48. fejezet- Az utolsó....

Sziasztok!

Eltelt megint egy újabb hosszú idő,és meghoztam az új részt. Ez az utolsó előtti rész az első évadból. Remélem tetszeni fog. J Köszönöm a kommnteket,mint mindig is,most is rengeteget jelentettek. J ♥
Jó olvasást!

Regina

     A szenvedélyes csókunk az esőben nem tartott sokáig,ugyanis  Kendall elhúzódott:
- Én ezt nem akarom – rázta a fejét.
A vizes arcára néztem,majd a szőke hajára,amit az eső barnás árnyalatúvá tette.
- Gyönyörű vagy,és minden álmom te vagy. De nem akarom ezt. Figyelj…
És itt tudtam,hogy hatalmasat hibáztam. Hiszen megcsókoltam. Még akkor sem volt tiszta ez a jelentet,mikor már harmadszorra gondoltam végig. Kendall elkezdett magyarázni,de igazából nem is hallottam. Ránéztem még utoljára,majd elkezdtem rohanni.
- Hé Regi! – kiabált utánam. Nem fordultam vissza,hiszen minek. Ezt elcsesztem. A környék ismerős volt,amerre mentem,tudtam,hogy hol a hotel.
Gyorsan előkaptam a kártyámat,bejelentkeztem a recepción,és eszeveszetten rohantam fel.
- Regi?! – kérdezte Louis,mikor berontottam a lakosztályunk ajtaján.
- Ne kérdezz semmi,nem beszélek senkivel! – rohantam a szobám felé.
- Én csak… - kezdte el Louis,de faképnél hagytam.
   Magamra csaptam  az ajtót,majd ledőltem az ágyra. Pillanatok múlva kopogtak.
- Nem nyitom ki – kiabáltam vissza.
- Kérlek… - hallottam Kendall hangját.
- Nem – mondtam neki.
- Nagyon szépen kérlek.
Odamentem az ajtóhoz,majd elmondtam neki a mondanivalómat:
- Tudom,hogy elcsesztem. És tudom,szóval nem kell felemlegetni.
- Nem ezt akarom mondani – nevetett fel Kendall.
- Hanem? – nyitottam ki az ajtót résnyire.
- Imádtam a csókot – hajolt oda az arcomhoz. – De nem tehetjük ezt – folytatta. – Tudod,hogy fájt múltkor? Szívesen vagyok veled,ha beengedsz,megnézhetünk egy filmet is,vagy valami.
- Neeeeeeeeeeeeeem. Jó éjt – csuktam vissza.
- Sziviii – kopogott Kendall.
- Nem – nevettem,és nekidőltem az ajtónak.
- Deeeeee. Tudom,hogy akarod – kaparászta az ajtót.
- Mint valami rossz kiscica – nyitottam ismét résnyire az ajtót.
- Grrrr… Kendall a kandúr. Na,sziviii. Éneklek neked.
- Nem vagyok ovis,hogy énekelni kelljen – mosolyogtam rá.
Ekkor kinyílt egy másik ajtó is.
- Tűnés aludni! – kiabált ránk valaki. Oh,Liam.
- Igen apa – tűnt el Kendall. – Jó éjt szivi – szólt vissza.
Mosolyogva – vagy inkább vigyorogva – becsuktam az ajtót,de pár másodperc múlva kinyílt.
- Te is. Nyomás aludni – szólt be Liam.
- Nem vagyok álmos.
- Éjfél van. Éjfél. Holnap.. vagyis ma reggel hatkor kelünk. Fürdés,alvás. Most – mutatott a fürdő irányába. Liam a második apukám.

Petra

     Nem tudom pontosan,hogy kinek az ötlete volt az,hogy reggel hatkor kelljen kelnünk,de nem díjazom.
- Harry… Harry fent vagy? – suttogtam.
- Nem – válaszolt Harry.
Rá mosolyogtam,majd felültem. Tényleg hat óra volt.
- Kimentem,gyere majd – adtam egy puszit az orrára.
- Megyek. Olyan tíz körül.
Elnevettem magam,majd kibattyogtam az étkezőbe.
- Reggelt – intett álmosan Carlos.
- Neked is – ültem le mellé.
- Kávét? – fordult felénk Liam. Liam reggel hatkor már friss,és üde. Hogy csinálja?
- Én kérek – mondtam.
- Én is – helyeselt Carlos.
- Amúgy hova megyünk? – kezdtem el piszkálni egy lapot.
- Amúgy futni – mondta Liam. – Jótékonysági futás lesz ma.
- Miaaszar? – pislogott Carlos.
- Vicceltem. Próbálunk,koncertezünk,interjút adunk,meg ilyenek.
- Na azért. Túl álmos vagyok.

