49. fejezet-Viszlát Amerika!

Sziasztok!

Nos,itt az utolsó előtti rész. Extra hosszú,és kicsit szomorú. De néha ilyen is kell.
Kicsit az utolsó részre hajaz a dolog,de higgyétek el,az igazi meglepetések még csak most jönnek! J A sírós/lassú zene ajánlott. :D
És köszönöm mind a 7 (!!) kommentet,amit kaptam,régen jött már össze ennyi. Nagyon örülök,hogy tetszik a blog. Ameddig tudom,és van erőm,addig írom majd a második évadot is. De most:
Jó olvasást! J

Petra

- Khm… Nos. Hát eltelt ez a két hónap… - kezdett bele Louis. Éreztem,hogy a könnyeim csoportosan gyűlnek a szememben. De jó.
- Sokat készültem erre a beszédre,mert tegnap este nem tudtam aludni,és igen. És tudtam,hogy elfogom mondani,és el is mondom. Akár érdekel titeket ,akár nem – itt mindenki felnevetett. – Le sem tagadhatnánk,hogy a két hónap alatt egy nagy család lett belőlünk. És ebben a családban mindenki benne van. Most tekintsünk el a nemektől,mindenki lehet fiú is meg lány is . Nos,ne egy nagy család legyünk,hanem két nagy család inkább,mert akkor nem jön ki a Harrys viccem – Harry az égre nézett kérlelően,hogy Lou ne égesse be annyira. – Szóval. Liam lenne az egyik apuka,mert Liam olyan apáskodó,de mi így szeretjük. Jon lenne az anyuka,mert ő is mindig a kicsi csibéinek tekintett minket. A másik család feje Kendall lenne,mert ha kell helyén van az esze,meg egyébként is. A mi Regi anyánkhoz más pasit nem adhatok – nézett Lou Regiékre. – Petra és Harry lenne a  két család hormonzavaros emberkéje,akik nem bírnak a vérükkel. Petra lenne Regiék lánya,Harry pedig Liamék fia. És ő mindenféle huncutságokat művelnének egymással,miután a szülők elaludtak.
- Nem mintha most mást csinálnának – szólt közbe Niall,mire mindenki felnevetetett.
- Na igen – helyeselt Louis. - A Liam-Jon páros még dédelgetne egy kisfiút Zaynt,mert úgy is annyit alszol mostanában. James lenne a bölcs,”mindig akkor bukkanok fel ha gáz van” nagypapa. És lenne egy unokatesó,akivel jól el lehetne játszani,Logan. A másik családba lenne még egy kisbaba,Niall,mert neki is  a két kedvenc tevékenysége az evés,és az alvás. Ide jön még Carlos,a féltő-óvó nagybácsi,Kendall tesója.
- És te? – kérdezte Regi.
- Ja,hát én természetesen Harry tesója lennék,Liam apától,és Jon anyától. Ne kérdezzetek semmit,hogy,hogy jött,mert fogalmam sincs. Fáradt voltam. Komolyra fordítva a szót. Nagyon bírtalak titeket,és tényleg hihetetlen dolog,mind az amit itt átéltünk. Csak néhány kép ugrik a szemem elé,de már nevetnem kell rajta. Köszönök mindent srácok,fantasztikusak vagytok – Louis abbahagyta a beszélést,és lenézett az asztalra. Hatásszünet.
- Na ki éhes? – kérdezte Niall,mikor Louis nem folytatta a beszédet.
- Várj,előbb tapsoljatok meeeeg! – kiáltott fel Lou. Ja,hogy vége.  Gyorsan megtapsoltuk,és jöhetett az előétel.
      Valami leves volt,egész tűrhető. A főételnek rántott sajtot,vagy cordon bleut kérhettünk. Az is mennyei volt. És utána jött a desszert. Jon azt mondta,hogy Carlos szólt neki,hogy ha tudnak akkor ilyen tortát csináljanak,mert ez igazán kötődik hozzájuk,így gát izgalmasan vártuk.
Mindenki ezerrel kutatott az agyában,hogy mi is lehet,mi az ami minket jellemez.
- Mééééééééééz – mondta,Harry,és mindenki felnevetett. A méz talán az első közös Parry moment,amióta itt vagyunk,mert az üvegezés alkalmával kellett lenyalnom Harry hasáról a mézet.
Ekkor viszont kinyílt a teremajtó,és betolták a kocsit.
- Hát persze! – jutott Niall eszébe. – Gumicukor! – tapsolt kettőt. A Party Szervizünknél  gumicukor volt az előétel.
- Carlos…. – néztem rá nevető szemekkel,hogy milyen kis ügyesen emlékszik rá.
A fiú csak felém mosolygott,és elkezdte enni a tortát.
A vacsora után,még sokat beszélgettünk,nosztalgiáztunk. Éjszaka egyre értünk haza.
- Nagyon álmos vagyok – csoszogtam be a hotelba. – De nem akarok aludni – rogytam le a kanapéra.
- Pedig muszáj lesz – ült le mellém Harry. A vállára hajtottam a fejemet,ő pedig átölelt.
- Jöhetek? – kérdezte Carlos.
- Itt a másik kezem – nevetett fel Harry. Carlos leült Harry másik oldalára,és ő is rádőlt.
- Kicsit szorongok,de… túlélem – nyögött fel Harry.

