Meghoztam az új részt! Három napja írom,bőven van meló benne.
A szavazást,mint látjátok lezártam,de indítottam egy újat.
Annyira jó kommenteket írtatok az előző részhez köszönöm♥ :))
mint láttam,az előző részben Niall volt a kedvenc karakteretek,így visszaolvasva tényleg aranyosra sikerült. (Amúgy nem vagyok ego xd)
Az interneten hódit az Ask.Fm. Én sem maradok ki ebből,tőlem is kérdezhettek: http://ask.fm/LadyBirdStory
Nem húzom tovább az időt,lássuk ki lett az Apa! Jó olvasást!
@LadyBirdStory
Regina
Carlos reggeli kiabálására kelt az egész busz. Körbeálltunk a „nappaliba”,és a levelet fürkésztük.
-Bontsátok már ki-idegeskedet Harry.
-Én félek-mondta Louis,és odabújt Petrához.
-De mióta küldenek levelet,arról,hogy apa lettél?-nézett maga elé Carlos.
-Mondjuk,ez jó kérdés-nyúlt a borítékért Kendall.
Végigsimította a ragasztást,majd óvatosan elkezdte feltépni.
-Várj. Ígérjük meg,hogy akárki lesz is az,támogatni fogjuk-mondta Niall.
Mindenki bólogatott,majd Kendall kihúzta levelet a borítékból. Majd,az egyik szemét becsukva elkezdte olvasni:
„Kedves Louis,és Kendall.
Ezt a levelet a kórházból írom. Ugyanis elvetéltem.”
-Hogy mi?!-kiálltott fel Lou.
„Az igazságot pedig elmondom. Egyikőtök sem lett volna apa. Gyógyszert ugyan nem szedtem,de mindig gondoskodtam a védekezésről. Néha,ti magatok sem tudtatok róla. De ez most igazából lényegtelen. „
-Hát annyira nem lényegtelen…Miket műveltetek?-kérdezte Carlos.
Kendall,és Louis összenézett,majd felnevettek.
„Volt/van egy másik pasim Franco. 4 és fél éve járok vele. Ő a mindenem. Az övé volt a gyerek.”
-B*sszameeg…-sóhajtott Louis.
„Amint,felépülök,és kilábalok ebből a sokkból Brazíliába megyek. Ahol,végül is születtem,és éltem. Sajnálom,hogy hazugságban tartottalak titeket,de szörnyen vonzóak voltatok. Valószínűleg soha többé nem találkozunk,szóval ezzel a levéllel bocsánatot szeretnék tőletek kérni,és további sok sikert kívánni az élethez. Kendall remélem boldog leszel az új csajoddal,Louis neked pedig szívből kívánom,hogy megtaláld az igazit.
Őszinte sajnálattal:Jessie♥”
-Hát,ez furcsa volt…-szólalt meg Louis.
-Igen…Nem erre számítottam. De,jó,hogy az életünk végre egyenesben van.
-Azért,ez szíven ütött. 4 és fél év,és közben te is voltál neki,meg én is. Hát…Nem ez lesz az éltem legjobb emléke,de megtörtént nem tudok mit csinálni-szögezte le Lou.
Otthagytuk Kendallt,és Louist megbeszélni a dologot..
Petra
-Mit csinálsz ma?-kérdezte Harry,amikor visszamentünk az ágyba.
-Még nem tudom-mondtam egyszerűen.
-Nincs kedved mondjuk velem lenni?-mosolygott pimaszul.
Még mielőtt válaszolni tudtam volna,megint kiabáltak.
-Gyertek itt van Clar és Rob!-szólt Carlos.
Ismét kimásztam az ágyból,és a nappaliba mentünk.
-Lenne egy feladatunk számotokra-kezdte félénken Clar.
-Tudjátok,hogy új stadiont kell keresni…-folytatta Rob.
-Igen?-kérdezte James.
-Nos,igen,és vigyázni kéne rájuk-léptek arrébb.
Két kisgyerek volt mögöttük.
-Bébiszitter?-kérdezte Niall.
-Így egyszerűbb lenne…Valaki?
-Petra,és Regina szívesen elvállaja-lépett oda Jon.
-Hogy mi?!-kérdeztük egyszerre.