    Hétre mindenki felkelt,és fél nyolc magasságában el is készültünk.
Én Regi felé vettem az irányt,hogy számoljon be mindenről,ami történt.
Nem lepődtem meg. Vagyis a csókon nem. A lövöldözésen igen. Még jó,hogy hazaértek.
- Csáó Regi – köszönt Harry,miközben hátulról megölelt.
- Csáó Harry – mosolygott Regi. – Annyira édesek vagytok – nézett rajtunk végig.
- Meg szexik is – lépett oda Louis hozzánk. – Tegnap együtt fürödtek – újságolta.
- Ez nem igaz – néztem szúrósan Loura.
- Óh,dehogynem – helyeselt Louis.
Regi felnevetett,majd az arcára fagyott a mosoly.
- Kendall az? – kérdezte Harry. Mi igaz háttal álltunk az ajtónak,de nem lehetett más.
- Aha. Majd beszélünk,vagy valami ilyesmi. Helló – mondta Regi,és arrébb ment. Három lépést.
- Zavarban van – jegyeztem meg.
- Azaz. Én már nem – mondta Harry,és a fenekemre tette a kezét.
- Ne itt – fordultam felé.
- De ne ám! – fenyegetőzött Lou.

Regina

A lépcsőn álló szőke herceget figyeltem.
- Szia,baby – mosolygott felém. – Hogy aludtál?
- Egész jól – nevettem felé. – Te?
- Hiányzott valaki az ágyamból  - ölelt magához.
- Hé,hé,hé! Bírjatok a véretekkel! – rázta a fejét James.
- Azaz. Mielőtt még valamelyik barátod meglátja – sétált el mellettünk Logan.
Apropó Logan. Még mindig dúl a viszály a két fiú között.
- Na szép jó reggelt fiatalok! – rontott be az ajtón Jon. – Egy-kettő kapkodjátok a seggeteket,fél órás csúszásban vagyunk.
Milyen szép kis reggeli monológ.
Nos,ahogy Jon mondta „össze kaptuk a seggünket”,és indultunk.
- Első megálló. Rádiós műsor. Viselkedjetek kultúráltan. Lányok,ti is mentek.
- Értem,vettem – állt fel katonásan Louis.
- Nem kéne elhülyéskedni a dolgot,skacok – húzta össze a szemöldökét Jon. WOW. Ezt kaptuk.

     Miután a  busz bekanyarodott egy nagy épület elé – feltételezhetem a rádió épületéhez – Jon letett minket a buszról,átadott két biztonsági őrnek,és viszlát.
- Sziasztok  - dörmögte az őr. – One Direction? – mondta ki valami pocsék angol kiejtéssel.
- És Big Time Rush,igen – tette hozzá Carlos.

