34/1. fejezet-Tabu-avagy ki ne mondd,hogy szakítás /Ötöööödiiiik díííjaaam♥

Sziasztok!

Eltelt,több,mint egy hét,és itt van az új rész. Jó,nem mondom,hogy hurrá,meg milyen gyorsan készen lett,de próbáltam sietni. Sehogy sem tudtam megfogalmazni egy részben,ezért két részre bontottam a fejezetet. J 
Jaj,és igen nem felejtettem el a FANTASZTIKUS ötödik díjamat sem,amit  Dreamy Girl~-től kaptam. Köszönöm♥
A kérdéseidre válaszolok,viszont egy kicsit lejjebb írtam le magamról dolgokat,szóval azt most nem. J

Kedvenc színed? Zöld J

Ki lennél a blogodból? Petra. Hahahahaha :D

Ha lehetnél melyik sztár lennél? Hú,ez jó kérdés. :D Talán P!nk..Vagy Ke$ha J

Kedvenc ételed? Pizzaaaaaa *.*

Kedvenc romantikus filmed? Nem szeretem a romantikus filmeket…Upsz :$

Milyen zenét hallgatsz? Komolyzenét. Vicceltem :D Pop,elektro..néha punk…

Szerelmes vagy? Nem. J

Mért lettél blogger?  Hát az úgy volt..Hogy ez egy hosszú sztori. Csak mert…Vagyis „Mer mér ne?!” :D

Eddig hány díjad volt? Négy. J

Benézel majd valamikor az oldalamra? Természetesen.

Örülsz a díjnak? Naaagyoooooon♥

Na,és akkor,ezután a  is felvezetés után,jöjjön a  34. fejezet első része. J

Petra

    Hangos visításban törtem ki. Valaki befogta a szememet,és nem láttam semmit. Pár másodperc múlva,viszont rájöttem,hogy egy vicc áldozatának estem,de nem igazán tetszett a dolog. A fiúk nevettek,elég hangosan,én viszont,kimásztam az „ijesztgető” kezei közül,és elindultam.

- Hé,Petra! – szólt utánam Louis.
- Nem volt vicces- fordultam meg halál komolyan.
      A fiúk még mindig röhögtek,és vissza-vissza „játszották”,az elmúlt pillanatokat. Leültem egy távolabbi padra,és megvártam amíg befejezik. De,egy jó 30 másodperc után megelégeltem,és felálltam.
- Hagyjátok már abba! – üvöltöttem rájuk.
     Nem nagyon hatotta meg őket,ezért nyomatékosítani akartam,hogy most igenis berágtam,ezért elindultam az utca felé.
Hallottam  még valami olyasmit,hogy „Hé Rómeó menj utána!” . Hallottam,hogy Harry elkezd futni,és,hogy egyre közelebb ér hozzám. Én is neki indultam,de csak a sarokig. Ott bevártam őt.
     - Nem vagyunk formában? –lihegett Harry,de ügyet sem vetettem rá. –  Jaj már csak  vicc volt! Ne sértődj már ennyire be!
Ránéztem a fiúra,amolyan „Ez most nem játék,és nem volt vicces” nézéssel,aki valószínűleg egyből vette a lapot.
- Valami baj történt? –kérdezte ijedten.
 Próbáltam minél hihetőbben rázni a fejemet.
- Aha. Szóval történt. Akarsz róla mesélni?
- Nem,most nem – hajtottam le a fejemet.
- Jó. De figyelj,ha el akarod mondani,akkor nyugodtan. Nem muszáj most,nem muszáj ma,sőt ha akarod ne is mondd el. De remélem tudod,hogy rám mindig számíthatsz,a titkaid jó helyen lesznek nálam.
     Erre elmosolyodtam,és bólintottam egyet.
Harry magához húzott,és megölelt.
Mélyeket sóhajtottam.
- Hé, bébi. Bármit,jó? – kereste a tekintetemet.
Csak halvány fények égtek az utcán,de pontosan elég volt nekünk.
Kezével finoman megfogta az államat,és megcsókolt. Hosszan,érzékien.
     Az utca végéből tapsot hallottunk,nyilván a fiúk voltak azok.
- Mintha egy filmből ugrottatok volna ki – nevetett fel Louis. – Bocs,nem akartalak megijeszteni – mondta,és a kezét átdobta a vállam felett.
 Legyintettem egyet,amolyan „Elnézve,de legközelebb ne” stílusban.
És így indultunk haza.
Már a parkolóban jártunk,amikor hirtelen Niall felkiáltott:
     - Még csak éjfél múlt két perccel!
Tényleg,az idő.
- Jó,nem érdekel,álmos vagyunk menjünk fel – nyüszögött Zayn.
- Még két-három percet bírj ki – mosolyogtam felé,de mosoly helyett,egy grimaszt kaptam.
Pár másodpercig néztük egymást,majd sipákolva magához ölelt:
- Fááááraaadt vagyooooooook.
- Egy kicsit Zany,már csak egy nagyon kicsit kell kibírnod.
Ez úgy nézhetett ki,mintha az óvó néni,és egy kiscsoportos beszélgetne.