-Légyszíí…Adok majd valami engedményt. De kérlek-kérte Clar.
-Én elvállalom,ha segít nekem valaki-montda Regi.
-Én segítek neked-ölelte meg hátulról Kendall.
-Jó,az idősebbre szeretnétek vigyázni,vagy a kisebbre?-nézett ránk Rob.
-Az idősebbre-válaszolták egyszerre.
Láttam,hogy Niall,és Harry nagyon bökdösik egymást mellettem. Feléjük fordultam:
-Valamelyik igen érteles segítene nekem?-kérdeztem.
-Majd én-mondta megadóan Harry.
Egy másfél éves kisbabára kellett vigyáznunk.
-Oké,itt egy lista,hogy mikor mit kell csinálnotok,a babakocsi,is itt,van a cumisüveg,a cumi,és a tápszer.
Elég hamar fel kellett nőnünk.
A többiek szabad kimenőt kaptak a városba. Kendall,és Regi elvitte mozizni Jack-ot,így egyedül voltunk „otthon.”
-Délbe kell neki kaját adni-olvasta Harry a listát.
A kisgyerek kicsit meg volt szeppenve.
Harry leült mellém az ágyra,és néztük őt.
Tea-nak hívták. Mit ne mondjak,elég érdekes név.
Majd fél óra múlva,mikor már oldódott a hangulat,elkezdtünk vele körbe-körbe sétálni a lakásban.
-Tök cukiii-emelte fel Harry.
-Igen-jegyeztem meg.
Eljött dél.
-Na,akkor keverjük be a tápszert! Nézzük csak…-méregette a cumisüveget Harry.
Nagyjából kutyultunk valamit,ám Tea nem nagyon akarta meginni.
Harry a szájához vette,és elkezdte inni.
-Tudod milyen erősen kell ezt szopni?-kérdezte röhögve.
Én is felnevettem.
Hirtelen Tea kikapta Harry kezéből az üveget,megfordította,és szép,szabályosan inni kezdte.
-Hát dárga…Mit ne mondjak…Elbasztad-adtam neki egy puszit.
-Jól va na. Honnan kellett volna tudnom?-nevetett.
Kajálás után leraktuk az ágyra. Igen ám,csak ez nem volt olyan egyszerű,mint mi azt gondoltuk.
-Énekelj neki-ajánlottam fel.
Harry odahajolt a kislány füléhez,és halkan dúdolni kezdett valamit.
-Ez mi?-suttogtam.
-Fogalmam sincs…Ez most csak úgy jött-tudatta velem.
Még fél óráig altatgattuk Teát,mire végre elaludt.
- Tünemény-mosolygott felém Harry.
Egyetértően bólogattam.
Ebédeltünk,meg egy kicsit rendet raktunk.
Négy körül felkelt Tea. Tisztába kellett rakni.
-Ugye…az csak pisi?-fordította el fejét Harry.
-Harry,ha valaki ilyet pisil,az már rég gond. Ez nem az-néztem rá.
-Hát,jó..Akkor én most megyek..Úgyis nyomaszt,hogy kislány,és az IZÉJÉT kell néznem…-lépdelt arrébb.
-Még,ha egy Niall mondja,ezt a sztorit! De pont te? A nagy nőcsábász?! Nem mondd Harry,hogy nem láttál már „Kislány-alsót”-nevettem felé.
Harry elkezdett perverzül nevetni,majd visszajött,és nagy nehezen kicseréltük a pelijét.
Belegyömöszköltük a babakocsiba,és elvittük őt sétálni.
A babakocsit az elején csak én toltam,de pár ház után Harry is odatette a kezeit a kocsira.
-Sohasem gondoltam volna,hogy 19 évesen babakocsit fogok tologatni San Francisco utcáin….-néztem felé.
-Hidd el,én sem-mosolygott Harry.
Az egyik kezét finoman a derekamra helyezte.
Felé mosolyogtam. Közelebb hajolt,de elhúzódtam.
-Csak nem meg akarsz csókolni?-kérdeztem meg tőle.
-Miért lenne ellene akármilyen kifogásod?-nézett rám huncutul.
-Nem. De tudod,a lesifotósok sohasem alszanak.
-Igazad van…-hajtotta le a fejét.
Tovább sétáltunk.
Elkezdett csörögni a telefonja Harrynek.