A biztonsági őr elengedte a füle mögött a megjegyzést,és csak fancsali képpel ennyit mondott:
- Gyertek.
Egy nagy szürke épületen keresztül vezetett az utunk,ami már magában nem volt bizalomgerjesztő.
- Oh helló – fogadott minket egy hölgy,aki enyhén szólva pörgött. – Csipkedjétek magatokat,tudtátok,hogy késtetek? Óh,mindegy,gyertek már! Igen,egyes ajtó – kinyitotta az ajtót,majd beüvöltött: - Jhon,itt vannak!
És ott hagyott. Ma mindenki rohan. Vagy csak New York ilyen.
Jhon bele is kezdett a felkonferáló szövegébe:
   - Hölgyeim,és uraim -(ez azért indokolatlan volt) – egy kis késéssel,de itt vannak. A Big Time Rush,és a One Direction! – a végét szinte már üvöltötte. – Foglaljatok helyet. Lehet,hogy nincs elég szék. Oldjátok meg. A mikrofonokat azért vegyétek fel.
- Helló New York – szólt bele Liam. Kíváncsi lettem volna,milyen sikítás van a rádió túlsó végén.
- Csapjunk bele a lecsóba! A turnétok utolsó állomásán vagytok ha jól tudom. Milyen érzés lesz,két kemény hónap után elválni?
- Hát mindenképpen megrázó,mert két hónap sok idő. Jól egymásra vagyunk már hangolódva – kezdte Kendall.
- Nincsenek viszályok? Ki fürdik,ki ne fürdik,”jaj miért hagytad itt a koszos zoknidat?!” viták?
- Szerencsére nincsenek. Kompromisszum kötő-képes emberek vagyunk. Mindent meg tudunk oldani – szólalt meg Louis.
- Értem. És kivel mi lesz a turné után?
- Hát mi itt maradunk Amerikában,a következő albumunkon dolgozunk majd – kezdte Carlos.
- Mi pedig haza megyünk Angliába,ahol a filmünkön fogunk dolgozni – fejezte be Zayn.
- Na ezek remek tervek. Lefogadom,hogy a rajongóitok örülnek neki. Nem terveztek valami közöset?
- Hát,ha már itt vagyunk,szerintem bejelenthetjük… - mosolyodott el Niall. – Készülünk egy közös számmal,a címe: Happy.
- Fantáziadús név. Sebaj. Lefogadom,hogy ez is sláger lesz. A két párunk felé fordulok. Veletek mi lesz,ha vége lesz a turnénak?
Segítség kérően Petrára néztem,hogy mondják előbb ők.
- Semmi nem változik – ölelte meg Harry Petrát. – Remek a kapcsolatunk,úgy érzem mindent meg tudunk beszélni.
- Oh,kis aranyosak. És veletek? – nézett felénk.
- Hát mivel más-más országban élünk,ezért még nem igazán tudjuk. A holnapra bízzuk – nyelt egy nagyot Kendall.
Az asztal alatt sorosan megfogta a kezemet.
- Értem… - mondta kicsit halkabban Jhon. – És veletek mizu fiúk? Vannak csajok a közelben? – fordult a többiek felé.
- Csajok mindenhol vannak,csak éppen időnk nincs – zárta rövidre Carlos.
- Az időre mindent rá lehet fogni – csóválta a fejét Jhon.
     Vagy még fél órán keresztül beszélgettünk,mire Jhon kimondta a végszót:
- Köszönöm,hogy velünk voltatok ma,srácok. Tudjátok,New York visszavár. Én is visszavárlak titeket,mára ennyi volt a „Full of gossips”,ezzel a vidám dallal köszönök el mindenkitől. Jhon Careful voltam,viszhall’ nem sokára – kapcsolta ki a mikrofonját.
Jól van. Ezen is túlvagyunk. 
- Kösz,hogy itt voltatok srácok. Én rohanok. Majd valaki kikísér titeket. Csá – futott el Jhon.
- New Yorkban mindenki siet-  rázta a fejét Liam.
 Végül két biztonsági őr elkísért minket a buszig. Ahol Jon már várt minket.
Villámgyorsan felugrottunk a buszra,pedig milliónyi rajongó állt a rádió épülete előtt.
- Rohannunk kell – lihegett Jon.
- Pedig nem is vagyunk New Yorkiak – szólalt meg Lou.
   Mindenki  felnevetett,és elhelyezkedtünk a buszba. Elkaptuk a csúcsforgalmat,és vagy háromnegyed órán keresztül araszolgattunk a dugóban. Én Kendallhez mentem,mert volt még egy lerendezetlen ügyünk.

Petra

     A busz konyhájában álltam,valami kaja után néztem,mikor hirtelen valaki megharapta a vállamat (?) :
- Harry! – fordultam döbbenten meg. -  Mi a jó eget csinálsz?
- Harapdálom a válladat? – kérdezett vissza.
- De miért? – fontam körül a kezeimet a nyakánál.
- Mert.. ah. Semmi – ölelt magához. A fülemhez hajolt,hogy senki se hallja,és belesuttogta:
- Veled akarok lenni. Nem ÚGY. Hanem,hogy mellettem fekszel az ágyon,én a kezeddel babrálok,amit te megelégelsz,és megcsókolsz. És ennek nem lesz vége.
     Akaratlanul is elmosolyodtam,hogy az én perverz Harrym milyen romantikus is valójában.
-  Az jó lenne Harry. De tudod,hogy ennyi embernél ezt nehezen lehet megcsinálni. De ha hazaérünk megígérem,hogy csinálunk egy ilyen napot – döntöttem a fejemet a homlokához.
- Csak egyet? – dugta ki a nyelvét.
- Felőlem többet is – pusziltam meg az orrát. – Nem is tudtam,hogy ennyire igényeled a babusgatást – néztem a szemébe.
- Eddig én sem tudtam – puszilta meg a nyakamat.
Még egyszer szorosan magamhoz öleltem,és megcsókoltam. Most,hogy így mondja. Tényleg jó lenne.
   Ahogy megfordultunk hirtelen a fél társasággal találtuk magunkkal szembe. Nem szóltak semmit,csak mosolyogva bámultak minket.
- Annyira aranyosak vagytok,hogy szinte már fáj – mondta Louis,és a szeméhez kapott,mintha egy könnycseppet törölne le.

