üres padra.
  Leültem,majd a szememmel követtem Kendallt. Két pasihoz ment,akik egy fánál álltak. Eléggé idegesen beszélgettek egymással. Kendall hevesen rázta a fejét,majd hátrébb lépdelt. Az egyik pasi a bőrdzsekijéből előrántott egy fegyvert.
És akkor ott,abban a pillanatban,úgy szívből jövően felsikítottam.
A két pasi felém kapta a tekintetét:
- Fuss Regi! – kiabált Kendall.
  A körülöttünk álló emberek is rémülten kezdtek el szaladni,így el tudtam vegyülni a tömegben. A pult felé szaladtam,ahol a korikat lehet kikérni,ahonnan egy idegen srác szólt felém:
- Gyere be! – nyitotta ki az ajtaját. Villámgyorsan beugrottam,és elbújtam két doboz mellé. A srác leterített egy pokróccal a biztonság kedvéért,bezárta az ablakot,és az ajtót is. Majd tárcsázta a rendőrséget.
Halálra fagyva kuporogtam a két poros doboz között,és a félelemtől még sírni sem bírtam. Mindenem összerezzent,mikor lövéseket hallottam odakintről.

 Éveknek tűnő percek után a srác odahajolt hozzám:
- Elférek bent?
- Gyere – húztam még jobban össze magamat.
- Ed vagyok – suttogta,miközben bebújt mellém. –Kendall haverja.
- Óh – mosolyodtam halványan el. – Regi vagyok.
- Igen,megismertelek – bólogatott.
- M-m-mi történt? – suttogtam.
- Egy kis balhé. Elő szokott fordulni – „nyugtatott le”.
- Kik voltak azok?
Hiába volt félhomály a helyiségben,tisztán láttam a srác arcán,hogy tudja,és,hogy fél elmondani.
- Hallani akarom! – követelőztem.
- Inkább majd tőle – harapott bele az ajkába.
- És,ha tőle már nem hallhatom? – folyt le az első könnycsepp az arcomon.
- Akkor majd visszatérünk rá – sóhajtott egy mélyet.
    Annyira gyorsan történtek az események,hogy alig bírtam feldolgozni. 15 perce,még mellette sétáltam,és a „dudorával” viccelődtem. Most pedig két doboz között vagyok,egy vad idegen srác mellett,aki annyit nem mond el,hogy tulajdonképpen mi is történik.
Ekkor meghallottuk a rendőrség szirénáját,és két lövést. Egy őrült akciófilmben éreztem magamat,és nem tetszett.
- Már itt vannak. Nincs baj – tette a fiú a vállamra a kezét.
Hatalmasat sóhajtottam,és reméltem,hogy időben érkeztek.
Két kopogtatást hallottunk az ajtón. Ed félve kimászott a doboz alól,és az ajtóhoz ment. Szerencsére egy rendőr áll ott.
- Elkapták? – kérdezte Ed.
A rendőr bólintott,és határozott hangon megszólalt:
- Négy sérült van. Már hívtuk a mentőket.
- Van halálos áldozat? – másztam elő én is. A rendőr megilletődötten rám nézett:
- Nincs,hölgyem. Vagyis még nem találtunk – helyesbített az úr.
– Gyere,George – mondta egy másik.
- Kimehetünk már? – kérdezte Ed.
- Igen – mondta, ezek szerint George.