-Clar az-tudatta velem.
-Igen,sétálunk vele.
-Persze.
-Neeeem,nagyon vigyázunk rá.
-Igen. Ja,meg pelust is cseréltünk 2-szer,3-szor.
-Oké,szia-tette le a telefont.
-Fél óra múlva jönnek értünk. Szerinted Regiék már otthon vannak?-nézett felém.
-Felhívom őket-nyúltam be a zsebembe.
Kiderült,hogy már hazaértek,és mesét néznek. Ezért,mi is visszafele vettük az irányt.

Kendallel nem kellett sokat gondolkodnunk,hogy hova vigyük Jacket. A mozit választottuk. Kerestünk valami mesét,és elindultunk.
Jack eleinte eléggé szótlan volt,de mire odaértünk egész jól összebarátkozott Kendallel.
-Popcornt kérsz?-kérdezte Kendall.
-Igen-hangzott a tömör válasz.
Kiderült,hogy Clar és Rob házasok,és Tea a testvére.
Már nagyban néztük a filmet,mikor Jack megütögette a vállamat:
-Wc-re kell mennem…
Kendallre néztem,aki teljes beleéléssel bámulta a filmet.
-Héééj…Szivii.. Jacknek wc-znie kell.
-És?-kérdezett vissza Kendall.

-Talán el kéne vinned-tanácsoltam.
-De most van a legjobb rész! 20 perc,és vége. Addig nem bírja ki?
-Kendall!
-Jó,jó viszem,de majd mondd el,hogy mi történt!-mentek a kijárat felé.
Egész idáig nem tudtam,hogy miről szólt a dolog,de most megpróbáltam koncentrálni.
10 perc múlva Kendallék még sehol sem voltak. Ha nagydolga van Jacknek,az sem tart idáig.
Ki-kinéztem az ajtón,de semmi.
De a filmet nem hagyhattam ott.
Megcsörgettem Kendallt.
-Mindjárt megyünk szivem-hallottam a választ.-amúgy,szerinted elkap a plázazsaru,mert eláztattuk a WC-t?-kérdezte.
-Nincs olyan,hogy plázazsaru-nevettem fel.-De mit csináltatok?
-Hát megpróbáltunk célbatalálni,de bénán sikerült és…
-Jó,nem kérek részleteket!-mondtam,és elindultam a kijárat felé.
Pár perc múlva megpillantottam őket.

-Na,mi lett a mese
vége?-nézett rám Kendall.
-Boldogan éltek,amíg meg nem haltak-hadartam.
Jack mellettünk sétált,egyszer csak megszólal:
-Tegnapelőtt este átmentem Anyához,és Apához,mert fura hangokat hallottam,és azt hittem,hogy valami bajuk van. Anya azt mondta,hogy csak a távirányítót keresték. De én nem hiszek nekik,mert a távirányító ott volt a polcon. Szerintetek mit csináltak?-kérdezte a kissrác.

A kezemet a szám elé raktam,és
Kendallre néztem. Egyetértően
bólintottunk,tudattuk egymással,hogy ugyanarra gondolunk. Majd Kendall
megszólalt:
-Tudod,a felnőttek buták,és elfelejtik,hogy hová rakják a távirányítót.
-De nem veszik észre? És miért kellenek a fura hangok?
-Azért…Tudod,a felnőttek furcsák..Van külön „távirányító-kereső-hangjuk..” Mint,ahogy az előbb láttad a mesébe is,a robotok sok mindenre másmilyen hangot használtak.
-Akkor Anya,meg Apa robotok?-kérdezte ijedten Jack.
-Neeem..Nem..Nem! Dehogyis! Csak tudod…Nekem is van külön hangom arra,mikor bekötöm a cipőfűzőmet,vagy belövöm a hajamat-magyarázta Kendall.
Jack szinte itta a szavait. Nagyon jól elvoltak.
Beültünk még egy fagyira,majd elindultunk haza.
-Nagyon bírom a kiscsákót-mondta Kendall.

-Én is…Mondjuk én annyit nem voltam vele,de jó volt ez a mai
nap-bújtam oda hozzá.
-Ti is szoktatok egymásnak puszit adni?-kérdezte Jack.
-Igen-válaszot Kendall.