Én itt aludtam el,de reggel már az ágyamban ébredtem.
Harryvel,és Carlosszal együtt.


Regina

    Este miután hazajöttünk,felmentem a szobámba,becsuktam az ajtót,és hagytam,hogy elnyomjon az álom. Le se fürödtem,át sem öltöztem,semmi.
Viszont kora hajnalban mocorgást hallottam. Éppen,hogy résnyire nyitottam csak ki a  szememet,láttam,hogy Kendall az.
- Mit csinálsz itt? – mormoltam álmosan.
- Eljössz velem meginni egy bio narancslét? – suttogta.
Álmosan elmosolyodtam – vagy elgrimaszoltam,nem tudom minek látszott – és megszólaltam:
- Hány óra van?
- Fél hat – ült le az ágy szélére Kendall.
- Egyik kávézó sincs nyitva ilyen korán.
- De addig sétálhatnánk. Légyszi. Utolsó óráink – mondta ki Kendall a nehéz szavakat.
- Még tíz percet kérek alvásara.
- Oké – feküdt le mellém,és átölelt. Összesimította a homlokunkat.
Átjárt a nyugalom,a békesség. Már most éreztem a könnycseppeket a szememben. Lesz itt még ma bőgés.
Kendall tíz perc múlva ismét keltegetett:
- Naaa?
- Jó,oké – nyitottam ki a szememet. Ami egy gyönyörű zöld szempárral találkozott. Olyan régen éreztem már ezt az érzést.
Kimásztam az ágyból,majd kérdőn néztem a fiúra:
- Átöltözhetek?
- Csak nyugodtan – vigyorodott el.
- De nem úgy… Hanem,hogy kimész.
- De annyira gyönyörű vagy – állt fel az ágyról,és a karjaiba vont. – Miért akarod elrejteni előlem ezt? – puszilta meg a nyakamat.
- Nézd  Kendall. Nem történt köztünk semmi több a csóknál,és ezt nem hiszem,hogy az utolsó nap kéne elrontani. Szóval kapd össze magadat,és menj ki,ameddig felöltözök – mutattam az ajtó felé.
- Dee…
- Ne nehezítsük egymás dolgát.
Kendall szótlanul kiballagott,én pedig átöltöztem.
- Itt vagyok – léptem ki az ajtón,de Kendall sehol sem volt. – Hahó – szólítottam vékony hangon.
- Hagyjuk a francba a narancslevet kérleeek – ugrott ki hirtelen a fürdőből.
- Mi van? – néztem felé.
- Ez van – jött felém. Kiszedte a hajgumimat a hajamból,szorosan átölelt,és elkezdett befelé tolni a szobába,miközben az ajkaink lágyan súrolták egymást.
Ledöntött az ágyra,és amikor elkezdte felfelé húzni a pólómat akkor esett le,hogy mit akart.
- NEM – vettem el a kezét a hasamtól.
- De….
- Nem – ráztam a fejemet.
Arcáról lefagyott a mosoly,lehajtotta a szemét.
- Hülye vagyok – suttogta.
- Nézd,drága – emeltem fel az ujjaimmal a fejét. – Nagyon szeretlek. De ennek így semmi értelme nem lenne. Kérlek – pusziltam meg az arcát.
- Nagyon szeretlek – dőltünk le az ágyra,miközben szorosan tartott. – Nem akarlak elveszíteni – sóhajtott.
Ilyenkor nem tudom eldönteni,hogy melyikünk a fiú ebben a kapcsoltban. Mert általában a lányok vernek le hisztit.
- Nézd Kendall. Én is nagyon szeretlek. De a szerelmet nem csak azzal lehet kifejezni,hogy lefektetsz,azt’ jól van. Hiányozni fogsz,de értsd meg: Haza kell mennem. És ne játsszuk a brazil szappanoperát,mert még nehezebb lesz. Oké?
- Oké – mondta szomorúan.
Ölelkezve feküdtünk az ágyon,és én elaludtam.
Kendall újabb keltegetésére ébredtem.
- Fél tíz van – puszilta meg a homlokomat.
- MI?! – pattantak ki a szemeim.
- Tizenegykor megyünk a reptérre.
- Tudom – ugrottam fel.
Kirohantam a folyosóra.
- Gyere nekem! – fogadott engem Zayn.
- Bocsi,nem akartam – néztem felé.
Zayn csak flegmán megforgatta a szemét.