   Remegve kiléptem a kis helyiségből,ahol eddig tartózkodtam,és körülnéztem. A kiürült pályán,csak négy - öt  rendőrautó állt.
- Hol van Kendall? – csepegtek le a könnycseppek az arcomról.
- Hogy néz ki? – kérdezte egy másik rendőr.
- Szőke haj,zöld szem,kb. ilyen magas – mutattam meg.
- Sajnos még nem láttuk – rázta a fejét a férfi.
Ekkor valami kevésszer érzett gyengeség töltött el. Megkapaszkodtam Ed vállába,hogy ne essek össze.
- Megtalálják – suttogta.
A zsebemhez nyúltam,a telefonomért,de nem volt ott. Francba.
Berohantam az épületbe,de ott sem találtam. Biztos a futás alatt hagytam el.
Egyedül voltam,teljesen,azt sem tudtam,hogy melyik hotelbe is vagyunk,pénz sem volt nálam… Most éreztem talán legjobban elveszettnek magam Egyedül vagyok. New York-ban.
Leültem egy padra,és csak vártam. Hosszú percekig.
- Itt a telefonom. Hívj fel valakit – nyomta a kezembe Ed.
Kicsit arrébb mentem,és beütöttem Petra számát. De nem vette fel. Persze amikor igazán fontos lenne,akkor sohasem veszi fel.
Ekkor két kéz eltakarta előlem a világot,én pedig elkezdtem sikítani. A mögöttem álló ember befogta a számat.
- Ne sikíts szivi – mondta egy ismerős hang. Szelíden,és gyengéden.
- Úristen! – fordultam meg,és a nyakába hullottam. – Kendall,hát te élsz? – markoltam meg a pólóját.
- Úgy tűnik – simította meg a hajamat.

Eltoltam magam tőle,hogy jobban lássam. Egy két lila folt,és egy vérző kéz.
- Gyere,itt vannak a mentősök,mutasd meg nekik – húztam magammal.
- A rendőrök is itt vannak? – kérdezte félve.
- Ööö… Igen. Miért?
- Nem fontos – rágta a szája szélét Kendall. – Mutassuk meg – lépett előre.
Tudtam,hogy itt valami bűzlik. Éreztem,hogyha elmondja,akkor nagyon fog fájni az igazság.
Kendall odament a mentősökhöz,én pedig visszavittem Ednek a telefont:
- Köszi. És,ha bár,nem ismerlek,csak vagy egy órája,köszönöm,hogy megmentettél. És tényleg mindent. Bátor dolog volt.
Ed halványan elmosolyodott,és kitárta felém a karjait.
Erősen megöleltem.
- Hát,sok itt még  a tennivaló,rengeteg papírt ki kell töltenem.
Bólintottam,és a felém közeledő Kendall irányába néztem.
- Elkérhetem a telód? – néztem rá.
- Hívd inkább ezzel – nyomta a kezembe a saját telefonomat.
- H-hol találtad? – néztem mosolyogva a készüléket.
- Elhagytad futás közben – mosolygott vissza rám.
Lehajtottam a fejemet,és a kicsit karcos telefonomat néztem.

- Köszönöm – öleltem még egyszer meg.
  Kendall csak legyintett egyet,lepacsizott Eddel,és a mentősökhöz ment.
A padon ülve vártam,és a mobilomat szorongattam a kezemben. Gondolkoztam,hogy visszahívjam-e Petrát ismét,de végül nem hívtam. Úgyis tiszta ideg lenne,és Kendallt okolná. Meg hazarendelne. Én viszont még nem igazán akartam haza menni.
- Felhívtad? – ült le mellém Kendall,immáron bekötözött kézzel.
Megráztam a fejemet.
- Mit mondtak? – fordultam felé.
- Hogy semmi komoly,csak egy seb,majd újra kell kötni nehogy elfertőződjön.
- Értem. Figyelj… Nem tudom,hogy mi volt ez. Nem tudok a piszkos kis ügyeidről,eddig nem is nagyon érdekelt..De mivel ennek most a részese lettem,ezért… Elmondod? – pillantottam felé.
- Hát,ha nagyon szeretnéd.
- Fájni fog? – sóhajtottam.
- Szerintem igen – húzódott közelebb hozzám.
A bekötözött kezét néztem,pontosabban a kézfejét,ahogy az enyém felé közelíti.
- Ne ijedj meg. Amit mesélni fogok,régen volt,és talán igaz sem volt. Vagyis bár nem történt volna meg.