-Múlthéten az oviban én is adtam egy lánynak puszit..De én a szájára adtam.
Újabb röhögőgörcs kerülgetett.
-Értelek-nevetett Kendall.

-Nagyon jó volt ez a nap veletek..Máskor is elmegyünk?-nézett
cukin a fiú.
-Hát,ha Anyukádék megengedik-mosolygott Kendall.
Visszaértünk a buszhoz. Petráék nem voltak otthon. A fiúk leültek TV-ni,én pedig beszéltem Anyával.
Nemsokára Petráék is hazaértek. Végignéztünk egy újabb peluscserét. Elég vicces volt. Majd megjött Clar.
Látszott az arcukon,hogy örülnek,hogy élve látják a gyerekeiket. Este kilenckor koncert lesz,de addig van még 3 óra. Vacsiztunk,majd elmentünk próbálni.
Kendallel folyamatosan Harryt,és Petrát figyeltük. De semmi. Se egy ölelés,egy kézfogás,vagy egy puszi..Semmi.
Kilenckor elkezdődött a koncert.
-HEL-LO-San-FRAN-CISCOOOO!-kiabált vontatottan Harry.
Újabb fergeteges bulit csináltak. Koncert után találkoztak néhány rajongóval.
Amíg vártunk rájuk,odamentem Petrához,kíváncsiskodni:
-Na? Hogy álltok?-céloztam ezzel Harryre.
-Ööö…Jóban vagyunk?-kérdezett vissza.
-És smároltatok már?
-Ma? Nem. Amúgy már igen,de ezt te is tudod.
-Mi van veled? Szomorúnak tűnsz-jegyeztem meg.

-Nem tudom eldönteni,hogy Niall,Harry..vagy Louis…
-Harry. Egyértelműen látszik rajtatok,hogy oda-meg vissza vagytok egymásért.
-Harry. Egyértelműen látszik rajtatok,hogy oda-meg vissza vagytok egymásért.
-Tudom…De nem akarom megbántani a másik kettőt-már azért sem mondta ki a
nevüket.
-Nyugdj meg. Niall,és Louis is ugyanúgy szurkol nektek. Te meg csak legyél biztos a döntéseidbe.
Ahogy ezt kimondtam megjelent Kendall. Mi hazasétáltunk. Petra ott maradt egyedül. Nem szívesen hagytam ott,de láttam,hogy most ez lesz neki a legjobb.
Petra
Totálisan biztos vagyok magamban…Egy frászt? Kit akarok becsapni?!
Hirtelen két kéz volt a szemem előtt.
-Ki vagyok?-kérdezte elváltoztatott hangnemben.
-Carlos?!-fordultam meg.
-Oh-helló! Honnan jöttél rá?-kérdezte a srác.
-Carlos illata volt a kezednek-nevettem felé.
-Ahha..egy újabb női dolog amit nem értek…Jólvan-mondta,majd elindult kifelé.
-Nem jössz?-nézett vissza.
-Neeem…Megvárok
a többieket-legyintettem.-Nyugdj meg. Niall,és Louis is ugyanúgy szurkol nektek. Te meg csak legyél biztos a döntéseidbe.
Ahogy ezt kimondtam megjelent Kendall. Mi hazasétáltunk. Petra ott maradt egyedül. Nem szívesen hagytam ott,de láttam,hogy most ez lesz neki a legjobb.
Petra
Totálisan biztos vagyok magamban…Egy frászt? Kit akarok becsapni?!
Hirtelen két kéz volt a szemem előtt.
-Ki vagyok?-kérdezte elváltoztatott hangnemben.
-Carlos?!-fordultam meg.
-Oh-helló! Honnan jöttél rá?-kérdezte a srác.
-Carlos illata volt a kezednek-nevettem felé.
-Ahha..egy újabb női dolog amit nem értek…Jólvan-mondta,majd elindult kifelé.
-Nem jössz?-nézett vissza.
Pár perc múlva Harry lépdelt ki az ajtón. Csábítóan mosolyog,a fürtjei össze-vissza állnak. Kezei,az én kezeim után nyúlnak.
Erősen megölelt.
-Szeretlek-suttogja a fülembe.
-Én is szeretlek-válaszolok neki.
Szép lassan elindultunk kifelé.