     Majd végül vártunk,még tíz percet,és felmentünk. Már mindenki aludt,nagyjából,ezért csak halkan közlekedtünk.


Regina

   Kendall hirtelen „bejelentése” sokkolt. Mármint az,hogy beszélni akar. De ne akarjon,mert egy ilyen után mindig szakítás jön. Vagy valami ehhez hasonló.
Majd végül erőt vettem magamon,és felé fordultam,hogy a szemembe mondhassa,amit mondani akart.
 - Tudod,a  látogatás – kezdte drámaian. Sejtettem. Annyira éreztem,hogy a találkozásról akar beszélni. – A szüleim véleménye nekem nagyon fontos,de…
   Kiborultam. Elég volt. Anyuci kicsi fia,egész este tartja benne a lelket,éjszaka meg közli,amit közöl. Meg sem vártam a mondandója végét,felálltam,és kimentem az ajtón. Elég erősen becsaptam,hogy valaki felkeljen,kijöjjön,és elmondhassam neki a bánatomat.
Így is lett.

Zayn


   Végre,elfeküdhettem az ágyon,lehunyhattam a szememet. Mély álomba zuhantam,de nem aludhattam sokat,mert egy hangos ajtócsapódás felébresztett. Nem is foglalkoztam vele,gondoltam,valaki nagyon elemében van. De jobban  elméláztam rajta,hogy ez hangos volt. Túl hangos,hogy a folyosó másik feléről jöjjön.
   Mivel a hotelnek két épületszárnya volt,és én a második számúban aludtam,valamint rajtam kívül még a két szerelmes pár aludt ott,ezért valószínűleg náluk csapódott az ajtó.
   A lustaságomat legyűre a kíváncsiságom,ezért fogtam magamat,és kinéztem az ajtón. Meglepetésemre Regi ült kint a folyosón. Fejét,kezébe temette,amiket a lábain pihentetett. Zaklatottnak tűnt. Vagy fáradtnak. De az is lehet,hogy csak bújócskáztak,és most számol.
Ám a hangos hüppögése,nem ezt bizonyította,ezért gyorsan odamentem hozzá.
    - Mi történt? – kérdeztem tőle,de nem kaptam választ. Vagy kaptam,egy hangos „brühühü” féleséget. De ez nem oldott meg semmit.
- Gyere mossuk meg az arcodat,vagy hozok neked vizet. De inkább gyere a konyhába,ott kényelmesebb – mondtam. Regi nem szólt semmit,tovább sírdogált,ezért óvatosan felemeltem,és kivittem a konyhába. Nem ellenkezett. Itt akkor már nagy a baj. Mert köztudott,hogy Regi a legeslegjobban azt utálja,ha emelgetem. Ugyanis elmondása szerinte „Nem tudsz megemelni csávókám”,és mindig hiszti van belőle. De most még egy vállon ütést se kaptam,így tudtam,hogy ez most nem csak játék.
- Akkor még egyszer. Mi történt? – közben a szekrényben pohár után kutattam.
Választ nem kaptam. Megint.
    Adtam neki egy pohár vizet,amibe beleivott,de két nyelés között kitört belőle a sírás. Te jó ég.
Kiesett a kezéből a pohár,egyenesen a földre,és  darabokra törött. Már majdnem leugrott volna a székről,ha nem fogom meg.
- Normális vagy? – húztam fel a szemöldökömet. – Képes vagy beleugrani a szilánkokba?
A  vállát rángatta.
- Mi ez a zsivaj, kérem szépen? – jött ki Louis. Egyből felismerte,hogy nagy a baj,és rávágta,hogy akkor hívjuk Petrát. Próbáltam megértetni vele,hogy Petra ,meg Harry,hogy izé…De Louis csak elengedett egy perverz vigyort – ami egyébként ijesztőbb volt,mint általában- és elindult a szobák felé.