Petra

    Kissé meglepődtem,amikor a két fiú között találtam magamat.
- Reggelt baba – köszönt Harry.
- Szia…sztok – köszöntem kissé bizonytalanul. – Hogy kerülsz ide? – néztem Carlosra.
- Hm? Mi? – nyitogatta a szemét a fiú. – Ja semmi csak. Ölelj meg,ma van az utolsó nap – húzott magához Carlos.
- Jobb nem tudnom a történteket? – öleltem vissza.
- Azt hiszem – válaszolt Harry.
Álmosan Carlos vállába temettem az arcomat.
- Lent várlak titeket – állt fel Harry.
- Váááááárj – engedtem el Carlost.
- Hm? – fordult felém gyorsan Harry. Kicsit túl gyorsan,mert összeütköztünk.
- Csak ez – pusziltam meg gyorsan a száját.
- Ja. Maradok még – puszilt vissza. – Neem megyek. Lent találkozunk – állt fel.
Kicsoszogott az ajtóig,majd elment.
- Ki hitte volna,hogy az utolsó nap,egy ágyban fogunk ébredni – néztem a plafon felé.
- Én nem – válaszolt Carlos.
- Én sem. Amúgy mit csináltatok este,amiről nem kell tudnom? – pillantottam felé.
- Az egy olyan dolog,amiről nem kell tudnod.
 - Ugye nem leszek tőle terhes? - Carlos mélyen hallgatott. – Vagy mégis?
- Neeeeeeeeeeeeem – nevetett fel. – Csak kicsit ittunk,megünnepeltük a sikeres turnét.
- Aha. Szóval kicsit.
- Egészen hangyányit – mutatta a kezével Carlos.
- Vagyis….
- Nem emlékszek semmire,fáj a fejem. Odáig megvan,hogy elvittük a magas sarkúdat,és abból ittunk.
És ebben a percben felforrt az agyvizem.
- Menekülj Pena,amíg tudsz! – kezdtem el felé fordulni.
Carlos kipattant az ágyból,és rohanásnak indult. Én pedig utána. Át a folyosón egészen a konyháig.
- Na neeem bántjuk – kapott el egy kéz.
- Looooouu! Engedj eeeeeel! – kapálóztam a kezében.
- Neeeeeeem – utánozta Louis a hangnememet.
- Deeeeeeeeee – mondtam,és emeltem a lábamat,hogy megkeressem az érzékeny pontját.
- Szabad vagy! – engedett el Lou.
- Miért engedted eeeel? – kiabált Carlos.
- Mert szeretnék szülő lenni – kiabálta vissza Louis.
Futottunk még egy kört a házban. Élmény volt.
- Hol van a magas sarkúm? – lihegtem.
- Arra már nem emlékszek,hogy hova raktuk – fújtatott Carlos is.
- Csak úgy mondom,hogy tíííííííz óra van – sétált el mellettünk James.
- Uh basszus. Ezt most megúsztad Pena. De legközelebb…
- Nem lesz legközelebb – karolt át.
- Sohase tudhatod.
Ezután a kis közjáték után összecuccoltunk. Rá kellett ülni a bőröndömre,hogy be lehessen húzni.
- Készen vagytok? – kiabált  Jon.
Éppen a bőröndjeinket cibáltuk ki a folyosóra.
- Mindjááárt – erőlködött Harry.
Egész bőrönd hegyek álltak az ajtónál.
- Oh,baby,I’m so lonley – énekelgetett Niall a táskáján ülve.
- Ez mi haver? – lépett oda hozzá Louis.
- Nem tudom. Az érzéseim. Louis ne hagyj itt – borult Niall Lou nyakába.
- Niall… Én veled megyek.
- Ja. Akkor Carlooooos – ugrott fel Niall,és a fiú után ment.
- Nem ittam a cipőből – kezdett el rohanni a fiú.
- Miről beszélsz?! – értetlenkedett Niall.
- Semmi-semmi – futott vissza Carlos.
- Na,egy-kettő-három – tapsolt Jon. – Készen álltok?
- Neeeem – mondta mindenki egyszerre,mérhetetlen szomorúsággal.
   Jon nem mondott rá semmit,csak kinyitotta a lakosztály ajtaját.
Még egy utolsó fájó pillantást vetettem a kecóra,és agyő.
A hordárok segítettek levinni a cuccunkat,és bepakolták őket a kisbuszba.
Jon fizetett,amíg mi beültünk.
- Az utolsó útjára indul a kis vonat..óóóóó – énekelgetett Niall. Ma egész dalos kedvében van.
- Niall ez egy busz – törte meg a hangulatot Louis.
- Nem érdekel,mert a lelke énekeel. Oh-oh-oh-oh – válaszolt – pontosabban énekelte vissza – Niall.
 - Hát jó,haver. Te érzed. Akkor indítsuk be a kis gőzöst! – fütyült Louis.
- Hé,Petra. Elkérhetem a telódat? – ült le mellém Carlos.
- Tessék – nyújtottam át. – Miért?
- Kiírom belőle a fiúk telefonszámát.
- De hát…
- Véletlenül kitöröltem őket – magyaráztam meg.
- O-oké.