Otthon gyors fürdés,és alvás. Sajnos a fáradság úrrá lett rajtam,már nem tudtam megvárni,mire Harry is befekszik mellém.
Viszont éjszaka.,akarom mondani hajnalban felébredtem.
Harry engem nézett.
Furcsa hangok jöttek felülről.
-Már kb. 10 perce cuppognak-utalt Regiékre.
Bólintottam,majd odabújtam hozzá.
-Sok mindent be kell pótolnunk-ölelt meg.
Nem válaszoltam rá.
Ma egy 11 órás út áll előttünk,ugyanis Portlandbe megyünk. Ha rágondolok,már fáradt vagyok.
Zayn
Már 3 napja elmentek L.A.-ből…Megkaptam a javított koncertlistát. Seattle-be,már valószínűleg én is megyek,de nem mindegyik számba énekelhetek.
Az ágyamon ücsörögtem,mikor furcsa hangok jöttek kintről. Odasétáltam az ablakhoz.
Habár a másodikon voltam,az ablakból mégis egy ismerős arc integetett vissza. Fanny.
Egy mozdulattal kivágta az ablakot,és bemászott rajta.
-Szia,Zayníííí-puszilt meg.
-Ööö…Helló-mondtam zavartan.
„Te Zayn Malik vagy,figyelj öcsém,nem kell beparázni a csajoktól”-nyugtattam magamat.
-Milyen napod volt?-ült le az ágyamra.
-Furcsa,és unalmas…
-Hoztaaam nekeed muffint! Én csináltam-nevetett fel.
Megijesztett a viselkedése.
-Ez nagyon kedves,de nem ehetek muffint-toltam el magamtól.
-Kár…Pedig nem is raktam bele mérget. Aláírod a melltartómat?-kezdte el levenni a felsőjét.
-Hé,hé,hé,hé…Áljj! Nem azt,nem.
Szerencsémre éppen akkor jött be az ápoló a szobámba.
-Hölgyem maga mit keres itt??-kérdezte értetlenül.
-Én csak a pasimhoz jöttem-mutatott felém.
-Nem vagyok a pasid-zártam rövidre.
-Kérem fáradjon ki. Most-hadarta az ápolónő.
A lány odahajolt hozzám,villámsebességgel megcsókolt,majd kiment.
-Őrült fanatikus. Az ablakon jött be-tudattam a hölggyel.
A nő megforgatta a szemeit,majd távozott. De ettől én még nem lettem biztonságba…
~Amúgy a következő rész 15 (!) komment után..~
húúú nagyon jó lett!! mondjuk én tökre azt szeretném ha Petra valamelyik BTR-es sráccal jönne össze Carlossal vagy Jamessel:)) de tök jó rész!*-*
VálaszTörlésNah ... hát igen! A "végére" értem és azt kell mondjam, hogy iszonyat jó! Nem bírtam leállni vele ... Így hát most ( hajnali 1 körül ) végre írhatom azt, hogy izgatottan várom a következő részt! Csak így tovább!
VálaszTörlésÜdv: H.Ada ( twitterről :D )
húú nekem nagyon tetszik és én a Petra Harry páros mellett döntök *-* de nagyon jó lett.! siess vele nagyon jó :)
VálaszTörlésNagyon jó lett. Siess a következővel!! :D
VálaszTörlésJuj de jó lett :) Harry meg a peluscsere xD
VálaszTörlésA végén nagyon nevettem :D KIRÁLY lett
Én Petra,Niall párosításra vágyok *.*
Nagyon jó lett Szinte végig nevettem az egészet xd Harry xd Kendall xd Nagyon jól összehoztad őket a 2 lánnyal :)
VálaszTörlésGyorsan következőt
Nagyooon jóóó.... Köviiiiiittt. :DDD
VálaszTörlésKövetkezőőőőőtt !
VálaszTörlésNagyon jóóó kövit
VálaszTörlésKövittt
VálaszTörlésKövittt... :D
VálaszTörlésNagyon jó lett!! Következőt
VálaszTörlésKÖVETKEZŐŐT!! :)
VálaszTörlésKövit!
VálaszTörlésUltrahosszu imádtam! :D
VálaszTörlésszuper jó!!!!!! kövit!!!! (L) :D
VálaszTörlés