Petra
  
    Nagy nehezen sikerült elhelyezkednem,és éppen,hogy álomra hunytam a szememet,valaki benyitott:
- Nem érdekel,hogy mit csináltok,a konyhában katasztrofális helyzet van,Petra öltözz fel,és gyere – aha,tehát Louis volt az. Nem tudom,hogy egészen pontosan mit értett azon,hogy öltözzek fel. Mindegy. Kimegyek pizsibe – vagyis még az első napokban kapott „Hey my name is Mrs. Stylinson” feliratú felsőmbe,és a pizsi nacimba – ha meg nem jó,majd visszaküldenek.
     Az ajtón kilépve,arra lettem figyelmes,hogy a  konyhában ég a villany,ezért automatikusan oda mentem. Meglepetésemre,nem csak Lou volt ott,hanem Zayn,és…És…Regi is. Szipogást hallottam,ami valószínűleg nem fiúból jött ki,ezért gyorsabbra vettem a tempót,és egy hirtelen mozdulattal a konyhában termettem.
- Mi történt? – néztem nagyokat, a  széken ücsörgő síró (?) Regire,az őt vigasztaló Zaynre,és a földön heverő összetört(?) üvegszilánkokra.
- Mi sem tudjuk – tárta szét  a kezét Louis.
 - Regi mi történt? –ismételtem el a mondatot.
    A lány nem szólt semmit. Párszor még megkérdeztük tőle,viszont egyre magasabb hangerőben,aminek az lett a hatása,hogy felkeltettünk. Szinte mindenkit. Először Logan,és Carlos jött ki,utána már James is.  Már mindenki ott lézengett a konyhában, és a síró Regit kérdezgette,amikor még egy ajtócsapódást hallottunk. Egy emberként fordultunk a  folyosó irányába,ahol egy megszeppent Niall állt.
    - Miről maradtam le? – kérdezte.
Mindenki Regire nézett,majd vissza Niallre, de egy szót sem szóltunk.
- Igazából csak kajálni jöttem. Azt lehet? – tudakolta a srác.
Egyszerre bólintottunk,Niall pedig félénken beljebb lépdelt. Nos,eléggé érdekes volt ez a jelenet,de hajnali egykor már nem sok jót vár az ember.
- Kinek üres a szobája? –tártam szét a kezemet.
- Miért? – érdeklődött Louis.
- Mert oda bemegyünk beszélgetni. Ketten – mutattam Regire,aki egész láthatóan bólintott.
- Az enyémbe mehettek -  vont vállat Lou.
     Bevonultunk,becsuktam az ajtót,és elkezdtem faggatni:
- Mi a szent szar történt,amit nem vagy képes a haverjaid előtt elmondani? – förmedtem rá. Igen , az álmosság beszélt belőlem.
- Kendall – szipogta Regi.
- Mit csinált?
- Szakítottunk…- közölte szinte bőgve.
- Mi?! De miért,mikor,és hogyan?

- Este,miután megfürdött,bejött a szobába,beszéltünk egy két sort,mikor bejelentettem,hogy elmegyek aludni,szólt,hogy beszélnünk kéne. Minden szakítás így kezdődik!  - fakadt ki.
- Héé,nyugi – simítottam meg a vállát. – És utána?
- Belekezdett a kerítő monológba,hogy fontos neki a szülei véleménye,de…
- De…? – vártam a befejezést.
- De. Ennyit mondott. Nyilván valóan ez egy szakítás drámaian megtervezve.
     Szép lassan esett le az egész dolog.
- Komolyan?! – kaptam a halántékomhoz.
- Mi „komolyan”? – kérdezett vissza.
- Képes voltál egy házat felverni,egy olyan szakítás miatt,ami ki sem lett mondva? Regi …– mondtam,és megöleltem. Nem hiszem,hogy akármit is értett volna az egészből.
- Mi van?!
- Ez néhány szó összerakva. Nem jelenti azt,hogy szakítotok.
- De mire tudsz még tippelni? – méregetett. Jó nyilván,ez egy elég sablonos szakítós duma,de akkor is. Nem szabad egyből rosszra gondolni.
- Hallgasd végig – tanácsoltam.
    Regi a vállait vonogatta,legyintett egyet,és felállt.
- Meghallgatod? – néztem utána.
Halványan bólintott egyet,és elindult az ajtó felé.
Ahogy kinyitotta,meglepetésünkre,a „virrasztó társaság” esett be az ajtón.
- De jó,hogy végighallgatod. Juhéé! – pattant fel Louis tapsikolva.
Rosszallóan megráztuk a fejünket,majd átlépdeltünk a fiúkon,és kimentünk Lou szobájából.