10 percen belül kint voltunk a reptéren.

Regina

     Ismerős volt már ez a „reptéren vagyunk” feeling. Most mégis sokkal idegesebb voltam,mint általában. Nem attól a ténytől féltem,hogy repülni fogunk. Nem. Annál egy sokkal ijesztőbb dologtól. Kendall anyukája.
A reptéren több száz emberből is kiszúrtam őt. Őt,akivel soha nem leszünk öribarik.
- Csókolom – köszöntem illedelmesen.
- Szia – mosolygott rám Kendall anyukája. – Ne haragudj mind azért,amit a legutóbbi találkozásunknál csináltam. Egyszerűen elborult az agyam,mert benned is egy lányt láttam. Jessiet. Aki darabokra törte a fiam szívét,de tudom,hogy nem minden lány ilyen. Sőt. Te nagyon különleges vagy közöttük. Ha visszatérnél bármikor is,és esetleg folytatnád a fiammal… Be vagy fogadva a családba – mosolyodott el.
- Nem vagyok haragtartó. És köszönöm – vigyorogtam bájosan. Azért az utolsó előtti mondata ütött. Vagyis igen. Vagy nem. Vagy nem tudom….
- Én csak ennyit akartam. Egy ölelés? – tárta szét  a kezét.
- Persze – így történt a megbarátkozásom Mrs. Schmidttel. Kathy nénivel. Vagy,hogy hívjam.
- Én megyek. Vigyázzatok magatokra – lépett el tőlem a fiához.
- Na ez egész jól ment – suttogta a fülembe Petra.
És tényleg.