Regina

   Kendallt kerestem a buszba,de sehol sem találtam. Majd eszembe jutott. Nyilván az ágyán lehet.
- Zavarok? – kukkantottam fel hozzá.
- Szoktál olyat? – kérdezte.
- Nem. Segítesz? – nyújtottam felé a kezét,hogy felhúzzon.
- Persze. Gyere – ült fel,és felsegített.
- Figyu. Anyudék mikor jönnek? – kezdtem bele félénken.
- Holnap kijönnek a reptérre – mondta kissé savanyúan.
- Öööö.. oké.
- Anya kicsit bunkónak tűnhetett,de csak félt. Mint minden anya.
- Nem haragszom rájuk – mosolyodtam el. – És mi lesz velünk? – tettem fel a kérdést. A fejemben nem hangzott ennyire drámaian. Síri csend követte a kérdésemet,Kendall idegesen az ablakon nézett ki.
- Komolyan nem tudom. Azért Anglia,és Amerika nem olyan lehidalható távolságnak hangzik. És nem lehet,csak úgy egyik percről a másikra utazgatni közöttük.
   Most,hogy így belegondolunk nem is járunk. Hiszen szakított velem. Vagy félreértés volt. Mindegy. Tudtam,hogy utalni fog arra,hogy szüntessük meg ezt a dolgot ami köztünk van.
- Én nem akarlak semmilyen kételybe sodorni,de nézd. Ha úgy döntesz,hogy van értelme a kapcsolatunknak,akkor költözz ki hozzám. Nem kell most döntened. Tessék. Itt van egy jegy a szeptemberi koncertünkre. Ha nem jössz el,akkor tudom,hogy vége,és nem akarsz semmit. Ha eljössz a házunk közös. Találunk neked itt kint munkát. Anyáék pedig meg fognak kedvelni. Itt minden rajtad áll.
  A szavai után a jegyet nézegettem. VIP-s. Tehát szeret.
- Kendall…? – szólaltam meg,de a hangom még vékonyabb volt,mint általában.
- Igen? – nézett felém.
És akkor a fejemben eldőlt. Angliai pasik ide vagy oda. Vissza kell jönnöm hozzá. Mert tényleg komolyan gondolja. Már csak  két probléma van. Hogy mondom meg Petrának? És ami fontosabb: Hogy mondom meg anyáéknak?
- Semmi – ráztam meg a fejemet,mert már el is felejtettem,hogy mit akartam valójában mondani.
Teljesen elvesztem,és a különböző terveket fontolgattam a fejemben,mikor arra lettem figyelmes,hogy Kendall megcsókolt.
A kezeit a derekamra csúsztatta,és még közelebb húzott magához. Fogaival óvatosan megharapta az alsó ajkamat,és mókásan eljátszott vele. Bele-beletúrtam a hajába,miközben átfordultunk,és én voltam belül.
- Hihetetlenül hiányoztál,szivi – simította össze az orrunkat.
A nagy csók-csatában,szinte leizzadtunk. És néhány percig,csak mosolyogva néztük egymást.
Ám ekkor a busz megállt. Megérkeztünk az aréna elé. Körülbelül kétszer nagyobb volt,mint az eddigiek,de lehet,hogy háromszor. Nem is tudom,hogy miért hívta Jon,a ma esti bulit „Finálénak”.
Lemásztunk az ágyról,majd kézen fogva elindultunk a bejárat felé,ahol a többiek már vártak ránk.
- Lassan öltöztök fel – jegyezte meg viccesen Carlos.
- Bocs,beakadt a sliccem – szállt be Kendall.
- Ó,így már minden világos. Az nagyon ciki. Nem,Harry? – fordult Louis Harry felé. A göndörkének fogalma sem volt,hogy miről van szó,csak bólintott egyet.
- Na,gyerünk. Csipkedjétek magatokat! – tapsolt kettőt Jon,majd bevezetett minket az arénába. Simán eltévedtem volna a sok ajtó,folyosó után.
- Ez az öltözőtök – nyitotta ki az „öltöző” címkével ellátott ajtót.
- Wow. Ez jó nagy – jegyezte meg Niall.
- Igen,az – zárta rövidre Jon. Nem sok időnk volt csodálkozni a fiúk mentek is fel a színpadra,mi pedig beültünk a nézősorba.
Most ott volt az alkalom,hogy beszéljek Petrával,hogy egyáltalán mit szól hozzá.
- Petra..? – szólítottam meg. Pff… mint valami idegent.
- Ha? – fordult felém,és közben Louis viccén nevetett,amit mondott.
- Semmi.. majd elmondom később – legyintettem. Lehet,hogy ez itt nem alkalmas hely.