    A folyosón végig követtem a szememmel,ahogy Regi bemegy a szobájukba. Majd hangos kiabálás hallottam:
- Petraa?! – Harry volt az.
- Mit szeretnél? –hajoltam oda hozzá.
- Nem szeretnéd tudni- suttogta Harry a fülembe,mire felnevettem. – Hol voltál?

- Szerelmi gondok – legyintettem,majd megfogtam a kezét,és Lou szobájához mentünk,ahol a többiek voltak. – Úgy döntöttetek,hogy nem lesz alvás? – néztem a srácok felé.
    Niall kajált,Louis és Carlos x-boxoztak (?) , Logan hangosan szurkolt Carlosnak,Zayn pedig Lou-nak.
- Nem kapunk már választ – nézett rám Harry.
- Úgy tűnik. Itt akarsz maradni,vagy jössz vissza aludni? – kérdeztem.
- Aludni?! – mosolyodott el Harry.
- Aludni – forgattam a szemeimet,de nem tudtam elég komoly lenni,mert elnevettem magam.

- Szerintem maradok. Ha nem baj – puszilta meg a homlokomat.
- Nyugodtan – öleltem meg,és az ajtó felé mentem.
- Hány percig terveztétek még a fájdalmas elválást,hogy Petra átmegy a másik szobába? – hallgatott el egy pillanatra Zayn.
- Sokáig – mondta Harry,majd látványosan utánam nyúlt,és ahogyan a filmekben szokták „teli szájjal” csókolt. Vicces volt,ahogyan a fiúk hangosan fütyültek,és Niall popcorn-os táljából dobáltál ki a kukoricát felénk,miközben Niall hangosan tiltakozott,hogy „Ez még ehető.” „Neee! A kicsikéim!” meg ilyenek. Szóval a csókjelenet után,én kimentem,és hagytam a fiúkat játszani.
    Igazából hajnali kettő volt,a normális emberek ilyenkor alszanak,de mivel holnap úgy is csak délután van programjuk,előttük van az egész délelőtt.
    Így hát én visszamentem a szobánkba,és próbáltam elaludni. De ideges voltam.

Fél óra forgolódás után erősen nyugtattam magamat,hogy Regi már „túl van” a dolgon,de rémesebbnél rémesebb gondolatok jutottak eszembe.
   Regi szomorú lesz,kiugrik a negyedikről,iszik(habár  a házban nincs pia), szilánkokkal vagdossa magát,áriákat énekel a fürdőben,vagy éppen eljátssza a hattyú halálát.
Jó tisztában vagyok vele,hogy nem fogja ezeket megcsinálni,de mi van ha. Így idegbajoskodtam háromig,majd nem bírtam tovább. Írtam Reginek egy SMS-t,hogy „Minden rendben? J ♥” De nem kaptam választ.  Francba.
      Körbejártam a házat. Fürdőszoba- senki. Konyha –senki. Folyosó – rajtam kívül senki. 
 Nyitódott a fiúk szobájának az ajtaja,így gyorsan elbújtam,hogy a fal takarjon.
- Senki – hallottam Harry mély,dörmögős hangját.
- De valaki biztos mászkál… - ez Lou volt.
- Megnézem – lépett ki Harry a folyosóra.
  A szívem a torkomban dobogott,mert nem akartam megijeszteni szegényt.
 Óvatosan a villanyhoz mentem,és felkapcsoltam.
- Mi a szar? – csodálkozott Harry.
- Én vagyok – suttogtam a fal mögül.
- Mit csinálunk itt egyedül az éjszaka közepén? – lépdelt oda hozzám,és megpuszilta a nyakamat.
- Nem tudom mi van Regivel –sóhajtottam egyet.
- Rendben van. Nem csinál hülyeséget – Harry olvasott a gondolataimban.
- De akkor is… - dadogtam.
   Harry mosolyogott egyet rám,megfogta a kezemet,elsétáltunk Louis szobájához ( ahol a BANDA tartózkodott),és benyitottunk.
- Jó éjt,srácok – köszönt el Harry.
- Úgysem fogtok aludni,de jó éjt – mondta Lou,és ránk nézett.
      A többiek is végigmértek tetőtől-talpig,és jó éjt kívántak.
- Hé – tűnt fel nekem – Niall hol van?
- A szekrényben – mutatott Carlos egy lábra. (?)
- Mit csinál Niall a szekrényben?!- néztem nagyokat.
- Eszik – közölte Logan.
Hát jó.
- De miért a szekrényben?
- Ja,mert folyton elvettük a kaját,és beült a szekrénybe. De lehet,hogy már elaludt – nyugtatott meg Lou.
- Értem. Amúgy az értelmiségi szintetek igen magas. Vagy említettem már? – nevettem fel.
- Menjetek ALUDNI – hangsúlyozott Lou.