Petra

    Kendall apukája nem tudott kijönni a reptérre. Sajnáltam. Pedig jó lett volna vele találkozni.
Regivel leültünk egy padra,amíg a fiúk leadták a csomagokat.
- Hé nézd mááár! – mutattam előre.
- Mi az,hol? – kérdezte Regi.
- Nézd azt a két aranyoskát ott – böktem előre. – A balost. Akik felénk jönnek.
- Aha – nevetett fel Regi.
A két srác nem csak felénk jött. Egyenesen hozzánk jöttek.
- Szia Kevin vagyok – nyújtott kezet a balos. Wow.
- Petra,örülök.
- Ő Kenneth – mutatott a jobbosra.
Regire néztem,amolyan „wowowowowowowowow. Idejöttek bemutatkozni. Oh máj gád” arccal.
- Ismerjük egymást? – kérdeztem mosolyogva.
- Hát soha nem találkoztunk,de… Unokatestvérek vagyunk,vagy mi.
Hát neee. Ilyen nincs.
Regi felnevetett,mire a fiúk lég érdekesen néztek.
- Tök jó – mondtam minden reményemet elvesztve. – Anyutok küldött ide,igaz?
- Aha – felelték egyszerre.
Bólintottam egyet.
- Igazából biztos lenne közös témánk,de mivel sohasem találkoztunk…
- Egyszer már találkoztunk – javított ki.
- Mikor?
- Hát a keresztelődön… - újságolta Kevin.
- Jaj,tényleg! Emlékszem! – kiáltottam fel. – Ja,nem. Mégsem – mondtam,mire mindenikből kitört a nevetés.
- Egyszer majd,ha lesz időnk alaposabban megismerjük egymást – kacsintott Kevin.– Nem jöttök mostanában New Yorkba? Itt leszek decemberig.
- Addig lehet,hogy jövünk.
- Oké. Jó utat,meg minden – öleltek meg a fiúk,majd elmentek.
Néztem a két távolodó,ismeretlen ismerőst,majd Regi felé fordultam:
- Miért vagyok ilyen szerencsétlen?
Regi csak felnevetett,és legyintett egyet. Hát jó.
Közben a fiúk visszaértek.
- Tíz perc múlva be kell szállunk – közölte szomorúan Louis.
- Hogy mi? Máris? Neeeeee! – kiáltott fel Regi.
- Kezdjetek el búcsúzkodni – mondta Jon.
Olyan gyorsan történt minden. Nem lehet vége.
- Kezdem én – nyelt egyet Jon. – Örülök,hogy megismerhettelek titeket. Fantasztikusak voltatok,és mindig a  maximumot nyújtottátok. Maradjatok ilyenek. Oké? – ölelt meg sorba mindenkit.
Mindenki a szájába harapott,hogy visszafojtsa a könnyeit.
James indult el először,és végighaladt mindenkin. Én a „sor” végén álltam,de már kész voltam.
- Szia – köszönt.
- Szia – köszöntem vissza.
- Emlékszem,amikor bemutatkoztál.
- Én is. Meg voltál lepődve.
- Jó,na. Schmidt voltál – nevetett fel,de egy másodperc múlva el is tűnt a mosoly az arcáról. – Hiányozni fogsz. Ölelés? – tárta szét a kezét.
- Jaj,James – öleltem meg.

Regina

Logan ballagott felém.
- Ne haragudj – kezdte halkan.
- Semmiért sem haragszok. Az érzéseket nem lehet szabályozni. Nem lehet megtiltani nekik semmit.
Logan elmosolyodott,és csak megölelt.
- Csodálatos lány vagy. Vigyázz magadra – suttogta.

- Köszönöm Logan. Te is.
Logan elengedett,és megláttam a szőke hercegemet. Aki miatt értelmet nyert ez a két hónap.
A könnyeim kicsordultak.
- Naaa. Ne sírj – ölelt magához.
Ez az egy mondat,amit nem voltam képes felfogni.
- Nagyon-nagyon-nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem,nyuszi – csókolt meg sokszor egymás után.
A könnyeim patakokban hulltak.
- Nemsokára megint itt leszünk,együtt. Oké? – törölte le az egyik könnycseppet az arcomról.
Csak bólogattam,és megöleltem. Már mindeniktől elbúcsúztam.
- Csak ne legyél szomorú. Mert nem meghalunk. Csak elmegyünk. Haza mész. Kérlek – simogatta a hátamat.

Petra

- Na kitől lesz a legnehezebb elbúcsúznom? – jött felém Carlos.
- Jaj,ne csináld ezt – öleltem meg. Mélyet sóhajtottam,miközben a könnyeimet próbáltam visszatartani.
Majd szipogásra lettem figyelmes.
- Carlos,te sírsz? – toltam el magamtól,és egy ugyanolyan könnyvisszafojtós fejet láttam.
- Neem… csak. A parfümöd csípi a szememet – törölte le gyorsan a könnycseppeket.
- Te jó ég – öleltem meg zokogva. – Ugye látjuk még egymást?
- Remélem. Persze,hogy látjuk.
Hangosan szipogtam,miközben a könnyeimmel áztattam Carlos ingjét.
- Na aztán,csak  mértékkel mulatozzatok Harryvel.
- Jaj,ne csináld már ezt – nevettem fel.
- Hiányozni fogsz .
- Te is nekem.
Harry lépett mellénk.
- Hogy vagytok? – kérdezte együtt érzően.
- Nem túl jól – feleltem.
- Elkérhetem egy percre? – nyújtotta ki a kezét Carlos felé.
Felnevettem,és bólintottam.
- Vigyázz rá – hallottam Carlos hangját.
- Vigyázok rá. Te meg magadra. Ne sírj,mert felszedsz valami meleg spanyol embert! – felnevettek. – Minden jót,haver – ölelték meg egymást.
- Két perc – mondta Jon.
Még egy gyors ölelés mindenkinek,elköszöntem Kendalltól. Az unokatesóm. Még most is fura ezt kimondani.
- Indulás. Be kell szállnotok.