Vége volt a másfél órás próbának. Még volt gyorsan időnk hazamenni,és átöltözni.

Petra

Mivel ma van az utolsó bulijuk a fiúknak,ezért utána vacsorázni megyünk,tehát jól ki kell öltözni.
- Harry. Melyiket vegyem fel?  - tartottam a kezemben két ruhát.
Egy rózsaszínes árnyalatút,és egy pirosat.
- Tudod,hogy kell ruhát választani? – mosolyodott el Harry. – Hogy melyiket tépném le rólad szívesebben – lépkedett közelebb.
- Akkor a pirosat? – nevettem fel.
- Talált – kacsintott Harry.
- Ezzel a cipővel? – fogtam meg egy szimpatikus magas sarkút.
- Áááááááá. Igen – sóhajtozott Harry.
Lehajoltam a bőröndhöz,és áttúrtam a kiegészítőimet.
- Tudok segíteni még? – hajolt le hozzám.
- Kiegészítőt keresek – mondtam neki.
- Ja,azt felesleges – puszilta meg az arcomat. – Ne vegyél fel semmit – állt fel.
- De.. miért?
- Meglepi – húzta még oldalmosolyra a száját,és kiment az ajtón.
Hát jó. Szeretem a meglepiket.

Fél óra múlva a nappaliban gyülekeztünk,hogy megtartsuk az utolsó fellépést. 

Bágyadt arcok,nagy sóhajtozások voltak a szobában. Nem könnyű ez az „utolsó”-s dolog.
- Holnap hazamész – ült le mögém valaki. A hangját ezer közül is felismerném,mert mindig olyan kedvesen szól hozzám.
- Tudom Carlos – fordultam felé. – Tudom.
Sírásra görbült a szám,de éreztem,hogy ennek nincs itt az ideje. Indulás van.
Harry megfogta a kezemet,Carlos csendesen lépkedett mellettünk.
Harry hirtelen kihúzta az ujjaim közül az övéit,és rám nézett:
- Menj vele – mosolygott.
- Carlosra gondolsz? – suttogtam.
- Igen – mondta Harry,és már el is tűnt. Nem volt harag,vagy féltékenység a szemében.
Közelebb lépkedtem a fiúhoz,aki a kezét a vállamra tette.,és így sétáltunk az arénáig. Ami nem volt annyira messze.
Beértünk az öltözőbe,és egy utolsó nagyölelés után a fiúk felmentek a színpadra.
- Valami baj van? – léptem Regihez,aki ugyanolyan furcsa arcot vágott,mint amilyet én vághattam.
- Nem semmi,csak kicsit szomorú vagyok – hajtotta le a fejét.
Éreztem,hogy Kendallre gondol. Nem firtatom,tudom milyen nehéz lesz elválniuk.
- Menjünk ki – húztam a helyünkre. Mint az összes bulin,külön helyünk volt a színpad mögött. A srácok néha ki-kifutottak,átöltöztek,és rohantak vissza.
A másfél órás bulinak,mint mindig most is hamar vége volt.
Gyorsan lement a fényképezkedés,és indulhattunk is. Várt ránk egy vacsora… a utolsó vacsoránk.

Egy elegáns étterembe mentünk. Elfoglaltuk a helyünket.
- Akar valaki beszédet mondani? – nyitotta ki Carlos az üveget.
- Oh,majd ééééééééén – jelentkezett Louis.
- Kíváncsian várjuk – mosolygott Harry.
- Khm… Nos. Hát eltelt ez a két hónap… - kezdett bele Louis. Éreztem,hogy a könnyeim csoportosan gyűlnek a szememben. De jó.

A véleményeteket most is várom! ♥