- Azért még szeretlek titeket. Jó éjt –köszöntem el.
- Mi is. Forevör – mondta Louis,és egy puszit dobott felénk.

     Beértünk a szobánkba. Lefeküdtem az ágyra,Harry pedig mellém.
- Nem tudok aludni – néztem Harryre.
- Énekeljek neked? – simított ki egy hajtincset a szememből.
- Ühüm – bólintottam.
 Harry közelebb feküdt,és halkan elkezdte dúdolni,az Oroszlánkirály  tipikus szerelmes dalát.

http://www.youtube.com/watch?v=W9_nXlvY6Io

- Harry? – szakítottam félbe a refrén végén.
- Igen?
- Szeretlek – suttogtam alig hallhatóan.
- Én is – mondta,és magához ölelt.


Regina

    Remegve nyitottam be a szobába. Féltem. Kijelenthetem,hogy reszkettem.
- Én nem úgy akartam  - dörmögött Kendall a párna alól.
- Végighallgatlak – ültem le az ágy szélre.
- Úgy,mint az előbb? –ült fel.
- Nem. Tényleg végighallgatlak – mondtam komolyan,és a szemébe néztem.
- Szóval,csak annyit akartam mondani,tudod…
Felfelé pislogtam,és a számat harapdáltam,hogy el ne sírjam magam. Megint.
- Hé,ne sírj – ölelt magához.
De hát egy szakításnál mindenki sír,nem?
Köhintettem párat,meg eljátszottam a „valami a szemembe ment” jelenetet,és folytatta:

- Csak azt szeretném,hogyha..izé… Ezt itt most lezárnánk. Ha akarod soha többé nem beszélünk róla,oké? – és a kezét a vállamra tette.
Mélyet sóhajtottam,és felfogtam.
- Rendben. Megmosom az arcomat – mutattam az ajtó felé.
- Megyek veled –ajánlotta fel.
    Tehát ő nem az a típus,aki szakítás után rögtön otthagyja a barátnőjét. Elkíséri sírni. Érdekes.
Leültem a wc tetejére,és halkan potyogtattam a könnyeimet,mert fájt. Hiába volt ott velem,de fájt. Nem mertem megölelni,mert az milyen már,ha megöleled a volt barátodat szakítás után?
- Valami baj van? – ült le a földre mellém.
Ez a gyerek biztos sötét.

- Figyelj,sokszor végiggondoltam,de így látom jónak. De ezt miattad teszem. De ha akarod esetleg,akkor megpróbálhatjuk még egyszer…
Szakítás után még egyszer? Akkor minek szakított? Hülye pasik.

- Időre van szükségem,jó? – néztem felé,hogy ne tűnjek olyan összetörtnek.
- Nekem mindegy. De azért egyszer kétszer,majd még beszélhetnénk úgy..Tudod…
- Aha – fogalmam sincs miről van szó.
    Egyik gondolat futott át a fejemen a másik után. Szó szerint egymást kergették. Csak arra eszméltem fel,hogy Kendall odahajol hozzám..És…És.. Megcsókol!
– Hé – húzódtam el.
- Mi van? – nézett rám,zöld fürkésző szemeivel.
- Csak az,hogy… Miért csókoltál meg? – próbáltam teljes felháborodottságot tükröztetni a  hangommal.
- Mer’ mér’ ne? – jött a válasz. Igazán,hangzatos,nagyon laza. Ja,nem. Mindegy.
- Egyedül szeretnék lenni – mondtam némi hezitálás után.
- Miért? –  hajolt  közel az arcomhoz.
- Mer’ mér’ ne… -  mosolyogtam. Igyekeztem ugyanúgy mondani,mint ő.
     Elnevette magát,adott egy puszit a homlokomra (?) ,és kiment volna. Na,ja..Ha az a volna ott nem lett volna. Ez jó kis szójáték lett VOLNA.
Szóval kifelé készült,de az ajtó nem nyitódott.
- Asszem ketten maradunk – mutatott az ajtóra.
- Ne már – rángattam a kilincset. – Beragadt?
- Úgy tűnik. De legalább tudunk beszélgetni – mosolygott felém.
  Az amerikaiak furcsák. Nagyon-nagyon furcsák…

Természetesen,még mindig megunhatatlanul várom  a kommentjeiteket. J  Ha olyanom lesz,vagy lesz benne kérdés,talán válaszolok is rájuk J /kampányszöveg :D /