Egyértelműen berezeltem,és annyira féltem,hogy ez most mindent megfog változtatni.
- Nos… Hát szerintem nem lehettem több,mint 16,mikor új osztálytársaink jöttek. Spen,és Iz. Spencer,és Izaac,más néven.
Először mindenki haverkodott velük,de később sokan féltek tőlük. Először nem értettük,hogy miért. Aztán mikor elhívtak minket bandázni megértettük. Cigiztek,ittak,drogoztak…
Kiderült,hogy Spencer apja 8 éve ül börtönben,mert megölte a feleségét,Iz szülei pedig elváltak. Az anyjával élt,de az anyja minden nap leitta magát a sárga földig,és egyszer belehalt. Az apját nem találták meg,azt se tudják,hogy él-e még,ezért árvaházba került,de onnan rendszeresen kiszökött. Mikor ez kiderült,azonnal elmondtuk a szüleinknek,akik szóltak a rendőrségnek. És akkor mondták a rendőrök,hogy már régóta keresték őket. Egy ideig csak őrizetben voltak,de akkor letették értük az óvadékot,és elmehettek. Szereztek egy fegyvert,és ránk támadtak. Edre,rám..és Scottra.
- Scottra? – néztem nagyot az új név hallatán. – Ki az a Scott?
- Hát.. A barátunk volt.
- Volt? – kérdeztem,és éreztem,hogy most valami szomorú rész fog következni.
- Ránk támadtak,és ő elénk ugrott,hogy megvédjen minket.. Három lövést kapott.. És..és…és…és… - hüppögött Kendall. – Belehalt.
Megharaptam a szám szélét,hogy el ne sírjam magamat.
- Jó helyen van. És mindig a barátod marad – öleltem át Kendallt.
Kendall felnézett az égre,valami jelre várva.
- És.. utána mi lett? – távolodtam el tőle,és vártam a  történet végét.
- Utána? – szólalt meg nagy nehezen Kendall. – A fiúkat lecsukták…. És fogalmam sincs,hogy kerültek ide. Csak mikor megláttam őket,odamentem,és akkor kérdezték,hogy az én életemet,vagy a tiédet..s akkor megint lőttek,te elfutottál,én magamra vontam a figyelmet,beleugrottam a csatornába,utána jöttek,majd valahogy leráztam őket,és kivittem a rendőrökhöz őket.
Kendall annyira gyorsan magyarázott,hogy a végre szinte kapkodta a levegőt.
- Most már tudod – fejezte be.
- Ó,Kendall… - bújtam hozzá.
Megsimította a hajamat,és egy óvatos puszit adott a homlokomra. A nap már jócskán lemenőben volt,ideje lett volna hazaindulni.
- Állj… Ígértem egy narancs juice-t – nevetett fel Kendall.
- Elhalaszthatjuk..
- Tegyük át holnapra – kacsintott Kendall,és elindult a pult felé.
Én csak magatehetetlenül ráztam a fejemet,és tiltakoztam,de már mindegy volt.