Regina

    Ledermedtem. Nem akartam menni. Csak még egy percet.
- A lehetőség a kezedben,édes.
- Tudom – bólintottam.
- Hé,Zayn! – kiabált Kendall,a fiú pedig odajött.
A fiúk egy pasis összenézéssel jeleztek valamit egymással,kezet fogtak,és Zayn átkarolt.
- Sziasztok! – intett Kendall.
Elindultunk a repülő felé.
Már majdnem beszálltunk,mikor valaki a nevemet kiabálta.
- Regi! – Kendall volt az. Elmosolyodtam. – Itt a cím – nyomott a kezembe egy papírt.
Átölelt,majd megcsókolt. Az utolsó csók volt.
Felszálltunk a gépre. Szomorú arcok,kisírt szemek.
- Tíz óra,és otthon vagyunk – mondta Louis. Pont,mint induláskor.
- Viszlát New York – intettem az ablakon.
- Viszlát Amerika – szólalt meg Petra.
És felszálltunk. Vége. Ennyi volt. 2 hónap.
Lecsuktam a szememet,és lepörgettem az emlékeket.
A könnyeim az arcomon gördültek le. Zayn – aki mellettem ült – védelmezően átölelt.
És elaludtam.

*

Legközelebb kajakor keltettek fel.
- Nagyon éhes vagyok – hallottam Niall hangját.
- Niall te mikor,nem? – válaszolt Petra.
Összetúrtam a kaját,és inkább beraktam a fülest a fülembe,és zenét hallgattam.

Petra

    A tíz órás utazás megint keresztbetett a fenekemnek,már minden bajom volt. Ahogy szeltük az időzónákat,és haladtunk „előre” az időben,egyre jobban éreztem,hogy távolodunk.
Amit még valamikor közelinek éreztem,az mind eltűnt.
Este hétkor szállt le a gépünk Londonban.
Harry ma este még hazamegy. Tehát egyedül leszek.
A fiúktól elbúcsúztam a reptéren,Lou kivételével mindenki hazamegy a pár napos pihenőben.
Még a reptéren álltunk a csomagkiadó előtt,mikor Harry elkapta a kezemet:
- Olyan régóta szeretném ezt megcsinálni – húzott magához,és megcsókolt.
- Nem értelek…
- Megcsókolni.. Angliában.
- Jaj Harry – mosolyodtam el. – Még egy? – hajoltam oda hozzá.
- Nem kell könyörögni – nevetett fel.
Belenéztem a szemébe,de Harry ijedten elkapta a tekintetét.
- Azok ott… Anyáék – nézett oldalra. És tényleg ők voltak.
Összenéztünk,és megpróbáltunk gyorsan kommunikálni.
- Nem akarod,hogy bemutassalak? – kérdezte.
- Még nem – ráztam meg a fejemet.
- Egy véleményen vagyunk – bólintott.
- De akkor nekem el kell tűnnöm.
- Oké – adott még egy gyors csókot. – Ha van időm,hívlak.
- Rendben. Vigyázz magadra – hajoltam még oda hozzá,majd eltűntem.
Messziről még láttam,ahogy megöleli az anyukáját.
Írtam egy SMS-t Carlosnak,hogy épségben leszálltunk,majd hazafele vettem az irányt.
A két hatalmas bőröndöt elég nehéz volt végig cipelni az utcán.
Otthon már állt a bál,igazi meglepi vacsit szerveztek anyáék… Ah. Másra sem vágytam.

Regina

A reptérről Louis segített hazamenni. Nagyon fájt mindenem,mintha egy darabot téptek volna ki belőlem. De azért már jobb.
Otthon anyáék össze ölelgettek-puszilgattak,mintha két hónapja nem láttak volna.
Írtam Kendallnek,majd egyszerűen csak befeküdtem az ágyba. Mindenhez fáradt voltam…







Véleményt írni még mindig ér! ;) ♥