Petra

  Az ágyon ültem,és idegesen doboltam az ujjaimmal.
- Hol a bánatban vannak már? – dőltem hátra,és a fejem majdnem beleütközött az ágy támlájába.
- Hé,gyönyörű. Vigyázz már magadra. Nem tudom. Elmész fürdeni?
- Aha. Az jót fog tenni – ültem fel,és megpusziltam az arcát. Már éppen húzódtam volna el,mikor Harry rám nézett a kis piszkos tekintetével,és megfogta a fenekemet.
- Nem megyünk sehová.
- De Harry – próbáltam eltávolodni tőle.
- Nincs de – nyújtotta ki a nyelvét.
   Megpusziltam a nyakát,aminek hatására enyhült  a szorítása,és  egy rafinált mozdulattal kibújtam az öleléséből.
Az ajtóhoz szaladtam,Harry pedig utánam. Hirtelen kinyitottam,és kiszaladtam a folyosóra,egyenesen a nappaliba,ott megfordultam,vissza a szobába a cuccomért,és el a fürdőig.
Nem mondom,hogy Harry nem hagyta,hogy elfussak,hiszen játszva utolért volna.
Nekitámasztottam a fejemet a fürdő ajtajának. Gyorsan engedtem vizet,és beszálltam.
Halk kopogást hallottam.
- Bejöhetek borotválkozni? – kiabált Harry.
- Gyere – nevettem fel,mert úgy emlékeztem,hogy bezártam az ajtót. De ez nem így volt.
- Legközelebb zárd be az ajtót gyönyörűm – sétált be Harry,és hallottam,ahogyan elfordítja a zárban a kulcsot.
- Siettem na. De ne húzd el a függönyt- mondtam,és amilyen gyorsan csak tudtam,próbáltam megfürdeni.
Hallottam,ahogy Harry a kád elé csoszog,és leguggol – ezt főleg a térde roppanásából állapítottam meg.
- Perverz vagyok. Nagyon szeretlek. De tudom,mi az amit egy,egyhónapos kapcsolat megengedhet magának.
- Telibe tapizol? – kérdeztem.
- Az más. Másfél éve ismerlek na. Azóta stírölöm a fenekedet,ennyit már csak megengedhetek magamnak.
Felnevettem,és kidugtam a fejemet a függönynél.
- Én miért nem foghatom meg a fenekedet?
- Azt senki se mondta,gyönyörűm – hajolt Harry oda hozzám,és megcsókolt. – De most gyorsan húzzuk ezt vissza,mielőtt úgy döntök,hogy beszállok.
Villámgyorsan lefürödtem,miközben Harry igyekezett megborotválkozni.
Kinyúltam a törölközőmért,és jó szorosan magamra tekertem.
- Itt vagyok – lépdeltem elé,a  vizes papucsomba.
- Hűűhaaa – esett le Harry álla. – Mindjárt végzek,és szétszedhetsz – mosta meg az arcát.
- Van egy jobb ötletem – fogtam meg a pizsimet,és visszamásztam a kádba. Elhúztam a függönyt,és felöltöztem.
- Így nincs meg a kísértés – támaszkodtam neki a mosdókagylónak.
- Te azt csak hiszed – indult el Harry az ajtó fele.
   Mikor kiléptünk a  fürdőszobából Louis teli vigyora fogadott minket:
- Együtt fürdés… ? Hm.. milyen kis romantikus valaki…
- Hé Lou . hajolt Harry közel Louishoz. – Tudod,hogy mi ilyen szexin nyomjuk.
- Tudom mester. Meg mesternő – nyújtotta ki a nyelvét Louis.
- Ez a beszéd – csapott egy erőset Harry Louis fenekére.
- Harrynek segghiánya van – vallottam be.
- Igen tudom. Szerinted kinek kell hallgatni?! – rázta a fejét Louis.
- Hehehehheeee – nevettem gúnyosan fel.
 - Én megyek fiatalok. De aztán csak halkan kiabálni. Jóéjt – kacsintott,és elment.
- Annyira bírom Louis – indultam a szobánk felé.
- Ja,én is – helyeselt Harry. – Hééé,emberkék! Szabad a fürdő!
  Bementünk a szobánkba,Harrynek megcsörrent a telefonja,és kiment.
Az erkélyhez sétáltam. Odakint egyre hangosabban kopogott az eső. Ahogy kinéztem a sötét utcára,akaratlanul is elkapott a félelem.

   - Itt vagyok – lépett be a szobába Harry. – Figyelj. Regiék jól vannak. Jól vannak – ismételte. – Neked meg le kell kötnöm a figyelmedet valahogy.
Elmosolyodtam,és próbáltam ne depressziót csinálni az estéből. Fáradtan lerogytam az ágyra,és mélyeket sóhajtoztam. Harry lehúzta a redőnynek szolgáló akármit,meg lekapcsolta a villanyt.
- Harry félek a sötétben – ültem azonnal fel.
- Shhh – ült le az ágyra. – Gyere ide.
Kitapogattam Harryt a sötétben,és odabújtam hozzá. Óvatosan lefeküdtünk az ágyra. Megnyugtatóan simogatta a hajamat.
- Játszunk – szólalt meg hirtelen Harry.
- Mit játszunk este 23.00 körül? – nevettem fel.
- Játsszuk azt,hogy rossz voltam,és te megbüntetsz.
- Izgalmasan hangzik – nevettem fel huncutul. -Viszont,ha nem voltál rossz,akkor nem büntetlek meg – célozgattam.
- Legyek rossz? – suttogta hamisíthatatlan perverzséggel Harry.
- Legyél – mondtam,és eltávolodtam tőle.
     Harry felnevetett,majd utánam gurult. Az ágy közepén feküdtünk. A fiú kezeit megéreztem a derekamon,majd kezeit lecsúsztatta a fenekemhez. Harry rosszfiú. J Ezután a mozdulata után,kicsit erősebben magához húzott,és nyomott egy cuppanós,nyállal teli puszit a fülemre. Magára húzott,hajam beleesett az arcába. Kezeit felfele csúsztatta a hátamon,miközben a pólómat is húzta magával. Ekkor éreztem azt a pillanatot,hogy meg kell állnunk. Harry látta a riadt tekintetemet,de csak pimaszul elmosolyodott. Vettem,akkor ez volt a célzás.
Hajamat a kezeimmel az egyik vállamra csúsztattam,majd odahajoltam a fiú arcához.
- Rossz voltál – pusziltam meg az orrát.
Esti kis akciónk kezdett átmenni valami rossz romantikus film,és gyenge pornó keverékébe,szóval ennek gyorsan véget kellett vetnem.
Pár másodpercig gondolkodtam rajta,hogy mit is kéne csinálnom.,majd kíméletlen támadást indítottam a nyaka ellen.
- Áú – nyögött fel fájdalmasan Harry. – Ennek holnapra nyoma lesz – vigyorgott. Éreztem,hogy az arcom lángba borul,és már most elkezdtem felkészíteni magamat,a „szép” beszólogatásokra.
- Harry,aludjunk – másztam le róla.
- Ne ijedezz,gyönyörű – nevetett fel Harry. – Fogunk mi még rosszaságokat csinálni.
Ismét felnevettem,és egy gyors „jó ééjt” puszi után elfordultam a  másik irányba. Harry hátulról átölelt,és így aludtunk el.



Regina

    A kivilágított New York-i utcán indultunk hazafelé.
Kendall elöl vágtatott,alig tudtam vele lépést tartani.
- Mi lenne,ha megvárnál? – szóltam utána.
- Akkor még együtt is mennénk – állt meg.
- Ha-ha-ha- nevettem fel cinikusan.
- Jaj,tudod mióta álmodozok egy ilyen lányról? – karolt át.
- Kendall,azt mondtad,hogy egy ital lesz. Egy balhé volt,és most ne kezdd el ezt.
- Mit? – húzta fel a szemöldökét.
- Ezt a „mióta álmodozok rólad” dolgot.
- Ki mondta,hogy ez rád vonatkozik?
- Van itt rajtam kívül akármilyen lány? – tártam szét a kezemet.
- Nincs. De,mint barát a barátnak elmondhatom,hogy van egy lány,akiről álmodozok.

    Először úgy éreztem,hogy rólam beszél,de most,hogy így mondja.
- Hogy hívják? –próbáltam tettetni a nem féltékenyt.
Kendall meglepett arcot vágott a kérdés hallatán,majd félvállról odadobta nekem:
- Kendra.
- Ó igazán? Mennyire passzol még a nevetek is. Tényleg összeilletek.
- Jó,nem Kendra. Kendra a matektanárom volt gimiben.
Felnevettem.
   Kendall felém sandított,és óvatosan a kezem irányába nyúlt. Tudtam,hogy mi a célja. Mégis belementem a játékába. Felnéztem rá,és elővettem a legbájosabb mosolyomat. Ám ekkor elkapta a kezét,és mélyen a szemembe nézett:
- Holnap jönnek anyáék. Találkozol velük?
Feléztem az égre,ahonnan az eső csöpögött rám. Megkapaszkodtam Kendall vállába,és lábujjhegyre pipiskedtem magam.
Orrunkat összesimítottam,és finoman a számat az ő szája felé közelítettem. Ekkor leszakadt az ég,és mi ott álltunk az esőbe. Kendall átölelt,és az ajkait az enyémnek nyomta. Nem tudtam,hogy mit csinálok. A pillanatnak akartam élni.

A véleményetekre természetesen kíváncsi vagyok.♥